Szemészet, 1885 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1885-02-08 / 1. szám
. — 17 — ezen zavar csakugyan az edények s kevésbbé az idegrostok összenyomatásából ered abból következik, hogy a centrális részletek bántalma nem oly nagy, hogy megfelelne azon nyomásnak, melyet idegrostjai a sclera kapujánál kénytelenek elviselni, még pedig nagyobb mértékben mint a környi részletek rostjai, melyek inkább a látóidegfő közepében haladnak. Mivel a retina orrfelöli részében a látóidegrostok sűrűbbek, a vérelosztás kisebb területre esik s talán az edényelhajlás is csekélyebb, azért a retina ezen oldala legtovábbra marad működőképes. Ezek után ha az excavatió csakugyan nyomásfokozódásból ered, akkár éreztük azt tapintás által akár nem, fenáll az, hogy külső lobostíinetek nélkül a nyomásfokozódás képezi a glaucoma lényegét s ezen leirt első stadium minden tünete, a megvakulás is, benne leli magyarázatát. b). Más esetekben a torlódási stádium hevesebb alanyi tünetekkel jelentkezik, melyekhez néha tárgyilagos jelenségek szegődnek, utalván többé-kevésbbé lobos állapotra. Ezek azon tünetek, melyeket Graefe az úgynevezett lobos glaucoma prodromalis tünetei gyanánt a gyakorló orvosok számára igen mesterien irt le. Az ide vonatkozó esetekben a zavaros látás (mintegy füstön vagy ködön át) sokszor párosulva heves fájdalmakkal a nervus supra- és infraorbitalis mentén, néha féloldali fejfájások gyötrik a beteget. A rohamok kezdetben ritkábbak (hetek, hónapok, évek múlva) és mulékonyabbak (pár órán keresztül), azután pedig gyakrabak és tartósabbak. A látás fátyolozottsága alatt rendesen szivárványszínek is mutatkoznak (a gyertyaláng körül). Laqueur szerint színes fényvillámlások is röpülnek a beteg szeme előtt. Ezen stádiumban a centrális látás hibás lehet, vagy változatlanul megmaradt. Hevesebb rohamok után ha nem is szükebb a látótér, de mégis a környék látási élessége alászállt. A mellett a szemgolyó kétségtelenül rendkívül feszes. Az iris csak kissé világosabb, bágyadt, elszínesedett, a pupilla a rendeshez viszonyítva tágabb, ha csak nem mentek előre hevesebb rohamok. A corneán sima felület mellett gyenge diffus homály mutatkozik, mely a szemtükrözést nehezíti. Ezen homályban keresendő a gyertyaláng körül észrevett színes gyűrűknek oka is. Ha a közegek a benézést megengedik többnyire találhatni önkéntes artériás pulsatiót. Az alkalmazkodás korlátoltsága, melyet Graefe mint a meglevő presbyopia gyors öregbedését jellemzett, úgy látszik a glaucoma első stádiumában állandóan bekövetkezik, bírjon az akár az a) akár a b) alatt leirt lefolyási tünetekkel. Azon esetekben, melylyekben a lencse a belnyomás fokozódása miatt kissé előretolatik, a zonula feszülésnek maradandóan nagynak kell lennie, s ezért az alkalmazkodási izom egyidejű összehúzódását nem követi a lencse ruganyoságának megfelelő domborodás, a mint ez történik rendes zonulafeszítésnél. A roham mely rögtön beállt, lassankint magátol elmúlik, többnyire ugyanazon napon vagy mindenesetre a legközelebbi csendes álom után, nem hagyván semmi tünetet, mely a betegség további fenállását elárulná. A roham mesterséges elnyomására Laqueur szerint csak egy szer van, a physostigmin oldat becsepentése a szembe. A szóban levő (régibb) esetek abban különböznek az a) alatt leírtaktól, hogy a recrudescentiak soha sem jelentkeznek remissioval hanem intermissioval. A jelenségek hevessége anyira veszi igénybe a betegek figyelmét, hogy ők a rohamok közti fluctuatiokat többnyire nem veszik figyelembe; mert a betegség szüntelenül továbbtart. A vasomotoricus ideg bajtokozó befolyása és a boncztani akadályok, melyek a szabad vérkeringést nehezítik, bizonyos ártalmak által idéztetnek elő. Ezek: deprimáló lelkiindulatok, álmatlanság, táplálék- s friss levegő hiány okozta elgyengülés, fájdalmas testi bajok. Minthogy a boncztani akadályok nem zavarják állandóan a vérkeringést, azért a vasomotoricus idegre történő kedvező befolyás által, pl. pihocarpin által, lehet azon transsudatumot, mely a tractus uvealis erősebb torlódásából ered, ismét kiküszöbölni, s a szem legalább látszólag azon érzetet adja mintha egészséges volna, míg az említett ártalmak valamelyike az átmenetet a második stádiumba (a nyilvánvaló gyuladásokéba) előidézi. A leirt esetekben különösen az alanyi és tárgyi tünetek