Szemészet, 1886 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1886-01-31 / 1. szám

tek annak megfelelőleg végtére sem képesek tágulni; a chorioidea belső rétege, sőt a retina is általa áttöretik, és most a daganat leplezetlenül nyomul be az üvegtestbe. Ez azonban csak a ritkább esetekben történik, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy az álképlet ha a chorioideát már át is törte, a retinát mégis többnyire megkíméli, mely talán nagyobb nyulékonyságában s mégis könnyebb leválásában talál magyarázatot.

A levált retinának azután természetesen az atrophisálás a sorsa, midőn elemei tönkre mennek, mely elpusztulásban úgy látszik a kívülről befelé haladó sor van fenntartva. Persze ha a daganat az uvealis tractus más részről indul ki, más anatómiai változásokat hoz létre nemcsak, de a később említendő tűnettan is lényegesen változik.

A kifejlés egymásutánját a daganatoknál általában, az általuk létrehozott tünetek szerint osztályzatokba szokás beosztani, melynek meghatározása által meg van jelölve az álképlet növekedésének minősége, sőt még kifejezést nyer némileg általa a szem functionális képessége is. Ezen osztályzat megállapítása, az egyes stádiumok határainak kijelölése azonban sok küzdelembe került, mindenki a saját igényeit kielégítendő* különféle osztályzatot tett, addig míg Knapp a ma már majdnem általánosan elfogadott 4 stádiumba való beosztással lépett fel, mely nemcsak jó tájékoztatóul szolgál hanem a baj természetével, az álképletnek szemhezi viszonyával természetes összefüggésben van. Vannak azonban egyesek most is, kik nem tartják helyesnek a Knapp-féle felosztást, hanem különféle szempontokból kiindulva más beosztással élnek, így pl. Knies boncztani alapon csak 3 stádiumot különböztet meg, mivel úgy találta, hogy az álképlet egy bizonyos kifejlettsége az egyes osztályzásoktól független, és hogy az bizonyos anatómiai elváltozásokkal jár együtt. Ezen beosztást azonban ő maga is j később 2 szakaszra reducálta.

Az uvealis traktusból fejlődő sarcoma legelső kezdetében nem okoz észlelhető tüneteket, sem subjectiv, sem objektív jelek nincsenek, mik a közelgő veszélyre figyelmeztetnének. Nem tagadható azonban, hogy már jókor vannak kis látási zavarok, de ezek oly kicsinyek, hogy még a legfigyelmesebb önészlelő sem képes j észrevenni, vagy ha észre is veszi, kicsiny volta miatt figyelemre nem méltatva, szakértő orvossal nem consultál. Ezen említett körülményben találja okát azon érezhető hiány, hogy az egész irodalomban is csak kevés esettel találkozhatunk olyannal, melyben a baj első kezdetétől végig észlelve van, mi pedig a complet tünettan megállapítására szükséges volna.

Kivételt képeznek azonban azon esetek, hol a sarcoma a macula lutea-nak megfelelő chorioideából (Becker) indul ki, mivel itt már a legelső kezdetben érezhető functionális zavart okoz, jóllehet az sokszor nem nagyobb, mint az a mely valahol a periférián kiinduló álképletnél előjön, de mert az éles, tiszta látás székhelye a m. lutea, ezt állítjuk be mindannyiszor, midőn valamit jól meg akarunk szemlélni, azért az ott történt kis változások is önkénytelenül öntudatosakká válnak. Ezen esetek azután viszont azok, melyek a baj menetének módjaira, az álképlet mikénti fejlődésének észleletére kezdettől fogva alkalmat nyújtanak.

Tovább fejlődve az álképlet, annak fekvése, terjedelme szerint különféle helyzetű és idomú látótér-szűkülések jönnek létre, mi gyorsan növekedik akkor, ha a retina is a fenn említett módon leválik, megszűnvén azon helyen működése. A külső tünetek nélküli látótér-szűkülések, melyeknek pontos meghatározására a ma már oly sokféle alakban szerkesztett periméterek szolgálnak, a szemfenék pontos megvizsgálását teszik szükségessé, kikutatandó a hiány okát.

Midőn az álképlet fejlődni kezd, jobban mondva, ha már egy bizonyos nagyságot elért, az ablatio rendszerint nem szokott kimaradni, jóllehet az 1868-iki heidelbergi nagygyűlésen épen ezen pont eldöntése heves vitára adott alkalmat, mely Knapp és Wecker között folyt le, ez utóbbi állítván, hogy a retina már a baj első kezdetén is leválik, míg Knapp azt tagadta. A vita azonban megállapodásra nem vezetett: a felhozott esetek mindkét állításnak igazsága mellett szólották. Graefe azon véleményben volt, hogy az esetek nagyobb számában már a meglehetősen kezdeti stádiumban jön létre ablatio. De tagadni nem lehet, hogy bizonyos adott viszonyok között (minők fennebb említtettek) az néha ki is marad.

