Szemészet, 1884 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1884-05-25 / 3. szám
57 talás biztos révéből távozni akarnék és G. dr. úr példája szerint a spekulatió ingó hajójára akarnék szállani, a szóban forgó kérdésről ilyen okoskodást alkotnék: Mindenesetre az áthúzott fonal kelti az izgalmat az érhártyában, hogy hogyan azt nem akarom itt fejtegetni, had legyen elég terük G. dr. úr kívánsága szerint az elkerülhetetlen bacteriumoknak is. Megtörténhetik néha, hogy kezdődő chorioiditis suppurativa ismert tünetei (chemosis, fájdalmak, sőt hányás) mutatkoznak és a fonál kivételét javallják; csakhogy néhány óra alatt a veszély elhárul, a szem megint megnyugszik. Ha ilyen szembe egy idő múlva ismét húzunk fonalat s ezt újabb ijesztő tünetek mellett is valamivel tovább benne hagyjuk, el fogjuk érni a szándékolt eredményt. Tehát meg lehet azt a következtetést engedni, hogy mennél tovább marad a szemben az ártalom, annál erősebb lesz a hatás vagyis az érhártya izgalma. Nem dönti meg e következtetést az, hogy vannak esetek, melyekben, mint már közleményemben .{különlenyomat 12. 1.) kifejeztem, az érhártya kóros viszonyai miatt a gyönge izgatás (a fonál -gyors kivétele) folytán kezdetben enyhe gyuladás további önkéntes fokozódásában nagy fokot ér el, másrészt meg némely szemen, bár a fonál mindaddig a szemben marad, míg csak a genyedés nyilvánvalóvá nem lesz, még sem fejlődik valóságos panophthalmitis, — mint ezt az utolsó időben egy esetben észleltem —- hanem szelíd genyedő chorioiditis útján áll elő a phthisis. Annyi bizonyos, hogy ha elég vastag fonalat nem holmi táguldsos helyek elvékonyodott (atrophiás) érhártyáján huzunk át, néhány óra vagy nap alatt chorioiditis suppurativa támad, akármilyen tökéletes antisepsissei járt is a műtevés. Ennélfogva nem értem, hogyan tarthatja G. az eljárást megbízhatatlannak. Olyan esetre, melyben sörétszem minden baj nélkül maradt betokolva az üvegtestben, vagy üvegszálkát tűrt el a szem a mellső csarnokban, szemészhallgatók előtt nem igen hivatkozhatnék anélkül, hogy zajos ellenmondást ne keltene. Közömbös chemiai hatású fémdarabka, mely a szemtekébe hatolt, és ott mozgás nélkül az üvegtest alján vagy csak a mellső csarnokban van (s az is ritkán marad minden izgatás nélkül), mégis csak más mint egy vastag duzzadható fonál, mely két helyen is benne van a szem falában. A Wecker-féle igen vékony aranydróttal való összehasonlítás is a mondottak szerint teljességgel helytelen, s G. is igen jól tudja, hogy a Wecker-féle drainezéssel is éppen azért hagytak föl, mivel gyakran még az aranydrót is tetemes izgalmat okozott. Wecker első közleményében, melyet a szem drainezéséről írt (Annales d’oculistique 1877. p. 140) hivatkozott az én tapasztalataimra is, hogy mennyire elbírja a szem a falába fűzött fonalat ; de a hivatkozás megboszulta magát, mert még az aranydrótra nézve is velem együtt az ellenkezőt kellett tapasztalnia. Továbbá G. dr. úrnak az én közleményemre vonatkozó még egy tévedését helyre kell igazítanom. En ugyanis 9 esetről adtam számot, melyek mindegyikében létre hozta a fonál a kívánt szemtekesorvadást, illetőleg a mütevést javalló fájdalmak megszüntetését, még pedig a legrövidebb idő alatt (2—-3 hét alatt). Az egyik esetben (az 5-ikben) a fonalat nagyon is hamar kivettük volt, azért 4 nappal később a műtevést ismételni kellett, még pedig teljes eredménynyel ; 5 esetben kedvezőnek van följegyezve, hogy az izgalom és zsugorodás mérsékelt volt (de megjegyzendő, hogy ezek közül 3 esetben ürült ki genyedség); végre három esetben panophthalmitissá fokozódott a gyuladás. G. dr. úr pedig olyan értelemben tünteti föl adataimat, hogy Graefe szerint csak a 3 utóbbi esetben volt az eredmény teljes és 5-ben »közepes (mérsékelt ?)« ellenben egy esetben minden izgalom elmaradt (!). Sapienti sat! Idézett közleményemet a következő mondattal fejeztem volt be : »Ilyen a laikusok gyöngeségeivel megalkudó eljárással természetesen néha-néha egy-egy szemet, mely végre is enucleálás sorsára jutna, elvonunk a tudományos vizsgálattól, azonban a helyett sok bajt elhárítunk előre is vagy még ideje korán, még pedig annál is könnyebben, mert a fonál áthúzáshoz olyan kevés ügyesség is elégséges az orvos részéről, hogy mindegyik orvos (segéd és altatás nélkül) hozzáfoghat, s a beteg nem kénytelen sok alkalmatlansággal valami messzefekvő szemkórházat keresni föl.