Szemészet, 1885 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1885-11-29 / 6. szám
118 — 117 — Aran, t. i. a retinái bíbor és hogy a pálczika cuticulás szerkezete világos bizonyítéka fény iránti érzékenységének és összehuzékonyságának. E bizonyítékok és a retinái bíbornak az egyszínű fénynemek iránti magatartása rám nézve Ariadne fonala. Boll, ki a különféle fénynemeknek a retinái bíborra való hatását tanulmányozta, így ír: »Vörös színű fényben az ideghártya piros színe teltebb lesz és teltsége mind jobban fokozódik a fény erőssége és behatásának ideje szerint. — A sárga színű fény nem igen változtatja meg az ideghártya alapszínét, ha még oly nagy erővel és még annyi ideig hat is. Ilyen fényben a pálczika felső tagjának könnyed összehúzódását vehetni észre. — Ha zöld színű fény hat be hosszabb ideig, az ideghártya majdnem színtelen lesz, miután előbb zavaros ibolyás színt öntött. — Elénk kék színnek hosszabb idei behatása után az ideghártya teljesen elveszti színét.« A pálczika cuticulás tagjának e kétféle fény hatására beálló fokozatos összehúzékonysága megadja a magyarázatát az ideghártyai bíbor eltűnésének. Kérdem tehát logikaibb dolog-e azt föltenni, hogy a föstékes sejt nyomja össze a pálczikát és szorítja ki belőle az ideghártyai bibort vagy inkább hogy az ideghártyai bibor assimináló és desassimináló folyamata a pálczika összehúzódásának okozója, a mi különféle fénynemek szerint változik, és hogy ez a mozgás a látás háromsága másik kétféle elemének ú. m. az epithelium-sejtek és a csapok külső cuticulás tagjának egyidejű mozgásával együtt kelti a fény és szín érzetét? (Az ideghártya epithelium-sejtjének összehúzékonysága hasonló a béka és kaméleon bőrének a fény iránt érzékeny epithelium-sejtjei összehűzékonyságához). Lehet kétségtelenül ellenvetéseket is tenni; az önként kinálkozókra felelek is mindjárt. Először is: az ideghártyai bíbor gyorsan eltűnik a napfény gyors hatására, ennélfogva nem lehet a pálczika cuticulás tagja összehúzódásának előidézője a fény és színek meglátásában. Másodszor: mi lehet az össszehúzódás megindítója, ha nincs bíbor az ideghártyában ? Nem lehet vitatni, hogy az ideghártya bíbora eltűnik a fehér fény hatására; de teljesen hibás az ebből levont következtetés, hogy a látás az ideghártya bíbora útján eszközlődik. A bíbor esetenként újra képződik és nem tűnik el a szétszórt fehér fény hatására s ez történik a mikor fekete, vörös vagy sárga színt teszünk a szem elé. Hogyha békát sötét helyről véve állítunk fekete vagy sárga szín elé és ha xo—15 perez múlva megöljük, megtaláljuk szemében az ideghártyai bíbort, pedig elég idő lett volna eltűnésére. A színezete nem olyan telt ugyan, mintha az állatokat sötétben öltük volna meg, de a színezésnek e fogyatkozását kétségkívül annak kell tulajdonítani, hogy színes anyag nézésében mindig részük van fehér sugaraknak is, melyek róla visszavetődnek. Ha ellenben hasonló körülmények közt a békákat zöld vagy kék szín elé állítjuk, ideghártyájukat teljesen elszínteledve fogjuk találni. Az ideghártyai bibor tehát újra fejlődik a vörös szín hatása alatt, még akkor is ha az ideghártya előbb hosszabb ideig volt fehér fénynek kitéve. Nyomaira akadtam, ha egy óra hosszat hatott a fekete vagy vörös szín. Gyermekes ellenvetés volna, hogy az ideghártyai bíbor, mivel csak hosszú idő alatt fejlődik újra, ennélfogva nem is eszközölheti a reánk ható színeknek egymásután következő és pillanatnyi érzetét. Azért, hogy eszközeinkkel e tüneménynek csak a legnagyobb fokú és közepes nyilvánulásait tüntethetjük ki, még nem lehet ok, hogy a pillanatnyi helyrepótolás lehetőségét tagadjuk, a mit talán nem bírunk észrevenni. Hogy mi lehet a csapok külső tagja összehúzódásának az indítója, ha nincs retinái bíbor; erre a kérdésre nagyon egyszerű a felelet, bár csupán elméleti okoskodáson alapszik. A tökéletesebb lényekben a különleges élettani sajátságok, mint az összehúzékonyság, elválasztás, oxidálás, fényérzés, külön anatómiai elemi részekre vannak utalva, melyek bár a protoplasmából származnak, ettől lényegesen különböznek megállapodott alakjukra és élettani sajátságaikra nézve (Boll). így tehát ha nem volna a csapok külső tagjában ideghártyai bíbor, elméletileg nem is mutatkoznék szüksége, valamint nem volna rá szükség a pálczikák cuticulás tagjában sem. E föltevés bebizonyosodott az epithelium-sejtre nézve; albino szemben is meg van az epithelium-sejtnek fényhatásra