Szemészet, 1888 (25. évfolyam, 1-6. szám)

1888-04-01 / 2. szám

31--7~

■

nek gyanúját ébresztik fel. És ha mégis a papillitist létrehozó ok kutatásába bocsátkozunk, ki kell és lehet is első sorban az agytumort zárni, mert ellene szól a baj gyors keletkezése, a beteg kora, az agyi tünetek mérséklődése, majd teljes kimaradása, a szellemi működés zavartalansága, görcsök és epileptiformis rohamok hiánya stb., mind oly tünetek, mik agydaganatok rendes kísérői szoktak lenni, mihez kiegészítőül az egyes idegkörökben észlelhető változások is tartoznak.

De nemcsak a közös tünetek nyújtanak támpontot és alapot az agydaganat kizárására, hanem szolgáltat ilyeneket és pedig becseseket maga a szem is, mely az előbbiekből levontakat a bizonyosság bélyegével látja el. Az agytumoroknál előállott szemfenéki változások ugyanis nem szoktak, ha egyáltalán néha tünedeznek is, ily gyorsan múlni, nem is említvén itt azt hogy a látásban is tetemesebb zavarokkal szoktak járni, hanem hosszas tartamuak és a kóros folyamat termékeinek nem eltisztulásával, hanem degenerativ maradványaival szoktak végződni. Chronikussá válik a folyamat, sorvadás váltja fel a heveny gyuladást, mely lassan haladva, működésképtelenné teszi a megtámadott helyeket részben vagy egészben.

És hogy következtetéseinkben a logikai rendet megtartsuk, nem haladhatunk tovább a nélkül, hogy e helyen egy kis megállapodást ne tartsunk, néhány szót szentelve az előbb elmondottak részletezésének. Nem elképzelhetetlen az sem teljesen, hogy agytumor képezi a szemben talált pangásos papilla és változások okát a nélkül, hogy visszafejlődés, javulás a kórképben úgy mint a látásban legalább időről időre elő ne álljon. Előjöhet a dolog ilyetén alakulása a véredénydús daganatoknál, angiomaknál, mik adott körülmények szerint vérrel megtelődvén, nagyobb nyomás, trauma alá helyezik a velők közvetlen vagy a fokozott koponyabeli nyomás folytán közvetve érintkező részeket, melyek azután maguk részükről a behatás fokának megfelelően kórosan reagálnak. Megváltozván azonban a vértelődést szülő körülmények, fokozatos visszafejlődést mutathatnak az általuk beteggé vált szervek, mely javulás a nyugalom arányának mindig megfelelő. Osszeegyeznek ezzel azon tapasztalatok, miket érdús agydaganatok mellett kifejlődött papillitiseknél észlelhetni. Előáll erős főfájás, esetleg egyéb a központi idegrendszer nyomatásából származó tünetek, mik mellett a papillitis fokozódik, az elváltozások súlyosbodnak, a látás romlik ; míg a koponyabeli nyomás csökkenésével, mit az egyéb elmúló kóros tünetek is igazolnak, tisztul a szemfenék, lohad a papilla, ürülnek a vénák és javul a látás. Legyen azonban bármily nagy is az ilyen ingadozás és legyen a javulás bármily kecsegtető, mégis előbb-utóbb vaksággal fog végződni az eset az alapbaj milyensége szerint, vagy ennek beállását a halál előzi meg. Teljes kigyógyulás, állandó javulás nem képzelhető.

Előjöhet még hasonló eset solidabb összeállású daganatoknál is, melyek szétesve, mintegy péppé válva, mielőtt nagyobb roncsolásokat okoztak volna vagy épen halálhoz vezettek volna, felmentik ily módon nyomásuk alúl a látóideget, mely azután a gyógyulás felé haladni látszik. Természetesen a legnagyobb ritkaságok közzé tartozván az ilyen esetek előjövése, rendes körülmények között gondolni is alig lehet reájuk, de előjövetelüket igazolják az irodalomban feltalálható Saemisch és Müller által észlelt esetek. Saemisch (1865) egy erős fejfájással kezdődő egyén esetét írja le, ki három hét lefolyása alatt teljesen megvakúlt, de az ezt követő 4 hónap leforgása alatt a látás ismét tetemesen javúlt, míg végre 9 hónap után a beteg meningitis tünetei között elhalt. A bonczolás kiderítette, hogy két sarcoma volt az agyban, az egyik a chiasma előtt, ez zsírosán szétesett és e változásba némileg a nervus opticus is bele volt vonva. Müller esete is hasonló, hol a sarcoma a hypophisisben degenerálva, szétesve volt.

Mindezen eshetőségek mellett azonban csak rövid időre áll be javulás úgy a kórképben mint a látásban, de gyógyulás soha sem, a látás nem maradhat meg folyton jónak, mint ez a jelen esetben volt.

