Szemészet, 1897 (34. évfolyam, 1-4. szám)
1897-04-25 / 1. szám
1897. 1. sz. ORVOSI HETILAP—SZEMÉSZET 47 vagy ellipsisben a fovea centralis körül, hanem feltűnő pontossággal követik valamely nagyobb retinalis ütér lefutását, s ez esetben az ütérrel együtt a peripheriára kiterjednek. E mellett azonban ezen foltövvel szemben a centrális retinarészletekben lehetnek egyes nagyobb jellemző plaque-ok jeleu. Egy esetemben két foltöv volt jelen, melyek egyike, valamivel a papilla alatt kezdődve, az arteria temporalis inferiort, másika az arteria nasalis inferiort kisérte s a temporalis foltövvel szemben csak néhány nagyobb gócz, a nasalissal szemben számos vérzés volt. Ezen lelet, a mennyire ez boncztani bizonyíték nélkül lehetséges, biztosan a mellett szól, hogy a foltöv az edényrendszertől függ. Feli kell ugyanis vennünk, hogy a kisebb, szemtükrileg nem látható elágazódások azok, melyek kerületében ezen tőlünk fehér lágyulásnak mondott degeneratio székel. Különben nem volna ok képzelhető, hogy a foltöv anatómiai pontossággal épen csak a nagy edények mentén lép fel. Ezzel azonban nem mondtuk azt, hogy a retina más edényzett helyein nem jöhetnek létre ily elfajulási góczok. Mint azt saját és idegen észleletek alapján következtethetjük, tényleg a retinán mindenütt előfordulhatnak, kivéve az egy teljesen edénytelen helyet, melyre előbb utaltunk -— fovea centralist. Az, hogy a jellemző foltok bizonyos helyeken övszerűen rendeződnek el, egyrészt a megbetegedett edényterület anatómiai viszonyain, másrészt a folyamat kiterjedésén alapszik. Azon esetekben pl, hol az egész a fovea centralist körülvevő edénykoszorú meg van támadva, a bántalomnak ama classikus képe fejlődik, mint azt Fuchs már többször idézett 3. ábrája mutatja, míg vannak egyes esetek, hol a bántalom úgyszólván csak pontszerűen jut kifejlődésre. Ezek azon esetek, hol csak egyes, igen kicsiny fehér pettyet látunk a retina peripheriáján, mely pettyek különben a foltöv typikus kifejlődésénél is ritkán szoktak liiáuyzani, mit a kettő közös eredetének bizonyítékával fogok fel. Sőt egy esetemben a nagy fehér, sokszorosan csipkézett és normalis szemháttéri piros színt magába foglaló foltok által képezett öv helyett egy számtalan élénk-fehér, sűrűn elszórt pettyek és csíkokból álló öv volt jelen, mely körben vette körül az ép fovea centralist, egy ritka szépségű kép, mely a Mooren-féle retinitis punctaía albescens-re emlékeztet, mely alkalommal különösen akarom hangsúlyozni, hogy a fehér pettyeket szintén úgy kell felfogni, mint optikai kifejezését a retina szövetének zsíros (fehér) lágyulásból álló elfajulásának. A leírt reczehártya-elváltozásoknak valamely edényrend szeri megbetegedéstől való függése eseteimben teljes biztossággal volt megállapítható. Összes általam vizsgált 9 betegemnél az arteriosklerosis klinikai symptomái exquisit módon voltak megállapíthatók. A sklerotikus folyamat legtöbbnyire az egész aortarendszerre kiterjedt; egy nőbetegem (az első, kinél ezen kórformát megfigyelhettem) apoplexiában halt el, egy második a megfigyelés alatt hemiplegiában szenvedett, melyet a consiliumra hivott idegorvos* embolicus eredőnek jelentett ki. Egy 43 éves férfi az általános arteriosklerosis klinikai tüneteit különösen nagy mérvben mutatta, azonkívül psychikai zavarok s lnidések voltak nála, melyeket az idegorvos* mint atheromás eredetű diffus agylágyulások következményét magyarázott. Az utolsó általam vizsgált 32 éves nőbetegnél nagyfokú általános elzsirosodás és anaemia volt jelen. Ha Fuchs kételyének ad kifejezést, hogy ezen reczehártya-elfajulás az arteriosklerosissal áll kapcsolatban, a mennyiben azt hiszi, hogy ezen bántalom csak idős egyéneket ér, kik amúgy is többé-kevésbbé arteriosklerosisban szenvednek, úgy ezen némileg indokolt kétely nem áll az utóbb említett betegekre, kik még fiatalok voltak és az első a szemháttérben a különböző endarteriitikus elváltozások legszebb képét mutatta. Eltekintve azonban az arteriosklerosis általános klinikai tüneteitől a betegek mind mutatták a retinalis edényrendszer megbetegedésének szemtükri tüneteit: egyeseknél az edények legnagyobb fokú kanyarulatossága volt jelen; a kisebb üterek dugóhúzószerű kanyarulatai; az edényfalzat periarteriitikus megvastagodásai egészen az edénynek finom fehér köteggé változásáig, tehát a lumen teljes obturatiójáig. Hol az edény külseje kez* Donath dr. m.