« Természetesen G. dr. úr is, miután egyes esetekben a fonál áthúzásának szükségét mégis elismerte, föntebbi mondatomnak tagadásával végzi előadását, mondván: »a szemészetben nem kitünően iskolázott orvosok a műtétet éppen ne végezzék, miután megtörténhetik, hogy a kisebbítendő szem utókezelése közben a másik szemnek netalán fenyegető Sympathikus lobját nem eléggé méltányolják. « Hogy, ha a másik szem rokonszenvi izgatottságának legkisebb nyoma konstatálható, a fonalbevezetés legszigorúbban mellőzendő, ezt közleményemben különösen hangsúlyoztam; azon körülményt illetőleg pedig, hogy a chorioiditis suppurativa maga a másik, addig ép szemet Sympathikus lobbal fenyegetné, erre nézve is idéztem Graefe kijelentését, hogy akut genyedő chorioiditis »semmiképen sem jár sympathicus megbetegedés veszélyével« ; utaltam egyszersmind Arit1) és Stellwag* 2) hasonló nézetére is. Olyan kérdésben, melyre csak klinikai tapasztalással lehet megfelelni, ilyen dús tapasztalású emberek nézetét mindaddig irányadónak kell tekintenem, míg akár én, akár más megbízható megfigyelő az ellenkezőt nem látandja. Tudomásom szerint eddigelé senkisem nyilatkozott ellene ; ha azonban G. dr. úr látott akut genyedő chorioiditist, mely már lefolyásában sympathicus bántalmat támasztott a másik addig egészséges szemen, akkor ő minden szakembert hálára fog kötelezni tapasztalásának közlésével; de semmiképen sem vág össze végszava a panophthalmitisnak értekezése elején adott leírásával, a mely a szemnek minden belső idegét elpusztítja és a szemnek magának az örökös nyugalmat megadja (1. c. 431. 1.). Ha ott a chorioiditis suppurativa szertelen dicsőítése a tőlem föltételezett plasztikus gyuladással szemben helyes volt, minek kisebbíti emitt ? Ne a tények illeszkedjenek a vitatkozás menetéhez, hanem a vitatkozás a tényékhez.- 58 -Egyszemi vakság kérdése. Felülvélemény Schulek Vilmos tnr.-tól. L. M. 1882. apr. 30-ikán ittas állapotban ment haza falujába. Dűlő úton, a szekéren mögötte hajtó B. F. gúnyolódására, vele összeszólalkozás, majd tettlegesség támadt, mely abban tetőzött, hogy B. a szekérről lekapott nyeles »falszélyező vassal« L.-nek fejére erős csapást mért. A kezelésre felkért községi orvos más napon kiállított látleletében leírja, hogy a jobb falcsontdomb táján és a jobb homlokdudor tájon egy.egy tátongó bőrseb van, hogy a jobb felső szemhéj a kinyithatatlanságig dagadt, hogy csontrepedést nem kutaszolhatott ki, de hogy az lehet jelen, mert agynyomás tüneményei mutatkoznak szédülés képében, és hogy az érverés 1 perez alatt csak 48. Véleményezi, hogy a sértés súlyos mert gyógyulása 3 hetet igényel, és pótvéleményre jogát fentartja, mivel csontrepedések, vérömlenyek az agyhártyákon és agyon is lehetnek jelen, mely esetben tökéletlen gyógyulás sőt halál is következhetik be, és csak utólag lesz mondható, hogy a már is súlyosnak mondandó sérülés életveszélyes volt-e. 15 nappal későbbi pótvéleményben mondja ugyancsak a községi orvos, hogy a fejsebek gyógyulásnak indultak ugyan, azonban hogy a jobb szemgolyó fekete hályoggal bír és látását az elszenvedett rázkódás és a szeműrben történhetett vérömleny következtében elvesztette. Véleményezi, hogy a vakságot egyenesen a jobb homlokfélen szenvedett erős zúzott sebzés okozta és hogy az gyógyulhatlan. Ezen orvosi vélemények alapján L. a járásbiróságnál bűnkeresetet indított meg és kártérítés megítélését kérte. Az ügy törvényszéki tárgyalás alá került. A ügyész az ütés és a vakság közötti okozatos összefüggést kellőleg igazolva nem találván, a panaszos L.-nek a törv. orvos által megvizsgálását és megvéleményezését foganatosítana. Ezen másik, 1883. febr. 7-ikén kelt orvosi véleményben leiratnak a fejen talált hegek és a jobb szemről elmondatik, hogy külső képletein kóros elváltozás egyátalán nem észlelhető, a láta rendesen reagál, benne valamely homályosodás észre nem vehető, a szemtükörrel megejtett vizsgálat oly leletet, melylyel a szem látási képességének elvesztését megállapítani lehetne nem szolgáltatott. Az ügynek törvényszéki végtárgyalásánál L. fentartotta állítását, hogy jobb szemén a sértés óta nem lát, holott az régen jó látó volt, mit a katonaságnál (1880-ig) tett szolgálata bizonyít. Mivel ezen állítás a törv. orvos felülvéleményével, mely szerint a szemben semmi nyoma annak, hogy nem látna, ellentétben áll, a *) Arit, Ueber sympath. Augenentziind. Wien. med. Wochenschr. 1873. 2) Stellwag, Lehrb. d. prakt. Augenheilk. 4. kiadás 333. 1.
