Szemészet, 1890 (27. évfolyam, 1-6. szám)
1890-04-26 / 2. szám
14 SZEMÉSZET 1890. 2. sz. részében, majd az izomtölcséren kívül, majd belül, a nervus opticus hüvelye alatt, a könymirigyben (Felire), a sinus frontálisban (Verdalle), csak a periosteum és az orbitalis fal között nem észlelték még-. A betegség majd gyorsan, majd lassan fejlődik, midőn a hólyag székhelye szerint és a növekedés mérveinek megfelelően a szemet vagy a szemhéjakat különböző irányban dislocálja, illetve kidomborítja. A szomszédos részekben a más cysták, sőt újképletektől is eltérőleg szokatlan erős lobosodást hoz létre, mely épen magyarázatát adja az orbitalis ecchinococcusra jellegző igen erős, néha kinzó, sőt öntudatlanságra vezető ciliaris fájdalmaknak, mihez még supraorbitalis neuralgia is járul. Megvan az más cysta és új képletnél is, csakhogy az általa indított kisebb lobfolyamat és így a ciliaris idegek kisebb bántalmazása folytán az kisebb. Ezen fájdalmasság néba igen jókor megvan, úgy hogy a készülő baj egyedüli tünete, különösen akkor, ha az hátul fészkel, midőn már tetemes nagyságot elérhet a nélkül, hogy még a szem általa helyzetváltozást szenvedett volna el. Ilyen esetet ír le Pena, kinél a nagy fájdalmak előzetes jelentkezése után négy hónapra fejlődött ki az exophthalmus, a látóideg összenyomásából származó vakságot is létre hozva. A létrehozott erős izgalom más következménye az, hogy a hólyag körül különböző vastagságú kötőszöveti burok képződik, mely azután milyensége szerint a baj felismerhetését lényegesen befolyásolja. Hólyaggal lévén dolgunk, várhatjuk, hogy vagy közvetlen, ha elől fekszik, vagy egyes szöveti részek közvetítésével, vagy plane a szemgolyó közbejöttével, ha hátul fekszik, a hólyagokon észlelni szokott hullámzást találjuk, melynek felismerése a diagnosis megtételében jóval előbbre segít. Elmarad azonban ezen jól értékesíthető tünet is, ha az említett burok vastag, az ecchinococcus hólyag nagyra nőtt, és az orbita aránylag szűk terében, még ha a kimozdítható részeket félre is tolta, erős feszülés alá jut, midőn a tapogatás által nyert érzés nem hólyag, hanem solid daganat felvételére ösztönöz, annál is inkább, mert a hydatis zörejt, mely szintén útbaigazítana, eddig még itt nem észlelték. Látható tehát, hogy a külső felhasználható tünetek sokszor lehetetlenné teszik a diagnosist, sőt még a gyanúját sem képesek, a még oly figyelmes észlelőben is, az ecchinococcusnak felébreszteni. Másként áll a dolog, ha csak némi gyanúnk van cystára, és ha hozzá férhetünk, mert akkor a megejthető próbapunctiónál kifolyt folyadék elemzése felvilágosítást ad a baj lényegéről, sőt azt is eldönti, hogy az orbitában több-kevesebb gyakorisággal előjönni szokott cystás bajok melyikével van dolgunk, dermoidcystával vagy főkép meuingokelével-e ? A dermoidcysta pomadészei ű tartalma, zsíros összeállása és a benne levő haj-, bőrdarabok stb. által már macroskopice is elárulja magát, úgy hogy itt pontosabb vegyi vizsgálat nem is szükséges. Másként áll már a dolog a meningokele tartalmával, mely összeállására, színére nézve az ecchinococcus hólyagéval nagyjában megegyező, de lényegesen különbözik mégis vegyi összetételére és így másként viselkedik egyes reagentiák iránt. A cerebrospilnalis folyadék alkalikus hatású, fajsúlya 1005, hevítésre nem olvad meg, tartalmaz oly anyagot, mely a Fehling-féle folyadékot reducálja, mely Bödicker szerint alcapton, míg Claude Bemard szerint glycose, és van még benne igen kevés chlorsó. Az ecchinococcus hólyag tartalma szintén fehérnyementes, fajsúlya 1009—1015, de igen sok konyhasót tartalmaz, mi mellett még czukor és borostyánsav is van benne. Horgokat rendkívül ritkán lehet találni. Biztossá válik azonban a diagnosis akkor, ha a hólyagfal egy részéhez hozzájuthatunk, midőn rajta az ecchinococcusra oly jellegző szöveti alakulást felismerhetjük. A fal '/2—1 mm- vastag, egy külső cuticularis rétegből áll, melyben igen jellegzően finom parallel rétegzetség van, ez igen elastikus, minek azon némileg jellegző tulajdonságot köszöni, hogy ha folytonosságában meg van szakítva, felgöngyölődni igyekszik. Ennek belső felén az úgynevezett parenchymás réteg foglal helyet, mely az előbbinél