Szemészet, 1883 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1883-12-02 / 6. szám
JL — 113 — — 114 két csoportnak distinctiójába azonban nem bocsátkozik és ismét csak megengedőleg teszi hozzá „vielleicht sind die pyaemischen Erysipele stets bacterieller Natur.“ (Vége következik.) Vizsgálatok a gerinczesek ideghártyájának festenyes epitheliumáról. Dr. Szabó György, szemészeti klinikai tanársegédtől. (Folytatás.) Ilyenül kínálkozott az Altmann1) által ajánlott 3 °/o-os 0’02 fajsúlyú salétromsavval való keményítés, melyről közlője azt állítja, hogy különösen alkalmas finom szövetek, in specie a retina keményítésére is. Igyekeztem a módszert híven követni, s noha Altmann állítása szerint a folyadéknak 0°-ra lehűtése nem éppen múlhatatlanul szükséges, — pár esetben ezen óvó intézkedésre is figyelemmel voltam. Mivel ezen eljárással foglalkoztam legtovább, nem tartom feleslegesnek a kísérletek részletesebb leírását. A -halál után lehetőleg gyorsan enuncleált disznószemet — mert ezen tettem próbakisérleteimet — a teke mellső felének s az üvegtestnek eltávolítása után 5 perczig a leírt salétromsavba mártottam s a felesleg lecsepegtetése után rögtön beágyaztam. A disznó retinája ezen bemártás kezdetén gyönge kékes-szürke s később fehérszürke lesz, észrevehetőleg megdagad s a folyadékból kivéve legtöbbször igen apró hólyagos leválásokat mutat, a belőle készült metszeteken pedig a retina minden rétege erős roncsolást szenvedett. Ezért folyvást gyöngébb oldatokkal próbálkoztam, míg végre leszállottam O'l°/0-os folyadékra s 2—-3 másodperczig való bemártásra. Ily kíméletes eljárás mellett épségben maradtak ugyan a ganglion rétegtől kifelé eső rétegek, de mint a mindjárt leírandó eljárással összehasonlításból kitűnik, nem azért, mintha a hígított salétromsav szelidebben hatott volna rájok, hanem mert a folyadék egyáltalán nem hatolt túl a ganglionrétegen. Hogy az eljárás értékével tisztában legyek, végre azon minden kételyt kizáró kísérletre határoztam el magamat, hogy in vivő öntöttem be O'I°/0-os salétromsavat a megnyitott s üvegtestétől megfosztott szembe. Ez azonban a sclerának teljes összerogyása s a retina leválása miatt teljesen meddő kísérlet, legalább a tengeri nyúlon az. A költséges kisérlet talán több eredményre vezetne a disznón az állat ismert vastag sclerája miatt. Utoljára megkisérlettem a chorioideán át hatoltatni be a folyadékot; az ismert régi módszer szerint megnyitottam a sclerát az aequatoron s kivált hátrafelé egész az opticusig felpraeparáltam s a tekét in toto 4—5 másodperczig o-l%-os salétromsavba mártottam. Az eredmény a lehetőleg legkedvezőtlenebbül ütött ki ; részint, mert a megnyitott bulbus az üvegtest eltávolítása után — igen valószínűleg a chorioideában levő dús ruganyos rosthálózat gyors összehúzódása miatt — azonnal egy idomtalan, kibonthatatlan tömeggé zsugorodik, részint mert a festenyes epithelium — mint ez metszett és tépett készítményeken egyiránt látható —— kisebbnagyobb golyókra robban szét, melyekben a sejtszerkezetnek nyomára sem lehet találni.2) E rendkívül időrabló kísérletek sikertelensége után felhagytam minden keményítéssel s a friss szemet az üvegtest eltávolítása után direct beágyaztam. Az így nyert metszetek várakozáson felül jól sikerültek, a mennyiben csak az idegrostréteg szenved némi változást — megritkul, kiszélesedik, ritkán mutat megalvási tüneteket a ganglionréteg, míg a többi rétegekben torzulásnak vagy durvább roncsolásnak semmi nyoma. A látósejtrétegben (külső magvak, pálczikák, csapok) a rövid látósejtek (csapok) magva és belső tagja finoman szemcsés és ritkábban láthatók egyes durván szemcsézett belső tagok; alakjokat rendesen megtartották de kissé megduzzadtak eosinban világos *) Altmann : Einige Bemerkungen über histologische Technik. Archiv f. Anat. und Physiologie. Anatom. Abthlung. 1881. 220. 1. 