Szemészet, 1891 (28. évfolyam, 1-6. szám)
1891-12-20 / 6. szám
58 SZEMÉSZET 1891. 6. sz. von le: a) a cornea közepén lép fel; b) a felső fél relative tisztább; c) a folyamat hosszadalmas; d) könytelenség van jelen; e) érzéketlenség; f) fájdalom csak a bántalom kezdetén s végén ; g) a nyomást a mélyebben fekvő szövetek már érzik : ma is annyi s annyi megfigyelés után megdöntetleniil állanak. Egy másik dolgozata az „Archiv für Ophtalmologie“ban jelent meg (cysticercus cellulose a szem mellső csarnokában) ; előzetesen azonban magyar nyelven közölte. S ezzel megadta az irányt, melyet követnünk kell, ha a magyar tudományosságnak a külföld előtt tiszteletet, a belföldön pedig érvényt akarunk szerezni. Magyar nyelven közöljük előbb dolgozatainkat s azután ismertessük meg a külföld előtt is valamely nyugati nyelven. Irodalmi munkásságának fénykora az 1864-dik évvel kezdődik. A 60-as években Bonders, Graefe, Arit az exakt tudományok fejlődésében is szokatlan gyorsasággal a szemészetet elnyomott helyzetéből az őt megillető rangra emelték. Azoknak, kik orvosi képzettségüket előbb nyerték, újra iskolába kellett járniok, bogy a szem fénytörése s alkalmazkodása tanába, az operálásokba, különösen pedig a szemtiikrészésbe begyakorolják magukat. Szükség volt tehát olyan szaklapra, mely a gyakorló orvosokat megismertesse a szemészet újabb vívmányaival. Midőn tehát Markusovszky jónak látta, hogy egyes szakmák önálló vezetését szakemberekre bízza, Hirschler örömmel vállalkozott e feladatra s megalapította a „Szemészeidet mint az „Orvosi Hetilap“ önálló mellékletét. Előrajzában, melyet 1863. évi deczember havában tett közé, így szól „a mi az anyagot illeti, ennek megválasztásánál mindenkor a gyakorlat igényeire leszünk figyelemmel .... Mellékletünk nem tart s nem is tarthat jogot ahhoz, hogy szemészek számára legyen írva, érdem követelései a betegágynál tapasztalható mindennapi élet követelményeinek kielégítésén túl nem terjednek. A kórboncztannak .... közleményeinkben kész helye leend . . ., de mindenek előtt rendelkezésére állami szűk terünk a koródának, azaz a bántalmak észlelésének és gyógyításának.“ Saját tapasztalatainak az idegen felett előnyt ad, de a mellett súlyt akar fektetni a külföldi irodalom ismertetésére is. A következő 1864-dik évtől kezdve a „Szemészet“ eleinte havonta 7a, majd később 2 hónaponként 1 ívnyi tartalommal jelent meg. S ha a legközelebbi évek számait átnézzük, bámulva látjuk, hogy Hirschler a gyakorló orvosok számára egész tankönyvet írt. írt s nem közölt, mert ez idő alatt az egész mellékletet kizárólagosan ő írta. Mialatt a szem gyuladásos bántalmaival úgy önálló dolgozatokban, mint kisebb casuistikus közlésekben folyton foglalkozott, előbb a látótér, majd a látóerő vizsgálatával, az oldalsó világítással, a szemtükrészés technikájával, a szenifenéki bántalmakkal, a látás-zavar különböző okaival, a szemészeti gyakorlatban leginkább használatos gyógyszerekkel s gyógyeljárásokkal ismertette meg olvasóit. A közlött egyes eseteket pedig úgy választotta meg, hogy egyrészt az önálló dolgozatok illustrálásául szolgáltak, másrészt pedig kiegészítették azokat, Ezek között kiváló a „Wiener med. Wochenschrift“-ban is megjelent közlése a „Blepharitis syphiliticá“-ról, melyben azon észleletét közli, hogy a szemhéjon előforduló másodlagos luetikus fekély pathognomonikus heget hagy hátra, melynek jellemvonása az, hogy a szemhéjszél egész vastagságára kiterjed, itt egy csorbát okoz s teljes madarosis van e helyen. Szóval, az előrajzban igértnél jóval többet nyújtott. Ritka jelenség ! Ilyen volt a „Szemészet“ iránya 5 éven át. 1869-ben új korszak vette kezdetét. Buzdítására, részint pártfogásával a mester köré ifjabb gárda csatlakozott. Ekkor jelent meg Stellwag szemészetének Vidor dr. által történt magyar fordítása is az orvosi könyvkiadó-vállalat kiadásában. Mindez arra birta Hirschlert, hogy az 1869 dik évfolyam 1. számában számot adjon a lap irányának e két tényező által okozott változásáról. „E melléklet — úgymond — többé nem leend egy embernek műve, hanem a hazai szemészek közös munkatere, melyben mindenikiink lerakva és értékesítve saját tapasztalásait, közös erővel segítendjttk elő szakmánk kiképzését. Stell wag elismert munkájának lefordíttatásával a szemészeti melléklet kilép eddigi ideiglenes állapotából, egyedül most kezdhetvén meg azon rendes működését, mely minden folyóirat feladata, hogy t. i. nem főkép a már megállapított ismereteket és tényeket, hanem a minden nap felmerülő új nézeteket és vívmányokat állítsa az olvasó elé.