Szemészet, 1896 (33. évfolyam, 1-6. szám)
1896-08-30 / 4. szám
Melléklet az »Orvosi Hetilap« 85. számához. 4. SZ. Budapest, 1896. évi augusztus 80. SZEMÉSZET. Szerkeszti SCHULEZ VILMOS egyet, tanár. Tartalom : Schulek Vilmos tnr.: A glaucoma gyógyítása pilocarpin-cseppekkel ? — Imre József dr.: A genyes irido-chorioiditis meggyógyulása. — BlaskoHcs Fridolin dr.: A budapesti egyetemi szemklinikán végzett legutolsó 300 Graefe-extractio eredménye. — Béla Pa! dr.: A tanuló ifjúság szemeinek védelméről. — Grósz Emil dr.: Úti levél. — Könyvismertetés. — Irodalmi szemle. — Vegyesek. A glaucoma gyógyítása pilocarpin-cseppekkel? Schulek Vilmos szemklinikái igazgatótól. Legtarkább casuistikát a szemsérülések szolgáltatnak, de a legnagyobb proteus mégis csak a glaucoma. Ez a nyilatkozás a boldogult és felejthetetlen emlékű Hirschler Ignácz dr.-tól származik. Igaza maradt még manapig is. A glaucomát mint betegséget nem tudjuk úgy definiálni, hogy kifogás ne legyen tehető. És lefolyása egy valóságos proteus, mely minden jóslást csúffá tud tenni. így azután csak természetes, hogy kevés esetből és rövid idő alatt nem vonhatók le biztos szabályok az orvoslásra. A legtöbb felmerült ajánlat eddig is sok klinikusnak hozzászólása nyomán és idő múltán tudott csak a helyes formulázásba belezökkenni. Ha valahol, úgy glaucománál kötelesség más szaktársnak felfogása iránt türelmesnek lenni. Ha valaha, úgy glaucománál illendő más orvostárs eljárásának megítélésében tartózkodóan viselkedni. Graefe Albrecht óta főbenjáró bűnnek tartottuk glaucomás szembe atropint csepegtetni. Szigorlóknak nem egyszer mondám: „vegye úgy, mintha ezen tanterem ajtajára felírva volna: az a ki glaucománál atropint használtat, az a szigorlaton megbukik“. És ime 6 év előtt olvastuk, hogy Snellen szemészgyülésen referálva, a glaucomát beosztja elülső glaucomára, melynél eserin kell és hátulsó glaucomára, melynél atropin kell.* 1 Mindezek daczára a klinikus tényeknek megvan a maguk logikája. Az ember ezt a bonyolult viszonyok között lassabban birja ugyan kihámozni, de véges végig még sem tagadhatja meg. Tehát az atropin rég idejét multa. A sclerotomia is, valahára kiveszőbe került. A mioticumok kihasználásának sorsa is tanulságos. 1875-től a calabar alkaloidja, az eserin, mint feszülést csökkentő orvosság felkapóba jött. Weber Adolf és Laqueur ajánlották. Vele együtt a jaborandi alkaloidjára, a pilocarpinra is fordult a figyelem. Hamar felismerték, hogy physiologikus hatása a szemre a fődolgokban ugyanaz, mint az eseriné. De eleintén mégis csak mint a bőr alól izzasztót kedvelték. Mint glaucoma ellenes szer lassan hódított tért. A hosszú évek tapasztalatainak és a sok nyomdafesték elhasználásának logikai kivonata szerintem az lenne, hogy az atropin és a sclerotomia már most véglegesen maradjon el a glaucoma therapiájából és az iridectomia mint végleges és a pilocarpincsepp mint időleges orvosszer lépjen teljesen és ellenmondás nélkül érvénybe. A pilocarpinról elejétől fogva igen jó véleményem volt. A tensiót biztosan lecsökkenti. Alkalmazkodási fájást nem okoz. Utóbbit az eserin hoz létre. Ezért kerülöm. Az eserin nagyobb erejét fel lehet érni pilocarpinnal, ha erősebb oldatot veszünk vagy ha szaporán csepegtetünk. Már 1883-tól nem szorultam 1 Ez, akadémikus fejtegetésnek, szép ugyan, de azért még se tessék glaucoma eseteiben atropint használni. Gyűjtöm az ilyen esetek adatait. Hazai egyetemen végzett orvosaink nem is