Szemészet, 1885 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1885-02-08 / 1. szám
i5 i6 Müller klassikus kutatásait a glaucoma excavatiójáról. Az említett esetben a látóidegfőn levő árok mélysége 0’5 mm. volt. A lamina cribrosa erősen concav volt és a némileg laza rostszövettel bélelt árokfal mögött volt észrevehető. Egy másik esetben a leírás majdnem csak a látóidegen levő változások leírására szorítkozik. A boncztani lelet ez. Bal szem. »A látóideg atrophicus, szürke, csak kevés sötétszélti göbecskét (Tröpfchen) tartalmaz az idegvelő maradéka gyanánt. A retina idegrostrétege atrophicus, ellenben a külső rétegek aránylag jó karban vannak. A belépési hely árkot képez, melynek gyengén concav alapja körülbelül 0-5 mm. a chorioidea niveau-ja mögött áll. Ha a retina vastagságát hozzászámítjuk, az árok egész mélysége körülbelül a,4 mm.-t míg szélessége a chorioidea niveaujában körülbelül 1 */* mm.-t tesz ki. Ezen árok rostszövet által van bélelve, mely a véredényeket körülveszi és a retina idegrétegeiben leli folytatását. A hol ezen réteg a chorioidea szélénél áthalad, felületének távola vízszintesen mérve O’i—-0-15 mm.-t tesz ki, a szerint a mint ott edény fekszik vagy nem. Az árok oldalfalán meredeken száll alá s fenekén ismét hajlást tesz. A központi ütér a látóideg közepén lép az árokba, szétágazik s ezen főágai már az árokban oszlanak szét s falain másznak fel, a chorioidea szélét érintve. Említett laza réteg alatt igen sűrű, a lamina fuscatól eredő szövet concav lemez alakjában székel, mögötte hátrafelé görbült gyenge rostnyulványok, melyek a lamina cribrosa hátsó részét alkotják.« A jobb szemen kisebb mértékűek ezen elváltozások, a mint a terjedelmes bonczleletből kitűnik. Pagenstecher esetében (1871) a retina tölcsérszerűen levált, a cornea még addig nem észlelt elváltozást mutatott fel, az atrophicus iris környezetével a corneához tapadt, a mellfelé tolt sugárnyulványok kisebbek, a sugárízomban nagy mennyiségben ovalis, orsó- és csillagszerű festenytartalmú sejtek voltak, az excavatio 1-2 mm. mély, alapja harántfutó áttetsző rostrétegtől volt képezve, vájulata pedig igen sejt- és edény-dús szövettel volt telve, mely részben még a tulajdonképi üvegtesten is áthúzódott. Magni (1862) kivált a sugáridegek atrophicus állapotára utalt, és igen érdekes boncztani leleteket tett közé. A sugáridegeket sokkal kisebb számban és atrophisálva találta. Knies és Schnabel vizsgálatai a Fontana-féle űrre és az irisnek az iridectomia után a corneához tapadására voltak irányozva. Említett ür obliterálva találtatott, a corpus ciliare többnyire sorvadva, az iris a sebajkakban benőve volt. Weber Adolf leletei szintén egyoldalúak. Érdeme abban áll, hogy kimutatta, miszerint a papilla szemtükri képe lemélyedésen és nem előredomborodáson alapszik, de ő a glaucoma lényegét a sugárnyulványok tetemes duzzanatában és az ezáltal feltételezett átjárhatlaná tett Fontana-féle űrbe helyezi. Ezen duzzanat okát általános egészségi zavarokban keresi, melyek a szívnyomásnak hosszantartó alászállitásával járnak együtt, vagy pedig oly állapotokban, melyek szintén passiv hyperaemiára adnak alkalmat. Brailey és Wedl leletei terjedelmességük daczára mégis egyes hiányokkal bírnak. Szerző reményű, hogy ily fontos boncztani kérdésekre nézve felvilágosítást fog adhatni a IV. fejezetben. III. Tünettan. Kórszármazás. Az életben mutatkozó tünetek elemezésénél három stádiumot vagy phasist kell megkülönböztetnünk : a torlódási, a gyuladási és a sorvadási stádiumot. i. A torlódási stadium oly rövid tartamú lehet, hogy a baj mintegy lobos tünetekkel egyidőben jelenik meg, fenállhat azonban évek során át több kevesebb remissiok sőt intermissiókkal. A torlódás a chorioidea egy vagy több örvényes visszerétől indul ki s talán a hátsó szemíir bennékét edényteltség vagy átizzadás által szaporíthatja. Az ezáltal létrejött belszemnyomás fokozódása az ütéres vérnek annál több akadályt gördít útjába, minél kisebb mértékben enged a sclera a vérhullám csapásának, minél kevésbbé rugalmas. a) Ezen stadium aránylag kevés esetben jelentkezik észrevétlenül s halad megszakítás nélkül a látás tönkretevéséig, anélkül, hogy külsőleg látható vagy subjectiv tünetek volnának jelen (a látásromláson kívül). Előbb amblyopia vagy amaurosis diagnostisáltatott ily esetben, míg az ismert zöldes reflex és tág merev pupilla vagy gyuladás (II. stadium) lehetővé tette a glaucoma diagnosisát. A szemtükörrel már ilyen stádiumban felismerhetjük a glaucomát. A legtöbb esetben fluctuatiók