Szemészet, 1885 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1885-07-26 / 4. szám
79 8o A beteg időszakonként bemutatta magát, minek alapján a lefolyást a következőben foglalhatom össze. Az izgalmi tünetek és a striatás kinézés még sokáig fenállott. Végre a limbus felső része gyengén kezdett ereződni, mi körülbelül i és ‘/a hét alatt annyira haladt, hogy bár gyéren, de mégis a cornea említett szürke területére is húzódtak le egyes parenchymás edények Ennyire haladván a dolog, az izgalmi tünetek engedtek, a feltisztulás felül megindult, mire a striatás kinézés itt is mint az első esetben eltűnt, úgy hogy ezután teljesen typicus keratitis parenchymatoslval volt dolgom. A középi homály még ma sem tűnt el, jóllehet a szem teljesen megbékült és az edények nyom nélkül visszafejlődtek. Már említettem, hogy a corneát érő trauma és műtevések után ki szokott fejlődni a keratitis striata, mi tudvalevőleg a nyirkedény tartalom elzavarodásától van feltételezve, melyet az izgalom hozott létre, és épen ezért az izgalom szűntével az anyagcsere folytán az felszokott tisztulni. Kérdés tehát, mi okozta jelen esetben a striatás kinézést ? Becker szerint a keratitis parenchymatosa a cornea álló sejtjeinek megszaporodásából és ezek elhomályosodásából áll, és épen ez által nyeri a cornea foltos kinézését. Jelen esetben azonban el nem képzelhető azon véletlen sorakozása az említett sejteknek, hogy belőlük oly szabályosan kereszteződő, vagy csak egyszerűen egymás mellett álló szürke vonalak jöjjenek létre. De megfelelnek a vonalas elrendeződésnek a cornea nyirk útjai, melyek a kerat. striata létrejötténél is szerepet játszanak. Közelálló tehát a gondolat, hogy a lob egy különös módosulása (talán intensitása) volt itt az, mely épen úgy mint műtéteknél a trauma, ingerül szolgált arra, hogy a lymphedények tartalma elhomályosodjék, és így létrejöjjenek az említett szürke vonalak, melybe a keratitis parenchymatosa lényegét képező szöveti elváltozás mintegy beleolvadt. A »Monatsblätter für Augenheilkunde« 1877. évfolyamában az 1. lapon Raehlman ír le némileg hasonló esetet, melyben egyszersmind az ott leírt egy-két vonalas szürkülést a nyirkedényekre vezeti röviden vissza. Az esetek leírásánál már súlyt fektettem arra, hogy a vonalak helylyel-közzel vastagabbak voltak és a striata eltűnésekor épen ezen vastagabb helyen maradtak meg szürke foltok alakjában, mi szinte azt bizonyítja, hogy a nyirk el volt homályosodva és a nyirk feltisztulása után, a vele mintegy egybefolyó, elhomályosodott álló sejtek foltjai szabadon maradtak. Annak jogosult felvételét pedig, hogy a lob (itt talán egy különös alakja) volt az inger, mint műtétek után a trauma, mely a lymphedények tartalmának elsztirkülését hozta létre, igazolja azon tény, hogy mihelyt a betegség tetőpontját elérte, tehát a lob szűnt, szétoszlott egyszersmind a striatás alak is, feltisztulván a nyirk; megszűnvén ugyanis az ok, megszűnt az okozat is Hogy az említett esetek igen erős izgalommal (különösen az első esetben) jártak, az pedig a mellett szól, hogy itt erős lobfolyamat volt, minek kibővítéséhez még a tökéletlen feltisztulás is tanúként szegődik. Sajnálatomra azonban az említett esetek, későbbi megfigyelés tárgyát, az ismétlődések vagy a visszamaradt homályok mikénti menetére, a körülményeknél fogva nem képezhetik, és így positiv következtetést, épen prakticus oldalát tekintve a dolognak, nem vonhatok. Tekintve azonban az igen erős izgalmassággal járó lefolyást, és véleményem szerint különösen a 2-dik esetben a teljes feltisztulás kimaradását, talán nem tévedek ha állítom, hogy az említett kinézésű keratitis parenchymatosa legalább is makacs lefolyást Ígér. Ezen utóbbi állításom támogatására, még röviden Csapodi dr. tanársegéd által észlelt hasonló két esetet említek fel. J. D. 52 éves, r. k. Baja 5 hónap óta tart. A kórkép a következő : A bulbaris conj. belövelt, corn, körül ciliaris injectió, a limbus felső része duzzadt. A cornea felső harmada szürke, mely világosszürke, de sűrű s diffus alapon kereszteződő csíkokból van összetéve, a cornea szurkált, érdes; a pupilla nehezen tágul. A baj mindenféle orvoslással daczolt, tisztult ugyan a cornea, de elbocsátáskor még volt középi homály. Elbocsátása után 4 héttel majdnem abban az állapotban mutatta magát, mint elbocsátáskor, csak a homály széli részei tisztultak kissé, úgy hogy valamivel szűkebb területre szorult. Z. Christianné, 48 éves, r. k. Baja 14 nap óta tart. Kórkép következő: A cornea közepe szurkált, bágyadt, világosszürke, e homályos terület kereszteződő csíkokból van összetéve, míg a szélek felé az elzavarodás inkább füstszerű. 