Megemlítem még itt, hogy a macula lutea azon hely, hol, ha az annak megfelelő chorioideából indul ki az álképlet, a retina igen ritkán szokott leválni, minek magyarázatára azon boncztani viszony szolgál, hogy a retina ezen helye és a chorioidea között szorosabb kapocs van; továbbá a chorioidea ezen helyén nagyobb vénák nincsenek és úgy nagyobb savós kiizzadásra alkalom sincs.

Midőn a pangás következtében a chorioidea már teijesen oedemássá vált. maga a retina is sávosán beszüremkedik, még mielőtt a savó azt leválaszthatta volna, és ilyenkor a retinát egy bizonyos helyen borúsnak, duzadtnak, fellazultnak látjuk, mihez még néha kis tensioemelkedés is csatlakozik. Ha ezen tüneteket együtt találjuk, úgy az álképlet diagnosisa majdnem bizonyos, jóllehet egyes tünetek még hiányaznak, és mi annyiban igen fontos, hogy ilyenkor még az álképlet igen kicsiny lehet.

A levált retina tükörrel vizsgálva kékes szürkének tűnik elő, edényei kanyargók, néha ezen területen még izadmányos csomók is láthatók, későbben még jobban elszürkül, az üvegtestbe még jobban kiemelkedik, mi által a szemfenék azon része a kiemelkedés nagyságának megfelelőleg kisebb-nagyobb fokban hypermetropiásá válik. E tünetet viszonyítva a szemfenék egyéb részein mutatkozó törési milyenséghez, jól felhasználhatjuk az ablatio-kiemelkedés nagyságának meghatározására.

Néha a levált retina tiszta marad, átlátszóságát megtartja (különösen ha az friss) és, ha az álképlet a chorioidea belső rétegeiből indult ki, vagy azt áttörte, tükörrel látni lehet magát az álképletet barnás, vöröses tömeg alakjában, melynek felületén még a szabálytalanúl szétszórt, kúszált edények is láthatók (Becker). Epen ezen rendetlen szétszórása az edényeknek óv meg azon tévedéstől, hogy esetleg retinális edények ne tartassanak az álképlethez tartozó edényeknek.

Az ablatio tulajdonságai igen fontosok épen az álképleti eredésűeknél arra, hogy a baj tényleges oka kifürkésztessék; így az álképletes természetű ablatio határa éles, felülete nem redős, a szem mozgásainál nem hullámzó, felülete hegyszerűen kiemelkedő és a tekén tensioemelkedés észlelhető, — mind olyan tünetek, melyek más eredet ellen szólanak. Mentül több azonban a retina alatti folyadék, vagy mentül kiterjedtebb már az ablatio, annál inkább elmosódnak az említett tünetek, úgy hogy a diagnosis alkotásához már csak tájékoztató adatokul szolgálnak. Ilyen esetekben érvényes Graefe-nek azon már 1858-ban kimondott szabálya, mely úgy hangzik, hogy mind azon esetekben, hol ablatio retinae van, eltekintve annak alakjától határainak milyenségétől stb. — és a tensio emelkedett, ott mindig intraocularis tumor veendő fel.

De megesik néha, hogy álképlet és ablatio mellett a tensioemelkedés kimarad és úgy ismét csak egyszerű ablatio látszik, melynek természete kipuhatolandó. Ilyen kétes esetekben az ajánlatok egész serege áll rendelkezésünkre, megtudandó, hogy rejt-e az abl. álképletet vagy nem. Hirschberg pl. ajánlja, hogy az ablationak megfelelően a sclerát Graefe-késsel pungáljuk, midőn a savó elfolyása után a retina az álképletre visszafekszik és most tükörrel az álképlet contourja láthatóvá lesz; Frankel discissios tűt szúr be a kiemelkedésnek megfelelő meridiánon a sclerába és azzal mintegy kutatja az álképletet; Travers a szemteke incisioját ajánlja a abl.-nak megfelően, midőn roszindulatú álképlet jelenléte esetén ott vér és festeny fog kiürülni stb. stb.

Végre mint ritkábban észlelhető tünetet a kezdeti stádiumban, megemlítem még, hogy az álképletnek megfelelően a conjunctiván egy körülírt injectio látható, mely a subconjunctivális vénák és a conjunctiva edényeinek teltségéből ered. Olyanforma tünetet ad ez, mint néha a glaucoma folytán fellépett collateralis ektasiánál látható, de ennek határa mégis elmosódott és nagyobb területre kiterjedt.1)

Ezen stádiumban az említett objectiv tüneteken kívül még alanyi érzetek is előfordulnak, mik magyarázatukat a pálczika és csaprétegnek különféle izgatásában, vongálásában találják A fénytörő közegek kezdenek homályosulni, különösen a lencse, részint a tensio, részint az ablatio által feltételezett táplálkozási viszony

*) Berns észlelt ilyent több esetben, minek helyeségét azután az enucleált bulbuson tett vizsgálat megerősítette.