Szemészet, 1882 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1882-08-27 / 4. szám
1 SZEMÉSZET. Melléklet az „ORVOSI HETILAP“ 35-ik számához. Szerkeszti Schulek Vilmos tanár. 4. SZ. Vasárnap, augusztus 27-én. 1882. Tartat.om : Schulek V. tnr. Közlemények az iridectomia köréből. (Folytatás.) — Creniceanu dr. Az eserinről.— Somogyi Z. dr. Pemphigus conjunctivae egy esete. — Könyvismertetés. Dr. Mooren. Adatok a glaucoma klinikai és műtéti gyógyításához. — Vegyesek. Melléklet : Műmelléklet Creniceanu dr. czikkéhez. Közlemények az iridectomia köréből. Schulek Vilmos tanártól. (Folytatás.) íme, itt állunk a kényes ponton. Miért oszlik az egyes szórtkor ketté és látunk egy pont helyett kettőt, midőn a likat kettőzzük, és miért nem látunk két tárgyat egy helyett, mint várnók, ha sok, két külön pupillán bejutott szórtkörök raja lepi el a látóhártyát ? • Feleletet nyerünk ezen kérdésre, ha a fénytani helyzetet, melyet fenebb előadtunk és melyet a második ábra vázlatosan feltüntet, közelebb szemügyre vesszük és az ismert fénytörési törvényeket ezen különesetre is alkalmazzuk. Három tételben kimeríthetjük a fenforgó kérdést. I. A Schemer kísérletnél és a kettős pupillával egy tárgypontról látható két fényfolt nem két hanem csak egy szórtkor. A Scheiner-kisérletről az mondatik, hogy egy világító tárgypont két pontszerű bkon nézve megkettőződik és két képpont támad, ha a látóhártya nem áll a sugárgyülés síkjában.1) Ugyanezt mondanák kettős pupilláról, t. i. hogy szórtkörös nézésben egy fénypont helyett kettő látszik. A míg csak az érzéki észrevétel marad szóban, nem is lehet kifogást tenni a „kettőzés“ kifejezés ellen. A mint azonban a két képpont két szórtkörnek vétetnék, azt fénytani tévedésnek kellene tekinteni. Egy világító pont nem ad két szórtkört, hanem csak egyet, melynek közepéből egy rész a két lik közének fényvisszatartó működése miatt eliminálva van. A végeredmény, az észrevétel, ugyanaz: két pontot látunk, — de a fogalom más. A két felfogás különbsége lényeges és csak az utóbbi állhat meg. Ezt bizonyítják a következők. Mivel kétségtelen, hogy a szórtkörök a pupilla alakjával bírnak, azon esetben ha kettőspupilla egy fényponttól két szórtkört adna, a szórtköröknek mindegyike a kettős pupilla alakjával bírna, tehát 4 pont látszanék ; míg ha kettős pupilla egy ponttól egy szórtkörnek csak két különálló részletét adja, ezek együtt- *) *) Graefe-Sämisch, Handbuch 6 k. 411. 1.; Helmholtz, phys. Optik 94.1. és más alapművekben. véve a kettős pupilla alakjával bírnak: azaz az egy szórtkör alakja olyan mint az átjárásé. A kisérlet az utóbbi felfogás mellett szól. Szórtkörök a felfogó ernyő távolságával nagyobbodnak. A Sch. kísérletnél a két pont valamicskét nagyobbodik, de még feltűnőbben nő egymástól való távolságuk. így tehát a növekedő köz szintén a szórtkörhöz tartozik. Ha a Sch. kísérlethez használt két lik köze nem sötét hanem áttünő volna akkor a szórtkörben is a két egészen fényes helyet félvilágos rész kötné össze. Ekkor is két szórtkörről beszélnénk? Feltehetőleg közmegegyezéssel egy szórtkörnek jelenlétét jelezné mindenki. Ebből is kiderül, hogy a Scheinerkisérlet képében a sötét, a holt hely, hozzátartozik a szórtkörhöz és azt kiegészíti, — és így az egész mégis csak egy szórtkörnek veendő. Mint ahogy Sch. kísérleténél két pontról beszélnek, épen úgy lehetne közönséges szórtkörökről mondani, hogy sok pont látszik, — egy folt ugyanis sok pontból áll. Ha a sokból néhányat középütt elveszünk, a netalán megmaradt két széli csoportbeliek két szórtkört képezzenek és a fénynek helyenként elvétele által az egy szórtkor kettővé szaporodjék ? A „szórtkör“ szónak más alkalmakkor mindig határozottan körülirt fogalmú használatát is felhozhatom érvnek. „Szórtkor azon fényfolt a látóhártyán, mely képpont helyett előáll, midőn a látóhártya a sugárgyülés helyén kívül áll.“ A Sch. kísérletnél is egy tárgypont egy képpontot ad, ha a retina a sugártalálkozás helyén áll. Ezen pontnak a (és nem két) szóródási köre az, a mi előáll ha a látóhártya a gyülőponttól mellebb vagy hátrább fogja fel a sugarakat. A „kör“ szó ne vezessen félre, mert csak kerek pupilla esetén körös a szóródás. A Sch. kísérletnél nyilván az a kifejezés vezet tévútra, hogy két pontot látunk, a mihez önkénytelenül azon gondolat társul, hogy ez két szórtkor. Igaz, látszik két pont, az is igaz hogy van két elvált fénypont a retinán. De logikus ugrás van a szóban és a felfogásban, ha ez két szórtkörrel azonosnak tartatik. Az érzéklet negativ részére is gondolni kell és nem szabad felejteni, hogy a sötét hely a gáttól származik és nem a tárgyból indul ki. A két tényleg érzékelt fényes folt közötti hézag helyesen active nem létezőnek, de azért negative mégis számba jövőnek vétessék. Ezért helyesebb volna a Sch. kísérletnél azt mondani, hogy egy árnyékos köz által elválasztott két fényfoltból álló szórtkört látunk. A Scheiner-kisérletnél ezek szerint a két lik a szembe jutó fényt nem tereli szét és nem osztja ketté, hanem egy fénypontról jövő egy szórtkörnek a kettős pupilla alakját adja. 2. A szórtkörök alakja és a retinakép összes idomulása között nincs lényeges összefüggés. A kép egyes pontjainak milyensége függ ugyan a sugárnyalábok törési módozataitól és alakjától, azonban a kép egyes pontjainak helye független az egyes sugárnyalábokon útközben történt változástól és csupán az irányvonalak által jelöltetik ki, — azaz mindegyik képpont az ernyő azon helyén van (kettős pupillával épúgy mint nélküle), a melyre a hozzátartozó tárgypont az optikai központon keresztül egyenesen néz, — még akkor is ha ezen irányvonal útjában fényfelfogó 4 r 2-ik ábra.
