Szemészet, 1883 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1883-01-28 / 1. szám
19 20 Könyvismertetés. Mittheilungen aus der ophthalmiatrischen Klinik in Tübingen. Herausgegeben von Prof. Albrecht Nagel, Tübingen, 1882. Ezen munkában, mely három vaskos füzetből áll, találkozunk dolgozatokkal, melyek úgy a szembetegségek nosologiájára és gyógykezelésére, mint az ezekkel viszonyban álló élettani, kísérleti és elméleti kérdésekre terjeszkednek, a mennyiben utóbbiakra a mélyebben ható klinikai kutatás által nem egyszer ösztönöztetünk. Az első füzetet megkezdő dolgozat magától Nagel-tól származik és tárgyalja a lencsék általi- és az ophthalmoskopikus nagyítást. Ezen munkálat tulajdonképeni feladata : törvények burkába szorítani azon kényuraimat, mely a dioptricus rendszerek láttani nagyításánál ismételten előforduló alapkérdés tárgyalásakor nyilvánul. E kérdés szigorú megfejtésének hiányát legjobban érezte Nagel akkor, midőn a Graefe-Saemisch-féle összes szemészeti tankönyv számára ezen tételek rendszeres feldolgozásával foglalkozott. A mit szerző erre vonatkozólag ama tankönyvben rövid bevezetéssel előadott, azt jelen dolgozatában bővebben fejtegeti, persze nem egy helyen hivatkozva előbbi munkájára, s reményűi, hogy jelen dolgozatával egy darab munkától kíméli meg azt, aki ezen kérdéssel foglalkozik. A levezetés úgy szám- mint mértani utón történik, mely utóbbi mód a tanítás czéljára kétségkívül előnyösebb. Első helyen a loupe vagy egyáltalában a sphaericus (tevőleges és nemleges) üvegek nagyításáról szólva, nem éri be a physika egyszerű képletével, mert ez az ideális szemre vonatkozik a mely az ú. n. tiszta láttávolra van beállítva; hanem ő a külömböző szerkezetű szemekre fordít különös figyelmet s általános törvényt állít fel. A részletes eseteket nem említve, csak a Panum-féle (Archiv, f. Opht. V. 1. 22. I.) és rokon képletekből vont következtetéseket sorolom fel: 1. Domború üvegek nagyítják, homoruak kisebbítik a lálási szöget. 2. A domború üvegek általi nagyítás a gyutávol öregbedésével fogy, a loupe törőerejével nő. 3. A domború üvegek általi nagyítás nő az üvegek szemtőli távolával. 4. A domború üvegek általi nagyítás nő a tárgytávolság öregbedésével. 5. Szintúgy a virtuell kép távolának fokozódásával. Nagel czikkének második részében a két lencse összetétele általi nagyításról szól s képleteket vezet le a mikroskopra, a távcsőre és az ophthalmoscopicus nagyításra nézve, mely utóbbi kérdés bővebb tárgyalása a harmadik részben következik, hol leginkább a részletes esetek (ametropia) vétetnek figyelembe. Itt találkozunk Leber azon egyenletével is, melyet ő az ophthalmoscopicus nagyításra vonatkozólag levezetett s mely nem egyébb mint a bővített Panum-féle képlet. (Jahresbericht für Optb., 1870. 308. 1.) A hely szűke miatt itt sem ezen dolgozattal sem a következőkkel bővebben nem foglalkozhatom, sőt a kevésbbé fontosakat említetlenül is keilend hagynom. Bissinger értekezéséről, melyet Nagel egy toldalékkal lát el, volt már szó lapunkban (Szemészet 1882. 1. sz. 28. 1.) a mennyiben tárgyával: az alkalmazkodás és összetérítés közti viszony, Tóth Lajos kartársam is foglalkozott, de azon külömbséggel, hogy Tóth kóros eseteket (a belső egyenesek elégtelenségéről) tárgyal, míg Bissinger ép szemeken tette kísérleteit. A vizsgálati módszer kétféle. Donders adott összehajlásnál keresi tevőleges és nemleges üvegek segítségével a relativ távol- és közelpontot, azaz meghatározza az alkalmazkodási szélességet; a megfordított módszer szerint, adott alkalmazkodási állapot mellett kerestetnek a látvonalak összehajlásai hasábos üvegekkel. Az összehajlás szögei Nagel indítványára az új mérték szerint taxáltatnak. Ha a rögzítő vonalak 1 m.