Szemészet, 1882 (19. évfolyam, 1-6. szám)

1882-02-26 / 1. szám

/

— 9 —

ellenes alkalmazkodási viszonyokon alapuló insufficentiát, s ide szerinte a myopiánál létrejövő muscularis insufficentia tartoznék. Szerintem Mauthner ezen kóralakot, az általa említett leszármaztatásnál fogva jogosan nem számíthatná a muscularis insufficentiához, hanem inkább az accomodativához kellene azt számítania, a mennyiben alapokat ő az alkalmazkodási viszonyokban keresi és azon alapulónak mondja, hogy a szemek egyszerűen nem képesek egy bizonyos távolabbi pontra alkalmazkodni. Igaz ugyan, hogy néhány sorral lejebb azt mondja : „megtörténhetik, miszerint az izmok azért válnak ilyeténképen elégtelenekké, mivel 6—7 hüvelyknyire tartósan összetéríteni nem képesek;“ továbbat ismét így szól: „ezen alakja a muscularis asthenopiának csakhamar megszűnik, ha az alkalmazkodást nagyobb távolságra megfelelő concav üvegekkel létrejöhetővé teszszük. Szerintem azonban a dolog úgy áll, hogy myopicusoknál mint ismeretes, csak a myopia fokának megfelelő távolságban kezdődik az összetérítés és az alkalmazkodás együttes működése, míg a jelzett távolságig az összetérítés működik csak, az alkalmazkodás pedig szünetel, ha most a belső egyenes izmoknak, saját elégtelenségük vagy a külsők túlerősségök miatti, a binocularis egyes látás czéljából történő erölködésök folytán az alkalmazkodás hamarább jut működésbe: megváltoznak az alkalmazkodási viszonyok és jön létre azon tünet, hogy a szemek bizonyos nagyobb fokú összetérítés mellett távolabbi pontokra alkalmazkodni nem képesek. Hogy a belső egyenes izmoknak megfeszített, az insufficentia legyőzésére irányuló működése az alkalmazkodási izomra a fennt említett hatással lehet, Dondersnek1) egy megjegyzéséből is kitűnik, melyet a Liebreich2) által leírt esetnek, hol muscularis insufficentia volt jelen alkalmazkodási görcscsel párosulva, felemlítésénél tesz. Midőn megfelelő homorú üvegeket rendelünk ezen lappangó kóroknak az alkalmazkodási viszonyok megváltozásában nyilvánuló tünetét javítjuk meg, amennyiben a rendelt üveg által a szem fénytörésén kívül még az alkalmazkodási szélességeket is megváltoztattuk. A muscularis insufficentia negyedik alakjául Mauthner a külső egyenes izmok túlsúlyából létrejövőt tekinti. Előállhat még insufficentia igen ritkán, különben rendes működésű izmok mellett akkor is, ha az alapvonal rendellenesen hosszú, a szemüregek a koponyában túlságosan összetérnek hátrafelé, végül ha a szarúhártya-központ és a látvonal által képezett szög fölötte kicsiny vagy nemleges értékű. Ezen utóbb felhozott okok azonban nagyon ritkák lehetnek és inkább csak elméleti értékűek, gyakorlati szempontból alig jönnek tekintetbe, amennyiben tudtommal ilynemű esetek még le nem Írattak. A rendesen orvosi kezelést kereső, a belső egyenes izmok elégtelenségében szenvedő betegeknél a szemfáradások okául vagy a belső egyenes izmok gyengeségét vagy a külsők túlerősségét tételezhetjük fel s találhatjuk, mennyiben ezekből mint láttuk az insufficentia harmadik alakját is kimagyarázhatjuk.

Vizsgálataimnak a jelzett iránybani eszközlésére a kórodán tett azon többszöri tapasztalat indított, hogy szemfáradásról panaszkodó és a megejtett vizsgálat tanúsága szerint a belső egyenes izmok elégtelenségében szenvedő egyének nem egyszer olvasás alkalmával azzal akarják fáradalmaiknak elejét venni, hogy a könyvet mintegy öntudatlanúl közelebb viszik szemeikhez, majd mivel a fáradalmak eltűnését és látások javítását hosszabb időre ekkép sem eszközölhetik, felhagynak vele, hogy egy bizonyos idő múlva talán újra megkísértsék.

Ezen tüneménynek magyarázására, mely a kórállapot lényegével ellenkezésben látszik lenni, mert hiszen tudjuk, hogy a belső, egyenes izmok elégtelensége folytán az erős összetérítés mindinkább erősebb szemfáradást okoz az evvel járó erősebb megfeszítése folytán az izmoknak ; azon gondolatra jöttem, hogy nincsen-e megváltozva az alkalmazkodás is. Ezt akkép gondoltam megtörténhetőnek, hogy midőn a binocularis egyeslátás fenntartása czéljából vagy inkább ösztönéből a hiányos belső egyenes izmok megfeszítését eszközöljük a velők összműködésben lévő, de normális alkalmazkodási izomhoz erősebb impulsust küldünk, mint a milyen megfelelne annak, mely'' rendes belső egyenes izmok mellett

‘) Die Anomalien d. Refr. u. Accom. des Auges. 528. 1.

2) Arch. f. Ophthalmologie. Bd. VIII. H. 2. 259. 1.

