Szemészet, 1891 (28. évfolyam, 1-6. szám)
1891-06-21 / 3. szám
28 S Z E M E S Z E T 1891. 3. sz. A táblázatra egy pillantást vetve, kitűnik, hogy a legnagyobb veszedelem azon eseteknél van, hol fertőző váladék ömölhet a szembe és a hol az uvealis tractus elülső részében előre ment megbetegedés folytán a szem egyátalán érzékenyebbé vált, de meg a képződött lenövések miatt a műtét nagyobb traumával jár. így a hátsó synechiák, melyek miatt már az iriskimetszés is nehézséggel jár, de meg a lencse kiszabadítása miatt a még meglevőket is körkörösen le kell fejteni, igen sok gyuladásos lefolyást szolgáltatott. Ezekkel szemben a traumának mérséklése által tehetünk valamit, mi a synechiák inkább lassúbb, de gyengéd lefejtésében áll. Praeparativ iridektomiát simplex hályognál kivételesen szoktunk készíteni, nagyjában ott, hol az egyik szemen simán végzett operatio után igen erős lobosodásra hajlandó lefolyást találunk. Gyakrabban végeztük azt az uvealis tractusban előzőleg lefolyt megbetegedésnél, úgy hogy a táblázat praeparativ iridektomia nevet viselő szakasza, jó formán ilyenekből kerültek ki. Es ha most praeparativ iridektomia nélkül végzett extractiókat a megelőző praeparativ iridektomia után végzettekkel összehasonlítjuk, úgy kétségtelenül fel fog ötleni annak jótékony hatása. Ily esetekben indikált annak végzése, míg egyszerű hályogesetekben legalább is különös haszonnal nem jár és a beteget az iridektomia és később az extractióval járó súlyos diaeta kellemetlenségének teszi ki A blennorrhoea saccival biró hályogos esetekben régebben azon eljárást követtük, hogy műtét után a szem mosása alkalmával a könytömlőt erélyesen kinyomtuk és a váladékot rögtön bőséges vízleöblítéssel igyekeztünk eltávolítani. Jóllehet blennorrhoea sacci esetében sebfertőzésre el lehetünk készülve, mégis ezen eljárást későbben helytelennek, sőt veszélyesnek ismertük fel, a mennyiben a kinyomott geny, ha még oly gyorsan próbáltatik is leöblítettni, a szemhéjak alá befolyhatik, mihez még hozzájárul azon körülmény is, hogy frissen operált szemekkel lévén dolgunk, tetszés szerinti szétvougálása a szemhéjaknak és így alapos kiöblítés nem végezhető vagy legalább is veszélyes. Eljárásunkat későbben úgy módosítottuk, hogy épen az ellenkezőt cselekedtük, tudniillik a műtét előtt desinficiált és váladékától teljesen megszabadított könytömlőhöz mindaddig nem nyúltunk, míg a scleralis seb némileg nem záródott körülbelül a harmadik napig. A szem tisztogatásakor is óvatosan jártunk el, hogy a tömlőt a legkisebb nyomás se érje. Ezen eljárással tényleg kedvezőbb eredményeket lehetett elérni, mint ezt az utolsó években tapasztalatok igazolják. Diabeticus cataractát három ízben operáltunk, mik közül kettő simán gyógyult, egy azonban, lí. S. 34 éves nő, ki már rendkivülileg el volt gyengülve, a műtét után harmadnapra meghalt. Traumás cataracta 15 került Graefe-féle extractio alá, melyek a legkülönbfélék voltak és közülük egy pusztult el irido-choroiditis sup. következtébeu. Jellegző azonban, hogy a gyógyulás felénél kevesebb (7) esetben ment simán, min nem is csodálkozhatunk, ha cataractát előidéző traumás behatások nagyságára és sokféleségére gondolunk. * * •!: Pagensteeher-féle hályogoperatiót 25 senilis cataracta esetében végeztünk, de mint már említettem, nem előre történő elhatározással, hanem mindig a lefolyás menete kényszerített reá. Voltak esetek, midőn előre gyanítottuk a műtét mikénti lefolyását, de szándékunkban mindig Graefe-féle extractio végzése volt, csakis azon esetekben alakult a műtét Pagenstecher-félére, ha a műtét közben a tok meghasítása előtt, tehát az I. vagy Il ik momentumban üvegtest jelentkezett. Minthogy pedig ilyenkor a lencsét sértetlen tokkal kanalaztuk ki, az ily eseteket jogosan, külön rovatban a Pagenstecher-féle extractiók közé soroztuk be. A végzett kevés számú műtétnél is a beavatkozás súlyossága tiinik ki, a mennyiben három esetben