Szemészet, 1883 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1883-01-28 / 1. szám

22

— 2 1 —■

annak, miszerint a szer beleheltetésével nyugalmasan tovább haladhatunk; mihelyt azonban a nyugalmi állapotot jelző „szűk“ pupilla a szemhéjrés nyitásakor fényre már nem szűkül, kiáltásra, csipdesésre, szúrásra stb. már nem tágul, akkor a megengedhető bódítás legnagyobb foka eléretett és a visszahajlási tünemények kimaradása komoly intést ad a belehelés szüneteltetésére. Ha rögtöni látatágulás jelentkezik, akkor ez már nem intés, a veszély nemcsak fenyeget, hanem már jelen van; mert ezen rögtöni mydriasis jele a már beállott légzési- és keringési zavaroknak, következménye a vérbeni szénsav felhalmozódásnak, mely tudvalevőleg az iris tágitó centrumára egyenesen izgatólag hat. Az állatokon tett kísérletek megegyeznek az emberen tapasztaltakkal.

Az egész második füzetet Rembold azon dolgozata veszi igénybe, mely a látamozgásokat és azoknak a központi idegrendszerre vonatkozó jelentőségét tárgyalja. Két részre oszlik dolgozata, melynek elsejében a boncztani viszonyokat adja elő, állítván, hogy a dilatator pupillae létezésében nem szabad kételkednünk, azután az élettani jelenségeket tárgyalja úgy emberi mint állati szemre vonatkozóan. Az edények mibenléte s az abból következő belszemnyomás nagy befolyással bír a látatágulatra. Szerinte elméletileg nem szükséges a dilatator pupilláét feltenni, de mivel boncztanilag mint gyenge izom felismerhető, azért az edényeknek a látára ható befolyása mellett még ezen izomnak a sphincterrel egyetemben közbenjárását kell elismernünk. A második (kóros) részre hivatkozik Mauthner (Hirn und Auge 596 1.) midőn ezen tárgyról mintegy csak per tangentem szólva említi : hogy az ezen dolgozat megjelenése előtti bő irodalom kevés állandót s biztosat hozott napvilágra. Itt csak még annyit említek, hogy szerző szerint a gerinczagy-bajoknál előforduló spasticus mydriasis a sympathicus rostok izgató befolyásából az edényizomzatra és a dilatatorra, míg a paralyticus myosis a gerinczagy csökkent működéséből származik.

A harmadik füzetben Schleich közöl statistikai adatokat a rövidlátás tanához, melyek speciálisabb viszonyokra terjeszkednek ki mint az eddigi hasonló dolgozatok. A tübingeni kórodán előfordult rövidlátóknál nemcsak a kor, nem, állapot és foglalkozás, hanem mint előzmény még az átöröklés és a myopia megszerzésének ideje is jegyeztetett fel. Az 1876. és 1880. évek közti időtartam alatt előfordúlt 578 myops egyén vizsgálása kivétel nélkül Schleichtől származik s így könnyű volt a feldolgozásban bizonyos egyöntetűséget létrehozni. Azon körülmény, hogy ezen 578 myops közt 410 férfi s csak 168 nő volt, arra enged következtetni, hogy férfiaknál gyakoribb a myopia, de másrészt arra is, hogy már a kisebb fokú myopiás férfi is gyakrabban szorul orvos tanácsára, mint a nőnem, mely szemének működési tehetségére kevesebb igényeket tart. Korra nézve legtöbb (183) eset a 11—20, azután 21—30 közt (169) fordult elő. A mit a többi szerzőknél feljegyezve nem találunk, az azon tapasztalata, hogy a myopia haladása a későbbi életévekben a nőnemnél aránytalanúl gyakoribb mint a férfinél. Szerző ezen tényt oki összefüggésbe hozza azon külömböző változásokkal, melyeknek a nőnem teste a későbbi életévekben alá van vetve. A rövidlátók állapotára s foglalkozására nézve szerző találja, hogy a férfinem rövidlátói közt a felsőbb tanintézetek tanulói adják a legnagyobb contingenst, azután tanítók, lelkészek és tudósok, hivatalnokok és kereskedők. A női rövidlátókat csak kevés iskolásleány, nagyobb számát a művelt osztály női teszik ki. Feltűnő mindakét nemnél a falusiak közt előforduló nagy számú myopia, mely lelet az általános nézetekkel nem egyezik meg, minthogy utóbbiak értelmében a legtöbb rövidlátó a művelt osztálynál találtatik ; különösen feltűnő ezen viszony a falusi nőknél (45%, férfiaknál csak 30°/0). (Megjegyzendő, hogy Schleich falusiak alatt a parasztokat és kézműveseket érti, mely utóbbiakról tudva levő dolog, hogy némelyikük szemét (többet veszi igénybe mint a műveltek. A nőket illetőleg megjegyzendő, hogy azok varással s más finom munkával, különösen este mesterséges világításnál foglalkoznak, azonkivül az is, hogy a magasabb rangú nők ritkán keresik fel a klinikát.) A többi részleteket illetőleg, mint a rövidlátás foka nem és kor szerint, a látélesség, szemtükri lelet, kancsalság, asthenopia, atropingyógymód és a myopiával párosult más szövődmények, az olvasót az eredeti munkára utaljuk.

