Szemészet, 1885 (22. évfolyam, 1-6. szám)
1885-07-26 / 4. szám
SZEMESZET. Melléklet az „ORVOSI HETILAP“ 30-ik számához. Szerkeszti Schulek Vilmos tanár. 4. SZ. Vasárnap, julius 26-ikán. 1885. Tartatnom : Dr. Creniceanu Gy. A vakok statistikája hazánkban. — Schulek V. tnr. Sérülés tönkre tette-e a látást ? (Orvosi vélemény biztosítási ügyben.) — Klinikai közlemények. I. Groisz B. dr. Retinitis pigmentosának nehány esete. II. Issekutz L. dr. A keratitis parenchymatosa striatás alakja. — Szemelvények. — Vegyesek. A vakok statistikája hazánkban.1) Dk. Creniceanu György, szemklinikái gyakornoktól. Tisztelt Orvosegyesület! Midőn hazánk közel huszonegy ezer lélekből álló, világtalansággal sújtott népességéről szándékom szólni, midőn ezen szerencsétlen teremtésekben szunyadozó egyik legfontosabb élettevékenység felélesztését vagy hiányának könnyebben elviselhetővé tételét iparkodom kimutatni, s egyúttal a kezünkben levő statistikai adatok alapján annak flagransságát előtüntetni; azt hiszem, nem kell sokat igazolnom, miért teszem ezt orvosi fórumunk előtt. Egy embernek hangja gyenge ahhoz, hogy annak segélykiáltására annyi polgárilag halott egyén — mint Beer a vakokat helyesen jellemezte — embertársai részéről kellő támogatásban részesüljön. Egy hang gyenge arra, hogy áldozatra képes honfitársait meggyőzze, miszerint a sok humanus intézmények között a vakokra vonatkozó az elsőkhöz sorolandó. Beszélendő vagyok vakokról és statistikáról, oly két fogalomról, mely vajmi kevés igézőt tartalmaz, ha azon oldalukról vesszük, hogy az első a legtöbb emberben szánalmat, a második közönyösséget gerjeszt. De én ez alkalommal más oldalról szándékozom ezen ügyet tekinteni. Tekintsünk el tehát egyelőre a vakok szánalomra méltó helyzetétől s fürkészszük, hogy lehetne ezen, a létérti küzdelemben elesetteket föléleszteni s beléjük lehetőleg új erőt önteni; másrészt pedig öntsük egyszersmind a statistika száraz számjaiba is azon életet, mely bennünket képesít a vakok ügyét ott megragadni a hol a szükség legégetőbb. A főkérdés mindenesetre az, hogy miképen lehetne a vakok ragadni, ügyén segíteni ? Ideális segítség az volna, ha gondoskodva lenne: 1. hogy az ország minden néplakta zugában oly kiképzett orvosok legyenek, kik a szembajokat felismerni és gyógyítani képesek és a vakság bekövetkezését lehetőleg elhárítják; 2. hogy körülbelül minden millió lakosra egy-egy, legalább középnagyságú szemgyógyitó intézet essék; végre 3. hogy a tanításra és a gyámolításra szoruló vakok számára a szükséges intézetek ú. m. oktató és foglalkoztató intézetek kellő számban létezzenek. De mindnyájan tudjuk, hogy ezen emberies követeléseknek keresztülvitele nem oly könnyű, s erre nézve nemcsak egyeseknek, hanem egész egyesületeknek kifejezett óhajai is nehezen mennek teljesedésbe. Ha az első pontra vonatkozólag a szomszédos testvérországot, Ausztriát, vesszük tekintetbe, akkor azt találjuk, hogy ott is mostohák a viszonyok. Fuchs »A vakságnak okai és prophylaxisa« czímű munkájában (80. lapon), mely a »Society for the prevention of blindness« részéről jutalomdíjban részesült, így nyilatkozik : »Ausztria azon ország, melyben a szemészet szabályos klinikai tanítása legrégebben hozatott be és a tanulók számára kötelezővé tétetett. De saját tapasztalásomból«, szól tovább a szerző, »erősíthetem, hogy