-nyire a szem előtt kereszteződnek, akkor az általuk foglalt szög méter-szögnek neveztetik s ennek sokszorosa mutatja az összehajlási értékeket. Az emmetrop szemnek minden kétszemi beállításnál ugyanannyi convergentiát kell igénybe vennie, mint a mennyi méterlencsét (Dioptriát) szükségei az alkalmazkodásra (Nagel). Fusio névvel jelöli Bissinger azon kettős képek egybeolvadását, melyek akkor származnak, midőn kétszemi rögzítésnél mindegyik szem elé egyegy hasábot rakunk, s a percznyi kettős képek azután egyeztetnek. A legközelebbi pont, melyre mindkét szem még összetéríteni képes, fusionalis közelpontnak. a legtávolabbik, melyhez a szemek legerősebb abductio után illeszkednek, fusionalis távolpontnak s e két pont közti tér fusionalis szélességnek neveztetik. Bissinger alkalmazkodás és összeréritésre vonatkozó kísérleteinek végeredménye következő. A relativ alkalmazkodási szélességek mindig nagyobbak, mint a hasábok által meghatározott relativ fusionalis szélességek; az utóbbiak az absolut fusionalis szélességhez képest sokkal kisebbek, mint a relativ alkalmazkodási szélességek az absoluthoz képest: ezért úgy látszik, hogy a binocularis fusio jobban van az alkalmazkodáshoz kapcsolva, mint megfordítva. A gyakorlat, úgy látszik, a relativ alkalmazkodási terület bővítésére nagyobb befolyással bír, mint a relativ fusionalis szélesség nagyobbítására. Míg a relativ alkalmazkodási szélességek kezdetben mindig nőnek és a vég felé fogynak, addig a relativ fusionalis szélességek majdnem állandó nagyságúak. Az eloszlás positiv és negativ részre a relativ alkalmazkodási szélességeknél nagyon változik a külömböző összehajlások szerint; utoljára mindig negativ lesz, mert az alkalmazkodási tehetség gyengébb mint az összehajlási tehetség. A relativ fusionalis szélességeknek mindkét része egyenlő, az soha sem lesz egészen positiv vagy egészen negativ, mert a legközelebbi pontnál, melyre rendes viszonyok közt alkalmazkodás még történhet, még mindig marad hátra egy működési terület a fusionalis mozgások számára. Nagel erre vonatkozó megjegyzéseiből kiderül, hogy a folytatott vizsgálatoknál a hasábok által nyert fusionalis értékek a relativ alkalmazkodásból elméletileg kiszámított értékekkel jobban megegyeznek; az össze nem egyezéseket a hasábkísérletek nehézségeire vezeti vissza. Az első füzetben továbbá Schleich tr. közli a szemhéjak veleszületett colobomájának egy esetét, melyet szerző az irodalomban följegyezve talált 25 esettel hasonlít össze s egy ábrával illustrálja. E deformitás létrejövetelének magyarázatába nem bocsátkozik és az újabban felállított két (Manz- és Wecker-féle) nézet közt sem az egyik, sem a másik mellett határozottan nem nyilatkozik. A szórványos casuisticus anyag, kapcsolatban a szemhéjak és a conjunctiva fejlődéstörténete által megállapított tényekkel, még nem elegendő arra, hogy az egyik vagy a másik vélemény mellett nyilatkozni lehessen. Schleich-től egy további czikkben a cilioretinalis véredények ophthalmoscopicus észlelése közöltetik. Nettleship volt az első, ki az abnormalis eredetű reczegedényeket a papillán vagy attól nem messze, nem úgy tekintette, mintha azok a centraledények végelágazása előtt azokból elszakadnának, hanem ő azokat ciliaredények származottjainak tekinti s azért cilioretinalis edényeknek nevezi. Schleich 7 esetet közöl, melyekben ily edényekre akadt s említi, hogy fontosságuk bizonyos kóros esetekben, mint az arteria centralis embóliájánál vagy egyáltalában vérkeringési zavaroknál, nagy lehet. Schlegelnek az eserinről, mint glaucoma ellenes gyógyszerről szóló czikkére hásontárgyu czikkemben itt-ott hivatkoztam. Más közleményben Schleich igyekszik bebizonyítani, hogy a kék üveg sokkal jobban védi a szemet a verőfényes világosság ellen, mint a szürke; minthogy a spectrum legvilágosabb területén a sötétkék kobalt-üvegnek legtöbb fényelnyelő képessége van (e fény százszorta gyöngébbé tétetik), míg gyengébb fényű területen az elnyelés csekélyebb; ellenben a szürke üveg a színkép legvilágosabb helyén a világosságot felében gyöngíti, de azt egyúttal a spectrum többi helyén is erősen sötétíti a szem nem csekély hátrányára. Épen a színkép azon legvakítóbb sugarai, melyek a szemet leginkább bántják, a kék üveg által legkevésbé bocsáttatnak át, legjobban nyeleinek el. Rembold czikkéből, mely a gyomron át történt chloroformmérgezés egy esetét és a pupilláknak chloroformhódítás alatti viszonyait tárgyalja, csak azon a praktikus orvosra nézve igen fontos tényt említem fel, hogy chloroformbódítás alatt a látáknak fényre, hallási, érzési, hői stb. ingerekre fenálló reactiója, jele