Ezek kizárása után a baj tényleges okának kutatására reá térve, lehetetlen, hogy az előzményben elmondott előre ment luest figyelmen kívül hagyjuk, mint a mely a koponyabeli egyéb bajok kizárásával hátra marad. Igaz ugyan, hogy lues után az úgynevezett harmadlagos tünetek között szokott előállani az agy bántalma, tehát a fertőzés után évekkel, de számtalanszor látunk

— 32 —

ez alúl kivételeket, mint a hogy igen gyakran keletkezik már korán iritis is magában vagy neuritissel, jóllehet ez is később szokott előjönni. Előjöhet azonban viszont a lues még nagyon késői stádiumában is neuritis, midőn már egyéb tünet nincs is, 10—20 év után, úgy hogy az ezen alapon fejlődő bajok előállása az időt illetőleg igen tág korlátok között mozog. De a hol lues ment előre, ott az minden keletkezett bajnál komoly mérlegelésbe veendő, és a legnagyobb fontosságot kell tulajdonítani neki a szemészetben, hol oly gyakran és annyi megbetegedésnek oka gyanánt szerepel. Ezen állításom igazolásáéi a következő számadatokat idézem: Coccius összeállítása szerint közel 8000 beteg között ii’6°/u pro mille, Cohn szerint i-i5°/0-ban minden szembajnak okát a syphilis képezi. Virchow szerint a lues igen szereti az agyat megtámadni, midőn leginkább a sella turcica körüli idegeket szokta előszeretettel megtámadni, különösen az oculomotoriust, abducenst, trochlearist, trigeminust és felette sokszor a nervus opticust, mely idegekre a meninx gummás megbetegedése könynyen átmehet mint idült gyuladás, neuritis és perineuritist okozván.

Tekintve azonban magát a szemfenékben találtakat, lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson Knapp azon közlése, melyet ő az irodalomban az úgy is mostohán körül írt luetikus neuritisekről, mint jellegzőket mondott. Szerinte jellegzők az ez alapon fejlődött neuritisekre első sorban is a szabálytalan fehéres izzadmányos területek, melyek a papillán kezdődve, innen a retinára kisugároznak, és a vérerek hosszában gyakran erősebben fejlődnek ki; helyenként laposan elterülnek, majd mintegy halmokat képezve azok síkja felé emelkednek. Vannak még néha a retinában kis gömbölyű fehéres-sárga, zsíros kinézésű foltok is, melyek néha az egész retinában el vannak szórva, majd máskor csak bizonyos helyekre szorítkozva, de oly sűrűén, hogy a retinának mozaikszerű kinézést kölcsönöznek. Classen, Bull és Graefe többször láttak luetikus eredésű neuritiseknél a papilla körül duzzadást, mi mellett az említett fehéres izzadmányos foltok is megvoltak és a látás majdnem teljesen zavartalan volt. Előjönnek néha centrális scotomák is, melyek kisebbek vagy nagyobbak, de döntő értékkel egyáltalán nem bírnak. A színlátás romlása, mint ezt Förster kimutatta, csakis az atrophiás stádiumban jön elő, mi azonban az ily alapon fejlődött neuritisnél nem igen gyakori, miként ezt Zeissl szorgos vizsgálatai és tapasztalatai igazolják.

A jelen kórkép leírásánál igen szembetűnőek azon óriási elváltozások, melyek nemcsak a papillát, hanem még a körűié fekvő retinát is érték, és mindemellett a szem funktiójában alig volt romlás, a mi volt is csak subjectiv, nem pedig objective kimutatható. Igen nagy elváltozások mellett tehát csak kis functionalis hiba, olyan találkozás, mely nem egyeztethető össze az agydaganatoknál előjövő pangásos papilla és következményeivel, mert ezek tapasztalatilag még kevésbbé kifejezett kórkép mellett is tetemes látási zavarokkal járnak és a látásnak állandó tönkrejuttatásához vezetnek, mi alúl csak azon esetek képezhetnek kivételt, melyekben a halál előbb beállott, mielőtt a látás főszerve kikerűlhetlen sorsát, a sorvadást elérte volna.

Van ugyan néhány eset az irodalomban, hogy halálhoz vezető agytumorok mellett több hónapig fennálló papillitis jelenléte mellett a visus mindig teljes volt (Schiess-Gemuseus esetében 5 hónapig fennálló agydaganat tünetei mellett papillitis volt és meg i x nappal a halál előtt a visus = 1 volt), de váljon ezekben is a látótér pontos vizsgálásánál, mely nem történt, nem tűntek volna-e ki némi hiányok ?

A pangásos neuritisek teljes gyógyulásai az irodalomban igen kevés számmal vannak említve és az ilyen esetek is mind luetikus eredetűeknek bizonyúltak be.

Mindezek után lehetetlen azon gondolattól menekülni, hogy jelen esetben is luetikus természetű látóideg-megbetegedéssel volt dolgunk, mit a kizárás útján való következtetés mellett az említett, luesre jellegző szemtükri lelet hasonlósága és a látás romlatlansága, valamint felszívó szerelésre a kórkép gyors javulása is igazol.

Egy kérdésre kell azonban még megfelelni és ez az, hol székelő, mily természetű luetikus megbetegedés vehető fel leghelyesebben, melyből az adott esetben az észlelt tüneteket kényelmesen le vezetni lehetne ?

Nem nagy számban akadunk az irodalomban a luetikus látóideg lobbra egyáltalán, és természetesen még kevesebb azon ese-