Szemészet, 1896 (33. évfolyam, 1-6. szám)
1896-08-30 / 4. szám
ORVOSI H E T LEAP — S Z E M E S Z E I 1896. 4. sz. szélíí lett, egyszersmind a szárak mint a hogy mondjuk, szabadok, azaz a sebcsatornával semminemű összefüggésben sem levők voltak. Csakhogy a csarnok helyreállása után a belső szár a corneához laposan hozzáfekvö maradt. Tehát mégis izzadmány tapasztotta az irist a corneához és a glaucoma még sem nélkülözte egészen az iritis tüneményeit. Még 6 hét után is piszkos színe maradt a szemcsillagnak, bár a látás lassacskán megjavult. A szárnak állapota miatt eserincseppek folyton használatban maradtak, és nevezetes volt, hogy a mint a cseppekkel szünetelni próbáltam, a látás javulása mindjárt megakadt. Ezen időben szeratükrözni is lehetett: a látóidegfőn kis vájulás találkozott. A látás Hm 1/í4 és a visus 0/i2, szüle likkal °/o ? volt. Túlsó szemén nem volt baj. A két szem együttes érdekében -f- 10-zel (4 D.) olvasott 10" és 16" közében, akár Nr. 1 is. Kapott az utczára T 16 (mintegy 2*5 D.), zongorázáshoz + 14 (2'75 D.), munkáláshoz + 10 (4 D.). Alig hogy munkálni kezdett és az eserint kihagyogatta, a harmadik hónap folyamán, esténként megint színsugárzás támadt és a visus 0/i8-ra leszállott. Az eserint újra fel kellett venni. És az így tartott évekig. Rendesen V2%-os oldatot este használt, néha reggel is. Utóbb az eserint 1883-ban l°/o pilocarpinnal helyettesítettem, melylyel különben minden ugyanúgy ment. Ekkor az operált jobb szemen +3 D.-val v = c/is, a bal szemen + 2'5 D.-val v = °/s volt és olvasni két szemmel legjobban + 4 D.-val tudott. A bal szemet is elérte a balsors. 1885 május 3-dikán este heves glaucoma roham támadt. A nö saját magától a pilocárpinban enyhülést keresett és talált, 4 nap múlva az iridectomiát kiállotta, mely simán gyógyult, °/o visusa visszakerült, + 4 D.-val olvasgatni szokott. Ezen szemén a pilocarpínt nemsokára elhagyhatta, a régibb másikon folytatnia kellett. 1886 tavaszán zöldlátást (chloropsia) tapasztalt, maradó ködösség is szállott jobboldali szemére. A szemfény hátulján pet3rtyes lerakódások keletkeztek. Három hónapi pihenésre füstös üveggel és halli jodvíz használatára ezek eltűntek. A pilocarpint időközben szüneteltette volt. Alig hogy munkálni kezdett, ismét a pilocarpinra szorult jobboldali szemével. Oszszel néha vegyest erytliropsia vagy chloropsia mutatkozott. Ezt közelebb észlelni készültem, de a nő új évre fordulókor meghalt. Ha az eseten végig tekintünk, feltűnik az egyik szem nek állandó szüksége a pilocarpinra, annak daczára, hogy ezen szemen a glaucomától függetlenül iritikus hajlamok is nyilatkoztak, kiviláglik a pilocarpinnak öt évig kisegítő haszna az iridectomia után is. Továbbá nyilvánossá lesz a másik szemen az a nagy előny, melyet a pilocarpin a heves glaucomas szemnek ideiglenes megnyugtatásában és az iridectomiára előkészítésében meghozott. Sőt a nő, a ki jobb szemét folytonosan pilocarpinozta, esténként a bal szembe is csepegtethetett volna prophylactice, és ha ezt 11/2 évig teszi, nem is kell iridectomiálni, mert meghalt. És végre sok ilyes tapasztalás természetszerűen ráviszi az orvost, hogy a pilocarpint, mely az iridectomia után kiegészítő és áldásos hatású volt, az iridectomia előtt is már hosszasan használtassa. Hátha az operálást sokáig, tetszés szerinti ideig, sőt az egyén haláláig elhuzogathatja. Mihez tudnivaló, hogy a pilocarpin nem hoz kárt, nem gyengül meg, végül is úgy hat mint az elején. II. Ezen eset érdekes az iridectomiát követelő állapot előzményeiben áll. Sokszor nála próbaszerű miotizálás történt ugyan, de ha ez bátrabban, folyton történik vala, az események kétségtelenül kevésbbé catastrophaszerüen alakulnak. St. A., 30 éves gazdag birtokos úr egyik kezén gyermekkorban megcsonkult, de az élet azért derülten nyílott előtte, kedves neje és gyermekei körében kedvtelése szerint élhetne. Csakhogy különös szembaj jelentkezik. Időközök szerint a különben sem teljes jó látásra fejlődött és túllátó bal szem vörös színt (egyszer szivárványosat is) mutat, mire a látóerö tompul, feje ezen az oldalon megfájdul, a feszültség fokozódik (T + 1 -nek mondták az orvosok) és a pupilla szűkül (!). Mindez kevés óráig tart, este felé megjön, alvásra apad és reggelre eloszlott. Körülbelül egy havi időközökben mindez 1878 őszén 4-szer, 1879 őszén 3-szor volt így. 26 Most, 1880-ban az épen elmúlt