Szemészet, 1880 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1880-10-31 / 5. szám
— 7i — a sárgát világosnak 15 — 22 m. sárgának 1—6 m. távolban „ fehéret „ 28—30 „ fehérnek 16—20 n n „ narancsszint „ 24—25 „ narancsszínűnek 3—8 n n ,, ibolyaszínt „ II—13 „ ibolyaszínűnek 1—4 11 n Valamennyi szín elébb lett tehát világosnak semmint színnek felismerve. A térközök tehát, melyekben a legtöbb szín felismertetik sokkal nagyobbak electricus világításnál, mint a legjobb napvilágnál. Hasonló kísérleteket végzett előadó közvetlen napfénynél szintén olyanokkal, kiknek látereje S=i, vagy ^>1. Az eredmény itt is az volt, hogy a színek nagyobb távolban ismertetnek fel. A kétszemmeli nézés nem eredményezett nagyobb térközöket, mint az egyszemmeli. Az észleletekből következő folyik : 1. A színérzés nem áll be közvetlenül miután a pontocska világosnak tűnt fel. 2. A színérzés határai eddig nem kellő távolban levőknek vétettek fel; közvetlen napfénynél és electricus világításnál az l mm. átmérőit színes pontok sokkal messzebb ismertetnek fel, mint 5 rn. távolban. 3. Az említett nagyfokú világításnál átlag a vörös szín 14 m., a zöld és kék 7 m. és a sárga 8 m. távolban ismertetnek fel valódi színben. Négy nubiai egyén szemének vizsgálatából (persze 104 vizsgálatból) átlag következő, még sokkal nagyobb távolok eredményeztettek: vörös 22 m., zöld 19 m., kék 18 m. és sárga 20 m. Graefe Alfred tnr. Veleszületett kemény maghályogról. Miután Boerhaave munkálatai által a múlt században végre meg lett állapítva, hogy a szürke hályog nem egyéb, mint a jéglencsének elhomályosodása, az orvosok figyelmét főleg a hályogok különböző consistenciája foglalkoztatá. így Richter oly összeállási skálát állított fel, mely az igen puha cataracta lactea- és purulentá-val kezdődik — ezek bizonyos körülmények között cataracta cysticá-ba térhetnek át — és a kőkemény, a mészhályoggal végződik. Ezen skála közbenső tagjai a félig puha, a caseosus és a szaruszerű összaállást mutató hályogok. Beer már tisztán kimondja, hogy a hályog consistenciája nagy befolyással van nemcsak a prognosisra, hanem a műtét módjának megválasztására is, és iparkodik ilyen, napjainkban is mindinkább érvényre jutott nézetek alapján támpontokat nyújtani klinikai consistenciajelzés számára, melyek részben értékesek, másrészt azonban tanúskodnak arról, hogy ezen tanulmányok még igen kezdetlegesek. Újabb időben különösen Graefe volt az, ki a vonalas extractióról irt munkájában (1855) öregbítette ismereteinket a hályog összeállásáról és ennek kórjelzéséről. Igen korán ismerték fel — folytatja előadó — az életkor nagy befolyását a keletkező hályog összeállására, es ha általán véve tagadhatlan, hogy élemedett korban a hályog, kivált a mag tájékát illetőleg átlag kemény, az első életévekben pedig puha, úgy látszik, hogy ezen, lényegében helyes felfogás uralma alatt a szemészek bizonyos, veleszületetteknek joggal nevezhető hályogokkal szemben kissé elfogultak maradtak. Az irodalom bizonyítja, hogy a veleszületetett szürke hályogokat puháknak, az az olyanoknak tartják, melyek a gyermekkori physiologikus lencse puhaságával bírnak, vagy még ennél is puhábbak. Éptaní összeállást joggal azon hályagoknak tulajdoníthatunk különösen, melyek a szem képzési hibáival: colobomával, aniridiával, kicsíszemben s, a t. fordulnak elő és részlegesek, továbbá a szintén részleges, úgynevezett tengelyhályogok, a pontos és csíkos, végre a réteghályogok. Ezekkel szemben azon veleszületett hályogok állanak, melyek az egész lencseállomány szétesését mutatják. Csekély consistenciájukat már fehér vagy fahérkékes színük és rajzuk bizonyos homogeneitása által árulják el. Csaknem mindig regressiv átalakulásban vannak és ennek foka szerint térfogatuk kisebbedik, néha cystaszerü tasakká redukálódván, mely kevés fehér, amulsiv folyadékot tartalmaz. Ezen, zsugorodásra hajlandó, igen puha, veleszületett hályogok egy másik tulajdonsága az, hogy