Szemészet, 1881 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1881-12-25 / 6. szám
103 104 zott Müller J. féle monophthalmust nem hagyhatom említetlenűl. A említett szerző és Schröder v. d. Kolk által észlelt esetről csak annyit tudunk, miszerint a szem átlátszó részei az orbitában rendes helyükön találtattak, míg a teke betüremlett hüvely alakjában, a koponya belsejében fészkelt. A nagyon is hiányos leírás miatt nem tarthatom ez esetet kétségtelen bizonyítéknak állításom mellett; de ha helyes a következtetés, miszerint az adnexákról csak azért nem történik ememlítés, mert azok épek voltak: úgy a leletet nem lehet másként magyaráznunk, mint hogy valamely mechanikus akadály a képződött szemhólyagot az agyhoz szorítva tartotta s nem engedte szokott helyét elfoglalni ; előtte azonban a rendes módon megtörtént a segédszervek fejlődése, épen úgy mintha a teke jelen lett volna. Más magyarázat alig kísérelhető meg, nevezetesen elképzelni is alig lehet, hogy a kifejlett teke a szintén kifejlett orbitából jutott volna a koponyaürbe vissza. De ha ez esetnek semmi bizonyító erőt nem tulajdonítunk is, a fennebbiek nyomán semmi kétségem a fölött, miszerint a rendesen kifejlődőit mellékkészülékek egyáltalában nem bizonyítják, hogy a teke — az első időszakot meghaladva — magasabb fejlődési fokot ért el, sőt még azt sem, hogy az elsődleges szemhólyag valaha jelen volt. Nézetem szerint a szem mellékkészülékeinek, ha fejlődésüket külön valamely ok nem gátolná, ki kell képződniük minden esetben, azonban ha a teke nincs jelen — az attól függetlenebb izmokról nem is szólva —, a szemgödör szőkébb, a szemrés fejletlenebb leend, ha csak valamely más tényező nem pótolja a teke mechanikus hatását, az elsőnek bővítésére, a másodiknak szétnyílására. De föltéve, hogy a segédszervek jelenléte Manz mellett bizonyítna is, mindenesetre az első időszakban kell keresnünk a teke tönkrejutásásának okát oly esetekhen, midőn az orbitával együtt valamennyi segédszerv hiányzik. Hiszen ezen szervek teljes hiányát csak is úgy magyarázhatjuk kielégítőleg, ha feltesszük, miszerint a gátló ok épen a legelső stádiumban kezdett hatni és csirájukban fojtotta el a fejelődni még nem is kezdett szerveket, míg sokkal nehezebben volna e hiánv értelmezhető, ha azt képzeljük el, hogy a teke bizonyos magasabb fokig kiképződött, a mellékkészülékek fejlődésnek indultak s azután a már félig megalkotott szervek semmisültek meg teljesen. Manz azonban ily esetekben sem tartja valószínűnek, mikép a szemhólyag létrejövetele lett volna gátolva, vagy annak e legelső időszakban történt elroncsolása az anophthalmus oka, mert úgymond: „ezen zavarok az agy fejlődését is annyira gátolnák, hogy általuk az ébrény elélhetése is kérdésessé válnék, vagy fejetlen torzok képződnének“ (id. m. 124 1.). E föltevés nagyon önkényes, mert bármily picziny is e korban az ébrény, elképzelhető még is, hogy a fejlődést gátló akadály is oly csekély extensitású, miszerint csak egyes részeket semmisít meg. Más helyen (id. m. 61 1.) ő maga is csak annyit mond, miszerint „nincs egyetlen megbízható példánk sem a szemeknek — ép agy mellett — ezen első időszakból származó teljes hiányára.“ Jó, legyen, de e szerint anophthalmusnál az agy hiányos fejlődése s különösen a mellső részletek torzulása épen a mellett bizonyít, miszerint a szemek megsemmisülése azon első időszakba esik, midőn még a tekék az agy közvetlen szomszédságában feküdtek s azzal nyílt közlekedésben állottak, s így mind a környezet felől (centripetalis irányban) ható ok közel találta a teke mellett az agy hólyagot, mind az agy felől (centrifugális irányban) ható tényező könnyen befolyhatott a vele összeköttetésben álló szemgolyóra. Felfogásom szerint azon esetekben, midőn az agyban fejlődött a gátló ok (hydrocephalusok) ezt jó részben s a tekét egészen megsemmisülve, de a segédszerveket tűrhetoeei fejlődve kell találnunk; ha pedig a környezet felől indult ki a pusztulás, —- pl. valamely szomszéd szerv gyakorolt nyomást a szém tájékára, — úgy a tekének tönkretételével, ugyanazon ok a mellékkészülékek fejlődését is meg fogja gátolni s az agyban is kisebb-nagyobb rombolást végezhet. Nem szükséges azonban, hogy e pusztítás nagy kiterjedésű legyen s a