Szemészet, 1894 (31. évfolyam, 1-6. szám)
1894-02-25 / 1. szám
1894. 1. sz. () R V 0 S I H E TILAP-SZ E M E S Z E T Klinikai közlések. i. Melanosarcoma chorioideae. Közli Blaskovics Fridolin dr., szemklinikái gyakornok. G. S-, 32 éves, kerékgyártó, 1893. november 28-dikán jött a szemklinikára. Beteg előadja, hogy 4 évvel ezelőtt bal karjára esett úgy hogy, bal arczfeíét is megütötte. Ennek következtében arcza s a bal szem környezete megduzzadt s vérrel beivódott. Ezen eséstől számítja látása romlását. Ez eleinte abból állott, hogy fekete foltot látott szeme előtt libegni, későbben színes karikákat vett észre. Egy év előtt állítólag kettősen is látott; */» év óta rohamosán csökken látása, mígnem néhány hét óta semmit sem lát. Néhány nap óta szeme kivörösödött s igen fájdalmassá vált. Jelen óllapot: Jobb szem ép. Bal szem tarsalis és bulbaris conjunctivája belövelt. Az elülső hosszú ciliaris erek rendkívül tágultak, kanyargósak. Cornea körül élénk ciliaris injectio van. A bulbus elülső része kis fokban kitágult. A cornea kissé borús. Csarnok nincsen. Iris vékony, szálazata sorvadt, pupillaris szélén keskeny festenygyürü látható. A pupilla függélyes irányban kissé ellyptikus, ad maximum tág, fényre nem reagál. Területében a cornea hátsó felszínét érintő lencse piszkos-sárga, opák, át nem világítható. Az egész bulbus igen kemény (T -j- 3), tapintásra és spontán is igen fájdalmas. Tárgylátás, fényérzés nincsen. A diagnosist glaucoma absolutumra tettük s a sérüléssel való összefüggésre azt a lehetőséget állapítottuk meg, hogy a luxált lencse okozhatta a glaucoma secundariumot. Lefolyás: November 30-dikán enucleatio, utána reactio nélküli gyógyulás. Beteg deczember 7-dikén tiszta szemüreggel távozott. Azóta teljesen jól érzi magát. Az enucleálásnál feltűnt a szem megnyúlt alakja s ezért a megvizsgálhatás gyorsítása czéljából a szokott módtól (Miiller-féle folyadék) eltérve, tömény, konyhasós subümat-oldatban keményítettük, a szokásos eljárások után celloidinba beágyazva, mikroscopiai vizsgálatnak vetettük alá. A topographikus elrendezést a mellékelt vázlatos rajz mutatja. Kórboneztani elváltozások: Felmetszés után azonnal szembe ötlött, hogy a szemfenéken a papillától kissé ki- és felfelé egy mogyorónyi, kocsányos daganat foglal helyet. Ennek méretei a következők : a daganat magassága a kocsánynyal együtt 8 mm., ebből a kocsány magassága 2 mm.-t tesz ki. A daganat alapja 8 mm. átmérőjű, a kocsány legkeskenyebb részén 4 mm. átmérőjű. A daganat legnagyobb kerületének átmérője 10 mm.-t tesz ki. Tehát egy széles alappal, keskeny és alacsony kocsánynyal biró gömbölyded daganattal állunk szemben, melynek alapja a chorioideába megy át, felülete a retinát felemeli. A daganat színe szürke, felülete dúdorzatos, consistentiája elég tömött. A metszlap sima, sötét-szürke, márványozott. Az egész metszlapon szétszórtan, de különösen a daganat mellfelé tekintő részén sok tágult véredény-átmetszetet találunk, melyektől kisebb-nagyobb távolságban azokat körkörösen körülvevő erősebb festenyzettséget látunk. A szem egyéb részein kővetkező anatómiai elváltozások láthatók. A cornea kissé borús. A cornea hátsó felületére teljesen odafekszik a felényire megkeskenyedett iris, melynek hátsó festenyrétege a pupillám szélen túl az elülső felszín kis részére is folytatódik. A lencsetok ép s a cornea hátsó felszínét érinti. A lencse egész terjedelmében elszürkült, opák, a rendesnél laposabb, lágy, darabokra szétmálló. A corpus ciliare igen lelapult, a ciliaris nyúlványok rövidek, alig láthatók. A chorioideán makroscopice csak hátsó részén látni elváltozást, ott t. i., hol a daganat belőle kiindul, melynek alapja felé fokozatosan vastagodik. A retina hátsó | része kis részben a daganat szemüri felszínéhez tapadt s innen az óra serratáig egész terjedelmében leválva libegő, tölcsérszeríi, ránezos hártyát képez. A papillánál a retina egy része a daganat elődomborodó részlete által le van szakítva, más része a daganatot egész