-tanár úr. detben nem tért el a normálistól, később csíkszerű vérzések léptek fel, melyek az edényfalzattal párhuzamosan terjedtek, ezek megbetegedésének csalhatatlan klinikai bizonyítékául. A mi a retinalis vérzéseket illeti, már előbb említettem, hogy oly profusokká válhatnak, hogy az egész üvegtest átivódik és a retina szövetének tetemes része töukre mehet. Ha az üvegtesti vérzés végre felszívódik, a retina központjában oly nagyfokú elváltozásokat találunk, melyek az eredeti jellemző kórkép teljes eltörléséhez vezethetnek. A fovea centralis és legközelebbi szomszédságának teljes épsége kétfélekép károf^odhatik: 1. az említett retinalis vérzések által, melyek felszivatása után egy oly terület marad vissza, mely a centrális vérzések után fellépő reczehártya-sorvadás ismert képétől semmiben sem különbözik, s ez lehet a gyakoribb lelet; továbbá mint Fuchs leírásából kitűnik: 2. vérzések nélkül is és pedig a reczehártyaközpont sajátszerű szürkés elszínesedése által (a foltövön belül), mely bizonyára a maculát tápláló edénykoszorú folyton tovább terjedő obturatiója által okozott táplálkozási zavarokra vezetendő vissza s végül atrophiát hoz létre. Legalább így állapíthattam meg egy nőbetegemnél, ki már lü év óta áll megfigyelésem alatt s kinél a jobb szemen előbbi, a bal szemen utóbbi módozat volt jelen. Daczára annak, hogy még egy 2 év óta lassan haladó lencsehomályosodás is van jelen, a betegnek még annyi látóképessége van, hogy szobáiban, daczára a reczehártya-központ sorvadása által létrejött centrális scotomának, jól el tud maga igazodni. Hogy a „retinitis circinata“-nál előforduló fehér lerakódások függnek a retina vérkeringési zavaraitól, azt Wecker is egész határozottsággal állítja. Egy igen figyelemre méltó munkájában „faut-il dift'érencier la rétinite circinée ou dégénérescence blanche de la rétinite apoplectiforme ?“ (Archives d’Ophthalmologie 1894 janvier) kiemeli, hogy ő és Masselou sohasem nélkülözték ezen bántalom szoros összefüggését (correlation mtime) retinalis vérzésekkel. Első esete 1891-ben lett közölve Masselon Ophthalmoscopie cliuique-jében. Régi esetekben sohasem hiányoztak a haemorrhagiák, melyek a foltgyűrű mentén futottak le, ugyanígy mindig perivasculitis is van jelen. Ha Wecker azonban azt hiszi, hogy a fehér foltok mindig a vérömlenyekből képződnek (bár direkt átalakulást sohasem tudott megállapítani), s hogy a vérzésektől átitatott szövet átalakulása folytán létesülő zsíros degeneratióról van szó, úgy ki kell emelnem, hogy ezen nézet megfigyeléseimben támpontot nem talál. Ellenkezőleg azt állítom, hogy a foltöv mindig megvan a vérzés előtt, s hogy a vérzés távol attól, hogy plaque-okat létrehozzon, azokat eltörli vagy elroncsolja. Az általam megfigyelt esetekben a haemorrhagikus góczokból sohasem fejlődött más, mint egy a vérzés nagyságától függő atrophikus részlet s vörösbarna festeny, mely toto coelo különbözik az eredeti plaque-októl. A többire nézve el kell ismernem, hogy Wecker leírásaival (ki előtt, sajnos, munkám a W. med. Wochenschrift-ben ismeretlen maradt) minden pontban megegyezem, bár arra a kérdésre (faut-il différencier stb.), mely munkája czímét képezi, okvetlen igennel felelek. Ha meggondoljuk, mily gyakoriak a retina apoplectiformis megbetegedései a „retinitis circinata“ név alatt leírt retinaelfajulás rendkívüli ritkaságához képest s ha magunk elé képzeljük ezen bántalom oly jellemző képét, azt kell mondanunk, hogy oly báutalommal állunk szemben, melyet önálló hely illet meg, bár oly októl függ (arteriosklerosis), mely elég gyakran hozhat létre másféle klinikai tüneteket s szemtükri képeket. Hiszen nem az első eset ez a pathologiában, midőn ugyanazon ok az egyéni körülmények s rendszerint ismeretlen melléktényezők behatása alatt egészen különböző kórképeket hoz létre. Nem akarom tagadni, hogy az apoplectiform reczehártya loboknál is fordulnak elő itt-ott egyes plaque-ok, valamint azt sem, hogy ezen plaque ok a szövet „elzsírosodása“ folytán fejlődnek; hiszen én is láttam, mint fennebb említettem, durványos alakokat, hol t. i. nem teljés kört, hanem csak körszelvényt képező foltöv volt jelen. A pathologiában ritkán vihető keresztül az éles elhatárolás, a mi azonban nem fog tartóztatni abban, hogy bizonyos folyton ismétlődő s nekünk typikusaknak látszó tüneteket egy csoportba ne foglaljuk össze. T