gyakran szöveményeztetnek tokhályoggal, mi kisebb nagyobb mértékben fejlődik ki. Ezek volnának az irodalomban eddig feljegyzett veleszületett hályogalakok. Feltűnő, hogy egy alakról nincs említés téve, meiy a rendes lencse összeállásának fokát jóval felülmúlja és különösen keménysége által jellegeztetík. En nem azon veleszületett hályogokat értem, melyekről Becker tartalomdús munkájában megemlékszik mondván : „Keményebb összeállást csak összetöpörödött és olyan hályogoknál találtam, melyek a szivárványhártyával egybenöttek“, hanem én azon veleszületett viaszkemény cataraktákra figyelmeztetek, melyek éppen az által tűnnek fel, hogy nem mutatnak hajlandóságot sem zsugorodásra sem pedig szövödményezésre. Mindig kétoldali totálhályogok ezek, és oly térfogatuak mint az ép lencsék. Az elhomályosodás vagy egyenletes, vagy a központ felé némileg öregbedő. A szín szürkés-fehér és valódi szürke közt ingadozik. A tok rendszerint tiszta marad. Nem azért hozom fel ezeket — mond előadó — mintha valami újat gondolnék közölni, meg vagyok győződve, hogy ezen általam sokszor észlelt hályagalakot szaktársaim éppen úgy ismerik mint én, hanem azért, hogy először is megrendítsem azon állhatatosságot, melylyel az irodalom eme hályogalakot ignorálja, másrészt és föképen azért, hogy az ezzel szemben szükséges gyógyeljárás szabályoztassék. Mint valószínűleg mindenkivel, úgy velem is történt, hogy a kérdéses hályogot discisio által iparkodtam eltávolítani. És mit tapasztaltam? azt hogy az általános felfogáson alapuló feltevés, mely szerint puha hályoggal van dolgom, nem vált be. A hályognak jelentékeny keménységét azonnal bizonyitá az, hogy a tokot átszűrő tű továbbvezetésénél az egész lencse sagittalis irányban tovalódult. A tűnek bizonyos síkon történő jobb szétmetszés végetti oldalmozgatásai nagy, ficammal fenyegető excursiókba hozza a lencsét. Mindezt csak a lecsee nagyobb keménysége által értelmezhetni. A puha, vagy csak az olyan hályognál is, mely nem mutat nagyobb consistenciát, mint az ép lencse, a tok átszúrása után mily ellentállás nélküli könnyűséggel történhetnek a metszések, a nélkül, hogy a lencse hélyét elhagyná! Ezen hályogok viaszszerű összeadása úgy látszik egyenletes az egész lencseállományban, mert ha korlátolva marad a tű mozgása a külső részekre is, a lencse együttmozgása elárulja a nagyobb consistenciát. És ezzel összhangban áll a discisio igen jelentéktelen ejfectusa is. Ha még oly nagy mértékben nyitottuk is meg a tokot, igen lassú a beivódás, és csekély a legkülsőbb kéregállomány felpuffadása. Másodszori discisiónak, mely sok héttel később hajtatik végre, nincs egyéb eredménye, minthogy eredeti keménységét megtartja a lencse. A rövidebb-hosszabb időközökben ismételt discisiók után előadó végre vonalas extractiot kellett, hogy végezzen lándzsakés segélyével, gyakran nem éppen szerencsésen, kivált azért, mert sokszor tisztátalan volt az eredmény. Előadó reflectálván nehány idevágó esetre bevallja, hogy nincs hályogalak, mellyel szemben, gyógytani tekintetben, oly zavarban volna, mint ezzel. Javaslata oda irányul, hogy a műtétet ily esetekben aránylag érettebb korra, talán a 6-ik életévre kellene halasztani, és ekkor is lemondani a discisioról, legott alkalmazva a módosított vonalas metszést, esetleg előreküldött iridectomia ntán. Az ezen igen érdekes tárgy felett keletkező vitában Mayweg, Hippel, Leber, Krüger és Becker tr-ok vettek részt. A alamennyi constatálta Graefe tapasztalatának helyességét, és a therapiát illetőleg megannyian oda nyilatkoznak, hogy ily esetekben a discisio cserben hagyván az orvost, legczélszerübb egészen eltávolítani a lencsét, Hogy ezen behatóbb eljárás szükségessé tenné azt, hogy a 6-ik életévig várjunk vele, ellenkezésre talál, és a vitatkozók túlnyomó része tapasztalatokra hivatkozva nem tartja veszélyesnek, ha a műtét a csecsemőkor első hónapjaiban végeztetik. A szaruseb igen gyors gyógyulékonysága, tekintve azt, hogy
