Szemészet, 1897 (34. évfolyam, 1-4. szám)
1897-07-25 / 2. szám
ORVOSI H E T ILAP-SZ E MÉSZ E T 1897. 2. sz. 60 sarcomája izgalom nélkül fejlődhetik s az irisen a gyuladásnak nyomai is hiányozhatnak, mig a tuberculum és gumma mellett iritis és chorioiditis kifejezett tünetei jelentkeznek. Ugyanez állhatna az intracranialis daganatokra is. De hogy a hasonlatot tovább is fűzzük, nem szabad felednünk, hogy idővel a sarcoma másodlagos glaucomára s ezzel kapcsolatban ugyancsak gyuladásos elváltozásokra vezet. így van ez az agydaganatok eseteiben is! Mindent számba véve, érthetővé válik, hogy Benedikt esetében a ponsban székelő kis tuberculum óriási papillitisre vezetett, míg gliomák mint azt egy Korányi tanár klinikáján elhalt beteg történetéből saját tapasztalatomból is tudom, ökölnyi nagyságúakra is nőhetnek s csak pár nappal a halál előtt idézik elő a pangásos papilla tüneteit. Tudva azt, hogy a tuberculum az agydaganatok 32%-át teszi (Starr), nem csodálkozhatunk, ha a perineuritis és neuritis tüneteit hullában olyan gyakran találták. A következő kérdés a körül forog, hogy e két alak szemfenéki képe mennyire különbözik egymástól. Azt kell mondanom, hogy a papilla áttünősége, laza kiemelkedése, a vénák szerfölött tág volta az oedemás alak, míg az ereknek opaque izzadmányba való betemetése s az elváltozásnak a papilla területén txíl való terjedése a gyuladásos alak jellegvonásai. Csakhogy e differentiák épen úgy csak a kezdeti időszakban különböztethetők meg, a mint az anatomikus leletek is csak eleinte mutatják a feltűnő eltéréseket. Ilyenkor még a functionalis vizsgálat is segítségünkre jön, a mennyiben a jó visus az oedemás alak; a nagyon korán megromlott látás a gyuladásos alak mellett szól. Egy már hónapok óta fennálló papillitis esetében, különösen, ha az már atrophiába hajlik, épenséggel nem dönthető el biztossággal a kórszármazás. Végül nem kevésbé fontos kérdés, mennyiben localizál a papillitis. E tekintetben meg kell vallanunk, hogy ma még majdnem teljesen a kisérő tünetekre szorulunk, mivel a koponyaűr legkülönbözőbb helyein keletkező daganat okozhat papillitist. Annyi azonban bizonyos, hogy a kis agy daganatai szerfölött gyakran okoznak a látóidegfőn változást. Már előbb is említettem, hogy a tentorium cerebelli ellentállásának és a hydrocephalus internus korai keletkezésének e tekintetben jelentékeny szerep jut. Az agyféltekékben több a hely a terjeszkedésre, az agyalapra pedig az ideghüvelyek s az intermeningealis űr közlekedésének korai elzáródása következhetik be. Edmunds és Lawford statistikája tényleg megfelel e feltevésnek. Ha már most ezek alapján azt kérdezzük, jogosult-e a papillitis kedvéért való trepanálás s ha igen, milyen esetben indicált, erre azt kell felelnem, hogy a papillitis pathogenesisének most vázolt módjai határozottan megadják az alapot a j műtéti beavatkozásra. Hogy a koponyafirbeli nyomás alászállítása a pangásos alakot megszüntetheti nem szükség külön kiemelnem, de még a gyuladásos eredetűre is jótékony hatása lehet, a mint a tuberculotikus peritoueitis eseteiben kedvező a megejtett laparotomia. De még hangosabban szólnak a trepanálás mellett a már eddig is elért eredmények. Már az is nagy feltűnést keltett, hogy az agydaganat eltávolítása után a papillitis meggyógyult, de mióta olyan esetekről is van tudomásunk, a melyekben az agydaganat nem volt eltávolítható vagy meglelhető s a papillitis mégis meggyógyult : a palliativ trepanálás indieatióinak kiterjesztése nagyon is indokolt. Mennél veszélytelenebbé válik az agychirurgia haladásával e beavatkozás, mennél inkább meggyőződünk, hogy a palliativ trepanálás korántsem nehezíti, sőt sok esetben még meg is könnyíti a későbbi curativ beavatkozást annál jogosultabb a papillitis kedvéért való korai beavatkozás. Hiszen nem szükség e helyen kiemelnem, hogy akkor a midőn a papillitis az idegrostok degenerálására vezetett nem várhatunk többé sikert! Horsley, Hahn, Albertoni és Brigatti, Bruns, Tilling és Seydel esetein kívül, melyekben a papillitis különböző okból végzett trepanálás után gyógyult, különösen a James Taylor által közölt 9 operálás tanulságos. 