vékonyabb, szemcsés anyagból és sejtekből áll, melyben még izomrostok és véredények is foglaltatnak. A növekvő ecchinococcus részint nyomása, részint az általa létrehozott lobosodás által a retrobulbaris daganatokra jellegző szemfenéki elváltozásokat hozhatja létre, melyek semmi jellegzőt sem mutatván, velük nem foglalkozom. Az exophthalmus növekedésével a szem tensiója is emelkedik, sőt ha az még nagyobb fokot ér el, akkor mintegy 3-dik stádiumként a cornea kikopása is előáll. (Pena.) Egyébként pedig az orbitalis ecchinococcus is oly változásoknak van alávetve, mint akár a májé, tudniillik néha elhal, mi leginkább a hólyag megrepedése által következik be. Megeshetik, hogy bennéke besürfisödik, majd az egész tömeg mésztok által vétetik körül, vagy a tömlő elgenyed, minő esetet Roeklitfe és Bresgen írt le, kinek esetében a beteg meningitis tünetei között el is halt. Megtörténik még, hogy az ecchinococcus felett pulsatio érezhető, midőn ezen tünet könnyen tévútra vezethet. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a hólyag lassú növekedése alatt a csontot átkoptathatja, midőn azután a koponyával lép összeköttetésbe, melyből a pulsálást tovavezetés által átveszi. Fontos jelentőségű tehát ecchinococcusnál ezen tünet, mert prognostikus értékkel bir, és a kiirtásnál, illetve beavatkozásnál óvatosságra int. Az irodalomban az említett kevés számú orbitalis ecchinococcus közt két ily eset van közölve letalis kimenettel, mely tehát ezek szerint nem is a legritkábbak közé tartozott. Az orbitalis ecchinococcusok a nem szerint válogatás nélkül előjönnek majdnem egyforma gyakorisággal, leginkább azonban a fiatalabb korban. Az eddig észlelt esetek közül a legöregebb 42 éves, míg a legfiatalabb 4 éves volt. A mi esetünk B. Juliska 8 éves juhász-számadó leánykájára vonatkozik. Szülei előadása szerint a leányka 8 hónap előttig mindig egészséges volt, szembajban sohasem szenvedett. 8 hónap előtt vették észre, hogy a bal szem, a nélkül hogy kivörösödött volna, kifelé kezdett tolakodni, mihez nemsokára az egész baloldali fej félre kisugárzó fájdalom csatlakozott. A szemnek kitolakodása ezután lassan fokozódott, mivel lépést haladva látása is romlott, úgy hogy néhány hét óta vak. 1890. február 13-dikán jött az egyetemi szemkórházba, midőn a következő képet adta. A felső szemhéj erősen ki volt boltosulva, gyengén vizenyős volt, a bőr felette feszes, de színében lényeges elváltozást nem mutatott. Az alsó szemhéj szintén vizenyősen megvastagodott és az erősen kitolakodó szem által mélyen le volt nyomva. A lenyomott alsó szemhéj és a kitolakodott szem között hurkaszerűen csüngött előre az erősen duzzadt, tágult erektől áthúzott alsó átmeneti redő. A szemteke egyenesen annyira volt előfelé nyomva, hogy az aequatorialis táj jutott az orbitalis szélhez. A szemteke mozgása minden irányban erősen korlátozott volt, csak erősebb beidegzés mellett birt a beteg kis oldali eltéréseket véghez vinni; a szem különben külsőleg teljesen ép volt, csakis a pupilla tág és mozdulatlan volta képezte rajta az egyetlen kóros jelenséget. Szemtükörrel a törőközegek tisztáknak látszottak, a papilla teljesen elfehéredett, határai mérsékelten borúsak voltak, a környező retina csíkolt. A vénák teltek és kanyargósaknak, az artériák megszűkülteknek mutatkoztak. A tensio rendes volt, de a fényérzés is teljesen kiveszett. Ha a szemteke közvetítésével puhatolni iparkodtunk a protrusiót előidéző, kétségtelenül a retrobulbaris űrben székelő baj természete felől, azt hátranyomtuk, úgy az nem engedett, sem hullámzást észlelni rajta nem lehetett, hanem igenis egy solid massának, a tömött újképleteknél hasonló kísérletkor megszokott ellenállást éreztük. Hasonló eredményre jutottunk akkor is, midőn kutatóval vagy kisujjunkkal az erősen protrudált szem oldala mellett lehetőleg hátra nyúltunk. Mindezen tünetek, de a baj fejlődése is tömör újképlet felvételére ösztönzött, melylyel egyszersmind a cselekvés iránya is kijelöltetett, tudniillik exenteratio orbitaera határoztuk el magunkat, minek végzéséhez február 18-án chloroform-narcosis mellett hozzá is fogtunk. Az operatiót a cantus externus behasításával kezdettük meg, miután a bulbust a külső és felső részen sza-