mulékonysága emelendő ki. Jól meg kell különböztetni ezeket azon szabályos fluctuatióktól, melyek a) alatt leirattak s melyek a glaucomásoknak későbben is, a megvakulás után is, naponta pár órán — igát meghatározott időben alkalmatlankodnak. Ezen exacerbatiók függetlenül az életmódtól és minden mulékonv rohamot okozó ártalom elleni óvakodás daczára jelentkeznek és csak a bulbus atrophisálása vagy genyes tönkremenetele után szűnnek meg. A mulékony tünetek közt legfeltűnőbb a cornea homálya s a velejáró szivárvány színek. Arit ezen homályt klinikai szempontból heveny vizenyőnek tartotta s még most is más szakemberek ellenére ezen nézeten van. A szivárványszínek látása, mely csak lencseelőtti cornea- vagy csarnokbeli homályból eredhet, ezen stádiumban rendesen csak a roham alatt fordul elő ; de néha azonkívül is jelentkezhet s akkor fluctuatiokat szokott mutatni, melyek a nap (illetve éjjel) bizonyos óráihoz vannak kötve. Ebből következik, hogy a lencse előtti közegek változása oly csekély fokú, hogy sem a látást jelentékenyen nem zavarja, sem kívülről (oldali vagy tükri világításnál) nem vehetők észre. (Folytatása következik.) Creniceanu dr. SZEMELVÉNYEK. — A homorú üvegek és az összetérités befolyásáról a kurtalátás tovafejlődésére. Förster tanártól, Boroszlóban. — F. czikke nagyon érdekes voltánál fogva megérdemelné, hogy teljes terjedelmében közöltessék, a hely szűke miatt azonban csak nevezetesebb pontjainak felemlítésére szorítkozhatunk. F. szemben azon hypothesissal, mely az érhártya feszitő izmának működésével hozza oki összefüggésbe a myopiát, védelmére kél az úgynevezett összetéritési hypothesisnek. A tensor chorioideae működése folytán az érhártya nagyobb fokban feszíttetik az üvegtest körül, miáltal a nyomás ebben növekszik, a sclera azonban a nyomás alul felmentetik. Nem lehet tehát a tensor működése összefüggésben a myopia fejlődésével. E mellett szól azon tapasztalat is, hogy éppen túllátóknál van folytonos nagyobb fokú feszülésben a tensor, már pedig ezeknek tekéjük vajmi kevéssé hajlandó tengelyének meghosszabbodására. Továbbá a myopiás myopiájának csalhatatlan gyógyszerét magával hordaná, ha a tensor feszülése hozná létre a tengely megnyúlását: mert a myopia fokozásával fogy a tensor munkája. Ezen ellenmondások megszűnnek, ha a M. növekedését az összetéritéssel hozzuk összefüggésbe. Ezek fokozódása karöltve jár. A tensorhypothesis követői azt mondják: nő a M. concav üvegek használata mellett is; élettanilag bebizonyult tény, hogy a concav üveg az alkalmazkodást igénybe veszi, ez pedig a tensor funktiója: tehát újból bebizonyúlt nézetűk helyes volta. F. erre azt mondja, hogy nem vették tekintetbe, hogy azon körülmény, mely a M-t létrehozta, t. i. a felette kis munkatávol vagyis nagyobb összetérités, a concav üveg használata mellett is tovább hat. Erről pedig, mint más szokásossá vált izomműködésnél is, nehéz leszokni, különösen akkor ha csak részben javító homorú üveg alkalmaztatik közelben való munkálkodáshoz. Többet várhatni teljesen javító homorú üvegek folytonos használatától. Ezek, valamint túljavitók azon kellemetlen érzetnél fogva, melyet a tensor túlságos igénybevétele kelt, oda fognak hatni, hogy az illető myopiás a tárgy távolát meghosszabbítja, s így az összetérítést csökkenti. így találta meg F. nyitját azon neki eleinte talányosnak tetsző ténynek, hogy sok egyén, teljesen vagy túljavitó concav üvegnek gyermekkoruk óta való használata mellett soha erősebb üvegre nem szorult. Ezen tény képezi F. legsúlyosabb argumentumát, melyet a tensorhypothesis ellen felhoz, s mely mellé 51 észleletet csatol. A M. növekedésének megállapodására szükségesnek tartja, hogy 1. bizonyos e czélra készült eszközök segélyével állandóan bizonyos nagyobb olvasó távolt tartsunk meg. F. legczélszerűbbnek tartja Kollmann stativját, mely körülbelül 40 cm.-nyíre legyen az olvasó orrgyökétől. 2. állandóan corrigáló concav üveget hordjon a myopiás, ha M.-ja nagyobb 1.50 D-nál. Igen nagyfokú myopiásoknál, kiknél 25 — 30 cm.-nyi munkatávollal be kell érnünk, az összetérités további csökkentését prismás combinatióval eszközöljük. Ezen két követelmény helyességét újra 17 esettel támogatja. Hogy miért nem okoz tehát az összetérítő kancsalítás is myopiát, azt hosszas úton való levezetés után következőképen ma-
