Szemészet, 1884 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1884-03-30 / 2. szám
45 az orrnyákhártya s az antr. Highmori tályogja stb. a szemür sejtszövetének lobosodásához vezethetnek; a kutatás pedig rendesen a visszereket találta a kóros termények közvetítőinek a bajnak fészke és a szemür közt. A könycsatornába fecskendések után szintén ezen módon származhat phlegmone az orbitában. Igen könnyen származik phlebitis és thrombosis a sin. cavernosusban is. Berlin az enucleatio után fellépő meningítisnél a gyuladás továbbvitelével nem a látóideghüvelyt, hanem a vénákat okozza, mely utóbbiakra ily esetekben eddig kevés figyelem fordíttatott. A szemür lobos folyamátaiból eredő rögtöni megvakulás Leber szerint a látóideg lobosodásának volna tulajdonítandó, de szerző szerint az nagyobbára a v. centrális dugulásában rejlik. Említendő még azon összefüggés, mely a szemür és a homlok- s felső állcsontür lobfolyamatai közt keletkezhet. Az irodalom több esettel bír, melyben fogfájásból teljes vakság következett; a genygócz a Highmor-féle barlangban székelt s onnan terjedt a lob az orbitára s amaurosist szült. Végül szerző azon kérdést fejtegeti, hogy a szemvisszerek vérének legnagyobb része hová ürül ? s azon nézetének ad kifejezést, hogy rendesen a sinus cavernosusba (Donders is ezen véleményben van) s némely adatok szerint még a homlok s az arcz visszeres vére is szintén a sinus cavernosusba ömlik. így lüktető exophthalmusnál a felső szemhéj és homlok bőrének visszerei egészen a halántéktájig tágultak. Ezen adatok Sesemann nézete ellen szólnak, mely szerint a sinus cavernosusra történő nyomás által nehéz volna az orbitában vérrekedést előidézni (Graefe’s Archiv 29. IV. 31—88. 1.). Creniceanu dr. — A rögzitőpont környékén létrejövő photopiákról. Mayerhausen tr.-tól, Münchenben. — A szerző által bizonyos feltételek alatt létrehozott photopiák nemcsak élettani, hanem klinikai érdekkel is bírnak. Ő ugyanis szemeit ‘több napon át nagyon megerőltette górcsővezés s némely entoptikai tünemények (utóképek stb.) tanulmányozása által. Ezek után még gyorsan is szaladt s akkor rögtön s mindig a látótér középpontján kívül kis fénylő folt keletkezett, mely néha kerek volt, máskor hosszúkás s a rögzitőponttól nem messze sugárszerűen volt elrendezve. Ezen folt mellé néha még egy másik vagy több is sorakozik. Ha valamelyikük igen fényes, akkor környi végén kis dichotom oszlás is ismerhető fel. Szemcsukásnál e jelenség eltűnik, hogy nyitáskor ismét jelentkezzék. A kék égre vagy sötét tárgyra tekintve, az alak világosnak, ellenben világosabb felületre tekintve szürkének mutatkozik. A tekére történő nyomás azt még jobban s intensivebben tünteti elő. A perimetricus látótéren ezen jelenség a középponttól minden oldalfelé körülbelül 10—-i5°-ra terjed, fel- és lefelé valamivel kevesebbre. Távoli s közeli tárgyak rögzítésénél a kép nagyobb vagy kisebb. Legfeltűnőbbé válik a Kép sötét folyóson, hol a sötét háttérből a fénylő tünemény kiváló szépen kiviláglik. A fénylő pontok s foltok kétségtelenül egy edényalak töredékeinek bizonyulnak be, melynek ágacskái a rögzítő ponttól sugárirányban mennek szét, s kőrnyi végüknél határozott kétoszlású szétagazást mutatnak. Napvilágnál a tünemény rövid idő múlva egészen eltűnik. Szerző ezeket nyomási képtüneménynek (Druckbilderscheinung) tartja, mely a külső hajszálcsövecsek hálójában esetleg mindkét hálók közt létező s a belső ideghártyaréteget ferdén átfutó összeköttetésekben létrejön. Ha az illető edények teltsége bizonyos mértéket túlhalad, akkor a nyomás a szomszédos ideghártyára elmaradhatlan. Ha a nyomás csekély s csak helyenkinti, akkor csak egyes foltok, ha nagyobb, akkor tökéletesb képek jönnek létre. A fénylő, úszkáló pontocskák, melyek fehér alapra nézéskor mutatkoznak, nem közvetlen látott vértestecsek —- mint némelyek állítják —, mert ezeknek, mint árnyékok, sötéteknek kellene jelentkezniük, hanem His vizsgálatai értelmében szintén nyomási képek. Az általunk előidézett ily photopiák élettaniak, de ha ezek igen gyakran és a szemek hosszabb erőltetése nélkül a legcsekélyebb testműködésnél beállanak, akkor már klinikai fontossággal bírnak. Szerzőhez több beteg jött ily kellemetlen jelenségekkel s azt tapasztalta, hogy azok többnyire kifejezett ideges testalkatú edények voltak, kiknél későbben a neurasthenia határozott alakban jelentkezett. Ezen esetekben tudvalevőleg vasomotoricus zavarok játszák a főszerepet, s így a vérkeringési alapon nyugvó látási tünemények feltételei adva vannak. (Graefe’s Archiv 29. k. IV 199—208. 