Szemészet, 1888 (25. évfolyam, 1-6. szám)
1888-07-22 / 4. szám
L jmngsBmCT — 77 — ményemben képes vagyok most állítani, hogy ez a sclerectasia minden valódi conus inferior esetében kimutatható. E czélból nagyon ajánlom legelőször csak a megfordított képben a szemháttérnek papillafölötti és papillaalatti részleteit egymással összehasonlítani. Azt találjuk, hogy a konusz irányában a chorioidea (többékevésbé széles kiterjedésben) más kinézést mutat, mint főleg az a fele, mely a papillától felfelé terjed el. A külömbség abban áll, hogy szövete a nevezett alsó részletben mindig elég feltűnően ritkult, nevezetesen a festenyréteg diffus fogyatékosságot mutat, úgy hogy a Chorioidea edényei láthatókká válnak. Kevésbé festenyezett szemekben ez ugyan nem elég jellegzetes, mert az ilyenekben a chorioidea edényei minden irányban láthatók szoktak lenni; de gondosabb összehasonlításból azonnal kitűnik, hogy az alsó edények sokkal inkább meztelenítve vannak, sokkal nagyobb hézagokat hagynak egymás közt, és azonfelül feltűnően nyújtott lefutásuk van. Sok esetben az érhártyának szöveti festenye is, fenthez képest, jelentékeny mértékben hiányos. Itt mindjárt hozzácsatolhatom azt, hogy a reczehártya edényeinek lefutása is nem ritkán olyan, hogy az épen leírt benyomást csak fokozza. Már említettem, hogy a centrális edénytörzsek mindjárt eredetileg mintegy lefelé vonszoltatva lépnek ki; hasonló viszony fejeződik ki az edényrendszer egyes részein még jó darabig a papilla és konusz területén kívül is. Az alsó ágak inkább kifeszített nagy ívekben vonulnak el, mig a felsők tagadhatlanul rövidebb útra illeszkedve erősebb hajlással válnak szét, sőt helyenkint többszörös kanyarodást képeznek. Nem bírom eléggé hangsúlyozni, hogy az említett rarefactio partialis chorioideae, a lefelé irányított bonuszt mutató szemháttérnek legállandóbb sajátsága. Találtam ezt a rarefakcziót még oly esetekben is, hol a sklerának megfelelő ektaziáját optikai mérés útján bebizonyítani nem lehetett. Tény azonban, hogy elég sok esetben az ektaziát így bebizonyítani csakugyan lehet. Már a megfordított képben való szemtükrözésnél ránk nehezedik az az érzés, hogy a felső papillafél, főleg pedig a rajta elvonuló edényágak magasabb niveauban, illetőleg előbbre állanak, mint az alsó fél. A szemháttérnek mélységi viszonyai azonban függőleges irányban csakugyan még sokkal nagyobb kiterjedésben difterálnak. Ezt kideríteni csak a fennálló képben való vizsgálat van hivatva. Már a legelső futólagos áttekintésnél a szemfenék úgy tűnik fel, mintha as/igmás közegeken keresztül látnák; azonban minden észlelő, ki széles alkalmazkodó képességgel rendelkezik, pusztán sphaerás javító üvegek segítségével is az egész háttérben éles kontúrokat érhet el, csakhogy minden esetnél, mely fennálló képben (javító üveggel vagy a nélkül) éles körrajzot nyújt, a fundus felső felének megtekintése érezhetően fokozódott alkalmazkodást igényel. Ennek megfelelőleg megint, ha megfordítva az optikai viszonyokat pontosan a papillafölötti részleteknek megtekintésére beigazítottuk, az alsó félnek részleteit egészen elmosódottan fogjuk látni. Ilyen körülmények közt az elmosódottság lefelé a konuszon túl még jó messze terjed, sőt gyarapodik ; ez legjobban azoknak az edényeknek körvonalain észlelhető, melyek a konusz legnagyobb szélességi átmérőjének irányában lefutnak. Ezekben az esetekben a fénytörési foknak többé-kevésbé tetemes leszállítása igény éltetik, ha a szemháttér alsó felének virticális képét élesen beigazítani óhajtjuk. Ezek után kétség nem fér hozzá, hogy a szemháttérnek papilla alatti fele hátrafelé mélyedve van, annál is inkább nem kételkedhetünk rajta, mert, a mint előadtam, a conus inferior szomszédságában nagy kiterjedésben az ectasia megvitázhatatlan nyomai tényleg megvannak. Az a gyanú, hogy a sajátságos optikai észlelés ezeknél az eseteknél talán a fénytörő közegeknek rendhagyóságán alapszik, megczáfolva lesz az által, hogy előfordulnak a legjellegzetesebb esetek minden keratoskopikus eltérés nélkül. Ha egyszer-másszor astigmatismus corneae is van jelen, ez nem egyéb mint természetes találkozás. Ilyen szemtükrészeti tapasztalások alapján, melyek ha nem is fölötte gyakran, de mégis rendszeresen és megegyező typussal kerülnek elő, már öt év alatt azt mertem mondani, hogy bizonyos körülmények közt a szemnek képfelfogó és perczipiáló