A harmadik füzetnek egy további közleményét képezik Weiss adatai a rövidlátó szemek boncztanához. Ö különösen kiemeli a szemtükörrel talált leletet, mely szerint a chorioidea a belső papillaszélre csap át, mire Jaeger-en kívül csak még Nagel újabb időben fordította figyelmét. Több ábra illustrálja a Müller-féle folyadékban keményített, 4 szemből nyert metszeteket, úgy macromint microscopice, az opticus körüli kóros elváltozásokat, úgy mint a sclera lágyságát a hátsó sarkon, üvegtestleválást (i’/í mm.nyi ür támad az üvegtest és retina közt, melyben serum van) a retina laza odatapadását a hátsó polus érhártyájához ; az utóbbit egyes esetekben máris leválva találta, különösen a külső oldalon. A sugártest kevés körkörös rostokkal bír, nagyobbrészt meridional rostokból áll s messzire hátrafelé követhető, de egyes helyeken, mintha szakítva volna, mintha végződnék, hogy azután ismét előtűnjék. A papilla külső felén a conust szabad szemmel is láthatni egy sötét határvonaltól s azonkívül egy másik contourtól kerítve, az első a conus határa, a második a scleralcsatorna határa. Egy nagyfokban rövidlátó szemen a nagy conus területén az érhártya nemcsak vékonyodva volt, hanem teljesen hiányzott s a látóidegből egy széles redő a choroidea vongálása által odahúzatott, — ennek meg a sclerának tulajdonítja szerző a sarló fénylő fehér színét. Schweigger „atrophicus sarlója elvetendő. A retina és az üvegtest közt létező határhártyára nézve Weiss leleteire hivatkozva, nem a Henle-Jwanoff-féle nézethez ragaszkodik, hanem a Schwalbe-féléhez (Graefe-Saemisch I. 369.1.), mely szerint a hyaloidea és a membrana limitans interna egymástól különállóknak tekintendők, minthogy a limitans a metszkészitményeken látható éles contourral bíró szegélyt képez, melybe a retina sugárrostjai átmennek.

Ezen dolgozatok befejezéséül Nagel statistikai adatokat közöl a tübingeni szemkórodáról és Ígéretet tesz, hogy jelenlegi igen érdekes és értékes közleményeit néhány éven keresztül folytatandja. Creniceanu, dr.

Aneurysma arterio-venosum retinae.

Fuchs Ernő tnr.-tól Liittichben.

Egy 26 éves ember 1880-ban megsértő jobb szemét, futás közben egy fagalyba ütvén azt. A látóképesség roszszabbodását csak negyed év múlva vette észre a beteg; orvoshoz ment, — ez 3/ao V-t talált nála. 1881-ik év tavaszán Arit koródájára került s ekkor már csak ujjakat számlált a beteg s/4 m.-ről excentricusan fixálva. A jobb szem külsőleg épnek látszik egy kis heg leszámításával a caruncula vidékén. A törő közegek tiszták, a szemfenék fénytörése E. A látóidegfő-, s a szemfenék felső fele egészben véve rendes.

Lefelé két nagy edény húzódik, melyek feltűnően tágak és kanyargósak. A visszér csaknem függélyesen lefelé tart ; az ütér, lefutásának első felében csak darabonként mutat csomós kitágulásokat; s ezek között az öszeköttetést képző edényrészletek igen vékonyak. Az ütér alsó felét egy vakbél alakú kitágulás választja el a felsőtől; innen kezdve épp oly vastag s ép oly kanyargós az ütér mint a visszér, s mindketten egy nagy, nem igen élesen határolt kerek foltban vesznek el, mely kissé kiemelkedik, vérfoltokkal van fedve s egészben véve oly sötét, hogy részleteket nem lehet rajta megkülönböztetni. A megbetegedett ütér és a hozzátartozó visszér egyforma sötét színű, úgyhogy mindkettő visszérnek volna tartható s csak a mellékágakból lehet őket megkülönböztetni. Önkénytes pulsatio nincs; gyönge ujjnyomásra a nagy visszér; — erősebbre az ütéri s lüktet. A kerek duzzanaton sem önkénytes, sem nyomásra beálló lüktetés nem vehető észre. Azonkívül még következő figyelemre méltó változások vannak. A sárga folton egy fehér, csillagszerű alak ; olyan mint retinitis albuminuricanál. Négy hasonló fehér foltocska — egy csoporttá egyesülve — látható be- és aláfelé a látóidegfőtől. Az ideghártya belső felén egy szalagforma alak látható, mely a látóidegfőtől be- és lefelé hajlik. Szerző sohasem látott hasonló rajzot a szemfenékben. E szalag majdnem ezüstfényü s azon csíkocskák színével hasonlítható össze, melyeket egy daganatból származó neuritis mellett látunk a sárga folt vidékén fellépni ; benne számos vékony, féregalaku fekete vonal látszik: kis hézagok, melyeken az érhártya tűnik elő s mely a szinellen-