Szemészet, 1892 (29. évfolyam, 1-5. szám)
1892-10-30 / 5. szám
1892. 5. az. S Z E M E S Z E T 51 tember 4-dikén meghalt. A bonczolat a felvételt igazolja, mint azt az itt következő bonczjegyzőkönyv is mutatja: „R. F., 30 éves, ács, 1892. szeptember 5-dikén. Agydaganat szlvszélhüdés. Angiosarcoma plesciforme c. cystibus retentionalibus hypophyseos cerebri sellam turcicam destruens, tractus opticos, praecipue dextrum, comprimans et extrahans. Hydrocephalus chronicus internus, oedema acutum pulmonum. Láták középtágak, egyenlők. Lágy agyburkok nedv- és vérszegények. Yisszerek a barázdák mentén tágultak. Agy duzzadt, tekervényei lelapultak, barázdák elsimultak, vérszegény és nedvszegény állománya valamivel tömöttebb; gyomrocsok tágultak, körülbelül 100 gr. t. s savót tartalmaznak. Az agy alapján a chiasma nerv. opticorum által mellűiről, a szemölcstestek által hátulról határolt térben, részben az agykocsányok és látókötegek által körülvett agyállományt a Ill-dik agygyomrocs űrtere felé bedomborító, részben a Maeckl-féle üreget elfoglaló, a töröknyereg és nyereghát csontszövetét diónyi kiterjedésben sorvasztó, galambtojásnyi szürkés, rózsaszínű, agyvelőszerű, középvértartamú, szétmáíló daganat foglal helyet, mely jobb felében elhelyezett diónyi és mogyorónyi, vékony falzatú sötétvörös, véres savóval és kevés lazán alvadt vérrel kitöltött tömlők által nagyobbíttatik, az említett cysták a jobboldali látóköteget oldalsó felületükkel maguk előtt tolva, vékony lemezszerű lágyabb, kocsányos szövettel körülvett képletté alakították. Hasonlókép kivongálta és vékonyította a daganat a baloldali tractust is. Az újképlet ezen assymetrikus elhelyeződése magyarázza a chiasma opticinak bal oldal felé történt kihelyezését is.“ Lippay Sándor dr.-tól. II. Gyógyult ulcus rodens. A legutóbbi időkig a leghálátlanabb teendők közé tartozott az ulcus rodens gyógyítása, illetőleg csak gyógykezelése. Semmiféle eljárás nem vált be olyannak, hogy megakaszthatta volna annak az egész corneára való tovaterjedését. Az utóbbi időben a tüzes vassal való cauterisatióban végre felfedezték a módot, a mely szerint gyógyulásra bírható, ha t. i. szétroncsolják az infiltrált részeket, különösen ott, a hol a legerősebb a genves beszűrődés a széli részen, tehát a merre terjed a fekély. Ezen eljárás alkalmazása óta többeknek sikerült teljesen meggyógyítani a fekélyt. A következő közlés ezeknek számát kívánja szaporítani. Cs. J. 44 éves kőmívesnek bal szemét gyermekkorában megszúrták, azóta nem lát rá. Jobb szeme 3 hó óta fáj, egy hónapig csak mérsékelt volt a fájdalma, két hó óta tűrhetetlen. Látása csak a legutóbbi hetekben kezdett romlani. 1892. évi február 27-dikén. A bal cornea felső részén régi vaskos vonalszerű hegedés, melybe az iris felső része belenőtt, a nagyon szűk pupilla területében sárgás-szürke hártya foglal helyet; a pupilla atropinra nem tágul. A Purkinje-Sanson-féle lencseképek hiányzanak. Az üvegtest hátsó részében nehány vaskos homály. A szemfenék tisztán nem látható. A papillától ki- és lefelé 2—3 papillányi atrophiás folt, a chorioideában elszórva számos festékrög. 'U-rő\ cm. olvas ujjakat, fényérzés és projectio jó. A jobb szemen erős fénykerülés. A szemhéjszélek duzzadtak, vörösek. Erős conjunctivalis hurut. Cornea körül széles ciliaris injectio. A cornea bágyadt, alsó szélén a cornea '/5-ét elfoglaló felületes fekély, melynek alapja gyöngén szürke, széle duzzadt s erősen szürkés-sárgásán infiltrált. A fekély belső része zegzúgos nyúlványszerűen folytatódik a cornea felső részébe, széle mindenütt duzzadó, erősen infiltrált s a cornea felső-belső quadransában hasonló szélű mélyebb fekélyben végződik. Az