“ Ezenkívül a lapszemlének jövőre jelentékenyebb tért szán, valamint gondoskodni óhajt könyvismertetésekről is. Még ugyanezen évben jelent meg a „Szemészet“ jelenlegi szerkesztőjének tollából a fénytörési s alkalmazkodási rendellenességek tana. Torday, Feuer, Vidor stb. csatlakoztak mint munkatársak. Hirschler munkássága még egy ideig tovább folyt. Ez időben jelent meg az „Archiv für Ophtalmologie“-ban a eorneában deponált pigmentről szóló czikke, valamint a szeszes italok és dohányzás által okozott amblyopiáról a magyar tudományos akadémiában tartott székfoglalója. A „Wiener Medizinische Wochenschrift“-ben pedig a mydriasis spastica tanát bővítette és a retina anaesthesiájáról közölt érdekes dolgozatot, Czikkei azonban mindinkább gyérebben jelentek meg, midőn pedig 1874-ben a budapesti egyetemi szemklinika vezetését Lippaytól Sclmlek tanár vette át, e klinika közlései foglalták el a mester által elhagyott tért. Őt socialis tevékenysége is igénybe vette s mint az orvosegyesület három Ízben megválasztott elnöke, lankadatlan tevékenységet fejtett ki annak érdekében. Önzetlen, nemes gondolkozásának legszebb tanúbizonysága azon atyai szeretet, melylyel az új iskolát fogadta. Örömmel nézte az operálások gyors s biztos menetét, a vizsgálatok exaktságát, a helyes munkafelosztás eredményeit, a rendszeres oktatás sikerét. Kedvencz tárgya fejlődésének szemlélését azonban csakhamar megzavarta szemeinek romlása, mi minden productiv működését megakasztotta. Ha tanulságos élete mozzanatainak ismertetése nem képezhetik feladatomat, nem hallgathatom el a tényt, hogy Hirschler, ki maga annyi embernek adta vissza látóképességét, ő maga is szürke hályogbau megvakult. A látás mindannyiunknak legbecsesebb érzékszervünk, de mennyivel inkább az annak, ki az emberiség hasznára olyan finom észlelések teljesítésére használta, ki szemeivel nemcsak élvezett, hanem annyit dolgozott is. Szerencsére a baj gyógyítható s Sclmlek tanár 1882. január 26-dikán teljes sikerrel megoperálta egyik szemét. Alig heverte ki az operatio psychikus hatását, mert testi szenvedésekről a typusos lefolyás mellett nem lehetett szó, azonnal íróasztalhoz tilt s 1883-ban magyar s német nyelven jelent meg az akkor nagy feltűnést keltett dolgozata az aphakiábau szenvedők alanyi észleletéről. Ki lehetett volna hivatottabb ezek megfigyelésére s értelmezésére, mint ő a kitűnő klinikus, a kiváló diagnosta. Az operálás után 5 hóval nyári tartózkodásra a hegyek közé ment s ekkor egyszerre észrevette, hogy este az égbolt a nap lenyugta után sokáig pirosnak látszott. A tárgyak csak az égbolt visszatükrözését mutatják. Ez eltartott egy egész óráig, de ha a szobába ment, azonnal eltűnt a piroslátás; újra megjelent, ha az ablakra nézett. A baj épen úgy a mint keletkezett, őszszel a városba való visszatérte után hirtelen meg is szűnt. Eleinte a retina egyszerű kifáradásából magyarázta, később a coloboma áltál okozott szóródási köröknek tulaj donitotta, végül pedig a tömeges sugárbehatolásban ismerte fel a baj okát. A túlingerlés által feltételezett kimerülés főleg a magasabb törésű sugarakra manifestálódik s hogy ezt csak a hegyek között vette észre, s onnan távozva meg is szűnt, annak oka az, hogy ott sokat tartózkodott szabadban, nagy világításban. Szemészeti dologban utoljára 1886-ban hallatta szavát, nem mint szemorvos, hanem mint törvényhozó. A főrendiházban a trachomáról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor világos, határozott szavakban jelölte ki az utat, melyen haladva sikerrel küzdhet az állam a ragály elterjedése ellen. Az igénytelen külsejű, érdemekben megőszült tudós szavát figyelemmel hallgatták az államférfiak, egyházi s világi főurak, hiszen a tudomány birodalmában fejedelem volt ő, még pedig nem mások jóvoltából, hanem önerejéből! S ha most végig tekintünk irodalmi munkásságán, előttünk áll a finom észlelő, az éles eszű diagnosta, a nagy klinikus, a tudomány becsületes munkása, ki széles ismereteit, nagy tapasztalását igyekezett orvostársainak világosan, érthetően közölni, hogy az emberiség minél több hasznát vehesse.
