Szemészet, 1887 (24. évfolyam, 1-6. szám)
1887-04-03 / 2. szám
33 34 lehet a most leirandó baján kívül testileg ép. Szülői állitólag egészségesek, úgyszintén testvérei is, kik mindnyájan jó szeműek. Gyermekkorától fogva igen rossz szeme volt, mely folyton változatlan, azaz hogy emlékezete óta a jelenleginél sem többet, sem kevesebbet nem látott. Tekintete bárgyú, szemeit, mint egyáltalán a vakoknál észlelni lehet, sajátszerű lassúsággal bizonytalanig mozgatja, igen gyakran tekéit, ha nem akar semmit megnézni, felfelé fordítja és szemeit mereszti. A vele beszélőhöz csak annak hangja után eligazodva, fordúl, a közelében levő nagyobb tárgyakat is csak tapogatódzva keresi meg, miközben azonban fejét most mélyen lesülyeszti, mint a mely helyzetben maradékos látását legjobban érvényesítheti. Szóval egész külseje, magaviseleté, arcz és szem mimikája egy vaknak benyomását kelti. Ha azonban valamit pontosabban meg akar nézni, vagy a távolban levő tárgyról iparkodik tudomást szerezni, úgy ez a majdnem teljesen vaknak képzelt egyénnek sikerűi, csakhogy ekkor igénybe veszi azon sajátszerű kézmanipulatiót, melyet épen ismertetni van szándékom. Az egyén bal szemét teljesen bezárja, fejét mellére horgasztja és jobb kezének tenyerét csőszerűleg alakítja oly módon, mint ezt tenni szokás, ha képet megnézünk és az alakokat jobban kidomborodva látni kívánjuk. Az így alakított keze azonban nem bír teljes henger belvilágával, hanem felülről lefelé lelapítja úgy, hogy a nyílás haránt rést mutat. Ily módon összehajtott jobb kezét azután szorosan szeméhez illeszti úgy, hogy a hüvelyk és a mutatóujj összezárása által készített cső nyílása az orbita-szélekre támaszkodik és a bulbust szorosan magába zárja. Kezét ezután nem tartja vízszintesen, hanem a cső kisujja végét erősen lesülyeszti, mintha előtte a földön levő tárgyat akarna megnézni. A cső elülső és egyszersmind felső részét képező ujjakat nem zárja szorosan össze, hanem azok között igen keskeny rést hagy, melyen keresztül nézi meg a tőle távolabb álló tárgyakat. Ilyen helyzetben marad azután mindaddig, míg csak valamit szemlélni akar, mit az által iparkodik kényelmesebbé tenni, hogy jobb szeméhez illesztett jobb könyökét az alája tartott bal kéz tenyerében támasztja meg, hogy így a felemelt jobb kezet a fáradástól megkímélje. Ha ennek daczára jobb keze kifáradt, vagy az adott körülmények között helyzete így kényelmetlen akkor ugyanezen műveletet váltott kezekkel viszi véghez. Bal kezét illeszti szeméhez és ennek könyökét a jobb kézzel támasztja meg. Ezen egész művelet alatt bal szemét folyton zárva tartja és csak jobb szemét használja. A bal szem vak. Ily körülmények között látván először a beteget, önkéntelenül eszembe jutott Schiötz1) közölt esete, melyben iridektomia után keletkezett lencse astigmatismust és az ebből származott rossz látást a beteg az által iparkodott elhárítani, hogy kezét bizonyos módon alakítva szemére tette és reá olynemű nyomást gyakorolt, mely a cornea görbülését úgy változtatta meg, hogy a lencséből származott fénytörési rendellenesség kiegyenlíttetett, A visus 2 °/a o o -ról ily módon 20/40-re javult. Midőn ezután a beteget vizsgálat alá vettem, a következő állapotot találtam. A szemhéjak épek, a bulbusok jól kifejlődtek, rendes alakúak, mozgásúk minden irányban rendes. A conjunctivákon jelentéktelen hurút. A corneák rendesek, szabad szemmel látható difform,itás nélkül, felszínük csillogó. A csarnokok rendesek, az iris mindkét oldalon sötét-barna, ép; a pupillák kerekek, rendkívül élénken mozognak úgy direkt fényre, mint consensualiter és convergentiánál. A lencsék azonban, a beteget nappali világítás mellett nézve, teljesen elhomályosodottaknak látszottak, fehéres színűek, annélkül hogy a lencse elülső tokja és a látott szürke réteg közt tiszta részt lehetett volna észlelni. A hályogban némi küllősség látszott, míg az ezek közti rész nagyjában egyöntetű volt. A hályog teljesen átlátszatlan volt, oly módon mint a rendes senilis cataracta. Ily képet mutatván a beteg szeme, természetesen félre esett minden más gondolat és a látás megmagyarázhatására csakis partiális cataracta létezésére lehetett gondolni. Összefüggés kedvéért mindjárt itt megemlítem, hogy a *) Knapp Archiv f. Augenh. 