Szemészet, 1890 (27. évfolyam, 1-6. szám)

1890-11-16 / 5. szám

Melléklet az »Orvosi Hetilap« J/.G. számához. 5. SZ,

Budapest, 1860. évi november 16.

SZEMÉSZET.

Szerkeszti SCHULEK VILMOS egyet, tanár.

Tartalom. Kocsis Elemér dr. A vesebajos szemgyuladásról. — Grósz Emil di\ A trachomáról. — Neupauer Gusztáv dr. Klinikai közlemények. — Szemelvények. — Vegyesek.

A vesebajos szemgyuladásról.

Kocsis Elemér dr. tanársegédtől.

A testnek vagy egyes szerveknek betegségei gyakran a szemeken is kóros elváltozásokat hoznak létre, mely elváltozások az általános megbetegedéssel szoros, okozatos összefüggésben vannak, sőt úgy szólva annak igen gyakran symptomáját képezik. De sokszor épen a szemeken fellépő elváltozások tesznek figyelmessé más szervek, vagy a testnek bajaira, s a szemorvos igy gyakran jön abba a helyzetbe, hogy betegét a belgyógyászhoz kell küldenie a lappangó alapbántalom kiderítése végett. Hogy mennyire szoros a kapocs a belgyógyászat és szemészet között, elég csak egy pár betegséget felemlíteni, melylyel a belgyógyásznak naponta dolga van: a lues, I scrophulosis, tuberculosis, vagy a hevenyfertőző betegségek egész sora, vagy egyes szervek bajai mind a szemeken egész legio bajt okozhatnak. A szervek közül azok gyakorolnak leginkább befolyást a szemekre, melyek a vér vegyi alkatát szabályozzák, s ezek közül is a vesét véve szemügyre, látjuk, hogy az igen sokféle módon ad jelt elváltozásairól a szemeken. Eltekintve a külső kevésbbé lényeges tünetektől, legkomolyabb, legaggasztóbb a látás csökkenése az amblyopia, mely a vesebajoknál a szemeken fellépni szokott. A szemtükör adja meg a magyarázatot a látáscsökkenéshez, midőn a szemfenékben felismerhetők a vesebajjal összefüggésben keletkezett kóros elváltozások. E kóros elváltozások többnyire a retinán lélhetők fel, de vannak esetek, mikor csak az idegfőn, máskor vagy csak a cborioideaban, vagy egyszerre mindenütt vannak elváltozások, s azért a vesebajos szemgyuladást Albutt mintegy gyűjtő névvel ophthalmia albuminuricanak nevezi. A szemnek ezen gyuladása leginkább a morbus Brighti-nek nevezett vesebajoknál, vagy a zsugorodó vesénél jő elő. De fellép scarlatina után támadt acut vesegyúladásnál, sőt amyloid elfajulásnál, vagy terheseknél ecclamptikus rohamok után hosszantartó fehérnyevizelésnél. Ezen vesebajoknak a fehérnyeveszteség lévén a főtünete, igy innét a vele kapcsolatos szembajt a nephritica helyett albuminurica névvel is determinálják.