mutatkoznak a látásra, belszemnyomásra, fájásra és szivárványszínlátásra nézve (a láng körül). Némely beteg soha sem panaszkodik fájdalmakról s csak iridectomia után érzi, hogy szeme könnyebb, szabadabb. A remissiók közbelépő jobb látás által a reggeli órákban csendes alvás után jelentkeznek. A szem vaksága és keménysége, íris mozgatlanság meliett, lehetnek az észrevétlenül keletkezett és fejlődött glaucomának egyedüli tünetei s halálig maradhatnak meg. De mégis hosszabb fennállásnál némely elváltozások mutatkoznak, melyek a látóideg elsődleges megbetegedése által keletkezett amaurosisnál soha sem fordulnak elő u. m. a fényérzés csökkenése aránylag jó színérzés mellett, a pupilla rendetlen tágulása, a mellső csarnok szűkülése és egyes mellső sugáredények tágulása, ha a másik szem bajmentes az irisek különböző kinézésüek (a beteg szemen bágyadtabb színű), a cornea részletesen vagy általánosan érzéketlen lehet. Némely esetben előbb utóbb a tökéletes megvakulás előtt vagy után beállanak a lobos tünetek, kétoldali megbetegedésnél néha csak az egyiken s az ekkép határozottan a második stádiumba lépett betegség továbbra ugyanazon menetelt követi mint azon esetekben, melyek mindjárt kezdetben vagy nemsokára reá a glaucomás gyuladás képében jelentkeztek. Donders a bajt ezen phasisában glaucoma simplexnek nevezte. Ezen tünetek mindegyike a belszemnyomás fokozódására vezethető vissza. Ha nem tagadjuk, hogy a torlódás az örvényes viszerekben képes a belszemnyomást fokozni, akkor könnyen elképzeljük, hogy a pars minoris resistentiae folytonosan vagy szakonkint j enged, hogy a lamina cribrosa visszatolatík és a benne s előtte 1 székelő idegtömeg az üvegtest által összenyomatik, hogy a papilla helyén egy a scleraszegélyig terjedő lemélyedés meredek széllel jöhet létre, mely félgömb vagy ampulla alakúvá lesz a lemélyedés gyarapodása folytán, mert a látóidegnek szánt scleralis nyílás belső gyűrűje kisebb mint a külső. A belszemnyomás okozta excavatió megmarad a nyomáscsökkenés után is ha régi s ha a lamina crib- I rosa szilárd alakú- s állapotúvá lett, míg ellenben friss, 3—4 dioptriát érő excavatio is, az iridectomia után teljesen el tűnhet, mint ez szemtükrileg bebizonyult. A kifejtett nézetnek, az excavatió keletkezését illetőleg, két fontos momentum ellenvettetett. 1. Hogy fordúltak esetek elő excavatioval de a belszemnyomás fokozódása nem volt kimutatható. Ezen ellenvetés nem helytálló, mert már a phisiologicus nyomás különböző egyéneknél ingadozik, nem épen szűk határok közt, s megítélése a gyakorló orvos legsubtilisabb feladataihoz tartozik. Azonkívül a nap különböző időszakaiban kellene ezen vizsgálatot megejteni. 2. Hogy mély excavatió mellett is lehet jó vagy legalább aránylag, jó látóképességet találni, de ezen ellentét megszűnik ha Ridellel felvesszük, hogy a retina functiója nem közvetlen az excavatió, azaz az idegrostokra történő, nyomás által, hanem közvetve t. i. a retinának literes vérrel hiányos ellátása által csökkentetik,, végre megszüntettetík. Azon esetekben, melyekben spontan üteres pulsus látható (néha glaucoma simplexnél is) ezen tünemény a mellett szól, hogy a retina hiányosan tápláltatik a nehezített vérkeringés miatt. Erre következtetni lehet, még ha az említett tünemény hiányzanék isr i a retinavisszereknek a pupillába való beömlésűk felé szélesedéséből a papilla halványodásából és a látótérhiány haladási módjából. A visszértörzsök feldagadása már mérsékelt ujjnyomás által eszközölhető, ezért okunk van azt fokozott belszemnyomásra vonatkoztatni ha excavatióval biró szemen fordul elő, s ha azonkívül még következő tünetek ugyanazon okra utalnak: a látóidegfő szép vöröses színének folytonos csökkenése, mely nyilván a látóideget a lamina cribrosa táján átjáró hajszáledények összenyomatásán alapszik, s mely ha kisebb mértékű az iridectomia által helyrepótoltatik; azonkívül az árok fenekén mutatkozó sötétes, szürkéskék pettyek, melyek nem tekintendők a lamina cribrosa likacsai gyanánt, mint ezt Jaeger teszi, hanem annak tulajdonitandók, hogy az árok alapján velőtartalmú idegrostok vannak (fehérség), mögöttük pedig egyes helyeken olyanok, melyeknek velője sorvadt, s a honnan a visszaverődött fény, mint mélyebb helyről jövő árnyék azaz kékes pettyek alakjában látható; továbbá a látótérhiány, melynek haladása, kezdve az óra serratatól s a papilla felé közeledve, a mellett szól, hogy ezen functionalis zavar a reczegedények nyomása, s az abból eredő látóidegrostok sorvadása által jön létre. Hogy
