Szemészet, 1888 (25. évfolyam, 1-6. szám)
1888-04-01 / 2. szám
33 34 tek száma, hol az ily látóidegek tüzetes górcsövi vizsgálat alá kerültek volna; pedig ez irányban az egyes esetek tüzetes áttanulmányozása és a tudottakkal való összeegyeztetése után; lehet csak a helyes utat a baj lényegének ismeretéhez és az előállott tünetek magyarázásához fellelni. Gummára gondolni a koponyán belül a mondottak alapján nincs okunk, hisz ez is daganat értékével bír, jóllehet természete az újképletek egyéb formáitól elütő, és ennek is az agydaganatokra elmondott jellegző tüneteket kellett volna felidéznie. Ellene szól még ily gumrna feltevésének a látás állandó jó volta és különösen a gyors javulás, mely daczára a jól alkalmazott felszivó, antiluetikus eljárásnak, ily rohamos javulást nem szokott mutatni. Nem nagyon valószinű magának a látóidegnek is gummás megbetegedése, mert ez ellen is hangosan tiltakoznak a fent leírt körülmények, de meg a vizsgálatok szerint rendkívül ritkák is és mindig a látás erős romlásával járnak. így haladva a baj székhelyének és lényegének kifürkészésében, lehetetlen nem gondolnunk Horner és Michel által említett és jól észlelt azon esetekre, hol a gummás sarjadzás a látóideg hüvelyközeiben jött elő a nélkül, hogy maga a látóideg közvetlen részt vett volna a megbetegedésben, hanem legfeljebb közvetve a nyomásnak majd későbben a körülette levő részek zsíros elváltozásainak megfelelően szenvedett. Ezen hüvelyközötti részek gummás sarjadzásai lobbgerjesztőleg is hatnak, mik a maguk részéről ismét közvetlen változásokat hozhatnak létre, a nélkül, hogy maga a sarjadzás dús volna; minek folytán a talált tükri változások nem állanak szoros viszonyban a sarjadzás fokával. Azokból ennek kiterjedésére következtetni nem lehet. Ha jelen esetben a papillát vizsgáljuk, úgy kétségtelenné válik, hogy annak duzzadása nemcsak egyszerűen oedemától volt feltételezve, hiszen igen erős izzadmányos foltok és diffus beszűrődések is voltak, melyek végtére is csak valami erősebb lobbfolyamat termékéül kell hogy tekintessenek. így tehát nem egyszerűen koponyabeli nyomás nagyobbodásában fekhetik a baj lényege, hanem a látóideg direct lobos bántalmazásában is. Daczára a nagy lobos tüneteknek, mégis elutasítható azon feltevés, a lob hogy a nervus optikus egész valójára kiterjedt volna, hisz a látás csak subjective romlott volt, objective jó volt eleitől kezdve végig, mi lehetetlen lett volna, ha maguk a látóidegrostok az észlelt lobos folyamatban csak töredékesen is szenvedtek volna. Nem képzelhető tehát másként az eset, minthogy a látóideg fejen mutatkozott gyulladás egészen felületes, a látóideg hüvelyeire szorítkozva és azon lehaladva volt, úgy hogy a lob produktumai is csak felületesen takarva a látási functióra fontos elemeket, az üvegtest felé terjedtek ki, mit azon körülmény is látszik igazolni, hogy az izzadmányos halmok legnagyobb része a retinalis erekfelett, azokat teljesen eltakarva, voltak felrakódva. Midőn a folyamat lefolyóban volt, az izzadmányos foltok tűnni kezdettek ; ugyanoly mértékben tünedezve elő a retina erei is, láthatókká váltak, és ezzel a papilla duzzadásának csökkenése is lépést tartott. Nem tagadható azonban, hogy a papilla duzzadásában a laza, nem nagy nyomást gyakoroló oedema talán a legnagyobb szerepet játszotta, de ez egyeredésű volt a látható izzadmányokat produkáló lobfolyamattal, melyet a látóideg hüvelynek egész be a meninxig terjedő gummás sarjadzásában kell felvennünk. A hüvelyközti terek gummás sarjadzása létrehozta nyomás által a pangást, a circulationalis zavarokat, de még sem volt elég nagy arra, hogy az idegelemeket működésükben zavarta volna és pedig annyira nem, hogy még a látótér peripherikus, tehát felületesen fekvő rostjai is alig voltak bántalmazva, mit a teljes kiterjedésű látótér állandó megléte igazol. Az erek nyomva voltak a nervus opticusba belépésük előtt vagy épen a belépés helyén, úgy hogy azok nagyfokú nyomás képét mutatták, míg az idegrostok nem, hisz az erek még a bennök való haladás előtt nyomattak össze. Ezt látszik igazolni az is, hogy a látás jó volt, mi lehetetlen lett volna, ha az erekre gyakorolt ily nagyfokú nyomás magában a látóidegben lett volna, midőn magoknak a látóideg-rostoknak is részben legalább működésen kívül kellett volna esniök. De ismét tekintve az erős lobtermékeket produkáló