Szemészet, 1895 (32. évfolyam, 1-6. szám)
1895-03-03 / 1-2. szám
Melléklet az * Orvosi Hetilap« 9. számához. 1. 6S 2. SZ. Budapest, 1895. évi márczius 3. SZEMÉSZET. Szerkeszti SCHULEK VILMOS egyet, tanár. Tartalom: Schulek Vilmos tnr.: Hályog-ki csúsztatás liorpadtan csonkított lebenynyel és kerek szembogárral. — Grósz Emil dr.: Amaurosis toxica. — Szili Adolf im.: Egyszerű látóidegsérülések. — Siklóssy Gyula dr.: Adatok a szemhéjképlésliez.— Irodalmi szemle. — Vegyesek. Hályog-kicsusztatás horpadtan csonkított lebenynyel és kerek szembogárral. Schulek Vilmos ny. r. tanártól.1 A Heidelbergában tartott 1888-dik évi congressus óta az a törekvés uralkodik, hogy az öregkori hályog műtevéseinél a a Graefe A. eljárásából származó kedvező gyógyulási eredmények megmaradjanak, de minél számosabb esetben a szembogár kereksége se csorbuljon. A Daviel-Beer és a Graefe elbánása között ingadoznak a nélkül, hogy általánosan érvényes döntés eddigelé készülni tudna. Csak a választás a tökéletesebb végállapot (a Beer szerinti operálások1 2 után) és a számosabb s gyorsabb gyógyulások között (a Graefe szerinti eljárással) marad meg. Ilyen viszonyok között azonban ki tudná magát véglegesen eltökélni, hogy az egymást kizáró előnyöknek csak egyikéről is teljesen lemondjon? Miután a Graefe eljárása szerint 10 év alatt megközelítőleg 2000 esetben mintegy 1'5% veszteségem volt, azután a Beer eljárásának Wecker szerinti módosításával 288 esetben 6/4 év alatt 2"ö% veszteséggel operáltam, olyan vegyes szaruhártya-metszésre jutottam, a mely Beernek lebenyével, Weber Adolfnak vájult sebvonalát egyesítette. A magy. tud. Akadémiában 1892. február 15-dikén felőle tett közlés még csak általános értelemben történt. Azóta eljárásomat szélűben alkalmaztam, részleteiéit szorosabban megalakítottam, a műszereket a külön igények szerint idomítottam és holt tetemen liályogmetszés-kisérleteket tervszerűen végeztem. Ebben közel három év eltelt. Midőn eljárásomat most összefoglalva leirom, azt egyrészt az önigazolás szándékából, de másrészt azért is teszem, hogy a szaktársakban gondolkozást keltsek a fölött, hogy a választásnak mostani nehézségeiből olyan kijutás nem volna-e lehető, a mely, ha talán nem is épen az általam gyakorolt eljárásnak változatlan elfogadásában, de legalább a Weber Adolf eljárásából a vájult sebvonal elvének az első helyre tevésében állana. Minthogy egyszerű metszéssel, a mennyire már eddig is látható, minden követelésnek eleget tenni nem lehet, talán a vegyes metszéseknek valamilyen alakja az összes érdekeknek kiegyeztetését megadhatná. Én a Beer lebenyébe Weber vájult sebvonalát beleillesztettem és elbánásomat a következőkben leirom. I! e n d e s mű tevési e 1 j á r á s. 1. A szaruhártya metszése. A míítevő az ágy szélén a betegnek jobboldali hónaljában ül és a résnyitót (apertor) beilleszti. Ez a műtevés teljes befejezéséig benmarad. Azután a szemgolyót a szemállítóval alnl a sugártájon megfogja.3 Ez a műszer redőt nehezebben fog, mint a különben használtak, mert fogai kevéssé behajlók. Néha a másik kézzel 1 Előadta a m. t. Akadémia 111. oszt. 1894. okt. 22-dikén tartott ülésében. 2 Valamint "minden ezen operálás typusát követő eljárások után. A továbbiakban is mindezeket fogom érteni, ha röviden a Beer eljárásáról beszélek. 