Szemészet, 1883 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1883-12-02 / 6. szám
111 I I 2 várhatjuk, valahányszor az egész folyamat eleitől fogva nagy intensitást mutatott. Utóbbi körülményre nézve következőt jegyzi meg Graefe*) : „gyorsan keletkező exopthalmus, egy vagy más irányban való mozgathatlansággal, felette gyakran periorbititisből támadt abscedálás következménye, mely elég gyorsan vezet a felső orbitafal carieséhez ; ilyenkor ne hagyjuk magunkat a gyuladás tüneteinek változása, de még teljes hiánya által sem tévútra vezettetni.“ Szolgáljon példa gyanánt Horner*) esete, melyben kívül, a szem környékén nyoma sem volt a lobtüneteknek, s melyben a felső orbitafal cariese, a halált okozó meningitis, bonczolásnál kimutatott abscedáló periorbititisből eredt. Ha a geny a Szemür mélyebb részeiben képződött, akkor a csontos falak roncsolása után a koponya-, orr-, Highmoreűrbe, de még a halánték tájon is törhet magának utat az elfolyásra. Az exophthalmus s a vele járó látási zavarok valamint a szemtekén támadó lobos folyamatok az esetek nagyobb számában inkább a szemüri zsír- és kötőszövet gyuladásdtól függ, mely sokszor követi a szemürszéli csonthártya gyuladását. A kötőszövet ilyen másodlagos szereplése többnyire a kiindulási hely szomszédságára szorítkozik, a szemteke hátsó felét nem veszi egyenletesen körül, miért is a szem protrusiója és mozgathatlansága csak bizonyos irányban valósul. A szemííri zsír- és kötőszövet gyuladása, ha magában fordul elő, a periostitisétől némileg eltérő tünetcsoportot mutat. A fájdalom némelyek szerint előbb is, Graefe szerint azonban csak az exophthalmus keletkezésekor áll be, és nő annak fokozódásával. Minthogy a gyuladás a zsírszövetnek természetes fekvése szerint, egyenletesen veszi körül a szem hátsó felét, az exophthalmus a szeműr tengelye szerint egyenesen előre irányúi ; emellett gyorsabban is nő mint periostitisnél. A szemhéjak duzzanata — különösen a felsőké kifejezettebb, bőrük sötétvörös, míg periostitisnél világosabb, Graefe szerint rózsaszínű. A tekei kötőhártya sávosán duzzad, chemosist alkot, különösen felül, mit egyszerű periostitisnél nem találunk. A szemhéjra, vagy szemür felső falára gyakorolt nyomás alig, vagy csak kissé fájdalmas. A szeműr széle s a teke közzé hatoló ujj a teke körül resistensebb, párnaszerű daganatot érez, mely jó lefolyású esetekben folyton nő, keményebb lesz, míg végre hullámzani kezd és felfakad, vagy a kötőhártya-tasakba, vagy a szemhéj bőrén át. Ezután a subjectiv tünetek alábbhagynak. A mi az orbáncz eredetű szeműri phlegmonet illeti, Évimért*) szavait említem, melyek szerint orbáncznál gyakoribb a diffus, különösen a szeműr mélyébe ható gyuladás, míg más eredetű, különösen idiopathikus szeműri kötőszövet-gyuladásnál a külfelület felé törekvő genyedés áll be. A szeműri zsír- és kötőszövet gyuladásának kórboncztani leírásában Stellwagot*) követhetjük: „az exophthalmus keletkezésének feltétele, a tekét körülvevő laza kötőszövet lobos burjánzásban s ezzel járó jelentékeny térfogat nagyobbodásában rejlik. Pontos vizsgálatnál a duzzanat legnagyobbrészt tömeges savós, vagy kocsonyás beszűrődés által feltételezettnek bizonyéi be, a folyamat inkább lobos oedema jellegével bír.“ Utóbbi rendesen visszafejlődik, ha a gyuladási termények eloszlásnak indulnak. Erre több eset közül említem Adler-ét* 2 3 4 5), melyben idült szeműri kötőszövetlobnál az exophthalmus egyszerű nyomókötés alatt fejlődött vissza; de Smet6) esetét, melyben a szeműri lobfolyamat genyedés nélkül fejlődött vissza ; továbbá Berlin-ét, ’) melynél a chemosis és exophthalmus kötés és kataplasmák alatt 5 nap alatt elmúlt, genyedés nélkül. „Egyes kivételekben azonban — folytatja Stellwag — szaporodik a kötőszövet tömege, részben durva, inas gerendázattá alakúi át, melynek hurkaiban összeálló, kocsonyaszerű termény látszik helyt foglalni. Leghamarább történik ez ott, hol 4) Graefe : Archiv f. Ophth. I. k. I. 432. 1. 2) Horner: Kl. M. f. A. X. 1863. 3) Emmert: Centralblatt f. A. 1882. 4) Stellwag: Lehrbuch d. prakt. Augenhlk. 