Szemészet, 1883 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1883-04-01 / 2. szám
SZEMÉSZET. Melléklet az „ORVOSI HETILAP“ 13-ik számához. Szerkeszti Schulek Vilmos tanár. 2. SZ. Vasárnap, április i-jén. 1883. Tartalom : Hirschler /., tr. Az aphakiában szenvedők néhány alanyi észleletéről. (Folytatás és vége.) — Dr. Juhász Lajos. Adatok a hályog műtételéhez. (Vége).— Dr. Klein Eberhard. További adat az ophthalmia neuroparalyticahoz. — Dr. Juhász Lajos. Úti levél. — Csapodi dr. A szemészek heidelbergi társaságának 1882. gyűléséről. — Berger E. dr. Kötőszövetképlődés a látóidegfőn és a retinában.— Csapodi dr. Apró közlemények. Az aphakiában szenvedők nehány alanyi észleletéről. Hirschler J. tr.-tól. (Folytatás és vége.) Az előbbeniekben észleletemet oly körülményesen adtam elő, amint azt a dolog megkivántatónak látszék tenni. Önként érthető, hogy eleitől fogva kerestem magyarázatát a különös jelenségnek, melyet sem a magam tapasztalásából a hályogműtötteken, sem a szemészet irodalmából nem ismerék ; mert Becker „Krankheiten der Krystalllinse“ munkájának ide vonatkozó helye, miután az olvasást több év óta minimumra kellett szorítanom, figyelmemet kikerülte. A jelenség azon benyomással volt reám, mintha a fényérző készlet volna alterálva, ugyancsak mintha a reczeg lenne szabadban tartózkodás által való túlságos inger folytán kifáradva; mit kiváltképen az látszék támogatni, hogy a piroslátás naplemente után hirtelen lépett fel. Midőn azután rájöttem, hogy a színes káprázatot héjrésem összeszorítása által képes vagyok eliminálni, azon gondolat lépett előtérbe, hogy a tünemény talán fénytörési viszonyoktól van feltételezve, illetőleg, hogy az alkalmazkodás hiányával lehet az összefüggésben, minél a nagy iriskolobomának kell vala a főszerepet játszania. Ezen feltevést egy szaktárs-barátom, kivel julius végén Tirolban a dolgot ismételten meghánytuk vetettük, osztotta. Ö sem ismerte volt még azon időben e különös jelenséget, de perczig sem habozott vonatkozásba hozni azt a koloboma által feltételezett szóródási körökhöz. Véleménye szerint úgy állna a dolog, hogy az alkonyatkor túlnyomú vörös sugarak kisebb törékenységük miatt nagyobb szóródási köröket képeznek, mint a nagyobb törékenységűek és mivelhogy hiányzik minden alkalmazkodás, meg igen nagy a koloboma, a láttérnek piros kábulataként jutnának azok kifejezésre. Ezen hypothesis azonban csakhamar tarthatatlanná vált. Egészen eltekintve attól, hogy szóródási körök csupán a tárgyak széleit színezik nem pedig az egész láttért, merőben érthetetlen maradt a tüneménynek hirtelen beköszöntése oly sokára az extractio után, nemkülönben az is magyarázatlan maradna, a mit persze akkor nem is sejtettem, hogy őszszel ép oly hirtelen minden átmenet nélkül megszűnt a piroslátás. Egyébként egészen indokolatlan is lett volna feltenni, hogy a szemüveg, mely naphosszam teljesen életlátást eszközöl, tehát az alkalmazkodási hiányt megközelítőleg pótolja, ama túlnyomó vörös-sugarakat ellenében egészen hatástalannak bizonyuljon. Az említett értelmezésnek felette gyarló támasza látszék lenni azon tény, mely szerint a tüneményt csupán naplemente után láttam, hajnalkor pedig nem, mivel a vízpárákkal telt esteli levegő vörös sugarakat valóban túlnyomólag ereszt keresztül, míg napfelkelte előtt ez csak kivételesen történik ; gyarló már azért is, mert, mint fenntebb mondám, a hajnalkori nemleges észlelet nem