iris kissé színehagyott, pupilla középtág (atropintól). Erős homlok- és halántéktáji fájdalom. R. Acid, bor. borogatás háromszor, opiumos homlokkenőcs, atropin. Márczius 2-dikán. A fekély a szélek felé terjed. Márczius 5-dikén. A fekélyt s különösen széleit Paquelinnel erősen kipörköltük. Márczius 6-dikán. A fekélyt pörkösödés fedi, a subjectivtünetek nem engednek. Márczius 7-dikén. A pupilla erősen megszükiilt csarnokvíz könnyen zavaros. A pörk levált, a fekély alapja tiszta. Atropin ötször. Márczius 12-dikén. A subjectiv tünetek engednek, a pupilla nem tágul. Márczius 14-dikén. A pupilla tágul, két hátsó synechia miatt egyenetlen. Fájás megszűnt. Márczius 17-dikén. A synechiák megszakadtak, a fekély tiszta alapú, telődik, a cornea többi része sima felszinű. Ettől fogva a fekélynek szürkés hegszövettel való kitelése s a szem teljes megbékülése zavartalanul haladt előre. A bal szemén márczius 22-dikén iridotomia duplex s. Wecker műtétet csináltunk. Az ily módon kapott széles rés azonban nem sokat lendített a látáson a szemfenékben levő elváltozások miatt. Április I-én gyógyulva bocsátottuk haza. Ili. Synblepharon partiale-nek egy különös esete. G. M. 22 éves kőmívesnek egy év előtt vakolat esett munka közben a jobb szemébe. A sérülés után két hétig erősebb gyuladás volt a szemén. Pár héttel később szemgolyója belső alsó részén egy kis daganat támadt, a mely gyorsan megnőtt mostani nagyságára, úgy hogy egy pár nap múlva nem tudta szemét teljesen behunyni. Azóta állapota változatlan. Az alsó szemhéj nem húzható le teljesen, a palpebralis conjunctiva és az átmeneti redő belső fele a szemteke conjunctivájával lazán összenőtt, a szemhéj lehúzásakor a laza hártya egyes helyeken köteg módjára megfeszül. Ennek folytatásaképen a szemhéj belső Vs részét borsónyi, kissé ovális, vékony injiciált conjunctivából álló falú áttiinő tartalmú hólyagosa rögzíti a sclera és cornea belső-alsó részéhez. Az összenövés itt a szemhéj széléig terjed, máshol a szemhéjszél szabad. A corneához való ránövése környékén a corna heges. A csarnok egyenletes, az iris a hegedéshez nincs odanőve. A hólyag a szemrésben foglal helyet, s e miatt a szemrés tökéletesen nem zárható. A conjunctivákon kisfokit hurut van. A hólyagosát a corneáról és a scleráról lefejtettük, víztiszta tartalma kiürülvén, vékony fala teljesen ellapult, a szemhéjnak belső vége szabad lett, csak az átmeneti redő maradt összenőve. A selerának azon részére, a hol előbb a hólyagosa foglalt helyet, a bulbaris conjunctivát ráhúzva, összevarrtuk. A hólyag keletkezését úgy kell magyaráznunk, hogy a szemhéjjal összenőtt gyuladásos és folytonos vongálásnak kitett bulbaris conjunctivában a nyirkedények kitágultak és nyirkkal megteltek, tehát tulajdonképpen nagyobb lymphectasia az egész. SZEMELVÉNYEK. A brassói királyi országos szemkórház működése. Fabritius Ágoston dr.-tól. — A magyar orvosok és természetvizsgálók ez évi, Brassóban tartott vándorgyűlése alkalmából igen érdekes és tanulságos leírását közli a brassói kir. szemkórház életének és munkálkodásának Fabritius dr. Röviden elmondja a kórház történetét. A kormánynak 1854-ben kiadott felhívására 1856-ban alapította Brassó város, egyik külvárosában. Bérházban, rendkívül szegényes viszonyok között, évenkint költözködve, 1864-ben plane Sepsi-Szent-Györgybe áthelyezve, majd a következő évben ismét Brassóba kerülve, kezdetben 12, később 24 ágyra berendezve, folytatta áldásdús működését évenkint öt hónapon (májustól szeptemberig) át 1886-ig. Mint ilyen, úgyszólván nyári kórház, hivatásának tökéletesen meg nem felelhetvén s a segélyt keresők számának évről évre való szaporodása is ösztökélve a kórház vezetőit,