annak daczára a gyakorló orvosok szemészeti tudo- *) *) Előadatott a budapesti kir. orvosegyesület május 30-diki rendes ülésén. mányával roszul állanak a dolgok. Németországban pedig csak kevés év óta bír minden egyetem szemklinikával, Párisban csak 4 év óta áll fen egyetemi szemklinika; Angliában a szemészet nem kötelezett tantárgy és a medicusok nem tanulják. Hogy lehet e szerint gyakorló orvosoktól külön szemészeti ismereteket követelni ? Mennyit kell keresnünk, míg akadunk orvosra a ki pápaszemes szekrény birtokában van ? Még jó gyakorló orvosoktól sem lehet tehát követelni, hogy az iskolás gyermekek fénytörését megvizsgálják« stb. Ezen szavak nagyobbára hazánk viszonyaira is vonatkoznak, hiszen sok orvosunk épen Bécsben nyerte kiképeztetését, s ennélfogva azokat nem is vigasztalásnak a hiányokkal szemben hoztam elő, hanem azért, hogy ráutaljak minő haszon háramolnék a vakok ügyére, ha a szemészet tanítása és vizsgálása nagyon szorosan vétetnék. A második pontra nézve talán hamarább teljesülhetnek a kívánalmak. Nemcsak hatóságok és városok, hanem egyesek is áldoznak ily közczélokra. Úgy történik ez más országokban is. Bár csak akadna nálunk is egy Rothschild, ki szemkórházat építene, mint Genfben épített, vagy rendeltetnék nálunk is valamely hagyaték szemkórházra, hogy létrejönne olyan, a milyen az »özvegy Reimers-féle szemorvosi intézet szegények számára« Rigában, melynek létesítésében a legtöbb érdem a végrendelkezőnek háziorvosát, Dr. Baerenset, illeti. Igaz, hogy nálunk még nagy a szükség, hogy általában kórházak állíttassanak fel, de ha ezek elegendő nagyok, akkor a szemészetnek is tért nyithatnak bennük. Épüljön tehát — mint Schulek tanár az első általa szerkesztett szemészeti számban (1881) mondja — mind több nagyobb kórház, melyeken szakértő szemészek nagyobb számban találnának működési tért. Tagadhatlan, hogy szemkórházakban szegények vagyunk. Dr. Juhász, ismertetvén a budapesti szemklinika betegforgalmát az 187 6/7-diki tanévben, arra utal — a mi különben a dolog lényegéből is folyik —, »hogy főleg maga a főváros, ennek közvetlen környéke, és legfeljebb még azon megyék lakosai keresik fel nagyobb számban a budapesti szemklinika segélyét, melyekkel olcsó vagy rövid közlekedési utak kötik össze fővárosunkat.« Ez irányban tett kutatásaiból ezeket következteti: »Ha elképzeljük, hogy Erdélynek egyetemi szemkórháza kielégíti ez országrésznek igényeit; ha fölteszszük, miként az ország nyugati megyéiből szembetegeink Bécsben találnak menekülést: kitűnik még is, mily roppant terület marad az, melynek különösen földhöz ragadt, szegény lakosai nem képesek nyomorult sorsukon enyhíteni, mert távol van tőlük a segély; kitűnik mily égető szükség volna az államnak intézkedéseket tenni, hogy ama sok szerencsétlen, kik így csak önmaguknak és a társadalomnak terhére tengődnek, újra visszaadassék az életnek, visszaadassék a munkának«. Ezen állítást magamévá téve, sőt még bővebb illustrálására a következő adatokat vagyok bátor tisztelt tagtársaim elé hozni, melyek annyival tanulságosabbak, mivel nemcsak egy évre, mint a Dr. Juhász-éi, hanem az egy évtized alatt a budapesti szemklinikán fekvő betegekről azaz 4080 szembajosról szóknak. A főváros és a megyék következő arányban szolgáltattak i kórházi ápolást igénylő betegeket: 4
