Szemészet, 1898 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1898-07-24 / 3. szám
1898. 3. sz. ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 23 Becker ezen theoriája nem mondható kielégítőnek, mert a mit Becker a cataracta okául hoz fel (nevezetesen a lencsemagnak képződésében beálló zavart), az már magában véve pathologikus tünet, elseje azon jelenségeknek, melyek végeredményben cataracta senilisre vezetnek. Másfelől Becker azt a kérdést is felveti, hogy vájjon a lencse szerkezetében meglevő abnormitások nem-e alkalmi okok arra, hogy hályog keletkezzék. Ilyen abnormitásnak a lencse structurájában tekintette Becker azon orsó alakú réseket, melyek a lencserostok közt szoktak lenni és melyeket Becker egészséges emberi és állati lencsékben is talált. Mivel ezen rések folytán a lencserostok kevésbbé szoros összefüggésben vannak, Becker azt tételezi fel, hogy ezen praeformált űrök akkor, midőn a sclerosis hozzájuk eljut, a lencserostok szétválását okoznák és így közvetlen okai a lencsében beálló táplálkozási zavarnak. Egy másik eltérést is említ Becker a lencse structurában.1 Egy négy éves fiú lencséjében Becker az aránylag nagy mag s a rendes kéregállomány közt, egy széles rétegben elhelyezett, rendetlen alakú lencserostokat talált nagy magvakkal. Becker azt hiszi, hogy ily egyenlőtlenségek a lencse kifejlődésében, ha több rétegre terjednek, okai lehetnek, hogy a központból kiinduló sclerosis egyenletes menete fennakad. Mindezek után azonban Becker megjegyzi, hogy ő nem tekinti ezek folytán bebizonyitottnak, hogy a lencse szerkezetében levő anatómiai eltérések okai a cataracta senilisnek; ő csak arra akart utalni, hogy a lencse e megbetegedésének esetleg anatómiai alapja van. Schön Vilmos lipcsei tanár, a cataracta okát a folytonos alkalmazkodásban és az ezzel járó lencseváltozásokban keresi. A lencsének configuratiójában történő folytonos átalakulások volnának tehát indítói a cataracta képződésének. Schön a dolgot így magyarázza: A zonula Zinni rostjainak állandó vongálása az alkalmazkodásnál izgatja az intra capsularis sejteket, minek következtében ez utóbbiak burjánoznak és egy „aequatorialis capsulitis"-liez vezetnek. Ennek következménye, hogy a tokban az aequatorialis tájnak megfelelőleg szürkés-fehér, élesen körülirt, finom pontok és vesszők támadnak, melyek első jelei egy kezdődő aequatorialis cataractának. Ezek a pontok és vesszők idővel összefolynak (ú. n. lovagokat képeznek). Az intracapsularis sejtburjánzásnak eredménye, hogy a tok az egész aequator mentén leemelődik a lencséről és ilyen stádiumában a hályognak találjuk: belül a zsugorodott magot, a mag körül az átlátszó corticalist és legkívül a lovagkoszorút; e mellett a tok le van emelve a lencséről. Tehát Schön szerint a cataracta kezdetét jelző homályok az aequatoron következményei az accomodatio folytán beálló intracapsularis sejtburjánzásnak, míg Becker ezeket a lencsemag zsugorodásával hozza összefüggésbe. Becker tehát a fősúlyt a lencsemagra fekteti; Schön ellenben a magképzést csak másodlagosnak tekinti, míg az elsődleges folyamat az aequatorialis homályképződés. Theoriájának igazolására Schön statistikai adatokat is szolgáltat, melyek szerint 377 cataractás szemben csak aequatorialis homályt észlelt magsclerosis nélkül. A Schön-féle theoriának azonban ellene szól az a tény, hogy cataractát túlnyomólag földmívelőknél találunk, tehát olyanoknál, a kik az accomodatiójukat igen kis mértékben veszik igénybe. A cataracta senilis keletkezésének más magyarázatát adja a Michel-féle theoria. Midid szerint az*arteriosclerosis tekintendő a legfontosabb pathologikus momentumnak a cataracta senilis keletkezésénél.1 2 Theoriájának magyarázata a következő: Ha a hályogos egyéneket azon szempontból vizsgáljuk, megvannak-e náluk az 1 Becker: Pathologie und Therapie des Linsensystems. (Graefe- Saomiseh, V. kötet.) 