Szemészet, 1896 (33. évfolyam, 1-6. szám)
1896-08-30 / 4. szám
1896. 4. sz. ORVOSI HE T 1 L A P — S Z E M E S Z E T. 27 Szintúgy kétségtelen, hogy a pilocarpinnal különben sem lehetett volna az egyén vénkoráig boldogulni, hanem az iridectomiára elébb-utóbb rájött volna a sor. De az is kétségtelen, hogy a véletlen az iridectomiát a legválságosabb időben kényszeritette fel, a mi nem történik vala, ha a pilocarpint megegyezésünk szerint derűre-borúra hűségesen folytatja. A pilocarpinnal el lehetett volna érni, hogy az iridectomiát ne a czombtöréses időben kelljen végrehajtani. III. Az elmondandó esetben megbántam, hogy nem maradtam a hosszú ideig beváló pilocarpinnál, hanem hogy végre mégis iridectomiát végeztem. G. Á.; 63 éves nagybátyám, forradalmi bujdosó volt, liazajövet bámulatos nyelvismereteit hasznosította. Széles látókörű, finom míveltségü, kitűnő jellemű férfi volt, de az élelmesség teljes fiijával. Glaucomás bajának nem a klinikai részletei, hanem az egyéb körülményekhez csatlakozása a tanulságos. 1881. junius 28-dikán beszélt nekem és általában orvosnak először szemeiről. Bal szeme 2 — 3 év óta megvakult, csendes glaucoma van rajta, T alig -f- l és ez is csak néha, mély excavatio, külsőleg semmi kórkép. Jobb szeme néhány hónap óta néha elborul, -j- 16-jával olvasni nem könnyen bir, láng körül gyakran színes karikát lát, T = n, pupillája rendes, látótere ép, E. v — %, -f- 14-el J. Nr. 1 jól olvas, de a papillán mély épéleti excavatio és a szélig érő gyenge glaucomás besiippedés mutatkozik. Beszéltem iridectomiáról és egyelőre egy ideig eserint, de mert ez fájást csinált, később 1/2°/o-os pilocarpint 1-szer és 2-szer naponként használtattam. Ilyen módon a szemek nagyon jól megvoltak, 2 év hosszáig épen semmi újabb jelenség sem volt. Meg lehetett volna igy maradni továbbra is. „Quieta non movere“. A beteg testileg hanyatlani kezdett, sokszor étvágytalan? álmatlan és néha mulólag apathikus lett. Kétségtelenül arteriosclerotikus volt. Egyszer apoplexia érte, de kevés hónap múlva kilábadt. Ekkorában tettem a fentebb elősorolt tapasztalatokat a II. számú esettel, aggodalmaim támadtak: hátha gutaütött állapotban fog majd rájönni egy heves lobroham, és majd ilyen complicatióban keilend iridectomiálni. Meg kell előzni. Szorítottam az iridectonpával. Legyen meg mind a két szemen, a vakon maradó bal szemen is, — nagyobb biztosítás okából, — úgyis egy kikeveréssel mehet mindakettö. „Nem könnyen adom bele magamat, de te tudod legjobban“ mondá a nagybátya. Sok tétova után 1883. május 5-dikén az operálás megtörtént. Cocainozás akkor még nem létezett. A jobb szemen az excisio mintaszerűen sikerült, jól is gyógyult, de a visus a sebastigmatismus és a coloboma fényárasztása miatt a régi °/o helyett csak 6/i8 tett ki és igy is maradt. A vak bal szemen az excisio szintén széles lett, de a patiens egy nagyot szorítva, lencsekérget és üvegtestet nyomott elő. Kanállal a lencse magját kimártottam, ollóval a kilógó üvegtestet lecsaptam ugyan, de hosszas iridocyclitis plastica támadt, a seb helye behúzódott és nyomásra azontúl érzékeny maradt. A nyár eltelt reconvalescentiával, az őszön a látás a jobb szemen sem kényelmesen szolgált és a szellemileg még áldásos munkálásra képes férfiú visszavonulni és anyagilag is összehúzódni volt kénytelen. Egy év alatt újabb apoplexia érte, mely néhány hónap múltán sírba vitte. Ha ezt előre tudtam volna, jobb szemét sem operáltam volna, annyival kevésbbé a balt. Hiszen a pilocarpinnal minden olyan jól ment volt. A bal szem operálása által okozott hosszas nyomorkodás nem lehetett ugyan az apoplexia direkt előmozdítója, de már hogy a betegnek utolsó életévét terhesebbé, és valljuk be, szükségtelen módon terhesebbé tette, nem ismerhető félre. Manap ugyan ez a részlet az esetben már nem ad külön tanulságot, mert a cocainnal ez most másképen megy, és az ilyen esetekben ma is mind a két szemet operálni ajánlanám, hiszen végre is a lencse kiszorításának az oka maga a beteg volt, és ma nem is tenné. De azért mégis az eset azt tanítja, hogy a pilocarpinnal jól lehetett volna végesvégig húzni. Sőt ez az eset kiáltó bizonyság lehetne a pilocarpin mellett és az iridectomiának addig, míg a visus teljes, halaszthatása mellett, ha ugyan a jövendőt elég valószínűséggel megmondani lehetne. IV. Az iridectomia nem pótolható ugyan kifejezett glaucomás esetekben a pilocarpincseppekkel, de az iridectomia sem teszi mindig feleslegessé a mioticumokat. F. R.