3 ízben az agydaganat eltávolítása után a papillitis meggyógyult, 3 Ízben nem is távolították el a daganatot s kétszer teljesen, egyszer nagy mértékben visszafejlődött a pangásos papilla. Az utolsó 3 eset közül kétszer az eltávolított daganat recidivált, de a meggyógyult papillitis nem tért vissza, egyszer pedig egy cysta drainezése vezetett a látóidegfő meggyógyulására. Mindez tagadhatatlanul biztató s ha még azt is tudjuk, hogy Horsley 6 palliativ trepanálása közül egy sem végződött halállal, elég adattal rendelkezünk arra, hogy kifejezett papillitis eseteiben 2—3 havi sikertelen gyógyszeres kezelés után az operativ beavatkozást javasoljuk. Ki hitte volna t. egyesület még 10 év előtt is, hogy a szemtükri vizsgálat a koponya felvésósére adhat indicatiót ? ! S íme ma már tények alapján vitathatjuk annak jogosultságát! Ez eredmény kétségtelenül az orvosi tudományok egyes ágainak intensiv működésének, de mindenek fölött e szakok képviselői együttműködésének gyümölcse. A tudomány egy és osztatlan, ez egység rejti magában a haladás csiráját, s ez óv meg a meggondolatlan lépésektől. Egyik szak a másiknak új működési tért nyit, s egyik a másik vakmerő vállalkozásának gátat vet. Nem tagadom, t. egyesület, hogy korom egész melegével lelkesedem az egyes orvosi szakok együttműködéséért. Ez együttműködés kérem a t. egyesülettől a most fejtegetett kérdés további tisztázására is ! A trachoma a hadseregben.1 Feuer JV.-töl. Ezen szakosztály tisztelt elnöke megtisztelő felszólítására azon feladat jutott osztályrészemül, hogy a hadsereg trachomájáról referálhatok, úgy hiszem, hogy már a kiszabott idő rövidségénél fogva is, úgy fogok a szakosztály intentióinak legjobban megfelelhetni, ha minden statistikai adatot mellőzve, csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy nemcsak a mi hadseregünkben, hanem a legtöbb más államéban is sokkal több trachoma létezik, mint azt tűrni szabad, ha csak nem akarjuk a hadsereget döntő pillanatban nagy katasztrófa veszélyének, a népességet pedig a hadsereg részéről folytonos infectiónak kitenni, mi nemcsak az utóbbinak jólétét, hanem a hadsereg kiegészítési képességét is nagy mértékben károsítaná. Ezt előrebocsátva, mindjárt a két alapkérdés tárgyalásába foghatunk. 1. Mi az oka a hadseregben uralkodó trachomának? 2. Miképen lehetne ezt onnan kiutani? Közben azonban még egy más kérdéssel is kell foglalkoznunk : vájjon azon vidékeken, hol a trachoma epidemice uralkodik, a trachomás hadkötelesek visszahelyezendők-e vagy besorozaudók-e ? Az első kérdésre nézve bárminő legyen is a szemkankónak a trachomához való klinikai viszonya, egész biztonsággal kijelenthetjük, hogy a hadseregben előforduló kankó és a J trachoma semminemű összefüggésben sem állanak egymással. ! Ezt már azon körülmény is bizonyítja, hogy a trachoma min- I dig csak bizonyos, általunk jól ismert ezredekben uralkodik endemice; míg más ezredekben, ha a trachoma a polgársággal való érintkezés folytán be is hurczoltatott, az ott gyökeret verni nem tudott, illetőleg endemikussí nem válhatott; pedig a kankó-statistika bizonyára mindenütt körülbelül egyenlő adatokat tüntet fel. Ép oly biztonsággal állíthatjuk azt is, hogy semminemű szállás (ha csak ez direct nem vétetett át minden tisztogatás, szellőzés vagy ágyruhacsere nélkül valamely trachomás csapattól), vagy — szolgálat, semminemű időjárás vagy talaj — trachomát nem okozhat; noha sem az egyik, sem a másik ártalomnak disponáló képessége kétségbe nem vonható. A „Das Trachom in der österr.-ung. Armee“ (Wien, 1889.) czimű közleményemben, a katona statistikai évkönyvekből 1 Elöadatott az 1894. évben Budapesten ülésezett nemzetközi byg. és demogr. congressus katona-orvosi szakosztályában.