2) A salétromsavnak azonban van egy topographicus szemmetszeteknél nem kicsinylendő tulajdonsága, melyet Altmann is kiemel s én is teljes mérvben megerősíthetek, — az t. i. hogy a sclerának félkemény, bizonyos tésztaszerű consistentiát kölcsönöz, mely még a disznószemet is igen vékouy metszetek készítésére is alkalmassá teszi. vörösre festődnek s mint halvány-fénylő képletek jól megkülönböztethetők górcső alatt a pálczikáktól, melyek rendesen intensivebb vörösek. Durva roncsolás csak hirtelen keményített (beágyazás alatt) praeparatumokon fordul elő. A hosszú látósejtek (pálczikák) sokkal resistensebbek az eljárás iránt s alakjokat még jobban megtartják. Leginkább bizonyítja azonban ez eljárás megbízhatóságát a festenyes epithelium ; mert míg az elősorolt eljárások közül egygyel sem sikerült az epitheliumok protoplasmaticus részét, magvát megtartani, addig ezen methodussal kielégítő képeket nyertem a sejt alapjáról, magvárói s csak a neurokeratin kalapot illetőleg marad még kivánni való. A mellékelt rajzok mind ily készítményekről készültek. — Az ellenőrző vizsgálatokban következőleg jártam el. A még meleg szemekből — a teke mellső felének s az üvegtestnek eltávolítása után — egy centrális és periphericus darabot kimetszettem, a retinát az epitheliummal együtt lándzsatíí segélyével leválasztottam s jól széttéptem vagy inkább vagdaltam. Vizsgálati folyadékul teljesen friss csarnokvizet használtam. Ily készítményben nem ritkán találkoznak egyes metszetszerű darabok, melyeken a festenyes epithelium a látósejtekkel összefüggésben maradt, s azért a festenynyulványoknak a látósejtekhez való viszonyát jól feltüntetik. A Calberla-féle beágyazó massa alkoholgőzben 3—-4 órai lassú keményítőst s aztán a metszhetőség kedvéért 2—3 napig absolut alkoholban további szilárdulást igényelvén, a vázolt eljárás tulajdonképen nem egyéb mint lassú keményítés alkoholban. Metszésre a Thoma-féle mikrotomot használtam mely tökéletesített alakjában sorozatban is kiad l/7 „ — 1/iuo mm. metszeteket. Festésre legczélszerűbbnek találtam az eosin és methylzölddel való kettősfestést; más festőanyagokkal nem nyertem elég tiszta képeket. A festenyes epitheliumot Kühne1) a mirigysejtek közé sorozza ; rajta következő részeket különböztetünk meg kívülről befelé : kúp (Kuppe) és az ezt borícó neurokeratinkalap (Hutdeckel); protoplasmaalap a maggal és magosával, s festenyes nyúlványok. A kalap Kuhnt és Angelucci* 2) egybevágó véleménye szerint beborítja a sejt külső részét egészen a mag mellső szélének magasságáig s valóságos szilárd reticulumot képez, melybe a sejtek mint egy rámába be vannak illesztve. Vegyileg megegyezik teljesen az idegrostok neurokeratin hüvelyével a mint Kuhnt3) a tripsin és pepsinsav — emésztéssel bebizonyította. A sejt magva kissé mellfelé s gyakran excentrice fekszik, alakjára nézve gömbölyű, nagy ; rendesen egy maggal bír, ritkán többel. A magot festenytelen protoplasmaudvar köríti ; a sejt körzetét végül a festenyszemcsék töltik ki, melyek legtömöttebben feküsznek a szélen, befelé pedig lassanként elszóródva jelentkeznek a protoplasmában. Ezen festenysáncz és a protoplasma-udvar közötti térbeli viszony nem állandó; sötétben tartott áilatoknél az előbbi szélesebb mint világosba tartottaknál. A békánál oly vaskos koszorút képez, hogy tőle nem látni a sejt határát4 5). A mag némely állatoknál (béka, tengeri nyúl) színes zsírgolyókat s myelinhengereket tartalmaz. A sejt protoplasmája igen finom szőrszerű nyúlványokra oszlik szét a melyekben sötétbarna festeny (fuscin) van bőven lerakva, és pedig a protoplasma-alapban inkább amorph, a nyúlványokban jegeczes alakban.6) A fuscin színe nem különbözik sötétben és világosban tartott állatoknál ; jegeczes alakját több napi rothadás után is megtartja;6) a fény iránt érzékeny isolálva is az élő szemben is. Kühne a világosba tett béka epitheliumának a mag alatti részében számtalan színtelen rögöt, mellebb pedig fénylő hosszúkás darabokból álló csikóit területet7) talált s haj-*) Kühne und Sehwall: Zur Physiologie d. Schepithels. Untersuch, aus d. heidelb. physiol. Labor. III. s/4. 251. 2) Angelucci: 1. c. 359. 1. 9) Kuhnt: Zur Architektonik d. Retina. Zehender Monatsblätter. 1877. Beilageheft 79. 1. 4) Ewald 11. Kühne: Untersuchungen über den Sehpurpur. Sep.Abdr. II. 1. 5) Kühne: Fortgesetzte Untersuchungen über die Retina u. die Pigmente d. Auges. Untersuchungen etc. II. I. 113. II7. 8) Kühne u. Sehwall: 1. c. 236. 7) Kühne: Untersuchungen aus dem phys. Labor, zu Heidelberg 1. 287. 1. II. I. 117., 118. 6* r