beálló összehúzékonysága, habár az ezt eszközlő pigment teljesen hiányzik. Láttuk, hogy a fény a csapnak olajszerű csöppjére1) is van hatással, és ha cuticulás tagjának mozgása eddigelé kikerülte figyelmünket, ez nem jogosíthat föl, hogy tagadjuk ; sőt analógia-képpen meg kell engednünk, hogy meg van, mert ha a látóelemek mind érzékelhetik a fényt és színt, egészen hasonló módon (Boll), nem érteném, miért a csapok ne követnék a törvényt, mely a háromság másik két eleméről meg van állapítva. E tekintetben a következő törvényt alkottam: Az epitheliumsej tre, valamint a pálezikák és csapok cuticulás tagjára ugyanaz a fény és szín ugyanolyan hatássál van. Az okok, melyek ugyanazon hatásra azonos eredményt idéznek elő : az epithelium-sejtben a fényhatásra való összehúzékonyság, melyet még növelnek a föstékszemcsék; a pálezikákban lemezes szerkezetük és a retinái bibpr; a csapok külső tagjában cuticulás szerkezetük vagy az olajszerű csöp változásai, legalább a békák és madarak szemében. Boll utolsó művében polémiát kezdett Müller V.-vel, ki a pálezikák külső tagját a látásra nézve nem akará számba venni. Müller legnagyobb fontosságot a pálezikák belső tagja protoplasmájának tulajdonított, melyet látósejtnek nevezett s így szólt: »A látósejtben a priori igen érthető a két szelvény, egyiküknek föladata a fényhullámokat ingerré változtatni, a másikuké az érzést eszközölni.« Müller a főműködést a belső tagok ama részének tulajdonítja, mely a cuticulás tag és a határoló lemez közt van, azt hiszi, hogy ez a másik, az érző szelvény protoplasmájának a módosulása. Boll ellenben azt állítá, hogy a látás folyamatában az élettani tevékenység, a fényérzés egyedüli székhelye a pálezikák külső tagjában található; erre a következtetésre őt leginkább az ideghártyai bibor jelenléte bírta. Müller föltevése, bármily tudományos színű volt, nem állhatott meg s Boll élénken megtámadta. Tisztelem, becsülöm a protoplasmát, így szólt Schultze szavaival, de alkotmányos uralkodónak tartom, a ki uralkodik, de nem kormányoz s nem tekinthetem fontos szereplőnek minden élettani műveletben. Valamely sejt élettani sajátságai nem függenek a sejtet alkotó protoplasmától. Az élettani műveletek behatóbb tanulmányozása azt a meggyőződést kelti, hogy a tökéletesebb lényekben a különleges élettani sajátságok (úgymint az összehúzékonyság, elválasztás, fényérzés) nincsenek általában a protoplasmához kötve, hanem különleges anatómiai elemi részekhez, melyek bár a protoplasmából erednek, tőle megállapodott alakjukra és élettani tulajdonságaikra nézve mindig lényegesen különböznek.« E két nagy mester fölfogása, kik az ideghártyát oly bámulatosan ismerték, alapjában véve nem különbözött annyira, mint ők maguk is hitték. Müller föltevése, hogy két szelvény van, melyek egyike a fényhullámokat ingerré változtatja át, vizsgálataim szerint bizonyosnak látszik; csak a helyet kell megváltoztatni és törvényeit megtalálni. A fényhullámoknak ingerré változtatására szánt hely nem a belső tag fölső szakasza, hanem túl rajta a pálczika és csap külső cuticulás tagjában és az epithelium-sejtben van. Boll föltevése, hogy a pálezikák látó tevékenységének lényeges része a külső tagban van, mindig igaz volt; fájdalom, befejezetlen művében nem találni meg a bizonyítékokat, melyekre támaszkodott, nem is tudhatni, valljon azok olyanok lehettek-e, melyek megengedték az egész látóműveletet a pálczika külső tagjának róni fel. Ha figyelmemet a mozaikszerű réteg elemeire irányzóm, melyekre a fény közvetetleniil hat (cuticulás hártya, epithelium-sejt), úgy szintén hogy mi módon alakul a hatás át, nem tekinthetem e szakaszokat látó részeknek, csupán fény iránt érzékenyeknek, melyekben az érzés földolgozódik. Az epithelium-sejtek nem közölhetik az érzést, minthogy a mozaikszerű réteg többi elemeivel csupán az érintkezés viszonyában vannak, épen így a pálezikák és csapok külső tagja nem lehet az érzés tulajdonképpeni fölfogója, mert a cuticulás elemekben csakis összehúzékonyság, fényiránti érzékenység lehetséges, de a bennük végrehajtódó műveletek igazi fölfogása nem történhetik. Ellenben a pálezikák és csapok belső tagjában, mely át nem alakult magtartalmú idegszövetből van alkotva, meg van minden szükséges vonás, hogy neki tulajdoni- *) *) Az olajszerű csöpp, mely madarak ideghártyájában (Columba livia) a csapok idegnemű és cuticulás tagja között van, vörös színű és fény hatására szinét veszti.