1.) Creniceanu tr. — A rokonszenvi lob kísérleti előidézéséről. Deutschmann dr.-tól. — Múlt évben (»Szemészet« 3. sz. 67. 1.) ismertettük D. eljárását a rokonszenvi lob mesterséges előidézésére s most a Graefe-féle Archívumban kísérleteinek folytatását találjuk. Ő az aspergillus fumigatus (nem mint akkoriban írta, az a. glaucus) spóráit 24 nap alatt 4-szer fecskendezte be 3 állat szemébe, melynek csak egyikénél sikerült eredményhez jutni, még pedig kifejezettebb kórképhez mint első kísérleteiben. Ezen esetben az akkor leírt tüneményeken kívül még a tractus uvealis megbetegedése is létrejött t. i. az érhártyában számtalan sárga, kiemelkedő gócz mutatkozott, s az űvegtest is annyira infiltrálódott, hogy a szemfenéki képet elborította. Ezen stádiumban félbeszakította a kísérletet, nem várván be a synechiák képződését s az^ iris meglobosodását, mert attól tartott, hogy a szemfenéki változások majd oly nagy mértékben mennek végbe, miszerint azután hasznavehető készítményeket már nem fog kapni; ezért az állatot kivégezte, biztos lévén, hogy még a legnagyobb skepsis mellett is ezen papilloretinitis, chorioiditis acuta s üvegtestzavarok mind megannyi kórjelei a typicus rokonszenvi lobnak. A górcső a lob terjedési útját a látóidegben s burkaiban lelte meg, míg a véletlenül górcső alá került sugáridegekben semmi kóros nem volt található. A gombák hatási módjáról ez idő szerint véleményt nem ad, de valószínűnek tartja, hogy vegyileg hatnak. Végül a rokonszenvi lobnál tett azon tapasztalatot, mely szerint annak kitörésénél az első jelenségek az érhártyában mutatkoznak, szerző abból magyarázza, hogy az érhártyában sokkal gyorsabban halad a kór, mely reá egyenesen a belső opticushtivelytől származtatik, úgyhogy az intraocularis látóidegvégen a lobos folyamat csak későbben lesz felismerhető. Hogy vájjon a látóideg s hüvelye az egyedüli út a rokonszenvi lob közvetítésére, a fölött szerző nem mer Ítéletet hofni. (Graefe’s Archiv f. Ophth. 29. k. 4. f.) Creniceanu dr. — Cysticercus ocularis két esete. Közli Manz W. tanár Freiburgban. — Első, egy 65 éves férfi, kinek jobb szemén fájdalom nélkül daganat kezdett nőni. A daganat vizsgálatkor borsónyi volt s a jobb rectus internus tapadási helyén az injiciált kötőhártya alatt feküdt, s tiszta hullámzás érzését nyujtá. Cysticercusra a műtő csak akkor gondolt midőn a kötőhártyát átmetszve, alóla egy áttetsző fényes tömlő lépett elő. A hólyag bemetszésénél, abból könnyen kifejlett a féreg, mely fejével és nyakával hólyagjába visszatűrődzve volt. Beteg galandféregben nem szenvedett. Érdekesebb ennél a második eset, mely előre kórismézve lett. Egy fiatal nő, ki mosás közben hajolt állásból kiegyenesedve egyszerre fekete fátyolt látott eddig ép jobb szeme előtt. A nő szemén külsőleg semmi eltérés nincs, csak az, hogy jobb szemén a pupilla atropinra alig közepesre tágul. Látás jobb szemen 1/10, bal szemen 6/0. Tükörrel a jobb szemben hálószerű üvegtest zavarok vannak, a papilla határai kissé elmosódók, a vénák kissé tágak. A macula táján egy élesen határolt, 4 papilla terjedelmű szürkésfehér ablatio van a retinában. A levált hólyag alsó szélén kicsi kiöblösödés, mely csúcsán körülirt világos pontot mutat, mely fölött edényke halad el. A hólyag felülete majd síma majd ránczos-Látótérben a középponttól be- és lefelé egy scotoma, melynek határai a különböző vizsgálatoknál változók. Bár ezek után a cysticercus meglehetős valószínűséggel felismertetett még is a teendő megállapítása előtt várni kellett, a diagnosist határozottabb alapra fektetendő. Később a látás javult, 1/6 lett, a tíiköri lelet azonban ugyanaz volt, csupán a kis edényke változtatta helyét, ide-oda, mi mellett az ablatio petyhüdtebbé lett. Egy nap, erősebb járkálás után a hólyag nagyobb mozgást mutatott, és a vizsgáló a féreg fejét vélte látni. Ezután elhatároztatott a műtét, mely narcosis mellett vitetett végbe. A cornea széltől 3 mm.-re kifelé, átmetszve a conjunctivát, a rectus ext. belévezetett fonallal eléhuzatott s átmetszetett a fonal felett, most a tekét a fonallal erősen befelé rotálva, sikerült a corneatól körülbelül 20 mm.-ig a sclerát kipraeparálni. Itt kezdetett a metszés, mely a haránt déllő alatt, avval párhuzamosan hátfelé vezettetett. A — 46 —