születendő gyermeket életképtelenné tegye, mint ezt Sprengel esete bizonyítja, ki felnőtt leánynál látta a szemnek és függelékeinek absolut hiányát. (L. I-ső csoport.) Fejtegetéseink szerint tehát nincs kizárva miszerint a fejlődés ezen legelső szakából származnak a 3-ik csoport mindazon anophthalmusai, melyeknél a tekének és látóidegnek semmi nyomára sem akadtak ; az pedig már több a valószínűségnél, miszerint az egész első csoport —- s a másodikból legalább is Klinkosch, Ossiander, Lobstein, Vicq D’Aryr és Biermayer*) eseteinél ezen stádiumban semmisült meg a szemteke. A három elsőnél ugyanis az agy mutatott jelentékeny változásokat, a két utóbbinál pedig s ezeken kívül még a Klinkosch torzánál is teljes cryptophthalmus volt jelen s a mellékkészülékek közöl egyedül az orbitát képviselte egy parányi üreg. Szívesen ide számítanám a negyedik csoportbői Michel esetét is, melyben az agy tetemes torzulást szenvedett, ha nevezett szerző nem talált volna a tekék helyén kis, porczból álló gömböket, melyeknek származását még is nehéz másként értelmezni, mint ha azokat a teke maradványainak tekintjük. Nem tartom valószínűtlennek, hogv azon esetben is a szemhólyag képződése maradt el s okozta az anophthalmust, melyekben mint oki momentum az öröklés van felemlítve. A szülők valamelyikének egyik szeme hiányzott. A szemhéjak végezték rendes feladatukat, a könnymirigy producált könnyet, az izmok a másik szem mozgásaikor, vagy a labyrinth idegek hatása alatt, reflectorikus utón, sokszor jöttek ingerületi állapotba s így a segédszervek nem csak jelen voltak, de működtek is ; csak a szemek és a velők élettani összefüggésben álló agymészek sorvadtak el: természetesnek látszik tehát, hogy a szülő átruházta gyermekére mindazon szervek alapanyagát, melyekkel maga is bírt, de nem azokét, melyek nála hiányzottak ; s így az embryonál létrejöttek ugyan a segédszervek, de nem fejlődött szemhólyag. Az öröklés befolyását anophthalmusoknál, ha valahogy, csak a fönnebbi úton vélem magyarázhatónak, s e szerint az e rovat alá tartozó anophthalmusok szintén csak az első stádiumból származhatnának. A mi már a második időszakát illeti, a lencse képződésének elmaradásából, vagy fejlődésének hibás irányából származtatható anophthalmus esetről nincs tudomásunk, a mennyűben Manz megjegyzése szerint a lencse hiány-a nem jogosít bennünket azon föltevésre, hogy az nem is képződött volna, mert a már kifejlett lencse is nyomtalanul eltünhetik, megsemmisülhet később, még sokkal könnyebben mint maga a szemteke. (Vége következik). Az emberi szem alkalmazkodásának mechanismusa. Dr. Emmert E. után. Emmert az Arch. f. A. X. kötetének 3. és 4. füzetében az alkalmazkodásnak teljesen még eddig meg nem fejtett mechanismusát szövettani vizsgálatok világánál ügyekszik kideríteni. A kik az alkalmazkodás tanának történeti fejlődése iránt érdeklődnek, azokat az eredeti közlemény adat gyüjteménvére kell utalnunk ; itt csak is a fontosabb megállapodásokra szorítkozhatunk. Brücke ismerte, föl, hogy az ú. n. „ligamentum ciliare“ sima izomsejtekből szerkesztett izom s elnevezte musculus tensor chorioideaenek ; vele egyr időben ugyanerre az eredményire jutott Bowman s tőle származik a musculus ciliaris elnevezés. Brücke meridionalis és Bowman küllőszerű rostjaihoz Müller H. körös izomrostokat is fedezett föl. Az alkalmazkodás mibenlétét illetőleg Langenbeck, Cramer és Helmholtz vizsgálatai *) Utánjárásaimnak sikerült, els5 czikkem megjelenése óta, nehány forrásmunkát megkeríteni, másfelől pedig azóta újabb közlemények is jelentek meg, melyek statistikánk némi módosítását teszik szükségessé, így Biermayer egyik esetére nézve kiderült, hogy az a 3-ikból, a 2-ik csoportba sorozandó, Manz esetéről meggyőződtem, miként az, az Eckerével egy és ugyanaz. S ha így az anophthalmusok száma egygyel fogyatkozik, másfelől kipótolja e hiányt Haab, ki (Beiträge zur ophth. Wiesbaden 1881. 131. lapján) egy a mienkhez — tömlő kivételével — igen sokban hasonló anophthalmus spurius bilat. esetét közli, és Skrebitzky a Kiin. Monatsbl. 1881. novemderi számában ismertetett, és a 3-ik csoportba sorozandó esetével. És így jelen közleményem megjelenésekor az ismert anophthalmusok száma — esetünkön kívül — 78-ra rúg.
