Szemészet, 1881 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1881-06-26 / 3. szám
53 54 nak hozva a tekének a sértés által okozott ficzamai és azon következményes állapotok, melyeket az orbitában hosszabb ideig székelő idegen testek vonnak maguk után. H. egy munkásnál az orbitális sipolyból 2 cm. hosszú és i cm. vastag üvegdarabkát távolított el, mely a sérültnek valami veszekedés alkalmával az orbitába, üveggel kapott ütés után jutott és itt hat hétig maradt. Megemlékezik egyúttal az idegen testeknek az orbitából a szomszédüregekbe és a köthártyai zsákba történő vándorlásairól, és ezt saját tapasztalású esettel illusztrálja, — lősebzés után behatolt serét az orbita mélyéből a conjunctiva alá vándorolt. Végre azon eshetőség- és lehetőségre is kiterjeszti figyelmét, hogy az orbitának ilynemű sértéseinél a központi szerv is sérülhet. Az 5. szakaszban „a szemnek égés által okozott sértéseiről“ a meleg, olvasztott fémek és vegyi szerek által okozott égetés tüneteit tárgyalja, és a 6-ikban végre — mint már fentebb említettük — a szemnek mérgezéseit, növényi, ásványi és állati mérgekkel, tárgyalja. (Schenkl. Centralblatt für practische Augenheilkunde. April 1881.) Popovics tr. A szemcsarnokvíz forrásairól. Deutschmann tr.-tól Göttingában. A csarnokvíz kiválasztásának viszonyait eddig csak hézagosán ismertük. Leber is csak állíthatta, hogy: ,,A csarnokvíz kiválasztását a legnagyobb valószínűséggel a sugárnyulványoknak, részben pedig ezzel egyidejűleg a szivárványhártya hátsó felületének kell tulajdonítanunk“. Azóta e kérdéssel nem foglalkoztak, — Deutschmann Leber fenntebbi állítását kisérletileg akarja bebizonyítani s kisérleteinél Leber tanár utasítását követve azt találta, ,,hogy a szivárványhártya és a sugárnyulványok kifejtése után az élő állat szemében többé csarnokvíz nem készíttetik.“ A kísérlet megkívánja, hogy az élő állat szeméből a szivárványhártyával egyszersmind a sugárnyulványok is távolítassanak el és hogy minden a sima lefolyást gátló szövődmények teljesen elmaradjanak, mit tengeri nyulakon a következő eljárás által vélt elérhetni. A szaruhártyán előbb lándzsával kis nyílást készített s ezután a beszúrás ellentétes helyéig szivárványhártya-csipőt vezetett be a mellső csarnokba egész a szivárvány hártya legszélibb részéig, azt ott megcsípte és tapadási helyéről leszakítva a. szaruhártya sebén keresztül kihúzta. A irissel a sugárnyulványok is kijöttek. Ezen eljárás mellett 20 eset közül 4-szer sikerült szövődmények nélküli eszményi lefolyást észlelni. Szövődményekül hármat említ fel, ú. m. : erős vérzést, lencseficzamot és lencse, illetőleg üvegtest előesést. Bár a nyulat chloroformmal hódította, a lencse ficzama volt legnehezebben kikerülhető s ezért ezt, hogy vájjon a műtét bevégzése után nem állott-e be, nem meri teljes biztonsággal tagadni, a mennyiben a műtét után nemsokára beálló közegi zavarok lehetetlenné tették a szem belsejében lévő részek pontos áttekintését ; másrészt pedig a később elővett bonczolatoknál alig válik lehetővé annak mögbirálása, vájjon a lencse nem szenvedett-e kis félretolást vagy ficzamot ? A legnagyobb mérvű tisztaságot nem tévesztette szem elől, az eszközöket és a szemkörnyi részeit előzetesen 2 % carbolsavas oldattal fertőztelenítette és ezen oldatból naponként háromszor cseppentett be az első három napon. A műtét után a szaruhártya pár óra múlva homályosodni kezdett, még pedig szélről kiindulólag, mi később szétterjedt. — Focalis világítás mellett a szétterjedő, szürkés pontszerűen elhomályosodott szaruliártyán keresztül kilehetett venni a mellső csarnok hiányát, — jól zárt seb mellett — ezért a szaruhártya hátsó felülete teljesen a szürkés sárgásán elhomályosodott lencséhez simult. Természetesen a teke igen lágy és észrevehetően lelapult. A második napon a szaruhártyahomály növekedett s már oldaltvilágítás mellett sem volt átvilágítható ; e mellett rajta igen finom széli edényződés mutatkozott. Seb jól zárt, teke különben teljesen lobtalan, köthártya-váladék és szemhéj-vizenyő nincs és a szemrés jól nyílik. A szemgolyó igen lágy és feltűnően kisebb, mint az ép. E tünetek a második