felülete ferdén áll. Nem lehet, hogy a bebizonyított ectasia inferior befolyással ne legyen az oly közeli reczehártya-centrumra. A gondos vizsgáló elég gyakran fogja észlelni, hogy fennálló képben a fovea centrálisból egy hosszúkásán eltorzult lángképecske sugároztatik vissza. De jobban mint ez bizonyítja épen a látóképességnek kivételnélküli tökéletlensége, hogy conus inferiornál a pontos látásnak helye hibás beállítástól szenved. Ennek a hibás beállításnak optikai jelentőségét, két évvel ezelőtt a német orvosok és természetvizsgálók congressusán Berlinben d Astigmatismus fundi« neve alatt először jeleztem. *) Elég soká fontoltam meg a dolgot, és a typusos eseteknek nagy száma kellett, mielőtt bátorságom lett, ezen új kifejezést az irodalomba bevezetni. De klinikai jegyzőkönyveimben az ide vonatkozó gondos leírások és mérések, valamint ad naturam felvett rajzaim is egyre felhalmozódnak állításaira támogatására. Hogy ez a szemháttérbeli sajátosság eddig figyelmen kívül maradt, annak oka valószínűleg az, hogy a szemtükrészet a konuszt, talán épen azért, mert mindennapi jelenség, határozottan elhanyagolja, a gyakorlati czélokból eszközölt objectiv refrakcziómérés pedig tényleg inkább a papillától halánték felé mint a függélyes irányban tőle elterülő részleteket szokta figyelembe venni.- 78 — Abscessus ex phlyctaena. Közli Neupauer Gusztáv dr. szemklinikái gyakornok. Ismeretes, hogy a szembetegségek közül a kötőhártya és a szaruhártya megbetegedései a leggyakrabban fordulnak elő. Ezen betegségek gyakoriságának oka kétségkívül nagyrészt abban rejlik, hogy a kötőhártya, de még inkább a szaruhártya, mint a szemnek aránylag legkevésbbé védett részei, számos direct sérülésnek, idegen testek bejuthatásának vannak kitéve. Azonban a külső behatáson kívül még számos egyéb tényező is befoly e megbetegedések gyakori előfordulására. így bizonyos alkati bántalmak, nevezetesen a scrofulosis, a kötőhártya és szaruhártyának oly gyakori phlyctaenás megbetegedéseire nagy befolyással bírnak. Bár újabb időben ezen betegségeket is microorganismusoknak a levegőből a kötőhártya és szaruhártya szövetébe való bevándorlásából és így a körfolyamatot magát szintén külső behatástól eredőnek akarják magyarázni, de bármily módon is keletkezzenek ezen betegségek, tény az, hogy köztük és a scrofulosis között szoros összefüggés van. Ezen állítás bizonyítására különben elég lesz utalnunk arra, hogy a phlyctaenás betegek mindegyikén találjuk a scrofulosisnak többékevésbbé jól kifejezett tüneteit, míg ritkán találkozunk oly phlyctaenás beteggel, kinél a scrofulosis tünetei hiányzanak. A scrofulosist gyógyító szereink továbbá rendszerint a szembaj gyógyulását is elősegítik, a mi szintén a két betegség összefüggése mellett szól. A phlyctaenás szembaj scrofulosus eredete mellett szól végre az is, hogy rendszerint mindkét szemen egyszerre szokott előfordulni. Azt hiszem, hogy épen ezen nálunk oly elterjedt scrofulosisnak köszönhetjük, hogy a phlyctaenás szembajok nálunk oly szerfölött gyakoriak, hogy nem múlik el nap, melyen 2—4 vagy több phlyctaenás beteg nem jelentkeznék kórházunkban, eltekintve azon 30—40 phlyctaenás betegektől, kik naponként járnak kórházunkba gyógykezelés végett. Egy kórházunkban észlelt phlyctaenás eset sajátszerű lefolyása késztetett arra, hogy ezen számos phlyctaenás megbetegedés kórlefolyását nagy figyelemmel kisérjem. Ha egy bizonyos nemű megbetegedésnek számos esetét látjuk, természetes, hogy sok, a rendes typus szerint lefolyó eset mellett találkozni fogunk olyan esetekkel is, melyeknek lefolyása a rendestől kisebb-nagyobb mértékben eltér. Ha a phlyctaenás szembajoknál a rendestől eltérő kőrlefolyásokat figyeljük meg, úgy arra a meggyőződésre jutunk, hogy a rendestől való eltérés főleg a szövetek beszűrődésének felületesebb vagy mélyebb, kisebb vagy nagyobb területre való kiterjedésében nyilvánul. Míg a felületes vagy a kis területre szorítkozó phlyctaenás megbetegedés rendszerint rövid idő alatt gyógyul, a nélkül, hogy a látás maradandó kárt szenvedne, addig a mélyre ható vagy nagyobb területre kiterjedő megbetegedés rendesen a látást zavaró szaruhártyahomályokkal, szivárványhártya-odanövéssel, esetleg a szem pusztulásával végződik. Úgy az egyik, mint a másik csoportnál találunk x) Tagblatt der 59. Versammlung deutscher Naturforscher und Aerzte zu Berlin. 1886. 222. 1. r
