Szemészet, 1896 (33. évfolyam, 1-6. szám)

1896-11-29 / 5-6. szám

1896. 5—6. sz.

ORVOSI H E T ILAP-SZ E M ÉSZ E T

41

Ha ez az álláspont, melyet úgy sejtem, hogy most már sokakkal osztok, a helyes, akkor meg is kísérelhető az eljárásra szolgáló szabálynak körvonalozása.

Pilocarpint l°/0-os oldatban, vagy eserint 13%-os erősségben alapdosisnak vehetünk. Reggel és este becseppezést rendezhetünk be, hogy az elbánást a betegnek kényelmessé is tegyük. Ha ezzel a roham megszűnik, az iridectomia még elmaradhat.

Ha megint teljes békességet értünk el, akkor gyengébb oldatra mehetünk le. Talán esti cseppezés 13 — 1l-a°l0-os oldatból azontúl elégséges fog lenni a rohamok távoltartására1 Ha igen, akkor V4—'/2 év múlva kivételesen meg is próbálhatjuk kihagyogatni.

Ha megint jelentkeznének glaucoma jelek, újra az előbbi erősségre vissza kell menni és nagyon gyenge miotizálásra már nem is lehet visszatérni.

Ha az 1%-os oldat naponkint kétszer alkalmazva nem szünteti meg a glaucomarohamot 24 óra alatt, akkor az iridectomia ne halasztassék el tovább. Lehet ugyan kivételesen még megpróbálni, hogy szapora cseppezések (2°/0-os oldat, napi ötszörös cseppezés, sőt óránkénti cseppegtetés) nem javítanak-e a helyzeten. De ez már ne azon szándékból történjék, hogy esetleg az iridectomia még elkerültessék, mint Cohn Ármin akarja (miről alább szó lesz), hanem csak azért, hogy az operálásra a szemet alkalmasabbá tegyük és az operálás napját kényelem szerint választhassuk.

Ilyen elbánással a Schweigger által jósolt zűrzavar egészen elkerülhető. Annyival inkább, mert túlbuzgóságból alkalmazott felesleges cseppezés kárt úgy sem teszen.

Ez az álláspont, úgy merem jövendölni, ki is fogja vívni általános érvényét. A betegek ki fogják azt erőszakolni saját érdekükben.

Még változtatna a helyzeten, ha a jókorább végezett iridectomia biztosabban gyógyítaná a glaucomát. Ilyesmi volt is discussio alatt. Egészen elutasítani ezt a gondolatot nem lehet ugyan, de az esetek többségében még sem szerepel és a kivételesekben sem elég világosan nyilvánul. A miotizálás kérdését tehát nem változtatja.

Schweigger főérveit közelebbről nézve, azokban nem osztozkodhatunk.

Mondja, hogy a mioticum csak az egyes rohamot nyomhatja el, de a glaucomát nem gyógyítja. Ezt a pilocarpinozás hívei sem felejtik ki számításukból. De nem is szükséges a glaucomát véglegesen gyógyítani addig, a míg minden rohamot az egyszerűbb cseppezéssel jól leküzdhetünk. A beteg a sokszoros és rendszeres csepegtetéseket szívesebben végzi, mintsem hogy az operatiót habár csak egy végleges aktusra is elfogadja, ha a látási eredmény reá nézve ugyanaz. A látási eredmény pedig épen az iridectomia oldalán a rosszabb.

Mondja továbbá, hogy mioticum miatt a tétovázó magatartás és az operatio halogatása fog legtöbbször bekövetkezni és ez az iridectomiára nézve, ha majd végezésére mégis sor kerül, rontó befolyású lesz, mert az alatt az iris, pupilla, csarnok stb. romlanak meg. Mindez nem indok a pilocarpin használása ellen. Nem szabad engedni, hogy a dolgok ennyire jussanak ; arra való az orvos tanácsa. Ha a beteg nem hallgat reá, akkor pilocarpin nélkül hogyan várhassuk, hogy jobban szót fogad?

Állítja, hogy nincs józanság benne, évekig palliativ szert használni, csak azért, hogy egy bevált véglegesen gyógyító szert kerüljünk. Ez megáll hatatlan érvelés, midőn a palliativ szer cseppekben, a gyógyító szer pedig kényes operatióban áll, mely a látást maga is némiképen gyengíti.

Felhozza, hogy a mioticummal az időt vesztegetjük. Ezt az orvos mondhatja, de a beteg bizonyára nem, mert ezt az időt megnyert időnek érzi.1 2

1 Jobbnak ígérkezik naponként a gyengébb oldatból, mint lietenkint 1—2-szer az erősebbből csepegtetni, a hogy Fuchs Ernő Bécsben rendelni szereti.

2 Csak egy esetről olvastunk nem régiben, hogy egy halálra ítélt azt mondta volna a bírónak: ha már meglennie kell, siessenek vele.

