Szemészet, 1880 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1880-02-29 / 1. szám
13 14 kellene még megtartani az iritis serosa nevet, a mely ugyanis könyű glaucomaként lép fel, csekély látatágulattal, a midőn az iris kissé merev, a teke határozottan feszesebb, azonban a mellső csarnok mélyebb, s a szaruhártya hátszínén csapadék van. Ezen különböző folyamatot közös forrásból leszármaztatni egy bonczlelet alapján, úgy látszik merész dolog. Meg kell még Kniesnek, a rokonszenvi bántalom értelmezésére vonatkozó következtetéseit illetőleg jegyeznem, hogy ezek ellen első sorban következő tény szól. Knies azt mondá: Tudvalevőleg a rokonszenvi iritis jobbára az iritis serosa képében lép fel. Úgy hiszem ezen „tudvalevőleg“ nem olyan tudvalevő dolog, sőt ellenkezőleg, a rokonszenvi bántalom gyakoribb alakja a kérgesedéssel járó roszindúlatú iritis, nem pedig a savós szívárványhártyalob. Mauthner a rokonszenvi bántalmakról utóbb írt művében különösen hangsúlyozza, hogy rokonszenvi iritis serosa soha át nem tér az iritis sympathica malignába, és én a magam részéről ezen állítást, miután csak egyetlen egy iritis serosát -— oly betegséget, mely a legkedvezőbb jóslatot enged meg — láttam áttérni iritis sympathica malignába, csaknem megerősíthetem. Knies: Azon kérdést illetőleg, váljon a rokonszenvi lob mindig mint iritis serosa kezdődik-e vagy nem, azok után a miket láttam, állíthatom, hogy elég korán jutva hozzá, mindig az iritis serosa képét találjuk, csakhogy ez igen hamar tér át iridocyklitisbe. Az iritis serosán kívül eddig még a neuritist lehetett kimutatni, és épen ezt szeretném az iritis serosával kapcsolatban hozni; érhártyalobnak fogva fel mintegy a dolgot, olyannak, mely még nem jutott odáig, hogy csapadékot vessen a szarúhártya hátszínére, mert hiszen érhártyalobot látunk az iritis serosánál, csak mennyiségileg különbözött a genyedésitől. Ezen különbség aligha akadályozza az áttérést egyik szemről a másikra. Úgy hiszem, hogy miután a súgáridegek általi tovaterjesztés elien sok kifogás tehető, mindaddig, míg valamely rokonszenvi bántalomban szenvedett szem meg nem vizsgáltatik, mi eddig tudtommal nem történik, registráljuk egyelőre a felhozottakat. Az eszmecsere még folyt, de főleg a csapadék alkatrészeiről, alakjáról, a leülepedés helyéről stb. (Bericht über die 12-te Versammlung der Ophth. Gesellschaft, Heidelberg 1879.). Vidor, tnr. (Folytatása következik.) Adatok a vérömlenyes glaukoma kórboncztanához. Deutschmann R. tr.-tól. A vérömlenyes glaukóma a ritkább alakok egyikét képviseli ; az ide vonatkozó kórboncztani adatok éppen nem oly számosak és kimerítők, hogy az újabbak közlése a különben is többé-kevésbbé rejtélyes bántalom tanúlmányozására szükséges ne lenne. D. tr. közelebb két ilyen vérömlenyes glaukómában megbetegedett és azután enuclealt szemtekét igen részletesen vizsgált meg; az eredményből röviden következőket vesszük át: Az egyik szem 72 éves férfié volt, kinél a látási zavar rögtön lépett fel, és 8 nap múlva — az első vizsgálatnál — a recegen nagyobb vérömlenyek voltak láthatók a kanyarodott viszerek mellett; ilyen vérfoltokkal a sárgafolt is meg volt rakva; de az üvegtest még nem volt elhomályosodva. Félév múlva a láterő méginkább fogyott, receg a látideg körül elhomályosodott; edényei, kivált az üterek igen vékonyak ; még több vérömleny a recegben, köztük egészen frissek is. Ezután nehány napra a tekében fájdalmak léptek fel; a porczhártya körül erős belöveltség jelentkezett, s a porczhártya homályos lett, de az íris még nem volt megváltozva. Ekkor atropin alkalmaztatott; azonban már 5 nap múlva a tekebeli nyomás jelentékenyen fokozódott, miért is eserin alkalmaztatott naponta egyszer. Azontúl a fájdalmak folytonosan tartván, és a szerelések eredményhez nem vezetvén hat nap múlva a teke kiízeltetett. A vízszintes délőben átmetszett tekében az egész láta-tér szürkés-fehér anyaggal volt kitöltve; a sugárnyújtványok erősen duzzadtak ; a lencse tiszta ; az üvegtest fehérnye-szerű anyaggal vegyítettnek látszott; a receg az érbártyán simán feküdt, egészben jóval vastagabbnak tűnt fel, és vérömlenynyel volt megrakva ; a látideg-dombcsa csak részben és nem épen mélyen volt kivályódva. Górcső