2 Clemens Bommel: Beiträge zur Aetiologic der Cat. senilis. Inaugural-Dissertation. Würzburg, 1886. L. Nickelsburg: Beiträge zur Aetiologic der Cataracta senilis. Inaugural-Dissertation. Berlin, 1892. arteriosclerosis ismert tünetei, nevezetesen pedig, ha a carotist, mint a szemhez legközelebb fekvő véredényt, mely direct vizsgálatnak, a tapintásnak is hozzáférhető, megvizsgáljuk, akkor igen sokszor észleljük a carotis communis falának megvastagodását, kemény voltát és egyenetlenségét; soványabb egyéneknél a felületesebb véredények kacskaringós voltát. Olyanoknál, kiknél csak egyoldali cataracta van jelen, a megfelelő oldali carotisfalban találjuk az elváltozásokat; ha mindkét szem hályogos, mindkét oldali carotis van megbetegedve, még pedig azon oldali carotis erősebben, a mely oldalon a cataracta előrehaladottabb stádiumban van. Lehetséges az is, hogy az arteriosclerosis csak a carotis communism terjed ki, de lehetséges, hogy az egész edényrendszer van megbetegedve. Hogy az arteriosclerosis mikép okoz cataractát, erre nézve Michel következőket mondja: a mint az arteriosclerosis kíséretében a beteg edény által ellátott területen úgy qualitative, mint quantitative, a szövetekben táplálkozási zavarok állnak be, úgy tekintve azon kapcsot, mely a carotis áramterülete és a szem közt van, feltehető, hogy a carotisban fellépő zavar kihatással lesz a szemre és főleg a lencsére. Közel fekszik az a lehetőség is, hogy a carotis communis atheromatosisa átterjed a carotis internára, sőt az arteria ophtalmicára is. A véredények ilyen elváltozása és az ez által létrehozott circulationalis zavarok okozzák a tápnedv chemiai megváltozását és ezen kóros tápnedv követve a normális tápnedv irányát, a lencsében először az aequatort fogja érni. A tápnedv chemiai változása abban nyilvánul, hogy nem tartalmazza a rendesnek megfelelő mennyiségben az organikus alkatrészeket. Hogy a carotis circulatiójában beálló más zavarok (pl. a carotisnak struma általi nyomása) hasonló zavarokat hoznak létre, magától értetődik. Végül hozzáteszi Michel még, hogy operált cataractás betegei közül többen voltak, kik utólag az agy véredényeinek arteriosclerosisa folytán apoplexiát szenvedtek. Michel ezen fejtegetéseivel szemben azt lehet felhozni, hogy atheromatosis, úgy szólván, minden öreg embernél kisebbnagyobb mértékben fordul elő, a miből annak kellene következnie, hogy legalább az öreg emberek legnagyobb része legyen hályogos. Másfelől cataracta fiatalabb egyéneknél is gyakran fordul elő, a mikor pedig atheromatosis (ha csak nem syphilitikus alapon) vajmi ritka. A cataracta senilis aetiologiájában fontos szerepet tulajdonítanak a napfény befolyásának a szem mellső közegeire. Ismeretes, hogy Grósz Frigyes dr. könyvében1 tárgyalván az alföld lakóinál oly gyakran fellépő öregkori hályog okát, fontos szerepet tulajdonított a napsugaraknak. Grósz az aetiologikus momentumokat részletezve következőket mondja: A parasztnépnél oly gyakran előforduló senilis cataracta okai: 1. A nyári hónapokban az alföldön oly általánosan elterjedt malaria. Statistikai adatokkal mutatja ki, hogy az általa, intézetében operált betegek háromnegyed része megvakulása előtt igen vehemens intermittens lázban szenvedett. A malaria, mely főleg a nyári hónapokban dühöng, a nehéz mezei munkával elfoglalt népet annyira kimeríti, hogy a legkülönfélébb consecutiv bántalmak (főleg hályog) szoktak nála fellépni. 2. Az alföldi nép életmódja, főleg az, hogy a földmívelő nyáron az egész napot künn a szabadban tölti és így szeme folytonosan ki van téve a nap perzselő sugarainak. 3. A parasztnép czélszerűtlen öltözködése (főleg kalapja), mely szemét a napsugarak elől sehogy sem védi meg. 4. A parasztnép egyéb foglalatossága és különösen az, hogy ha sokat jár kocsin az alföld egyenetlen, rossz útjain, az egész teste folytonosan nagy rázkódtatásnak van kitéve. 5. A folytonos távolba nézés és a nagy távolban levő tárgyak fixálása, miközben szeme szintén sokat szenved a földről reflectált napsugarak részéről. 1 Dr. Friedrich Grósz : Die Augenkrankheiten der grossen Ebenen Ungarns. Nagy-Várad, 1857.
