Szemészet, 1887 (24. évfolyam, 1-6. szám)
1887-04-03 / 2. szám
35 36 Minthogy a lencse nemcsak egy irányban görbült, hanem minden meridiánban, természetes, hogy mindig csak egy-egy része szolgálhatott szóró felületül, azon része, mely az oldalról jövő és a szembe hatoló és innen visszajövő sugaraknak épen megfelelt, így a jobb szemre vonatkozólag, ha bizonyos fokú világítás a beteg jobb fele felül jött, csakis a nasalis oldal felé eső pupillaszél alatt juthatott be fény a szembe, és az innen visszajövő sugaraknak a lencse belső fele és ennek is csak egy bizonyos része szolgált szóró felületül. Hogy pedig ezen tüneményt nem lehet észlelni, ha a lencse állománya egynemű, könnyen belátható, mert akkor a lencse a reá eső sugarakra nézve nem szolgál szóró felületűi hanem egyszerűen átereszti magán, mint ez ép lencsén folyton történik. Jelen esetben azonban a közepi lencserész törési kitevőjében megváltozott, fénysugarakra átjárhatatlanná vált, mi mellett sima felületű és fehéres szürke színű volt. Helmholtz1) az alkalmazkodás mechanismusáról értekezvén, egy sajátszerű tünetről tesz említést, miáltal a közeibe nézésnél, tehát alkalmazkodásnál, a csarnoknak mélyebbé válását lehet demonstrálni. Ezen tünet abból áll, hogy ha valamely szemre egészen oldalról esik gyűjtött fény, úgy hogy maga az iris árnyékban legyen, akkor bizonyos szem állásnál a fényforrással ellenkező oldali iris felületén egy kiflihez hasonló fénycsík látszik. Ezt azonban csakis az alkalmazkodásnál lehet észlelni és fel van tételezve a csarnokvíz felületének változásától. Jelen esetben a tünet épen akkor kezdett jelentkezni, midőn az atropin hatása már némileg érvényesült, tehát az alkalmazkodás is részleg bénult, de meg a tünet nem fényes csíkból állott és nem is az irisen volt, hanem a pupilla egy része a szemfenék színével volt diffuse megvilágítva. Még egy dolog kizárásáról kell megemlékeznem, minek lehetőségéről Schulek tnr. szives magyarázata folytán vettem tudomást. Bizonyos körülmények között felveresleni látja az ember a szem elülső részét, ennek egyes részét, jóllehet ehhez a szemfenéknek semmi köze nincs, hanem a tünemény a hurútos palbebralis conjunctiva és az alsó átmeneti redő vörös színének tükrözése által jön létre. Megszűnik a felvöröslés, mihelyt a szemhéj lehuzatik. Ezen lehetőség kizárható a jelen esetben, mert erre a körülmények sincsenek meg a szemen, de meg a tünetet akkor észleltük legelőször, midőn újbóli atropin becsöpögtetés miatt az alsó szemhéjat lehúztuk és a beteggel szemben állottunk. A cataracta perinuclearis jellegzője az, hogy az elülső és hátsó kéregben egy réteg elhomályosodik oly módon, hogy a magi vagyis középi rész tiszta marad. Ezen említett homályok pedig a peripheria felé körkörösen élesen vannak határolva. Ezen hályogalak teljes méltatása óta (Jaeger 1854) és Graefe alapos észlelése óta tudjuk, hogy a gyermekkorban kifejlődő hályogalakok leggyakoriabbja, mely alakulásában, a homály minőségében, a rétegek számában pl. kettős (Graefe, Sichel), hármas (Müller), a legnagyobb változatot mutatja. Az elszürkülés foka pedig előjön a leheletszerűtől az átlátszatlanig. Ez utóbbi alakúak azok, melyekről Arit azt tartotta, hogy fiatalkori állandó maghályogok, melyeknek létezését ma általában tagadják, ámbár anatómiailag ilynemű perinuclearis cataracták vizsgálva nincsenek. A jelen eset is ilynemű perinuclearis cataractát mutat, hol az elszürkülés átjárhatlan és szokatlanúl előre a tok felé elterjedt. Megvan azonban éles határoltsága és a tág pupillánál egész oldalt be nézve, úgy látszik mintha az elülső és hátsó réteg között tiszta részt is lehetett volna gyanítani, ámbár ezt nem állítjuk bizonyossággal. Fontos itt a cataractának azon alakulása, hogy igen előre feküdt, mert ez adta meg a lehetőségét