Szemészet, 1880 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1880-12-26 / 6. szám
83 84 felé terjedne. A fiú létereje, megfelelő domborüvegekkel teljesnek mondható, nemrég láttam, tanulmányait sikeresen folytatja. A lencsetok mindkét szemben annyira oldalt fekvésbe húzódott vissza, hogy ki nem tágított látáinak területén az észre nem vehető. Egy harmadik idevágó esetet az idén észleltem. Egy 12 éves leány jobb szemének lencséje egész terjedelmében egyenletesen elhomályosodott, szürkefehér szinü, netaláni zsugorodását kizárja azon körülmény, hogy a legtüzetesebb vizsgálatnál sem lehetett rezgést látni a fényre pontosan reagáló szivárvány hártyán. Midőn kitágítottuk a látát ad imum a lencse rendes térfogatban jelenkezett. A látás a szem előtt végbe vitt kézmozgás felismerésére szorítkozott. A láttér épnek bizonyult. Az elhomályosodott lencse puha consistenciának minden jelét mutatván, folyó évi Julius hó 6-án tokmetszést vittem rajta végbe, és pedig úgy, hogy a lefektetett beteg feje mögött állva, a tokmetszőt rézsűt vezettem alulról és belülről fel- és kifelé. A metszés közben, melyet igen felületesen vezettem volt, nagy excursióban láttam meglódulni a lencsét, és miután absolute semmi sem ürült ki a lencséből, tartva attól, hogy talán meg sem is nyitottam a tokot, ugyanazon irányban és hosszban mélyebbre hatoló metszést végezék Jött-e ezen másodizbeli metszésre — a tüt a két metszés közti időben nem húztam ki a csarnokból — valami a lencse bennékéből, biztosan nem állíthatom, mert a viznedv időközbeni kifolyása által már nagyon szűkült a csarnok. Éppen ezen körülménynél fogva, félve a luxált lencse részéről később támasztandó visszahatástól, rögtön elhatároztam magamat a módosított vonalas extractiora, ezt azonban a gyermek rendkívüli nyugtalansága miatt csak kábítás alatt lehetett volna foganatosítanom az ily szemben mégis könnyen beállható nagy üvegtestiszam miatt ; másrészt pedig a szűkült csarnok is nagyon útjában leendett a csendes és szabatos műveletnek. De minthogy a meglusérlett kábítást a beteg roppant mértékben ellenezte, elállottam a műtét azonnali véghezvitelétől, nem gondolván koczkáztatni pár napi halasztás által mitsem. A netalán beálló visszahatás ártalmasságát ellensulyozandja az operationak a víznedv meggyülése által könnyebben eszközölhetése. Hogy a fenntebb előadott két esetbeni tapasztalás dacára ily habozó voltam a teendőkre nézve, ennek egyrészt az volt oka, mert a beteg már 12 éves, oly életkorú, midőn az elhomályosodott lencse consistenciája általában nagyobbra becslendő, és így a teljes felszívódásra sem lehet bizton számítani, másrészt pedig habozóvá tett azon körülmény, hogy a tokmetszés után nem láitam világosan kinyomulni foszladékokat a lencsetestből, és így azon kellemetlen lehetőség állott szemem előtt, hogy a luxált lencse tokja sértetlen maradván, felszívódásról egyáltalában szó sem lehet. A kórlefolyás mindezen aggodalmat tárgytalanná tette. A műtét után közvetlen nyomkötés és atropin alkalmaztatott. Másnap semmi reactio, a láta ad imum kitágult, a lencsének felső és külső karimája a víznedvvel teljesen megtelt mellső csarnok hátterén világosan kiválik, és mintha kissé előre lenne tolva. Harmadnapra a lencse egész teljességében kiesett a mellső csarnokba, úgy amint a két fenntebb vázolt esetben. Visszahatás absolute semmi. Műbehatásnak ily körülmények között csak akkor lett volna helye, ha meg lettünk volna győződve arról, hogy a lencse tokostul esett elő. De ezt most már csaknem biztossággal lehetett kizárni, a mennyiben a magát egész kiterjedésében praesentáló lencse mellső falán merőben hiányzott a tok rendes fénye ; bágyadt szürkés fehér korong volt előttünk, melyről bátran lehete feltenni, hogy lecsupaszított kéregállomány, melyet a köröskörül öblögető víznedv hovahamarább felszivódásra fog juttatni. És igy is történt. 5—6 napig a kórállapot látszólag változatlan maradt minden visszahatási jelenség nélkül, ez időtől kezdve a lencsekorong hosszátmérőire nézve nem, de a mélységiekére nézve változott, a mennyiben rezegni kezdett a szem mozgásánál, mit csakis úgy lehet magyarázni, ha feltesszük, hogy vastagságából veszített a lencse. Hovatovább a hosszátmérők is rövidülni kezdettek, a karima köröskörül elmállásnak indult és körülbelül 3 hét lefolyása után felényire olvadt a lencsetömeg. Ez időtájban igen érdekes jelenség volt észrevehető a lencse hátsó felületén, melyet a lencse mellfelé történt tengely forgása folytán igen tisztán lehetett szemmel követni. Ugyanis a hátsó felületen az ösmert