1882. 581. 1. 6) Adler: Wiener med. Blätter IV. 736—739. 1. 6) De Smet: Presse méd. XXX. k. 305. 1. ’) Berlin: 1. c. 518. 1. az orbita gyuladásai gyakran ismétlődtek, vagy hosszabb ideig fennállottak. Az esetek aránylag legtöbbjében suppurativ jellegű a szeműr lágyképleteinek gyuladása, és ilyenkor vagy egyes nagyobb tályogok, vagy — a durva, beszűrődött, burjánzó kötőszövetben elszórtan — kisebb genyfészkek képződnek.“ Hogy ily genyedések a szeműrben az izmokra és a tekére is hathatnak károsan s innen minő functionalis zavarok származhatnak, az könnyen belátható. így példáúl az izmok bántalmazása folytán a teke-, vagy mint a mi esetünkben a felső szemhéj mozgathatlansága, vagy mint Bayer*) egyik esetében az egyik szem látóélességének tetemes megfogyása mellett a másik szemteke sorvadása következhetik be. De sokszor szenved a szem a szemüri lobos termények felszívódása mellett is, különösen az orbánczból eredő hevesebb lefolyású esetekben. A tekének föntebb leírt módon keletkező helyzetváltozása, s ebből eredőleg a szemrés hiányos zárása, bő alkalmat ad a cornealis infiltratumok és fekélyek keletkezésére, melyek a keratitis neuroparalytica jellegével bírnak. Hogy ily esetekben az iris- és sugártest nem marad ment gyuladástól azt nem csodálhatjuk, hiszen a szemteke mellső képleteinek lánczolatos megbetegedései mindennapiak és elég ismeretesek. Szintúgy sokkal gyakoribb az iridokyklitis következtében keletkező hályog, sem hogy e két betegség oki viszonyainak tárgyalásába bocsátkoznánk. Eseteknél, melyeknél a corneán perniciosus fekélyesedés, emellett súlyos iridokyklitis keletkezett, mely utóbbiból panophthalmitis, majd szemtekesorvadás fejlődött ki, említ Arit*) is. Tillmanns közöl az erysipelasról írt művében egy esetet, melyben „exsudativ iritisből kiindulólag a szemteke teljesen összezsugorodott. “ Legérdekesebbek azonban azon látási zavarok, melyek a látóideg bántalmazásából erednek. A látóideg burkaira átterjedt gyuladás neuritist, neuroretinitist és látóidegsorvadást okozhat, s ily úton amblyopiához vagy amaurosishoz vezethet. Vannak kik a látóideg ezen bántalmait mechanikus úton, annak mellső végére ható fokozott nyomás által magyarázzák. Graefe3) arczorbáncznál tett észlelések alapján azt véli, hogy a látóideg megbetegedését nem tisztán a mechanikus behatás okozza, s hogy a látóélesség fogyása ily exophthalmusnál nem annyira a teke előretolódásának fokától, mind inkább, a gyuladás mellett valamely még nem ismert specificus tényezőtől függ. Ezen véleményét 20 év előtt fejezte ki Graefe. Azóta Recklinghausen, Billroth, Tillmanns, legutóbb Koch tettek vizsgálatokat orbánczos szöveteken és eredményképen egy új, coccusalakú gombával ismertették meg a tudós világot. Ezen coccus erysipelatis különösen a nyirk edényekben található s az orbánczos terület határán, folytonos ketté oszlás következtében egész torlódásokat képez. Wolf*) erysipelas széléről vett vérben a coccusok mellett még pálczikaalakú bacteriumokat is talált. Legújabban Fehleisen-nek1) sikerűit ezen orbáncz coccusokat tisztán tenyészteni és emberbe oltásuk által — noha nem minden esetben — typikus orbánczot előidézni, minek folytán — nem tekintve esetleg mi más betegség keltő anyag juthatott a coccusokkal kísérleti tárgyának vérébe — egész határozottsággal ezeket sújtja az orbáncz okozásának vádjával. Tillmanns ezen kényes pontot illetőleg kissé visszatartóbban nyilatkozik. Azon körülmény, hogy némely búvár csak coccusokat, más ismét csak bacillusokat észlelt; hogy maga, Billroth és mások a coccusokat az orbánczos szövetnedvekben és szilárdabb szövetekben nem állandóan találták: azon nyilatkozatra bírja Tillmanns-t, hogy van bacterium okozta orbáncz, és van olyan, mely semmi oki összefüggésben a bacteriumokkal nincs (bacterielles und nicht-bacterielles Erysipel). Az általa felállított 1) Bayer: Prager med. Wochenschr. VI. 23. sz. 2) Arit: Bericht der Wiener Augenklinik. — Wiener med. Jahrb. X. 147. lap. 3) Graefe: Kl. M. f. A. 1863. I. k. 4) Zopf: Die Spalt-Pilze. Breslau 1883.