októberben minden héten volt, még pedig mindig pénteken este, már 4-szer. Ekkor hozzám jött, először november 2-dikán, hogy nézzem meg és el is mondta, hogy Arit és Hirschler őt már többször látták, diagnosist nem tettek, glaucomát tagadtak, vasomotorikus görcsre gondoltak. Chili i n t már sokat szedett, hideg lepedözést is folyton kap még. Aprójára vizsgálva, diagnosist persze én sem mondhattam, a jobb szem rendes, E. v = °/o; a balon van Hm 1*75 és visus vele olvasni +-al csak Nr. 4 tud, a pupilla olyan mint jobbról, a látótér ép, a papillán élettani közepi gödör van, vénái tágak, színe a capillaris hyperhaemiától pirosas. Jó volt ezt a különben sem tökéletes szemet békés idejében látni, hogy azután tudni lehessen mit változtat a betegség rajta. Ajánlottam, hogy egyelőre folytassa a napi 0*4 chinint és a lepedözéseket. Nemsokára megint jött, mert az előző estén megint jelenségei voltak. De már megint nyomtalanul eltűntek. Megegyeztünk, hogy hozzá fogok menni akármely időben, ha rohamja megjött. November 18-dikán az ezen őszi 7-dik rohamját láthattam és azt leírom. A kérdéses bal szemen kis sugárpír és némi vénás érkoszorú, a csarnok szükebb és vize zavaros, a szemcsillag szövete lazult, a szembogár tágabb és lomha, a látóideg jól látható és élénk iitöeres lüktetéssel bir, a feszültség 1, Jaeger Nr. 18-at (?) is alig olvas a -j- üveggel. Ez tehát tisztán glaucomás roham vala. Azt rendeltem, hogy 2 óránként l°/o-os eserinoldatból csepegtessen, míg a roham véget ért, ha kell az egész éjjelen át, és mert este 7—8 óra volt, reggel izenjen hozzám. Egy csepp eserinoldat azonban a rohamnak már véget vetett, sőt egy napnál hosszabban tartó miosist tudott létrehozni. Ezt jó jelnek vehettem. Azontúl deczember 4-dikén, 18-dikán és folytatólag 1881. január 15-dikén voltak ugyanolyan rohamjai, melyeket egy-egy csepp l°/o-os eserinoldat prompte elvágott. A beteg aggódni kezdett jövőjéről, az operatiótól irtózott, gyógyszert kért inkább, az eserinnel és a szemlob rohamjaival az elbánást már eltanulta, de állandó eredményt követelt. Ráadtam magamat, hogy az iridectomiával várjak, és hogy próbául használtassak cseppeket naponként. Az eserin fájást okozván, azt rohamok idejére fentartottam ugyan, de rendesnek naponként egyszer pilocarpinum hydrochl. 0*02 ad aqua 6*0 = 1/a°/o oldatból ebéd után használtattam. Es ez briliánsán működött. A tél és a tavasz baj nélkül elmúltak. Nyáron Marienbadba küldtem, útra a napos pilocarpin mellett esetlegre eserincseppel is ellátva. De jól el is volt nélküle. Őszön és télen 1881-ről 1882-be fordulólag néhány rohamja ugyan volt, de mindig oly röviden, hogy mitsem mutathatott belőlük. A látás mindig a régire visszatért. A pilocarpint a beteg kedvelte, az eserint megutálta. Magától rájött, hogy roham idején a pilocarpinból sűrűén csepegtetni lehetne és ilyenkor 2-szer, legfeljebb 3-szor félóránként applicálva, mindig békét szerzett. Még egy tavasz és nyár elmúlt baj nélkül. A beteg áltatta magát, hogy glaucomája végleg gyógyulhat, sőt midőn az ősz, t. i. az október hónap sem hozott rohamot, elbizakodott és a pilocarpint rendetlenül, novemberben már épen nem használta, — vesztére! Mert 1882. november 22-dikén vidéken járt, gyárat inspiciált, a ködben alkonyaikor egy gödröt nem látott meg, belebotlott, a jobboldali czombcsont nyaka eltörött. Agyba tették, mozdulni sem tudott, álmatlan volt. Es most bal szemén egy T -f- 3-os glaucoma roham jött meg. A pilocarpin és az eserin most cserbe hagyta. Nyakra-főre hazaszállították. November 25-dikén reggel 6 órakor engemet felzavartak, jöjjek, nagy baj van. Felejthetetlen jelenetben vettem részt. Zuzmarás ködös szürkületben a házához érve, épen nagy csődülettel vittek egy hevenyészett deszkaalkotmányt a lépcsőn fel, hat ember a vállán, benne a nyöszörgő patiens, körülötte a sürgölődő cselédség, a jajveszékelö rokonság, a vidéki és a fővárosi doktorok csapatja. Hamarjában eldőlt, hogy a szemmel nincs mit várni, iridectomia és majd később a ezombnak a gypszkötés kellenek. Megtörtént. Minden jól végződött. Azontúl baj többé nem volt, csepp nem kellett, a látás a régiben megjött. Evek után sem volt többé változás. Másik szeme eltérő alkatú és E. lévén, nem félő, hogy azon glaucomája legyen. Ha az eset részletein végig nézünk, kétségtelen, hogy a ezombtüres idegizgalmai váltották ki a heves glaucoma rohamot.
