Szemészet, 1892 (29. évfolyam, 1-5. szám)
1892-04-24 / 2. szám
-1----I ^sm .......• TT, ...............W 22 A kártyás hályog többnyire a zonula Zinuiire kifeszített s így habár csekély, de valami ellentállást a csípő reányomásakor mégis gyakorol, még inkább biztosítva van a megragadás a csípő fogainak említett rézsűt irányítása által, midőn mintegy belesülyednek a hártyába. A csípő zárásakor a fogak teljesen egymásba illenek s így az iris-sértés lehetősége kizárt. A kivitelnél a kerek pupillát tartom szem előtt s így a sebei a corneában a középtág pupilla szél és limbus közötti belső és középső harmad határában (átlag a limbustól 21/2—3 mm. befelé) gondolom legjobbnak, bár az iris fél szélességének helye a látás érdekében biztosabb, de addig vagy még inkább kifelé menni az esetleges iris sértés miatt, még sem volna tanácsos. Sebkészítés után a zárt csípőt beviszem ; a pupilla területében nyitom; a nyitás lehetőleg nagy legyen, mert csak így válhat lehetővé a hártyának nagy részben megragadása, az iris-sértésnek gondolata pedig nem bánthat, mert az aránylag vaskos karok külső felével toljuk szét az irist, holott a fogak rézsűt befelé állanak. A megfogott toktarabot igen czélszerű tanárom kitűnő módja szerint (hályogkivonásnál) előbb lefelé irányított mozgással a felső félről, a sebajkak alól, tehát ellentétes mozgással lerántani, esetleg csavaró mozgással lehető nagy darabot a csípőn biztosítani s csak ezután a tulajdonképi kihúzást megtenni. Még inkább megerősít e gondolatom helyességében azon eset, a melyet klinikánk vezetője egy magángyakorlati esetében ezen évben április 5-dikén tapasztalt, hol cataracta Morgagniana eltávolításánál a saját módszere szerint járt el s csípőjével a mellső tokból jelentékeny darabot hozott ki, mint a 2. ábra természetes nagyságban mutatja. Ismeretes, hogy ilyen esetekben rendesen a tok repesztésére horog szükséges, mert redő fogáskor a folyadékon nyugvó hártya a fogó elől kitér. De a tanárom által szerkesztett csípő a gyakorlatban a követelés felett, azaz még ilyen esetben is, bevált, s így remélem, hogy az említett czélra módosított csípőm is a további vizsgálásra méltó. SZEMELVÉNYEK. — A centrális hályog kórboncztanáról és kóreredetéró'l. Schirmer Ottó dr. Königsberg. — A szerző öt esetet közöl, hol központi hályog, majd magában, majd kérgi hályoggal együtt került észlelete alá. A lencsének teljes elszürkülésével — részint művi úton (discissio), részint önként iriskimetszés után — hályogkivonást végzett, s ezek górcsövi vizsgálatát adja elő. Szerinte úgy a centrális, mint a kérgi hályog boneztani szerkezete analog. Majd gömbölyded, majd ovális alakú cseppek a rostok között s ezek miatt a lencserostok rendellenes lefutása az, a mit talált. Érdekes a haematoxylin és carminfestési reactio is; elsővel a mag és az elhomályosodott kérgi részlet egyneműen kék, a változatlan többi lencserészlet színtelen maradt; ellenkezőleg a carmin az ép részeket festette, színtelenül hagyván a kórosakat. Mindkét hályogalak anatómiai okát, sőt aetiologiáját is a szerző közösnek mondja. Nem ért egyet Schnabellel, ki a maghályogot, valamint a veleszületett teljes lencsehomályt a csír rendellenes tulajdonságából, míg a kéreghályogot az intra- és extrauterinalis életben beállott zavarokból magyarázza. A szerző Horner theoriájából indul ki s azt mondja, hogy valamely ok a lencsében cseppecskét hoz létre, mely tömeges fellépésével látható zavart eredményez. Ezen tényező behatása alatt inkább a fris és így élő rostok szenvednek, kevésbbé a régiek, melyek anyagcseréje különben is csekélyebb. A később fejlődő rostok rendesek lehetnek s így átlátszó réteg képződik. Miután kezdetben a lencse inkább gömbalakú, azért a kéreghályog is nemcsak kisebb, mint egy későbbi időben fejlődő, hanem gömbalakú is; érthető továbbá, hogy a régi zavaros részletnek az újonnan fejlődő ép lencserostok által a központ felé tolatásából centrális hályog fejlődik. A tulajdonképi kórokot a szerző sem tudja, talán táplálkozási zavar. A 1892. 