a fenti magyarázat szerint azon sajátszerű fénytüneménynek hogy miért nem észlelhető ez minden perinuclearis hályognál. Legtöbbször ugyanis a homály nem ily átlátszatlan és így nem szór, és rendesen a homályos réteg és a tok között még egy *) *) Helmholtz »Handbuch der physiologischen Optik« no. 1. nagyobb tiszta rész is van, úgy hogy az esetleges szóró felület a legperipheriásabban kieső sugaraknak is a síkjába, vagy még azon belül esik, és így nincs alkalma a sugár-szórásra vagy visszaverésre. A beteg koponyája és fogai semmi rendellenességeket nem mutattak. A jobb szemfenék, a mennyiben a betekintés lehető volt, épnek látszott és refraktiójára jóllehet bizonyosat nem mondhatni, mégis az emmetropiától semmi irányban sem látszott nagy fokban eltérni. A beteg az említett kézműveletnek hasznosságára még kora gyermek idejében jött reá, úgy hogy kezdetére nem is emlékszik. Adat a conjunctivitis gonorrhoica tanához. Ónodi Adot.f dr. egyetemi magántanártól. Egy érdekes észleletet kívánok részemről a biztos feledéstől megóvni. A magyar orvosi irodalom termékeit figyelemmel kísérők előtt ismeretesek azon vizsgálatok, melyeket Bókáival egyetemben végeztem és melyek a blennorrhea urethrae et conjunctivae kórokozó hatányának, a gonococcusnak megismerésére és megállapítására vonatkoznak. Nem lehet szándékom, hogy ezen alkalommal úgy a culturák, mint az átültetésekről bővebben megemlékezzem, miután azok úgyis közzé lettek téve és azóta az ezen tárgyat felölelő dolgozatokban idézve vannak. A kórokozó tényező kutatásán kívül azonban más irányban is tettem kísérleteket, melyekről a következőkben akarok szólani. Ismeretes a blennorrhoikus váladék heves és gyors ragályozó volta az emberi kötőhártyára nézve, annyival meglepőbb azon tény, hogy ép nyúlak és kutyák kötőhártyáin blennorrhoeát előidézni nem sikerűit. Az átültetési kísérleteknél a szemből és a húgycsőből vett heveny és idült blennorrhoicus váladék, valamint ugyanezek kultúrái vétettek alkalmazásba és az eredmények valóban meglepőek voltak, a mennyiben sem blennorrhoeát, sem a legcsekélyebb elváltozást a szem kötőhártyáján előidézni nem sikerűit. Sőt a cornea gyenge felületes megsebzésénél sem lehetett különösebb elváltozást támasztani. Ezek előrebocsátása után elmondom észlelt esetemet. Bácsmegyében, pusztán tartózkodtam nyár elején és e rövid ott időzésem alatt egy idevágó érdekes alkalmat nem szalasztottam el. Ugyanis a háznál levő egyik kutyának mindkét szeme kötőhártyai hurutban szenvedett, mely napokon át egyforma képet nyújtott és meggyőzött, hogy egy közönséges conjunctivitissei van dolgom. Az ép conjunctiva, mint említettem, teljes ellenállást mutatott az átültetési kísérleteknél; most ezen hurutos kötőhártyát akartam a kísérlet tárgyává tenni. Emberi kankó váladékhoz itt a félreeső pusztán nem juthattam és így megragadtam a kínálkozó alkalmat és egy kankós juh húgycsövéből vettem váladékot és azt tettem a kutya egyik hurutos szemébe. Az eredmény rendkívül meglepő volt, úgyszólván szemeim előtt fejlődött ki az egyik szemen a blennorrhoea conjunctivae élesen kifejezett kórképe. Midőn egyszerűen ez észlelt adat feljegyzésére szorítkozom, felhívom a hivatott szakemberek figyelmét, hogy az emberi kankó átültetésének érdekes kérdését figyelmükre méltassák és az ezzel kapcsolatosan felmerülő egyéb kórtani nyílt kérdések megvizsgálásával a pathologia ezen alig érintett fejezetét megvilágítsák Klinikai közlemények. I. Hártyás iritis. Közli Csapodi István dr. egyetemi szemkórházi tanársegéd. A Heidelberg-ben összegyűlő szemész-társaság múlt évi gyűlésén Samelsohn a fertőtlenítésnek a szemorvoslásban való alkalmazásáról szólván egy esetet ismertet, melyben fertőzött sérülés után a szaruhártyán genyedéses beszűrődést, a szem csarnokában bő m _