Figyelmeztet, hogy néha az egyenes irányban a látás teljes marad, de a látótér már szűkül, sőt nagyon megromlik. Ezt természetesen tudni és ellenőrizni kell. És ha történik, idejekorán cselekedni is kell. De hogy a cselekvés miért lehessen csupán iridectomia, ha esetleg a miotizálás is megtenné, nem tudjuk belátni. Tehát mégis csak pilocarpinoznánk és csak ha ez nem teljesen segítene, operálnánk.1

Felhányja, hogy ha minden színkarika-látás esetében azonnal mioticumot rendelünk, még a diagnosis biztosságát is megzavarjuk, mert nem minden színes látás láng körül glaucomától van. Ez áll, de a diagnosis csak tudományos eszköz, nem czél. Ha a diagnosistétel és a gyógyulás között kell választani, akkor a diagnosis tisztára bontakozásáról kell lemondani, mert a beteg érdeke nem rendelhető alá a diagnosisnak.

Mi tehát nem osztozkodunk Schweigger bevégző mondásában : Ha már egyszer a glaucoma ki van mutatva, akkor az iridectomia indicálva is van, mert nincsen semmi czélja annak, hogy eserinnel (mondjuk : pilocarpinnal) még időt vesztegessünk, hogy végezetre is elkésetten és így persze egyszersmind középszerű prognosissal iridectomiát végezzünk. Mi az ellenkezőt mondanék: minden glaucomát praeventive kell orvosolni, de az iridectomia mint operáló eljárás csak akkor van helyén, midőn a mioticumok mint gyógyszerek már cserben hagynak.

Jobban felaprózni ezen védekezést ma még- nem eléggé indokolt. Presbyopiát természetesen javítani kell és a convexitásokban ne fukarkodjunk.2 A betegnek állandóan orvosi felügyelet alatt kell állani. Ha ez nem történik, akkor Schweigger értelmében ne is 1 egyen kegyelem, hanem a beteget douce violence-al fogjuk le és iridectomiáljunk.

Cohn Ármin végkövetkeztetései ezek : 1. minden glaucomás eserint kap; 2. minthogy a legnagyobbszerű haszon a prodromalis időszakaszban nyilvánul, ezért a házi orvosoknak különösen a színes kör látásnak első elpanaszolására kell ügyelni és azonnal eserint adni; 3. a heves lobrohamokban is kitűnő hatású az eserin; ilyenben óránként lehet használni; ha a, pupilla tőle megszültül, a roham 1—2 nap alatt eltűnik;

4. eserin sohasem árt meg, sok éven át naponkint 1—2-szer adható, kisebb iritikus ingerülések nagyon ritkák; 5. ha azonban valamikor az eserin a rohamban szolgálatát megtagadja, a betegnek azonnal szemorvoshoz kell menni; 6. ha a glaucoma mégis halad, akkor iridectomiáljunk, igaz, hogy csak középszerű kilátással; 7. follicularis hurutot csak tisztátalan eserin okoz, az üveghez csiszolt csepegtetőt mindig csak az üveg szájába kell letenni.

Az öt első pont alattiakat már sok éve magam is így követem. De a harmadik pontban foglaltak esetében már az iridectomiát követelem. Hogy Cohn Ármin még várakozásra hajlik, azt a biztosság rovására menni vélem. A hatodik pont alatti fogalmazást sem mindenben osztom, mert hogy iridectomiálni kell, az kétségtelen, de hogy a prognosis csak középszerű lenne, nem találhatom, ellenkezőleg, az esetek legtöbbjében az, a glaucoma, végleges megszűnése tekintetében, teljesen jó.

Egészben mondhatjuk, hogy az esetek főtömegére nézve az iridectomia, ha nem is mindjártra, de mégis csak érvényben marad; Schweigger, tanárnak köszönettel tartozunk, hogy a túlzásoktól óvakodásra int. Annyival szükségesebb a vigyázat, mert a mioticumoknak túlságos feldicsérése az orvosi köztudatban a glaucomáról könnyelmű felfogást szülhet és az iridectomiával való elkésés képében gyászos eredményű pragmatikát honosíthat meg. Ha nagyon hangoztatjuk, hogy az iridectomia nem mindig sürgős, akkor félő, hogy az ezt csak időszerűleg pótló pilocarpin vagy eserin túlságosan kapós fog lenni. Könnyebb egy operativ eljárás hitelét leszállítani, mint

1 Fentebb közölt eseteimben a látótérrel általában nem voltak semmi különös bonyodalmak. Ezért van olyan kevés említés róla.

2 Cohn A. mondja, hogy egy betegén a glaucoma javult, ha olvasott, mi érthető, mert a pupilla szűkül. Lehet, de az olvasásnál a tensio fokozódik és a sugárnyúlványok megdagadnak, a mi a glaucomás szemnek nem jó.

*