Szemészet, 1888 (25. évfolyam, 1-6. szám)
1888-01-29 / 1. szám
9 io valamivel sekélyebb csarnok vize zavaros, alján i mm.-nyi sötétvörös hyphaema van. A pupilla a rendesnél tágabb, függőleges irányban elnyúlt. Mivel azonban többféle szerrel gyógyították volt, a tágulást esetleg szintén használt atropin hatásának tulajdonítottuk. Az iris elzöldült, szálazata csak a külső részén maradt jól megkülönböztethető, a belső fele mintegy egybe olvad s valamivel előbbre domborodik. A pupilla területében szürkés hártya látszik. Egyelőre ópiumos homlokkenőcsöt és langyos bőrvizes borogatást rendeltünk. Egy hét múlva azt vettük észre, hogy az elülső csarnok egészen sekéllyé vált, az iris előre domborodott, a szem kissé kidülledt, feszülése nagyobbodott, bár nem annyira kemény volt, mint inkább az egész szemteke hátranyomásakor volt tömött hússzerű tapintatú. Április ió-ikán a szemtekét kifejtettük (enukleáltuk), a szemgödör lágy részeiben kóros képződményt nem találtunk. A gyógyulás baj nélkül történt, úgy hogy egy hét múlva a beteget haza küldhették. A fölvágott szemtekében a sárgafolt táján az érhártyában borsószemnyi daganat székelt, mely mikroskóppal vizsgálva bő vértartalmú, nem nagyon pigmentes sarcomá-nak bizonyult. 7. K. Antalné 55 éves tisztviselőné meghűlés után jobboldali fejfájást és szemgyuladást kapott, melynek következtében már a hatodik héten semmit sem látott. Mikor 1887. évi november 14-ikén kórházunkba jött, baja tízhetes volt. Jobb szeme élénk kötőhártyai és ciliáris belöveltségtől vörös. Kivül alul egy majdnem kis mogyorónyi kiemelkedés van, mely a kötőhártya erezetének összenyomásakor sárgás színben látszik ki a kötőhártya alól, nyomásra nem fájdalmas. E scleritis-es csomó egészen kiveszi formájából a szemtekét. Az elülső csarnok mély, aljában 2 mm.-nyi sötétvörös hyphaema van, mely részben a szaruhártyára és irisre is fölkapaszkodik. A szivárványhártya fakósárgás, szálazata nem látszik, a pupillát izzadmányréteg takarja, mely az iris külső-fölső részére is folytatódik. Ennek az izzadmányos területnek a belső szélénél pirosabb vérréteg húzódik végig az irisen egész a hyphaemáig. A csarnok széli részein az iris hátrahuzódik. A szem a rendesnél lágyabb tapintatú. Fényérzése nincs. Ópiumos homlokkenőcsöt, atropint és meleg bórvizes borogatást rendeltünk, a halántékára öt nadályt tétettünk, s belsőleg jódkálit adtunk. Az izzadmány ezután lassanként fogyott, a hyphaema egy hét alatt fölszivódott s csak az irisen maradtak még vércsíkok. Ezután a kisebbedő scleritis-es csomót megvagdaltuk, mire gyorsan eloszlott. Deczember 5-ikén történt elbocsátásakor a szemteke rendes alakú volt, izzadmány és vér nem volt a csarnokban, a pupillát hártya zárta el, a sorvadásos szivárványhártyában egyes sötétszínű rögök látszottak. A szem lágyabb maradt. Röviden összefoglalva az utóbbi eseteket, még a következőket jegyezhetjük meg. Az 5-ik esetben a sympathicus megbetegedés igen rossz természetű alakját jelentette a gyuladásos szivárványhártya bő vérzése. E vérzés különben oly bőséges volt, hogy csak műtétek után, sebrepedéskor szokott ennyi vér ömleni a csarnokba. Az önkéntes vérzések közül csak a Mooren esetében látott teleangiectasia járt ily fokú vérzéssel. Rossz természetű plasticus iritisnek bizonyult a 7-ik eset is, mert a vérzést is előidéző gyuladás a szem atrophiáját okozta. A szem ellágyulása talán közrehatott a vérömlés keletkezhetésére. Ellenben a 4-ik esetben a vérzés annyira mellékes jelentőségű volt az iritis mellett, hogy vagy valami vérzésre való egyéni hajlandóságból kell származtatni, vagy pedig abból, hogy az iritist kezdő nagy hyperaemia járt vérzéssel, úgy mint Becker mondja, s a kezdeti időszakban kiömlött vér nem szívódott föl. A 6-ik esetet érdekessé teszi, hogy a neoplasma iritis haemorrhagica alakjában indult fejlődésnek s csak a másodlagos glaukoma bekövetkezése derítette föl a tulajdonképpeni diagnosist. *) *) A már idézetteken kívül fölhasznált művek : Jahresberichte f. O. 1883. (Ulrich). — 1879. (Sabatier). — Archiv f. A. 1869. (Hirschberg és Steinlein). — U. o. (Knapp). — Klinische Monatsbl. 