terjedelmében kerüli meg. A papilla mélyen, iistszerüen excavált; a bulbuson megmaradt kis optikus csonkon elváltozás nem észlelhető. Górcsői lelet: A dáganat főleg kis, orsóalakú, rendkívül kevés alapanyagba ágyazott, helylyel közzel pigmentált kötöszöveti sejtekből áll, melyek rostkötegek által képzett, tág közű hálózatban foglalnak helyet. A daganatnak különösen mellfelé eső részében egy-egy ilyen kötöszöveti gerendezet által körülfogott űr közepén tágult, keskenyfalú ér foglal helyet, mely körül mintegy concéntrikusan foglalnak helyet az orsóalakú, hosszúkás kerekded magvú, kis sarcomasejtek. Ezen sejtek többnyire nélkülözik a festenyt s a daganat fő tömegét képezik. Ezen orsóalakú sejteken kivid találunk még kerek sejteket is, melyek nagy számmal foglalnak helyet a kötöszöveti gerendezetben. Ezen kerek sejtek finom, barna pigmentszemcséket oly dúsan tartalmaznak, hogy bennük magot felismerni nem lehet. Ezen elrendeződésnek köszöni a daganat márványozott küllemét. A sejtek ezen elrendeződését a daganat hátsóhh részleteiben alig lehet látni, szintúgy a kocsányiam sem. Ezen részben főleg az orsóalakú sarcomasejtek dominálnak. Itt egy-két helyen kilépett vörös vérsejteket is találunk, melyeknek egy része barna pigmentté alakult át. A daganat alapja folytatását képezi az elszólesedö chorioideának, mely azon helyen, hol a daganatba átmegy, igen tág edényekkel bir s a daganat alapjának szélén ezen edényeket itt-ott orsóalakú sarcomasejtek veszik körül. A tapetum a ehorioideával összefüggésben maradt s a daganat kocsányáig egyes sejtjei még felismerhetők, magára a daganat fő tömegére azonban már nem terjednek át. A daganat fő tömegét csak egy igen vékony kötöszöveti burok veszi körül, mely elől kis részen a retinával összefüggésben maradt. A levált retina degenerált, pálezika- és csaprétege seholsem látható, szöveti elemei ziláltak, elmosódottak. A retina külső magcsás rétegében — valamint kis fokban a daganattal szomszédos sclerában is - itt-ott kerek, sűrűn pigmentált sejteket találunk, olyanokat, mint a daganatban magában is leírtam. Mindezekből kitűnik, hogy itt a chorioidea daganatával állunk szemben, mely nagyobbrészt kis orsóalakú, kisebbrészt kerek pigmentált kötöszöveti sejtekből áll; tehát ez egy kis és kevert sejtü, tágult edényekkel és kötöszöveti gerendezettel biró melanosarcoma. Tekintve a sarcomasejtek véredény körüli elrendeződését, tekintve továbbá a daganat alapi részén az ép chorioideába való átmenet szerkezetét, valószínűnek látszik a felvétel, hogy a daganat a chorioidea saját ereeödésének rétegéből (kis és nagy edények rétege) indult ki — talán az erek adventitiájából — s áttörvén az előtte fekvő rétegeket, a retinát felemelte, glaucoma secundariumot s cataracta glaucomatosát eredményezett. Az enucleatio tehát, melynek indoka a fájdalmak más úton való csillapításának lehetetlensége volt, adott esetben életmentő volt. 11. Melanosarcoma conjunctivae bulbi. Közli Paunz Márk dr., szemklinikái gyakornok. S. J., 55 éves, napszámos, 1893. május 26-dikán jelentkezett az egyetemi szemkórházban. A beteg mintegy 8 hónappal ezelőtt vesszővel megütötte jobb szemét. Három hónappal később kölesnyi göbesét vett észre jobb szemén, mely azóta folyton növekedett, de sohasem fájt. Utóbbi időben jobb szemének látása is fogyott. A bal szemen nincs változás. Y = B/2«,Hm L‘5,1)v — B/m ? A jobb szem tarsalis conjunctivája mérsékelten belövelt. A bulbaris conjunctiva külső felén több tág, kanyarodott ér. A szemteke külső felén egy málnanagyságú és alakú, dúdoros, élesen határolt, barna-vörös, el nem mozdítható, tömött, könnyen vérző képlet foglal helyet, mely felerészével a selerán, másik felével a corneán ül, eltakarva ennek és a pupillának külső felét. A tágult conjunctivális edények a daganat felett húzódnak el. A cornea belső fele nem változott, a csarnok mély, az iris ép, a pupilla középtág, fényre jól reagál. A szemfenék ép. Tn. V= “/so, Hm ü‘25, Dv= Vso ? Diagnosis: Melanosarcoma conjunctivae bulbi.