alatt a szivárványhártya melső felületén vékony izzadmány-réteg találtatott, mely azonban nem terjedt egészen a láta széléig, úgy hogy körülbelül Uj-da az íris legmelsőbb részének szabad maradt ; hasonló elemekből áiló izzadmány képezte a látabeli tömeszt is, csakhogy az tömöttebb volt és bőven el volt látva igen finom hajszáiedény-hálózattal : különben maga az íris nem mutatott kiilönösbb elváltozást; edényei vérrel erősen telve voltak ; szövetében apró vérömleny-maradványok és kerekded selytek találtattak. A lencse melső tokján mi kóros sem találtatott. A súgárnyújtványok igen vérdúsak, de beszűrődés vagy izzadmány nélkül. Az érhártya edényei szintén erősen megtöltvék vérrel. A legfeltűnőbb elváltozásokat a receg mutatta, így először is a fösteny-fölhám sejtjei rendes alakjuk mellett részben igen megnagyobbodottak, s a mellett sokkal erősebben megfestvék, míg mások a rendesnél kisebbek, és ezek föstenyüktől nagyrészben megfosztvák, s ezeknél a fösteny a szélek körül mintegy szegély-szerűleg van felhalmozódva. Ismét más sejtek szabályos alakjukat elvesztve hosszúkássá, közel orsó alakúvá nyúltak meg, s ezek mindannyian igen erősen föstenyzettek ; voltak azonban egészen föstenynélküli sejtek is, melyeknél a magvak nem voltak láthatók, úgy hogy egészben egy szitához hasonló átliggatott hártyának tűntek fel. A receg az egész kötszöveti váz túltengése folytán mindenütt megvastagodott, és azonkívül helyenként kisebb-nagyobb vérzések által dúdorodásokkal volt megrakva. A kisebb vérömlenyek többnyire az idegrostrétegben feküdtek csíkolatok alakjában ; a nagyobbak azonban egészen a belső magcsarétegbe hatolnak, míg a legnagyobbak a reczeg valamennyi rétegét elfoglalták. Ezenkívül a külső és belső magcsaréteg között boltozatosán egymásfelé rakódott igen finom rostanya-alvadékok foglaltak helyt, itt-ott kevés és igen apró veres, majd fehér vértekecsek társaságában. A legfeltűnőbb s eddigelé nem igen ismert változások találtattak a pálczika- és csaprétegben. A pálczikák csak kevéssé voltak megváltozva; belső felük némileg meghosszabbodott és egyenlőtlenül megduzzadt, míg a külső rész nagyobbára elpusztúlt. A c-apréteg belső része bunkósan megtagadt- és meghoszabbodott, s tiszta nagy maggal ellátott, mialatt a külső rész megnyujtott négyszöget mutatott; tűzetesb vizsgálatnál kitűnt, miszerint ott, hol a csapocskák magva hibázott, az üres csapocskák rostjai a külső határoló hártyához illeszkedtek; ahol azonban a csapok belső részei nagy mérvben megváltozottaknak tűntek fel, ott a magvak rendes helyükön találtattak, csakhogy erősebbeu meg voltak duzzadva ; úgy hogy itt mindenesetre a csapok önálló bújálkodásáról van szó. mely lassanként az egész rétegnek feljebb nyomúlásához vezet. A pálczika- és csaprétegnek ezen bujálkodása egészen az idegdombcsáig terjedt, csakhogy a dombcsa közvetlen közelében a bujálkodási alakok mind gyérebbek voltak ; ellenben itt a dúczsejtek vizenyősen meg voltak dagadva, s helyenként a dúczsejtek egészen eltűntek. Helyenként a receg elválaszthatlanúl össze volt nőve az érhártyával, és ezen helyeken a receg tökéletesen kötszövetté volt elfajúlva; a fösteny-fölhám ezen helyeknek megfelelőleg nagyobbrészt föstenynélküli volt, azonban a selytek megnagyobbodottak és alakjukban megváltozónak. A receg edényei részben telve voltak veres vértekecsekkel, részben finom rostanyszerű izzadmány által eltömve. Az idegdombcsa csak mértékesen és részben volt kivájva ; a vajulat alapját a szétbomlott dombcsa-anyagának részei töltötték ki. Az idegnek úgy külső, mint belső hüvelye erősen megvastagodott, a hüvelyek közötti hézag megszélesbedett; a gerendezet bújálkodott, és a hézagban meglehetős nagyságú vérzés maradványai találtattak. A látideg törzse a környezettől a központ felé haladólag részben sorvadt; a sorvadást a látideg állományába behatolt vérömlenyekre kell visszavezetni. Az üvegtest fehérnyeszerű állománynyal volt beivódva. A köthártya alatti szövetben nagy mennyiségű vérömlenyek, melyek részben egészen a porczhártya fölháma alá terjedtek. A tülkhártya feletti véredények erősen teltek, és az edényfalak helyenként megvastagodvák. Magán a tülkhártyán és a súgáredényeken kóros megváltozás nem találtatott.