volt biztosan konstatálva és mert a jelenség más módon egyáltalában sokkal könnyebben és természetszerűbben volt magyarázható. Mert visszatérve a tüneménynek általam eredetileg adott magyarázatára — a mit már most véglegesen meg is tevék — s ugyancsak arra, hogy : az egészet a reczegélet túlingereltsége kifejezésének tartsam, akkor a józan észlelés előtt az ellentmondások legtöbbje csakhamar véget ér. Es pedig újra felvett magyarázatomat az észleletnek egyenest azon mozzanatához kapcsoltam, mely éppen éles jellegénél fogva volt képes egy perczig a helyes útról elcsábítani, ugyanis : a piroslátás, a kolobomahatás megszüntetése általi eliminálásának kísérletéhez. Sublata causa tollitur effectus: e szerint a nagy iriskoloboma volt a piroslátást feltételező mozzanat, de most már nem azért, hogy a színes szóródási körök nem takartatnának el, hanem egyszerüest az általa megengedett tömeges sugárbehatolás miatt, minél legott azon körülmény képezi a leglényegesebb momentumot, hogy a reczegnek éppen környi részei azok, melyeknek a sugárözönlés által szokatlan módon kell inger éltetniük. Önként érthető, hogy a reczeg környi részeinek, melyek rendes körülmények között nem világíttatnak meg közvetlenül, a világsugarak nagy mennyisége által, mely a kolobomán keresztül reájuk áramlik, nagy mértékben kell izgattatniok és túlingereltetniök. A túlingerűltség szükségképen kimerültséget von! maga után, és ez, esetünkben éppen abban mutatkozik, hogy a reczeg környi részei az alkonyvilágosság által nem képesek többé elégségesen ingereltetni. A kimerültség pedig a magasabb törékenységű sugarakra nézve manifestálódik különösen, a míg a vörös sugarakra nézve az érzékenység még megvan, mi által a láttérnek pirosnak kell lennie. Ezen értelmezéssel teljesen egybehangzik a stenopaikus kísérlet hatása, minthogy a mondottak szerint a reczegnek nem czentruma, hanem perifériája az, mely túlingerlés folytán való kimerültsége által idézi elő a kérdéses jelenséget, minél fogva az megszüntethető mihelyt a reczeg perifériája kizáratik a látási működésből. E helyt még egy második kórjelenségről kell megemlékeznem, melyet nemsokára a műtét után és azóta változatlanul észleltem, ugyanis az alkonyködről (hemeralopia). Minthogy photometrikus kísérleteket nem eszközöltem, hemeralopiám fokát számokban nem fejezhetem ki, azonban oly nagy különbséget veszek észre az azelőtti és mostani világosságszükséglet tekintetében, hogy ennek a műtét különben fölötte kielégítő eredménye mellett azonnal fel kellett tűnnie. Daczára nagyfokú astigmatismusomnak, melyet szemüvegem mérsékelt szögletállása által igyekszem corrigálni, üveggel S=2ü/40 Jaeger 1. számát pedig +33/4 üveggel folyékonyan olvasom. Fiatal koromtól fogva mérsékelten rövidlátó valék (J/io), alkonyatkor mindig könnyen tudtam olvasni, a miért is a világosság-szükséglet most beállt jelentékeny fokozottságának, mint valami szokatlannak fel kelle tűnnie. Ha képes lettem is volna ezt a lencserendszer hiányából magyarázni, mégis recurrálnom kell vala a koloboma kápráztató tulajdonságához, hogy értelmezhessem láterőm kolossalis hanyatlását mihelyt világosabb helyről sötétebbe térek át. Ha pedig plane nappal az utczáról megyek valamely mérsékeltebb világosságé lépcsőházba, világtalan ember módjára tapogatódzom, és egy—két perczig tart a míg csak némiképen birok eligazodni. Visszatérve, ismét piroslátásomra, a mondottakból önként