A vesebajnál előállott szembetegségek között leggyakoribb s egyszersmind a legjellemzőbb a retinában beállott elváltozás. Ezen retinitis nephriticanál a látóidegfő rendesen elmosódott, valamit duzzadt, körülte az ideghártya homályos, finoman radiálisán csíkolt, a vénák teltebbek, kanyargósak, az erek mellett csíkos — a sárgafolt táján pontszerű — vérzések. A papilla körül nagyobb távolságban fehéressárga, viaszhoz hasonló foltok gyűrűt alkotnak, a sárgafolt táján pedig csillag alakban rendeződött, fehér, fénylő, éleshatárú foltok jelennek meg. Typikus esetben ilyenforma képet mutat a szemtükör, de történhetik, hogy kifejezett vesebajnál is a leirt kórképnek csak egy része van jelen, vagy épen egészen más elváltozás található. Vannak leírva esetek, hol tisztán csak a papilla mutatott elváltozást. Erősen duzzadt volt, szürkésvörös, határai elmosódottak, az edények igen kifejezett kigyózással hajlanak le a papilláról a retinára, teljesen hasonlóan ahhoz, a mit pangásos papillának nevezünk. Ilyen kórképet ír le észlelése után Heymann, Liebreich, Wecker, s elnevezték e jelenséget neuritis nephriticanak. Ilyen neuritist Lecorche 62 esetből, Graefe pedig 32 esetből egyszersem látott, míg H. Magnus 20 eset között egy igen jellemző primaer látóideggyuladást észlelt. Máskor a retinában vannak ugyan meg az elváltozások, de itt sem typikusan. A retinában észlelt elválto- J zások egyik sorozata az, midőn tisztán csak vérzések vannak a retinában, számos kisebb-nagyobb csík vagy pontszerű vérzés az edények mellett, a papillának vagy egyébként a retinának alig észlelhető változása nélkül. Ez az alak a retinitis apoplectica albuminurica, a minőt Niemayer, Wagner, Hirschberg is írt le, s H. Magnus vizsgált. A retinabeli elváltozások másik sorát a retinitis degenerativa albuminuricanak nevezi Magnus, midőn a retina ideg- és kötőszöveti elemeinek zsíros degeneratiója és sclerosisa van jelen kisérve több-kevesebb vérzéssel. Ennek az alaknak lefolyásában két stadium vehető fel. Az elsőben a retina szürkés-borús, főként a papilla körül; a véredények teltek, a macula lutea táján kis vérzés jelent meg. A második stádiumban a szemfenék telve fehér, viaszfényű plaques-val, s ebben láthatjuk a retiuitis nephritica fentebb leirt typikus képét.

A retinával kapcsolatban, vagy pedig primaer egészen önállóan a chorioideaban is léphetnek fel elváltozások. A retinitis mellett fellépett chorioiditist elég gyakorinak mondja Liebreich, addig a primaer chorioiditis nephritica ritka jelenség. Galezowski irt le ilyen chorioiditis nephriticat, mely hasonló képet mutatott a retinitis pigmentosahoz. Lecorche említ egy I amblyopia albuminuricat, midőn az egész szemfenéki elváltozás retina alatti oedemaban állott. Magnus egy olyanforma I esetet észlelt, melyben a chorioidea betegséget kellett felvennie.

I A papilla rendes színű volt az ő észlelt esetében, a szélén a retina gyenge borússágot mutat, mely erősödik a sárga folt I felé, s ott egészen szürkéskék infiltratummá lesz, mely a mélyebb retinális rétegben és a chorioideábau foglal helyet. A macula lutea vérzéssel van körülvéve. Magnus ezt az esetet említi, mint a mely a vesebaj által támasztott chorioiditis lett volna.

Meg kell még említenem az eddig felsorolt vesebajjal összefüggő szemgyuladások sorában a Brecht, Graefe, Schweigger által nephritisnél észlelt retina-leválást, mely a hydropsszal egy alapon magyarázható; ezen kívül pedig Müller az iivegtestben látott kisebb-nagyobb változatos formájú pálczika alakú testecskéket retinitis nephritica kifejezett kórképe mellett,

A vesebajos retinitis lefolyásában gyakran megtaláljuk egymásután ezen említett alakokat. Eleinte neurjjtis, aztán retinitis apoplectica, majd a zsíros elfajulás van jelen a kóros folyamat fejlődésében. A betegség lefolyása közben elenyészhetnek a változások, a vérzések felszívódnak, a fehér foltok eltűnnek. Legtovább marad meg a sárgafolt táján levő csillagos alakzat, annak helyén aztán festékbeli rendellenességet találunk. A papilla meghalványúl s az edényeken fehér csikolások jelennek meg. Sokszor sorvadás következik be a gyuladásnak végkimenetéül, midőn a papilla fehér lesz, az edények pedig egészen elvékonyodnak.

A retinitis nephritica kórboncztani változásait Schweigger, Zenker, Virchow vizsgálták. Az ideghártyában fellépő fehér foltok részint apró kerek sejtek felhalmozódása, részint az idegrostok görcsös túltengése, részint pedig zsíros elfajulás, mely vagy az ideghártya támogató szövetének zsíros beszüremkedése, vagy a magcsás rétegben zsirszemcséknek lerakódása. Az idegrost görcsös túltengése csak az idegrostrétegben fordulhat elő, s így nem lehet oly terjedelmű, mint a zsíros elfajulás. Az ideg-