szokták ezt a baklövést tenni. Idegen egyetemről kerülnek az ilyenek. A tanulmányi rend kérdéseiben ezzel számot kell vetni. Ezért is nostrificatiót pártolok, hogy tudhassuk mi a tanításban a mi hibánk és mi a másoké. az eserinre. Némileg meglep, hogy mások nem mind így gondolkoznak. Sőt csodálkozom, hogy a pilocarpinba és általában a mioticumokba helyezett bizalom fokozását még csak most kezdik próbálni és ebben sem sok hívőre találnak, legalább egyelőre. Colin Ármin Boroszlóban egy év előtt czikket írt, melyben mondja, hogy nem kell az iridectomiával sietni, pilocarpin is sokszor hosszan megsegít, sőt néha az iridectomiát mellőzhetővé teszi évek hosszára.1 Mindezt 15 év óta én is így tartom. De Schweigger Berlinben ellene kél a Colin nézeteinek. Tehát az enyéimnek is. A glaucoma malignumról ír értékes czikket,2 de a végén fejtegeti, hogy a pilocarpinnal az ember csak az operálásra való jó időt vesztegetné haszon nélkül, sőt elégszer positiv kárral. Nem lévén az ő oldalán, néhány tapasztalatomat kívánom igénytelen alakban közölni, a végén pedig a következtetéseket és a Schweigger által mondottakra az ellenvetéseket fogom szóba hozni. Mert ime a pilocarpincseppek kérdése olyanná lett, mint a glaucoma körül felmerülő kérdések legtöbbje: lassan hámozódik ki az igazság a klinikai észlelések bonyodalmából. Nekem ez az ügy már tisztának látszott. Ellenmondás támadván, magamnak is kérdeznem kell, eléggé világosan és elég számban megszólaltak-e a tények nekem, hogy álláspontomon megmaradhassak. I. K. T., ministeri tanácsos neje, 1880-ban, midőn 52 éves volt, szeptember 25-dikén hivatott. Már február óta vett észre különöset jobb szemén, ugyanis a téli évadban páholyt tartott bérben és igen sok estén a gázlángok körül szivárványszínes karikát látott, mely csak a bal szem befogásához maradt meg, és ilyenkor kisebbet is látott. Tavaszra mindez eltűnt. Az ősz elején légcsöhurutot szerzett, sokat köhögött és ekkor hasonló dolgok mutatkoztak 1—2 óra hosszáig esténként, mint régen. Most szeptember 22-dikén este heves szemfájása támadt, látása rohamosan romlott, hányás is elfogta. Szeptember 23-dikán orvosa iritist jelentett, atropint cseppentett, opiumos homlokkenőcsöt mázoltatott, négy pióczát rakott: könnyebült. Szeptember 24-dikén este megint hányt. Mikor jöttem a pillák párnásak voltak, a kötöhártya a szemgolyón pipacsvörös és némileg vizenykés, a szemfény bágyadt és lazult felhámú, a csarnokvíz nagyon zavart, a szembogár tág, a szemcsillag piszkos színű és bővérű, a szem belseje gyengén dereng, lobos lerakódás nem található, a feszültség + 2 fokú, nyomkodás a sugártájon fájást fakaszt, a látótér a beliilsö oldalon 2—3"-ra megszükült, ujjakat V® méterből bajosan olvas. Kijelentettem, hogy ez glaucoma és hogy a hányást a szemtől, még pedig operatióval, kell gyógyítani. Azonnal punctio corneae történt, l°/o-os eserincseppböl óránként beleeresztett, másnap a gyuladás lényegesen apadt volt és az iridectomiát is megengedte. Hogy rövid legyek, a finom míveltségü növel a jó ismeretség évek hosszáig eltartott, derék háziorvosa (a ki az iritis diagnosissal bizony könnyen tévedhetett, mint mindjárt kiderülni fog) a későbbi eseményeknél is sikeresen támogatott és a mioticumoknak még nevezetes szerepelés jutott. Ugyanis az operatiós seb elég jól gyógyult, a kimetszés 6 mm.-nyi széles és párirányos 1 Berliner klinische Wochenschrift. 1895. 21. szám. 2 Archiv f. Augcnh. 32. kötet, 1—12. lap.