-né 1887 óta áll szemorvosi gondjaimban. Akkor 66 éves volt. Személyesen már sokkal régibb idő óta közelről ismerem. Nevezetes rajta, hogy ö is úgy mint az ö összes vérrokonsága, nagyon puha falazatú és meglepő könnyen megbénuló véredényekkel bir. Ezért minduntalan kipirul.- ha meleg szobába lép, ha váratlan vendég jön, ha levelet kap, ha valakit pirongatni kell stb. Vérpangásos állapotok nála sokszor makacskodnak. Kissé el is hízott, de fürgén mozog. 1887. márczius 4-dikéröl a következőket találom naplómban följegyezve: néhány hete, hogy a bal szemén a látásnak nagyon rossz voltát észrevette, ugyanis este szemei fáradtak voltak, nem régóta meglevő -f-2'75 D. üvegje kezdett elégtelen lenni, köd is borult szemeire, és a mikor a szemeket külön próbálgatta, a mondottaknak okát a jobb szemben rejlőnek találta, mert a bal szem tudtán kiviil már majdnem egészen vak volt. A jobb szemen van % látás -f- 0'75D.-val, Nr. 1-et -|- 3 D.-val jól olvas, a pupilla rendes, a papillán nagy gödör van, T + ?, a látótér felülről kezdő szűkülésre gyanús. A bal szemen csak excentrikus helyen maradékos fénysejtés van, mély excavatio, de T —f— '/a ?, és kívülről semmi jel sem árulja el a glaucomát. Tehát tiszta glaucoma simplex volt, csak a jobb szem jött már számba, és l°/o pilocarpinoldatot 2-szer naponként használva, a továbbiak bevárása vált szükségessé. Már rosszat sejték, mert a jókor fejlődő excavatiók esetei midőn a látás még teljes, rendszerint alattomos menetelő ádáz glaucoma folyamatot jelentenek. És csakugyan felülről hegyesen lefelé nyúló látótérhiány és ennek mind lejebb a centrumra tolakodása tette az esetnek veszedelmét az összes következő években. Mi mellett különösen a nyári hónapok hősége mutatkozott veszedelmesnek. Már az első 6 hét után április 14-dikén felül a látótér 35°-ra szűkült, májusban 30°-ra, júniusban 25-re, júliusban 20°-ra, és midőn a veszedelmet jeleztem és az iridectomiát sürgettem, az innen támadt kedélyi lehangoltság kevés nap alatt 15(l és 8°-ra vitte le ezt a látótérhiányt. Julius 23-dikán az iridectomia mind a két szemen megtörtént, a nő kitünően tartott és a kimetszés oly mintaszerűen sikerült, hogy még ma is akárkinek büszkeséggel mutathatom, épen 8 mm. széles, ideális alakú. Utána egy hónapra Marienbadba küldtem és kisértem. A haszon nem teljes volt, októberben a látótér felül 10—12° volt, de centraliter °/o visus és + 2'5 D.-val Nr, 1 olvasása megvolt. Mostantól a látótér igen lassan fogyott, így télen 1888. február 1-én 6 méter távolból a falon, lehető finom leméréssel, az a felülről leszálló szűkület a centrumtól már csak 22—23 cm.-re volt. Ekkortól szakadatlanul télen l°/o és nyáron 2°/o pilocarpinoldatot használtattam 2-szer naponként. így az addig szembeötlő látótérfogyást nagyon meglassítani, de feltartóztatni még sem sikerült. 1889-ben a visus 6/io-re apadt és a látótérhiány felülről hegyesen épen a centrumig ért. 1892. nyarán és őszén még v = °/2o volt. Novemberben életére nagy gyász borult, az'önfeláldozásig szeretett férje hirtelen elhalt. A következő hónapokban a centrumos látás, daczára a folyton használt pilocarpincseppeknek, elveszett és betűket a fali táblán már nem olvasott. 1893-tól máig az ujjolvasás 6 méterről 3 méterre apadt le és a felülről lenyomult látótérhiány hegye 10° ér a centrum alá. Ezen menetele a bajnak világosan mutatja, hogy az iridectomia előtti romlás hamar, talán félév alatt juttatta volna oda, a hol ma, azaz 9 év után van. Továbbá mutatja, hogy az iridectomia lassított a bajon, de 1—2 év alatt így is megvakult volna. Végre, hogy a folytonos pilocarpinhasználat még jobban lassított a bajon és hogy főként ennek tulajdonítható, hogy az utolsó 6—7 évben még tűrhető látást élvezett és hogy még ma sem teljesen vak, hanem saját házában még egyedül járni-kelni képes. Ennyit biztosan szabad állítani. Subjectiv meggyőződésem azonban még többre is terjed, t. i. hogy a pilocarpin itt többet tett, mint egy_ esetleg ismételt iridectomia vagy selerotomia tehetett volna. És a ki az utóbbiakat inkább ajánlotta volna, az sem állíthatna többet, mint hogy a fenforgó körülmények között a remedium anceps lett volna. (Folytatása következik.)