folyamatot, azt nem lehet gyengének feltételezni, mely körülményt az előbbeniekkel ismét csak úgy lehet összeegyeztetni, ha megint visszatérve előbbeni állításunkhoz, a bajt az ideghüvely közei közötti gummás sarjadzásban keressük, minek előjövéséről hasonló tüneteket okozva Michel, Horner és Förster is megemlékeznek. Az eset még másképen olyformán volna megoldható, hogy a papilla duzzadását és az izzadmányt produkáló bajt külön eredetűnek tartanók, mi ellen azonban a kórkép együttes kifejlődése, lépést haladó fokozódása és arányos visszafejlődése hangosan tiltakozik. Az irodalomban találtam néhány ezen esethez hasonlót, de ezzel teljesen megegyező eset említéséről nincs tudomásom, mert a kórkép, lefolyás, ha meg is egyezett, mégis a látás kisfokú csökkenése által élénken különbözött, jóllehet később a látás azon esetekben is teljesen visszakerült, holott esetünkben állandóan jó volt. Ilyforma eseteket közöltek Pflüger, Michel, Förster, mely utóbbiét néhány szóval a jelen esettel való összehasonlítás kedvéért röviden érintem. A leírás egy 50 éves sütő emberre vonatkozik, kinél a bal szemen a v. =20/2o volt, mi mellett a papilla erősen kiduzzadt, szürkés-vörös színű volt, határai elmosódottak, a vivó'erek igen erősen megvastagúltak és kanyargók voltak. Jobb szemén a v. = ‘/so, a látótérben kifelé hiány, a papilla igen duzzadt, mi a környező retinára is kiterjedt. A vivőerek igen tágak, kanyargók voltak. A papillák körül számos orsó alakú vérzések. A betegnek 11jt év előtt volt luesse, kiütésekkel és torokbajjal. A beteget rendszeres bedörzsölő kúrának vetették alá, mire a látóképesség tetemesen javúlt és a szemfenéki változások csaknem nyom nélkül eltűntek. A beteg később hosszú ideig jodkaliumot szedett, mire mindkét szemen a visus 10/i0-re javúlt. Ez esetben is mint a mienkben a látóideg direkt gummás megbetegedését nem volt szabad felvenni, már csak azért sem, mert az oly nagy fokban (pedig kevésbbé mint a mi esetünkben) kifejlődött változások kóros állapotok hátrahagyása nélkül gyógyultak, miért itt is a hüvelyközben már többször talált luetikus sejtszaporodást kellett felvenni a baj okáúl. Most még csak egy látszólagos ellentmondásra kell megfelelni, arra, hogy miként jött létre tehát a szemtükörrel jól látható vérzés a papillán és körülette, ha a nyomást oly csekélynek mondjuk, hogy az idegelemeket távolról sem háborgatta működésükben ? Azt hiszem, ezen látszólagos ellentmondás is könnyen megszűnik, ha tekintetbe vesszük, mint már előbb mondottam, a nervus optikus ereinek boncztani lefutását, t. i. hogy az idegbe csak később lépnek be, és még különösen azon fontos tényt, hogy az alapbaj lues volt, mely tudvalevőleg igen szereti az ereket megtámadni. A legkedvenczebb helyét képezik az agyvelő alapi verőerek. Nagy szeretettel bántalmazza az agy velő alapi ereket: az art. fossa Sylviit és az art. basillarist, mely bántalom ugyan mibenlétét illetőleg semmi jellegzőt sem mutat syphilisre. A bántalom lényegét sejtbeszűrődés, kötőszövetképződés teszi itt is, mely legnagyobb fokban az adventitián és intimán áll elő. Az erek ezen elváltozások következtében szakadékonyakká válnak, úgy hogy már igen kis nyomási változatra is megpattannak és kisebb-nagyobb vérkiömlésekhez vezetnek. Hasonló változások történtek a retina kisebb erein itt is, melyek az agy finom ereivel hasonló alkotásúak, melyekből a már említett nyomás és érrepedés útján finom vérzések támadtak. Ezen vérzések pedig sokkal csekélyebbek voltak, mintsem a magok részéről, nyomásuk, maceráló hatásuk folytán, az idegelemekben functionális zavart idézhettek volna elő, annál is inkább, mivel a tapasztalatok és kísérletek igazolják, hogy a retinába kiömlött vér gyorsan az interfibrillaris kötőszövetbe veszi útját és így a rostok még az esetleges kis nyomástól is csakhamar felszabadúlnak. Ha megtekintjük a retinitis vagy neuroretinitis syphilitica kórképének könyvekben található leírását, úgy lehetetlen fel nem tűnni, hogy a vérzések csak itt mint kivételesen előfordulók vannak felemlítve. Nem tudom megérteni, hogy miért lenne ez oly ritka, holott arra az alkalom itt ép úgy megvan mint más neuroretinitisnél, melynél pedig elég gyakori lelet, sőt épen luesnél könnyen és nagy előszeretettel szokott beállani, és még e felett a már jelzett érbeli elváltozások erre még inkább kedvezőleg folyhatnak be.