2. sz. hályog képződési oka a szerző szerint gyorsan szűnik meg, mit a hályog éles határa bizonyít. A beható tényező ideje és annak intensitása megadja a különböző hályogalaknak magyarázatát, a maghályogtól a nagy, szélein élesebb, közepén áttetsző kéreghályogig. Mindkét alakot a szerző hajlandó valamely általános dyscrasiából származónak tekinteni, így szerepelt egyik esetében az angolkór s ezek szerint a hályog csak másodlagos volna. Schnabel azon megjegyzése, hogy maghályogot gyakran talált testvérek és ugyanazon család különböző géneratiójánál, míg kérgi hályogot soha, hogy tehát e két hályogalaknak aetiologiája eltérő volna, szerző szerint nem áll, mert Hirschberg egy nagyanya, anya és gyermek kérgi hályogját operálta. Igaz, hogy a Knies esetei, hol három tivéruel központi és egyszerű vagy kettős kéreghályog volt, ugyancsak ezek három nővérénél, anyjuknál és anyai nagyatyjuknál lencseanomaliák fordultak elő, a szerző ellen és Sch. mellett szólnak, mégis vizsgálataira támaszkodva hajlandó mindkét hályog okául úgy az abnormis csírtulajdonságot, mint a nem örökölt intra- vagy extrauterin zavarokat felvenni. Végül ajánlja a szerző, hogy a maghályog elnevezés helyett minden oly esetben, hol kicsiny, gömbalakú, intensiv fehér vagy sárgás, átlátszatlan, központi elhelyezésű, veleszületett zavar vau központi hályogról szóljunk és kéreghálvogról ott, hol nagyobb, korongalakú, többé kevésbé opak szürkés elzavarodás van, tekintet nélkül, hogy átlátszó-e az vagy nem, mert Beckerrel együtt a szerző az átlátszóságot a közepi I részen a kéreghályog lényeges tulajdonságához nem számítja. (Graefe’s Archív f. Ophthalm. XXXVII. köt. IV.) Kovács dr. — Parotitis epidemicánál fellépett dacryoadenitis acuta egy esetét írja le Sehr order Th. Péterváron. S/.erzőnk egy 27 éves nőt említ, kinél meghűlés következtében kisebb fokú láz, nátha, angina s kétoldali parotitis lépett fel, s néhány nap múlva mindkét felső szemhéja erősebb fokban megdagadt. Rövid pár nap alatt, az előbb említett jelenségek eltűntek, csupán a szemhéjak duzzadása maradt meg. A bal felső szemhéj főkép a könymirigynek megfelelő külső harmadában erősebben duzzadt, nyomásra igen fájdalmas, s épen ezek miatt kellőleg nem észlelhető daganatot kidől. A szemtekén erős chemosis, cornea tiszta, a szem mozgásai kis fokban korlátoltak. A jobb szemen ugyanezen tünetek, de kisebb fokban vannak jelen. Mindkét szem látása teljes, szemfenék ép, könyelválasztás nem szaporodott. A diagnosis biztos megállapítása a nagy fokban oedemás duzzanat miatt bajos volt, tekintettel a chemosisra s a korlátolt szemtekei mozgásokra szerzőnk tenonitisre gondolt, nem kerülte el figyelmét azonban az sem, hogy a duzzanat mindkét szemen főleg a köuymirigyeknek megfelelő helyen volt legkifejezettebb, a mely körülmény folytán a könymirigyek gyuladását vette gyanúba. Két hét múlva azonban, mely alatt nyomókötést, bórsavborogatást, vaselint, majd jodbekenéseket alkalmazott, a szemhéjak lelohadtak, midőn is a megnagyobbodott egyenetlen felszinű könymirigyek láthatókká váltak, s így a baj mivolta nyilvánvalóvá lett, A baj származására s az oki összefüggésre nézve — miután a parotitis aetiologiája is teljesen ismeretlen — szerzőnk nem nyilatkozik. Jelen esetünkben a könymirigyek eme megduzzadását a parotitishez való hasonlatosságuk miatt könymirigy „mumps“-nak nevezi. (Kiin. Monatsbl. f. Augenhk. 1891. decz. fűz.) Dutkay dr. — A szürke kenőcs helyi alkalmazása a szarúhártya parenchymás lobjánál ér szarúhártyai homályoknál. J. Mitvalslcy dr -túl, docens a prágai egyetemen. — A parenchymás szárú hártyalob belyi kezelésénél — eltekintve az esetleges complicatiók kikerülésétől és legyőzésétől — kétféle czélt követhetünk. Először: megrövidíthetjük a betegség lefolyását az által, hogy elősegítjük a lobos infiltratio lefolyását, az erre következő vascularisatiót és a lobtermékek egyidejű felszívódását: de e mellett a szarúhártyalob átmegy minden typikus stádiumán, csak tartama lesz lényegesen rövidebb. Ezen czél elérésében jó segédkezet nyújtanak a meleg borogatások, melyek SZEMÉSZE T