szerkezetnek megfelelőleg a lencse 3 cikkre bomlott szét, mely bomlást mély barázdák jelöltek. Ezen barázdák természetesen a tömeg elkopásával lépést tartva mentői rövidebbek, annál mélyebbek lettek, mig végre a tömeg eltűnésével, mi a műtét utáni 47-ik napra következett be, végkép elmúltak. Augusztus 22-én a szem rendes állapotba jutott, látereje megfelelő domborüveggel olvasásra képesítő. A hátramaradt tok, mint az a budapesti kir. orvosegylet Oktober hó 28-án történt bemutatáskor constatálható volt, a tokmetszésnek megfelelő irányban elliptikus nagy, rézsűt alulról és belülről, fel- és kifelé elhelyezett nyílást mutat, mely éppen a láta síkjának közepébe esik, tiszta és jó látásra képesítő. Ezen esetek előadása után visszatérek a felvetett kérdések fejtegetésére. Kétséget nem szenved, hogy vannak körülmények, melyek között a látszólag puha lencse jelenlétében sikertelenül megejtett tokmetszés után a szemet megtartani, illetőleg annak látóképességet szerezni csak úgy lehet, ha a lencsét eltávolítjuk. De mikor mondhatni a tokmetszést teljes biztossággal sikertelennek ? közvetlen a műtét után azon egy, az igaz igen fontos okra támaszkodva, hogy igen kevés vagy éppen semmi sem nyomult elő a lencse bennékéből, következtetni az extractio szükségességére, igen korai volna ; mert mint az előadott esetekből láttuk, kevés vagy éppen semmi sem ürült ki a tokmetszés után a lencse állományából, és aránylag rövid idő alatt mégis teljesen eltűnt a látás impedimentumát képező tömeg. A tokmetszés közben mutatkozó lencsemozgás, a félemletes lencseficam (luxatio lentis) sem lehet, mint ilyen, egymaga mérvadó arra nézve, hogy legott az extractióhoz kelljen folyamodni mint egyedüli expedienshez, mert hiszen, mint láttuk 3 esetben — és nálunk a veleszületett hályogok száma egyáltalában aránylag nem nagy, a 3 eset tehát mindenesetre mond valamit — a csarnokba lódult lencsék minden visszahatási jelenség nélkül lassankint teljesen felszívódtak. Két latba eső ellenvetést lehetne itt felhozni. Egy az, hogy az összeköttetéséből kiesett lencse, ha nem lép elő a mellső csarnokba, hanem bennreked a jóval szükebb hátsó csarnokban, itt, kivált ha felpuffad, nyomást gyakorolva az irisre, súlyos visszhatási tüneményeket idézhet elő. Ezen ellenvetés helyes, és csak azt felelhetni rá, hogy többé-kevésbé ugyanez történhetik akkor is, midőn nem a hátsó, hanem a mellső csarnokban székel a helyhagyott lencse, és hogy ilyenkor mindig m ulhatatlanul szükséges az extractiot végezni. A másik ellevetés az lehetne, hogy a felszívódási folyamat a hüvelyéből kifejlett lencsében jóval gyorsabb lehet, ha az a mellső csarnokban székel, hol szakadatlanul öblögettetik mintegy a környező csarnokviztől, mint a hátsóban, hol a felszívódást eszközlő, vagy legalább siettető viznedv nem járhatja a felszívandó tömeget oly mértékben körül. Ezen ellenvetés is helyes, de éppen nem azok mellett érvel, kik a tokmetszés elvi elejtése mellett emelnek szót. Igenis, valószínű, hogy a hátsó csarnokban veszteglő toktalan lencse a mondott okoknál fogva sokkal lassabban mállik szét, de ebből mi következik? bizonyára nem az, hogy ha a tokmetszés után, akár egy pár héttel is, látszólag változatlan volna a lencse, máris sikertelennek tartsuk az előrement discisiót, hanem az, hogy türelmesen várakozzunk hetekig, sőt talán nehány hónapig is, feltéve természetesen mindig, hogy izgatottság semmiféle jelenségei nem lépnek fel. A felszívódási folyamat előrehaladásának különben van egy igen szembeötlő jelzője ; és ez az iris, mely a lencsetömeg sorvadását mindig elég híven mutatja folyton öregbedő rezgése által ; a hol ezen rezgés öregbedése beáll, ott a felszívódási folyamat megindult, mert azon rezgés, melyet a tokjában maradt, tehát felszivódásra kilátást nem nyújtó, egyszerűen luxált lencse hoz létre az irisben, egyenlő fokú marad, mig a folyvást kisebbedő lencse, igen természetesen folyvást nagyobbodó irissrezgést fog maga után vonni. Az irist ilyetén rezgésre alkalmas állapotba juttathatni az által, hogy esetről esetre nehány napig szünetelünk az atropinnal. Ekkor az iris kiszélesbedik megint és a netán jelenlevő rezgést jól lehet rajta észrevenni. Ezekből láthatni, hogy a puhábbnak látszó, de valóságban viaszkemény lencsék tokmetszése után közvetlenül, a műtét eflfectusáról Ítéletet mondani néha nehéz, sőt merőben lehetetlen; erre idő, sokszor sok idő szükséges ; de tekintve az egész folyamat ártatlanságát nem tudom belátni, miért ejtsünk el oly műtétet végkép, mely csaknem semmi sértéssé! nem jár és az igazán puha há