15 k. Kivonatolva a »Szemészet* il 885-iU év 6-ik számában volt. beteg bal szemével (mindig nappali világításnál) csak kézmozgást vett észre, míg jobb szemével, ha fejét mint már említettem lesütötte, Va méterről meg bírta olvasni az elibe tartott ujjakat, ámbár sokszor ingadozott. Felszólítván a beteget ezután, hogy végezze a jelzett kézmüveletet, úgy látása meglepően javúlt, t. i. 20 méterről még mindig biztosan tudta az ujjakat megolvasni, ismerőseit távolról felismerte, és a távoli tárgyakat jól leírta. Minthogy alakos tábla (a beteg nem tudott olvasni) nem volt épen kéznél, azért a látás meghatározásában csakis ujjak olvastatására kellett szorítkoznom. A beteg pupilláit ezután atropinnal ad maximum kitágítottam, midőn világos lett, hogy mindkét szemen igen tömött cataracta perinuclearis van. A jobb lencse periphericus része egészen tiszta volt, míg a bal lencse periphericus részében rögös, szétszórt homályok voltak, melyek azonban az élesen határolt fő homálytól függetlenek voltak. Ebből érthető tehát, hogy miért nem használta a beteg a különben a jobbéhoz teljesen hasonló bal szemét. Az atropinnal kitágított pupillák mellett a betegnek nem volt szüksége az említett kézmanipulatióra, hanem fedetlen szemmel is képes volt ujjakat 25 méterről megolvasni. Szabadon, biztosan járt-kelt. A rendes szemű ember távolba nézésétől csak annyiban mutatott eltérést, a mennyiben fejét is hajlandó volt lesülyeszteni, és így a lencse felső szélét iparkodott a látásba juttatni. Kétségtelen, hogy a leírt eljárással a beteg egyszerűen csak pótolni iparkodott azt, a mit az atropin megtett. Szemét ugyanis kezével és pedig a leírt módon, melyet ő legalkalmasabbnak talált, elfedte, hogy a pupillája lehetőleg kitáguljon és a tiszta lencserész érvényre juthasson. Ennek keresztülvitele végett zárta körül szemét, és hogy consensualiter a jobb pupilla ne szűküljön, azért a bal szemet folyton erősen csukva tartotta. Fejét a felső lencserész érvényesíthetése végett hajtotta le, de e mellett úgy látszik a szemnek ezzel járó némi beárnyékolása is szerepelt. A jobb szem pupillája többszöri atropin becsepegtetés után ad maximum kitágítva 9 mm. volt, míg a hályog szélessége 6'5 mm. A bal pupilla vízszintes átmérője 9^5 mm. volt, míg a hályogé itt is 6.5—-6-6 mm. Feltűnő, hogy mennyire volt képes a beteg szemét beárnyékolni, hogy a látásban érvényesíthető 2'5 mm. széli tiszta lencserészt a pupilla területébe juttassa; és hogy majdnem a teljes részt be tudta hozni, igazolja az, hogy az atropinnal ad maximum kitágított pupilla mellett csak 5 m.-rel távolabbról bírt ujjakat olvasni. Hogy jelen esetben a szemhez tartott kéz csakis árnyékolni volt hivatva és nem esetleg valami görbülési hibától eredett hibás fénytörés javítására is, igazolja világosan azon tény, hogy az atropinnal kitágított pupilla mellett az alkalmazott kezmanipulatio sem hozott hasznot, sőt rontott. Az atropin becsepegtetése alatt, midőn már a pupilla tágulni kezdett, még egy sajátszerű dolgot lehetett észlelni, mely röviden szólva az volt, hogy ha a szemre oldalt mérsékelt világosság jutott, úgy a szem állása szerint a lencse egyes területei a szemfenék vörös fényével meg voltak világítva. Ezen megvilágítása a lencsének csak egy bizonyos megvilágítás mellett volt látható, mit a beteg fejének igazgatásával lehetett elnyerni. Nem tudom mennyiben állaná meg helyét az, ha ezen tüneményt a következőképen magyaráznám: A már bizonyos fokban kitágúlt pupilla mellett a szemfenékbe a fény oldalról eshetett be, és pedig a megvilágítással ellenkező oldali pupillaszél alatt mehetett be fény. De viszont a szemfenékből csakis oldalról juthatott ki fény, illetve oly irányba, mely a szemfenék egészen periphericus részéből a lencse elülső felszínének középpontja felé tart. A többi irányokban való kijöhetése a sugaraknak el volt zárva, részint a már kis fokban összehúzódott iris lapja részint maga a hályog által. Az ily irányban kijövő sugarak azonban, minthogy a lencse elülső része görbe felület, magába a lencsefelületbe ütköztek ott hol ez legkiállóbb, ott hol a sugaraknak útjában állott. A lencse görbült elülső felületét, ott hol a tiszta részen át a szemfenék egészen peripheriás részéből kijövő sugarak érintették egy kis, a sugárral bizonyos szögben hozzáállított szóró felületnek gondolható, mely azután a sugarak egy részét visszaverte (kis fokban talán), nagy részét pedig szétszórta.