iridochoroiditis következtében a szem tönkre ment. Teljesség kedvéért megemlítem még, hogy Beer-félc extractiót végeztünk 12 esetben és pedig 11-szer cataracta luxatanál és egyszer midőn idegen test volt a lencsében. Wenzel-féle operatiót cataracta acretanál 7 esetben végeztünk, mely mindig súlyos beavatkozásnak bizonyult, a mennyiben három esetben a szem tönkre ment, fényérzését is elvesztette, egy esetben pedig igen kínzó és sokáig húzódó iridocyclitis folyt le. Ha azonban meggondoljuk, hogy a Wenzel-féle extractio indikatiója alá jutó cataracta acretákat már a priori is teljesen elveszett szemeknek kell tartanunk, mégis jogosultnak látjuk az operatiót, ha bármily kis pereeutben is a járáskeléshez szükségeltető durva látást is ad. Discissiót és különösen extractio linearis simplexet a lefolyt 10 év alatt nagy számban végeztünk, melyeknél semmi újat sem tapasztaltunk és így velük rövideden végezhetünk. Bészletesebb táblázattal sem akarom a t. olvasót terhelni, azért az utolsó nagy táblázatra hívom fel ügyeimét, hol az esetek részletesen vaunak felsorolva. A linearis simplex indicatiójánál szorosan tartottuk magunkat Juhász dr. 1877—79. évi hályogoperatiók kimutatásában feltalálható összeállításhoz. Egyebekben is az akkor már jónak tapasztalt dolgokat követtük és azok jóságát újabb észleletekkel erősíthetjük meg, úgy hogy ez irányban látókörünk nem bővült, újat nem produkált. Bármily kis beavatkozásnak tűnjék is fel, mégis sokkal súlyosabb következményekkel járó műtét az mint a priori várni lehetne. Egyetlen egy műtéti fajnál sincs az utókezelésnél annyi leküzdeni való, mint épen ezen operatio után, mert a gyuladások kiszámíthatlan fajtái állanak elő, melyek közül bőven akad a szem látóerejét teljesen tönkre tevő is. Legveszedelmesebb ezen operatio a kártyás alakoknál, hol különösen azok az uvealis tractus elülső részeivel összekapaszkodva vannak. Bitkán kerülhető ki ily esetben az üvegtest előesése, magában is eléggé kellemetlen, de meg a hártya leválasztása, kihúzása a szem épen legérzékenyebb, lobosodásra leghajlamosabb részének erős czibálásával jár, mi az említett rossz voltát az operational^ eléggé magyarázza. Minthogy ezen hályogalakokat aránytalanul nagy részben épen a cataracta secundariák szolgáltatják, azért nagy borderével bir a tok kitépése által a secundaria (legalább is vastagabb, lineáris simplexre váró) képződést lehetőleg meggátolni. Itt ismét nagy szerep jut a Förster-csipőnek, miről értekezésem elején kimerítően beszéltem. A nagy számmal végzett discissiós esetek között csak egyetlen egy esetben fordult elő complicált lefolyás, mely egy 14 éves leánykára vonatkozik, kinek cataracta mollisát discindaltuk. A műtét után másnap erős genyes iritis keletkezett, mely az uvealis tractus hátsúbb részeire is folytatódva, a szemet a féii3rérzéstől is megfosztotta. Itt alig lehet kétkedni, hogy a bajt a discissiós tű tisztátalan volta okozta, mert egyébként a szemet tönkre tevő lobfolyamatot, tekintve az enyhe műtéti módot és kis szúrási sebet, magyarázni nem lehet. Conjunctivitis atropinikat két esetben észleltünk, mindkettő hályogoperált volt, kiknél már egy csepp elégséges volt, hogy a szem erősen kivörösödjék, a conjunctiva, sőt a palpebra is kissé megduzzadjon. Ezen tüneteket eleinte egy fejlődőben levő lobfolyamat tüneteinek véltük, de csakhamar felismertük az atropin idiosynerasiát, minek kihagyása után az említett tünetek rohamosan visszafejlődtek. Igen gyenge, tágulásos sebeknél vagy sokáig záródó sebnél, ha csak az iris részéről complicatio nem volt, mindig kitűnő és gyors eredménynyel használtuk a pilocarpiut, a nélkül, hogy csak egy esetben izgalmat vagy plane iritist okozó voltát tapasztaltuk volna. 1879-ik évig az antiseptikus sebkezelés érdekében semmi különös sem történt, egyszerű tisztaságra szorítkoztunk, úgy a szemet illető eljárásokban, mint az eszközök és kötöző szerek előkészítésében is.