3 A szomállító (fixator), valamint a többi műszerek, melyekre e munkálatban hivatkozás lesz, leírva és leképezve vannak az „Orvosi Hetilap“, „Szemészet“ 189Ö. évi 1. számában, szintúgy a m. t. Akadémia math, és term. tud. Értesítőben XI. kötet, 1. füzet, 90—97. lap (1892). is segíteni kell. A mit fogott, azt azonban a véglapokon levő függélyes rovatolás segélyével annyival biztosabban tartja. Véredényeknek berepedését nem okozza és a szemnek ezen helye utólagos helyi ingereltséget alig mutat. A fogó térdjét laposan oldalra fektetni lehetvén, a szemgolyóhoz az arcz síkjában szabadabb hozzáférést enged. Most a szarumetszés következik. A sebkészítőt (persector) harántvonalban, mely a felső szaruszél alá 4 mm.-nyíre esik, a halántéki szaruszélről az orroldali felé a szemcsillag síkja előtt laposan átvezetem. A kiszúrás elérése után a kést ugyanazon síkban mintegy három fűrészelő mozgással 2"5 mm.-nyi magasságra felvezetem és itt 90°-nyi fordítással meredekre állítom úgy, hogy a kés háta az ínhártya-szegélyre támaszkodik, éle ellenben előfelé néz. Most mindenekelőtt az élnek a felszálló sebvonalak felső végein a szövetbe kapaszkodását könnyed haránt meghúzással biztosítom, azután további (legjobb három) meghúzással a pengét, azon közben, hogy a lapot a szaruhártya közepe felé is nyomom, a szem felszínére kihúzom. A harántmetszés megtevése közben látni lehet, hogy a kés éle a két oldalról a középvonal felé mint halad, mialatt a lap egyenletesen mélyebbre siklik és a keletkező vájult harántívnek legalsóbb pontját eléri. Ezzel a kés szabaddá is lett. A használt műszerek alakjának indokolása a történőkből magától következik. Mert a szemállitó az alatt, hogy a kés saját lapja szerint elszorul, az ellenállást szabályozni és a szemgolyónak minden ingadozását akadályozni tartozik. Ezen ezélra van függőleges rovatokkal ellátva. A sebkészítőnek a mellső csarnok felső hatodában, tehát 2 mm.-nyíre a felső szaruszéltől forgathatónak lenni kell, a nélkül, hogy szövetet zúzzon, tehát nagyon keskenynek, így tehát rövidnek és erős háttal bírónak is kell lennie. A szaruhártyának átkeresztezése legjobban a szemesükig felső szabad szélének magasságában történik, ha a szembogár átmérőjét 4 milliméterben számítjuk. A ki- és beszúrás a szaruszegély szélességében tetszésszerinti helyen lehet. Ezen seb sajátságos, majdnem téglányalakú tátongásában (melyről még szó lesz) a lebenyalap hosszúságának ezen Va mm.-nyi különbsége jelentéktelen. Még az oldali részeken oly rézsútos (mintegy 1'75 mm. mély) sebcsatornák és a belső sebnyilásnak ennyivel kisebb tágsága sem csökkentik a tátongást lényegesen. A két átszúrás szabályos helyéül különben a szaruhártyagyíirűnek belső határát vettem, hogy minden vérzés elmaradjon. Néhány kísérlet a külső határon átszúrni, a tátongásnak igen csekély növekedését eredményezte; az oldali sebrészeken kötőhártya-lebenykéknek megkísérelt képezése viszont a sebzáródásban kézzel fogható előnyt nem adott, de a műtétel lefolyásának szabatosságát csökkentette. A késnek a harántmetszéshez átfordítása nem pontosan az oldalt emelkedő sebvonalak legfelsőbb zúgaiban történhetik. A kés ugyanis a saját szélessége és a szemburkoknak feszülése szerint a fordításkor valamicskét lecsúszik. A lebeny magasságából ez által mintegy ‘/a mm. kárba megy. Azonkívül a jelzett helyeken egy kis feles alávájulás is marad. Csakhogy ez a felső sebszélnek engedékenységét növeli és ezen az úton a hályogkicsúszásnak egészben javára jut. A kést a fordítás alkalmával erőszakosan a sebzúgokba szorítva tartani nem hoz előnyt. Könnyed visszatartása a magaslaton, míg a harántmetszés helye megrovatolva és az él az új állásban fogva van, teljesen elégséges.