1883. (Waldhauer). — Graefe Archiv f. O. II. 2. (Graefe), XXIX. I. (Schäfer), XXI. I. (Laqueur). — Kabini tanítmánya a szembetegségekről. Adatok a látószervekben levő cysticercus tanához. Közli: Ottava I. dr. tanársegéd. Az ember egészségének megrontói között számot képeznek a férgek is. A szemorvosokat különösen a tenia soliumnak embryója, a cysticercus cellulosae érdekli: ez szokott a szem és ennek mellékszerveiben előfordúlni. A tenia mediocanellata petéje, ha az ember testébe jutott, ott nem fejlődik tovább s ezért ennek cysticercusát az ember látószerveiben soha sem észlelték. A cysticercus a szem és annak szomszédos részeibe csak a véredények útján juthat: a tenia soliumnak a petéje, ha a gyomorba (talán a belekbe is) bejutott, ennek nedve a pete falát leáztatja, az megreped és a mozogni képes embryo befúrja magát a gyomor falába s addig keres a míg egy véredénybe jut. A véráram magával ragadja a míg az valahol a testben megakad s kedvező helyre jutva tovább fejlődik s cysticercus lesz belőle; vagy ellenkező esetben elpusztúl. Ilyen véletlen módon juthat a szembe is. A petét, a melyből cysticercus lesz az illető egyén vagy a saját testében, vagy más egyénben élő teniaból szerezheti. Az első eset ellen nagyon sok kifogást tettek, pedig részemről azt hiszem, hogy sokkal gyakoriabb, mint az utóbbi. Általam észlelt 6 esetben négy egyénnek volt teniája; az ötödik, izraelita asszony, minden felvilágosítást megtagadott, mert ő soha nyers húst nem evett. Az irodalomban közzétett esetek nagy perczentjében a beteg tenias volt. Az olyan viták a minők Jany, Burchard és Cohn H. között folytak, meddők és senkinek és semminek sem használnak. A fent említett kifogások nem is indokolhatók. Hány eset van az irodalomban feljegyezve, hogy a betegek teljesen érett teniaproglottisokat hánytak ki, s ez volt az első intő a további vizsgálásra. A proglottis már a hányási erőlködéseknél megrepedhet, s a szabaddá lett embryők eláraszthatják az egész testet, s magától érthető, hogy a szem sem képezhet kivételt. Csak így magyarázhatók azon esetek, a hol a bőr alatti kötőszövetet száz és száz cysticercus lepte el, vagy az egész organismus tele volt velők. Mert az alig képzelhető, hogy valaki egész proglottisokat nyelt volna el, ezt értelmetlen egyén, vagy gyermek tehetné csak. Önmagát fertőzheti a teniás egyén úgy is, hogy emészthetlen tárgyat nyelt le (pl. szamócza-magvakat) és ez a beleiben élő; tenia soliumnak érett proglottisát megrepeszti, s a szabaddá lett pete, illetőleg embryók befurják magukat a bél falába és lesz belőlük cysticercus. Vagy úgy is lehetséges a fertőzés, hogy a teniás egyén anusát tisztogatja és érett pete ragad ujjára, és ez valami úton-módon a szájába, illetőleg a gyomrába jutott. A második esetben a ten'a petéjét a beteg más egyén belében élő taniából kapta. Itt is több módja lehet az infectio útjának. A nyers hússal való táplálkozást tartják veszedelmesnek ; a húsban rejtőzhetik el a tenia petéje. Vagy pedig a teniás egyén bélsara érett proglottissal a trágyadombra jut, a nagyon szívós életű pete vár míg innen életére alkalmas húsú állat, vagy ember testébe jut, pl. sertés vagy kutya megeszi, vagy pedig trágyalével öntözik a kerti növényeket, s a növényre került tenia petét a növénynyel együtt ember vagy állat megeszi, és cysticercus lesz belőle. E tekintetben a fejes-saláta és endivia áll rossz hírben. Ezek elsorolása után belátható, hogy a teniás ember, de állat is saját egyéniségére, de másra is veszedelmes, mint Hirschberg berlini szemorvos mondja: »Bandwurm im Hause ist ebenso gefährlich, wie Bandwurm im Leibe.« Cysticercust találtak az agyban, az izmokban, a csontokban stb. A szemre vonatkozólag: annak minden részében már találtak cysticercust. Az első pontos észlelés és leírás Sömmeringtől származik; ő 1830-ik évben a mellső csarnokban látott cysticercust s ezt később Schott dr. a cornea lebenyes sebén át horgos csípővel kihúzta. Ez volt az első cysticercus extractio, a melyre Sch. oly büszke volt, hogy pecsétgyűrűjébe, mint jelvényt cysticercus alakot vésetett. Hogy Sömmering előtt is volt már cysticercus a szemben, az kétségtelen, de az észlelt esetek leírása hiányos és bizonytalan, azon időben még hitték a generatio aequivocat. Erre vonatkozólag igen érdekes Gescheidt közleménye az 1843-ik évből: ismerteti és némi bírálattal látja el a legrégibb időktől megjelent és e tárgyra vonatkozó munkákat.