— IO —

szükséges lett volna az elért összetérítésnél; ennek folytán tehát az összetérítés pontjánál közelebbre történt az alkalmazkodás, minek kifolyása ismét szorkörökbeni látás lesz, melynek elkerülésére mintegy ösztönszerűleg a megfelelő közelebbi alkalmazkodási távolra igyekszik hozni az illető egyén a könyvet azon czélból, hogy az összetérítés erősebb fokozása mellett az alkalmazkodás túlsúlyát megszüntesse — ugyanis a convergentia bizonyos fokon túl való növekedésével ép szemeknél a még működésbe jöhető alkalmazkodás mindinkább fogy' — és így talán zavaros látását megjavíthassa. Láttuk azonban, hogy a belső egyenes izmok rendes működési erélye mellett szintén jöhetnek létre asthenopicus fáradalmak azáltal, ha a külső egyenes izmok a rendesnél erősebbek, mikor is a belső egyenes izmokra kettős munka vár, először egyensúlyozniok kell azon túlerőt, melylyel a külső egyenes izmok a szemeket a párirány'os állástól kifelé fordítani törekednek —• az egyensúly helyzet ugy'anis a két izompár aránytalan erejéből kifolyólag azon állásban volna tulajdonkép — másodszor pedig a szükséges összetérítést is kell eszközölniük. Hasonló disharmonia fog tehát ekkor is beállani az alkalmazkodás és összetérítés között mint fennebb, t. i. a belső egyenes izmoknak erősebben kell működniük, mint azt az összetérítés foka megköt etelné, amennyiben a külső egyenes izmok túlsúlyát is kénytelenek egyensúlyozni és így ismét erősebb impulsus jut az alkalmazkodási izmokhoz, minek megfelelőleg azok erősebben húzódnak össze mint az az összetérítésnek megfelelő volna. Hasonló viszony áll tehát be itt is mint előbb és az észlelt tünet ezen esetben is magyarázható.

Vizsgálataimat a Donders-féle optometerhez (I. Donders: Die Anomalien der Refraction u. Accommodation des Auges, 97. lapon) egészben hasonló de egyszerűbb készülékkel végeztem. A rendelkezésemre álló optometer 33 hüvelyk hosszú és 512 hüvelyk széles léc.zből állott, melynek egész hosszában egymással párhuzamosan három vájulat volt kivésve; kettő a szemek egymástóli távolának megfelelőleg, mely Donders szerint 28 */a vonalnak vétetett mint a mely megfelel a talált középértékeknek, a harmadik pedig a szemek egymástóli távolának közepéből kiindulólag, tehát mindkét szemtől egyenlő, azaz 14 */* vonal távolra. Az optometer mellső részén kivágással bírt az orr számára s két a vizsgáló üvegek felvételére szolgáló, a convergentia fokai szerint fordítható rézkarikával volt ellátva. A vájulatok szélén hüveiykek- és centiméterekre beosztott fokozat volt felrajzolva, meivnek kezdőpontja a rézkarikákkal állott egyvonalban. Vizsgálati tárgyul két finom sodronyból fonott hálózat szolgált, mely a vájulatokba illő és azokban előre s hátra tolható alapra megerősített, körben forgatható vaskarikára volt kifeszítve.

A vizsgálat menete a következő volt : Először meghatároztatott a szemek fénytörése, majd az insufficentia foka, mely Graefe eljárása szerint akkép eszközöltetett, hogy az egyik szem elé élével lefelé fordított I4ü-ú hasáb illesztetett és az ekkor keletkező keresztezett kettős képek élőkkel kifelé fordított hasábokkal magassági irányban egy vonalra hozattak vissza. Azon hasáb, mely 12 hüvelyknyire a szemek előtt tartott függőleges vonal közepére rajzolt pontról létrejövő kettős képek oldalti kettőzésének megszüntetését, vagyis a függőleges vonalra egymásfölé állítását eszközölte, adta egyszersmind az insufficentia fokát, mindenkor 12 hüvelyknyi távolra értve azt. Következett a viszonylagos alkalmazkodási szélességek vizsgálata. Tárgyul ezen vizsgálatoknál mint már fennebb jeleztem igen finom sodrony-hálozatot használtam, mely a középső, mindkét szemtől egyenlő távolságra lévő az alapvonalra függőlegesen beállított vájulatban azon távolságokra állíttatott be, mint a melyeknél létrejövő összetérítések mellett volt czélom a viszonylagos alkalmazkodást vizsgálni. Most a szemek elé az optometer végén elhelyezett és az összetérítés fokának megfelelőleg elfordított két karikába felváltva más-más domború majd homorú üvegek helyeztettek addig, míg azon üveg felnemderíttett, melylyel még épen képes volt a vizsgált egyén a finom sodronyokat megolvasni, már a következő üvegpár szorkörökbeni látást eredményezett, midőn is a finom sodronyok határai elmosodottakká lettek, sőt kettősen is látszottak azok. Tudom ugyan, hogy Donders, ki első vizsgálatait szintén így eszközölte, azt jegyzi meg ezen módról, hogy nem tökéletesen megbízható eredményeket ád, amennyiben a szemek az üvegek folytonos próbálgatása foly-