31 napi észlelés alatt az igen erős izgalmi tünetek végre engedtek és a tisztulás a cornea felső szélén megkezdődött, de a középen gyenge homály maradt vissza. SZEMELVÉNYEK. —- A musculáris asthenopiának sajátságos esetét észlelte Fuchs E. tanár Lüttichben. — Godart Károly, 20 éves, sajátságos látási zavarokban szenved, melyek rohamokban lépnek fel; ezek miatt kereste fel Fuchs tanárnak a klinikáját. Látása hirtelen elhomályosúl, minden tárgyat vörös színben és tánczoló mozgásban lát, egyidejűleg heves fejfájás fogja el. A roham alatt annyira szédül, hogy meg kell támaszkodnia, erősen nyálazik, de tulajdonképeni roszullétről nem panaszkodhatik. Ha a roham alatt a jobb szemét elfödi, a látási zavar rögtön megszűnik, míg a fejfájás tovább tart; mihelyest azonban mindkét szemét használja, rögtön előáll a látási zavar is. A rohamok már másfél éve tartanak és az utolsó időben gyakoribbak lettek; fellépésűk nincs összefüggésben sem a szemek kifáradásával, sem az étkezéssel, sem az általános hogyléttel stb. A beteg, leszámítva szembaját, egészséges. Látása: J. sz. 6/36 H. m. 6 D. v = 5,i8, + 8 D. közelpont ncm.ben, b. sz. */» H. m. 3 D. v = 5/0, üveg nélkül Sn. O'5-öt 15 cm.nyire közelít. Szemtükörrel mindkét szemen 3 D-ás H., különben a szemfenék ép. A szemek állása és mozgása rendes; kettőslátás egy irányban sincs, a fedő kéz alatt sem tér el egyik bulbus sem. A diagnosis tehát egyelőre függőben hagyatott és csak a H. javítására rendeltetett convex üveg, még pedig a beteg kívánságára -f- 3 D. a közeli munkálkodáshoz. Két hét múlva a beteg újból jelentkezett, miután állítása szerint a rendelt üveget nem használhatta és rohamai is még folyton tartanak. H. ez alkalommal kisebbnek találtatott (j. sz. -j- 4-5 D., b. sz. 2 D.), de egyszersmind föltűnt, hogy jobb szemével gyors egymásutánban rángatódzó mozgásokat tesz befelé való irányban, hasonlólag ahoz mint midőn strabismus convergensnél a kancsal szem erősen kifelé nézni próbál. Ezen észlelet valószínűvé tette, hogy a beteg rohamai ilyen időnkénti, nagy izommegerőltetéssel járó befelé kancsalitásból állanak, okozva a hypermetropia által, a therapiának is tehát ez ellen kellett irányulnia. A betegnek minden nap néhányszor atropint csepegtettek a szemébe, pár nap múlva H. m = 6 D. találtatott mindkét szemen. Az atropin-becsepegtetések megkezdésével a rohamok teljesen megszűntek. A gyógyulás teljes, mert az azóta letelt hosszú időközben a rohamok nem ismétlődtek. Kétségtelen, hogy a rohamokat a rectus internusnak görcsös összehúzódásai okozták, a melyek mint a befelé való kancsalítás hiábavaló kísérletei tűnnek fel. A kancsalítás megkísérlését érdretőré teszi a hypermetropia és az egyik szem látóképességének tetemes csökkenése; hogy a kísérlet sikertelen maradt, annak a jelen esetben az internusok insufficientiája volt az oka, mely a Gráfe-féle egyensulyozási kísérlettel minden távolságra nézve constatálható volt. Az eset tehát úgy magyarázkató, hogy a beteget a nagy hypermetropia erőltetett accommodatiora késztette. Az internusok gyengesége miatt már a látótengelyek párhuzamos állásában az internusok erős innervatiójára lévén szükség, ez által már részben accommodált is. De ez az accommodatio nem volt elégséges, hogy az egész hypermetropiát fedezze; az még mindig absolut maradt. A beteg tehát még erősebb összetéritéssel még jobban akart volna accommodálni. Ezek az összetéritési kísérletek okozták a rohamokat ; czéltalanok voltak pedig 1. az internusok gyöngesége, 2. a keletkezett kettősképek és az ezek nyomán támadt szédülés miatt. Érdekes jelenség volt még, hogy a beteg apró nyomtatás
