Szemészet, 1881 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1881-02-20 / 1. szám
i5 — 16 — foglalt vörös vérsejtek is bizonyítják) az iris edényeiből kilépett véressavós transudatumnak köszöni léteiét s pár perez alatt képződik a csarnokvíz „fibrinoplasticus“ hatása alatt. De a szivárvány nem egyedüli forrása ez alvadéknak, mely rövid idő alatt létrejön és kitölti a sebet akkor is, ha iris nem feküdt a nyílásba. Kétségtelennek látszik, hogy utóbbi esetben ugyanazon termékkel van dolgunk, mely minden átható cornea-sebnél föllép s a sebajkak első összetapadását közvetíti, csakhogy esetünkben a kerek anyaghiány pótlására sokkal nagyobb mennyiségű alvadókra van szükség. Ez alvadékot sokan a cornea szövetnedvéből származottnak hiszik, a mi azonban nem valószínű, mert 3 mm. átmérőjű nyílást pár perez alatt elzár s ha eltávolítjuk másodszor, harmadszor is, szóval oly gyorsan s oly nagy mennyiségben képződik, hogy okvetlenül fel kell tennünk, miszerint képzéséhez a csarnokvíz is hozzájárul nemcsak mint a megalvadás oka, hanem egyszersmind azáltal, hogy maga is megalszik. Ezt bizonyítják a nem perforáló cornea-sebek, melyekhez csarnokvíz nem juthatván csak 24 óra alatt födetnek vékony alvadék-réteggel. Az alvadók a cornea sebfelületéhez, annak minden egyenetlenségéhez hozzásímul, anélkül, hogy magában a porezhártyában változás állana be. Ettől kezdve akár az iris hozzájárulásával, akár anélkül jött létre az alvadók: további sorsa egészen ugyanaz leend. Legelőbben ugyanis az egész dugasz felületét a sebszélekről kiinduló epithel-réteg borítja el, mely 24 vagy 48 óra alatt az egész alvadékot befödi épen oly vastagságban s ugyan oly rétegződésben, mint ezt az ép cornean találjuk. Ezen időtájt a dugasz vagy a corneafelület síkjában fekszik, vagy valamivel mélyebben, néha pedig — ha képzésében a szivárvány is részt vett — gombalakúlag előre domborodik. A felhám képződése után lassankint makroskopice észrevehető változások is állanak be az alvadókban, mely nagyságát és alakját megtartja ugyan, de elveszti átlátszóságát, a mi a megindult edényképződésnek tudandó be. Később a homályos szín pirosba megy át, a dugasz rózsaszínűvé vagy sötétvörössé válik. Erre a magaslatra 4—6 nap alatt jut az edényképződés, ha a szivárvány a sebhez feküdt, mikor is az iris felületéről kiinduló edények csakhamar sűrű hálóval vonják be az alvadékot, míg ha a szivárvány nem vesz részt a folyamatban, a cornea-szélröl kiinduló újonképződött edények csak 10—14 nap alatt érik el a sebszéleket és lepik el folytatásaikkal a sebben levő dugaszt. Mintegy 8 nap múlva azután kezdenek az edények eltünedezni és a nyitás helyén a cornea föliiletével egy síkban, vagy kissé mélyebben fekvő, át nem látszó, fehér heget hagynak vissza. Górcsövileg vizsgálva az alvadéknak heggé alakulásánál fellépő változásokat, úgy találjuk, hogy azok leginkább megfelelnek a thrombusok szerveződésével felmerülő folyamatnak. A fibrinrostokból álló, sejtszegény alvadókban ugyanis az első nehány nap alatt bevándorlóit sejtek egész tömege jelenik meg, ezek azonban nem bírnak szövetképző jelentőséggel, szétesésükkel inkább csak a rostonyat folyósítják el, hogy mintegy helyet készítsenek a szövetképző elemeknek. Ezek két forrásból indulnak ki és pedig egyfelől a szivárvány edényei és kötszöveti sejtjeiből ; másfelől a cornea testecsekből, melyek egyedül szerepelnek mint kötszövetképzők, ha az iris távol maradt a sebtől. Az utóbbiak által képzett szövet orsó-, vagy megnyúlt csillagalakú sejtekből áll látszólag nyálkás sejtközti állománynyal, míg az irisből támadt szövetet kerek sejtek halmaza alkotja. Az ifjú kötszövet e két alakja nem keveredik egymással össze, hanem élesen elkülönített rétegként fekszik egymáson s azáltal is megkülönböztethető, hogy a cornea-testecsekből származott részlet edényekben sokkal szegényebb. A két réteg még a kiképződött forradásban is szétválasztható: az irisszármazék ugyanis közönséges, kérges heget képez, míg a külső réteg összevissza kúczált orsó- és csillagalakú sejtekből áll, s nagyban hasonlít a sarcoma fusocellulare-hoz. Utolsó lépés, a heg belső felületén fellépő endothelium képződése. Ez valószínűleg a szomszédos endothel-sejtek burjánzása által jön létre és kezdetben a heget közvetlenül borítja, de 5—6 hó alatt közte