napon fokozódtak, e mellett a teke folyton lobtalan volt. Végkifejlődéskor a szem összeállása a legkisebb fokra sülyedt, s a teke négyszögalakot vett fel. A műtét után 8—10 napon a szaruhártya pannusa a középből kiindulólag visszafejlődni kezdett s további 6—8 nap alatt teljesen feltisztult. A szaruhártya kiterjedése ezalatt tetemesen kisebbedett. A lencse fehéres, krétaszerű elhomályosodást mutatott s a mellső csarnok teljes hiánya folytán mindig szorosan a szaruhártya hátsó felületéhez simult. További három havi észlelés alatt nem igen állottak elő egyéb változások. A szaruhártyán a pannus fellépése a műtét kivitelének két része osztása által sem volt kikerülhető. A teke zsugorodását, a mellső csarnok teljes hiányát, a lencse sűrű elhomályosodását, — előbb duzzadását, később pedig zsugorát, — az üvegtest teljes hiányát a bonczolatok is bizonyították. A górcsői lelet az egyes időszakokban változott: a befejezési időszakban a szaruhártya változatlan, ép, kivéve a műtét j helyén fellépő heget, mellűiről fedi a homályos lencsét, míg háj túlról a lencse és a látóhártya közt finom kötszövet réteg foglal helyet. A sugártest környéke igen finom kissejtű orsósejtekkel van kitöltve, melyekbe gyér rostelemek vannak behintve, az utóbbiakat Deutschmann a sugárizom rostocskáinak tartja. Ettől kissé hátrább festeny nagyobb rögcsékbe halmozódik össze, hol az érhártya kezdetét segíti képezni. Befelé az érhártyát az óra serrata határolja. Utóbbi majdnem egész kiterjedésében finom ránezokat képez s nagymérvű sorvadás tüneteit külőli. Jól megtartva tulajdonképen csak a kütszövet-gerendázat van, a tulajdonképeni reczegelemek, a csap- és pálezika-réteg elemei, majdnem teljesen hiányoznak, úgy hogy azok helyén csak kötszövet-hézagok találtatnak. Aránylag legkevesebbet szenvedtek az idegduezsejtek és idegrostok, jóllehet a reczeghártya sorvadásának kezdete itt is nyilvánul. Helyenként egyes festeny-szemcséket találunk a sorvadt reczeg szövetében. A látóidegfő és maga a látideg nem mutatott a rendestől semmi eltérést. Végre felemlítendő, hogy a reczeghártya és lencsetok hátsó felülete közt levő finom üvegszerű képlet nem más, mint tömörült üvegtest-maradék s ez a rendes üvegtestben található ismert sejtelemekből áll. Mindebből azon tétel helyesége következik, melynek bizonyítása miatt a kísérlet végeztetett t. i., hogy a szivárványhártya és a sugárlest nyúlványai képezik a csarnokvíz forrását. Ezenkívül az állaton végzett kísérlet még mást is enged következtetni; mutatja ugyanis miszerint a folyékony üvegtest-alkatrészek forrását is a szivárványhártya, főleg pedig a sugárnyulványok képezik, hogy tehát a sugárnyulványok által készített folyadék nemcsak mellfelé a mellső csarnokba halad, hanem hátrafelé a Zinn-féle ővesén keresztül az üvegtestbe is hatol átszivárgás útján. Utóbbi mellett szól az üvegtest lassú zsugora, minek ismét a lencse elhomályosodása képezi főokát. Ha már egyszer magában a lencse belsejében szétesés állott be, akkor gyorsan átszürődési folyamatok képződnek, melyek ott, hol a csarnokvíz hiányzik, főleg az üvegtesttel folyadék-cseréhez vezetnek s ezt minden vizétől megfosztják. Hogy ily szemben a lencse már kezdetben, habár lassan, duzzad, mutatják azon bonczolatok, melyek a műtét után nem sokkal végeztettek. A lencse elhomályosodásának oka eddig nincs felderítve. Kisérlettevő ezt a központi tokhályogokhoz sorozza s azt véli, hogy nem a szaruhártya áttörése okozza, hanem hogy ' a lencsetoknak folytonos érintkezése a szaruhártyával hozza létre a lencse táplálási zavarát. A megzavart táplálási viszony képezi a főokot az elhomályosodásra. A reczeghártya sorvadása tengeri nyulaknál pedig az üvegtest zsugora által okoztatik. Ezen utóbbi viszony egyenes alkalmazása az emberi szemre azonban kissé merész lenné. Deutschmann kísérletei által jogosítva érzi magát a manchesteri és kölni Samelsohn vitás kérdéseit megoldani. A kérdés az volt : „Vájjon a sugárnyulványok, a szivárványhártya és a lencse együttesen erőmüvi beavatkozások által eltávolíthatók-e a szemből a látképesség tetemes csökkentése, vagy annak tökéletes tönkretevése nélkül ?“