s a heg között egy homogen-réteg lép föl s az egész belső lemez a Descemet-hártyával azonos képletté alakul át. Az itt vázolt folyamat egészen megegyez az ú. n. príma intentio-nál előforduló változásokkal. Tulajdonképen itt is mindig alvadók képződik, melyben sejtek lépnek föl s a végeredmény heg leend. De a hegszövet képződését a szerzők igen eltérőleg magyarázzák s míg némelyek vándorsejtekből származtatják, mások egyedül a porczhártya-testecseket tekintik tényezőkül. A valószinűség ez utóbbi nézet mellett szól. Semmikép sem tartható fenn Cohnheim nézete, ki a porczhártya-testecseknek egészen passiv magatartást vindikál a lob mindenféle alakjánál. Ezek ellenkezőleg minden ily esetben változást szenvednek még pedig vagy regressiv, vagy progressiv irányban. A cornea genynyes lobjainál ugyanis acut oedemát látunk fellépni a porezhártya szövetében, mit a vándorsejték tömeges felhalmozódása követ. Ezzel egyidejűleg a cornea-testecsek elvesztik nyúlványaikat, felpuffadnak s előbb a mag, azután a protoplasma oszlása által sokszögű sejtekké esnek szét, melyek egész csoportokat képezve végra az alapszövet elfolyósulása után a gennysejtekkel vegyülnek s velők együtt tönkremennek. E folyamatot a cornea-testecsek „atrophicus burjánzásának“ nevezhetjük. Egészen más képe van a porezhártya-sejtek progressiv burjánzásának, mint ezt legszebben per primam gyógyuló sebszéleken látjuk. Ilyenkor a sejtek nem alakulnak át gömbölyű csomókká, hanem nyúlványaik inkább meghosszabbodnak s egymással párhuzamosan a sértés helye felé haladnak. A sejtoszlás megindultakor pedig szintén nem kerek, hanem orsó- és csillagalakú származékok támadnak, melyek a sebajkak közt fekvő alvadókban megszaporodva a leendő hegszövet alapját képezik. Ezen fejtegetések után az átültetett porezhártya-darabka sorsát könnyen elképzelhetjük. Tekintsük először is a legkedvezőbb esetet, ha ugyanis a beillesztett részlet szélei a corneával szorosan összetapadnak. A megtapadást eszközlő alvadók egyszersmind a nedvkeringésnek is akadályul szolgáland s legfölebb a széli részletek táplálkozását engedi meg, míg a közép rész csak úgy táplálkozhatik, ha a szivárvány oda feküdt annak hátsó felületéhez és ellátja savós folyadékkal. Míg így a régi porczhártyában, s az átültetett darab szélein és mélyebb rétegeiben, melyekben szabadabb a nedvkeringés, beáll a progressiv sejtburjánzás, addig a közép rész külsőbb rétegeiben atrophicus sejtváltozások támadnak, a fölhám leválik s az alapállomány föllágyul. Igen kedvező körülmények közt a szétbomlás nem halad tovább, ha t. i. az irisből képződött sarjakból a 4-ik vagy 5-ik napon bő edényképződés indul meg, s az átültetett részlet táplálkozását közvetíti. Ilyenkor az edények végleges visszafejlődése után megmaradhat az átültetett rész átlátszósága, de hátsó felületén az iris sorjaiból, melyek táplálkozását eszközlék, kérges és teljesen áilátszatlan heg képződik, í így az eredmény az átültetett rész átlátszósága mellett is egyenlő e semmivel. Legtöbbször a szélek ily pontos megtapadása nem érhető el. Ha most már valamely irányban nagy hézag támad, ezt vaskos alvadók tölti ki, akkor az így elszigetelt széli rész nem táplálkozhatván elhal s a maradékot vaskos hegszövet zárja magába. Máskor a szélek táplálkozása jó, de a közép részé nem, mikor azután itt áll be a minden eredményt meghiúsító elgenyedés. A kísérletek ily eredményt mutatattak nagyobb darabok (5 mm. átmérőt meghaladó részek) átültetésénél s ezenkívül mindig, ha az iris nem feküdt a hátsó felülethez s az átültetett részlet, táplálkozását illetőleg, egyedül a cornea nedvkeringésére volt út alva. A kísérletek eredménye tehát következőkben foglalható össze: Az átültetett részlet legtöbb esetben, egészben vagy részben tönkremegy, megtapadás csak úgy állhat be, ha az iris a hátsó felülethez fekszik, s ilyenkor a gyógyulás bevégezte után mögötte vastag réteg támad, mely az esetleges átlátszóságot úgy leszállítja, hogy az eredmény a műtét sikertelenségével egyértelmű. II. A keratoplastica gyakorlati alkalmazását illetőleg tény az, hogy az átültetés teljesen veszélytelen műtét s a megtapadás nem csak ép, hanem heges corneában is létrejöhet Hogy az mindenekelőtt nem felel meg a hozzákötött várakozásoknak, annak tulajdonítandó, hogy a kiindulási pont már
