Szemészet, 1879 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1879-11-02 / 5. szám
67 68 valószínűleg ő maga is megmosolyogja azon hevét, a melylyel akkor mint újból megtért az annál jobban gyűlölt azonossági tan ellen elég élesen ki nem vélt kelhetni. Foglalkozzunk nehány kísérlettel. Fölötte érdekes kancsaloknál binokuláris kettős képeket kieszközölni, hogy azok viszonyait vizsgáljuk. Strabismus alternansnál, hol színes üveglemez alkalmazása által kettős képeket még nem idézhetünk elő, — elérhetők ezek, ha, Graefe szerint, középszerű hasábokat függélyesen egy szem elé teszünk. A két egymás fölött álló kép laterális távolsága egymástól oly elenyészőleg kicsiny, hogy a szemek egymáshozi megváltozott viszonyához nemcsak semmi arányban nincsen, hanem fekvésük egyes esetekben egyenesen olyan, hogy az így megváltozott vetítési viszonyokat első pillanatban igazán egy uj kétszemi összeegyezés kifolyásaként gondolni lehetne. Ha a hasábot vízszintesen alkalmazzuk, akkor kettős képeket előbb nyerünk, ha az alapot befelé, mintha kifelé irányítjuk, (strabismus convergensről van itt szó). De épen ezen utóbbi kísérlet által előidézett kettős képek sokkal jobban érdekelnének. És pedig azért, mert a hasáb adductorikus hatása folytán kisebbedik a kép excentricitása a reczegen, azaz a kép a macula luteához közeledik. Egynéhány Graefe által közlött esetben ugyan úgy van, hogy „a hasábalap kifelé való helyezésénél kettős látás néha csak akkor fejlődött, ha általa a kóros elirányítás túligazítása (Supercorrection) történt, azaz: ha a reczegizgatás egy a macula luteától kifelé fekvő pontra át lön téve.“ Ily supercorrectio azonban nem egykönyen érhető el, mert, a mint nem egyszer láttam, a hasáb hatásának lassankinti fokozásával, a szemek összehajlása is fokozódni szokott, — a mi természetesen mind gyengébb és gyengébb fokban és csak bizonyos határig lehetséges : de mégis nem egyszer, p. o. középfokú strabismus convergens alternansnál a rendelkezésemre álló legerősebb hasábpárnak alkalmazása mellett, melynek ereje összesen 40" volt, láttam, hogy a fixálás váltakozása csak megfelelő kifelé forgatás által jött létre. Tehát a prismák által eszközölt nagyfokú adductió daczára még mindig viszonylagos összehajlással volt dolgunk. De hogy az említett módon kettős képeket nyerhessek betegeimnél, soha supercorrectiora nem volt szükségem. Ha t. i. a kancsal szem elé vízszintes (alappal kifelé) és azon felül még függélyes hasábot (alappal befelé) is tettem, s ha a beteg a rendesen azonnal fellépő kettős képekre figyelmes maradt, a mi némelykor csak a kísérlet többszöri ismétlése után történt, akkor azt találtam, hogy a vízszintes adductioprisma egyszerű alkalmazásánál is minden túligazítás nélkül, kettős képeket látott. A mi épen ezen eljárást oly nagyon fontossá teszi, az azon körülmény, hogy a kettős képek keresztezetten fellépnek, daczára annak, hogy a szemek, tekintve viszonyukat a tárgyhoz és beszámítva a hasáb adductorikus hatását, még mindig túlságosan összehajlanak. Ismételjük más szavakkal, hogy mi történt itt. A hasáb hatása folytán elmozdúlt ugyan a reczegkép azon ponttól kifelé, a melyen a szem kancsal-állásában létrejönni szokott, — de a nélkül, hogy a tulajdonképeni reczegközepet elérte, annálkevésbé túlérte volna; mindazonáltal az adott esetben a divergencia kórtani jelét nyertük. Ugyan e jelleggel viseltetnek igen gyakran azon kettős képek, a melyek a strabotomia végezte utánfellépni szoktak, függetlenül attól, vájjon megszüntetett-e általa a kancsal-állás egészen, vagy vájjon csak részben. Ezen tények is csábítanak ama nézet elfogadására, mely szerint a fixáló szem reczegének küzpontja és a kancsal szem reczegének azon excentrikus pontja között, a melyen a tárgy képe egyúttal létrejön, szoros viszonyok állottak elő, még pedig oly viszonyok, a melyek ezen változott állásban létrejött kétszemű látásnak megfelelnének. Nemsokára ezen kérdésnek jobban szembenézni fogunk. Áttérek most az állandó egyoldalú kancsalsághoz. Itt a kettősképek általában sokkal könyebben idézhetők elő : néha elég színes üveglemezt egy szem elé tenni, — néha szükséges azonkívül rövid időre hasábot is függélyesen alkalmazni. A képek viszonylagos állása is egészen más ; a meglevő eltérítésnek annyiban felelnek meg többnyire, hogy egyneműek a kóros összehajlásnál és keresztezettek széthajlásnál. De még itt is csak kevés esetben felel meg a képek egymástóli távolsága a kancsal szem eltérítési fokának; hanem többnyire feltünőleg csekélyebbnek jeleztetik. Ezen utóbbi leletekből következik, hogy a strabismus monoiateralisnál azon törekvés, mely a szem megváltozott állását az öntudattal összhangzásba hozni igyekszik, némileg nehezebben bir érvényre jutni, mint a strabismus alternansnál. Graefe régi dolgozatában visszavezeti e jelenséget a kancsal szem leszállított látképességére, s az ő terjedelmes új munkájában*) nem találom, hogy ebbeli nézete megváltozott volna. Pedig ezen magyarázat annálkevésbé elégíthet ki, minél határozottabban ellenszól neki némely lelet. Itt van például két eset, melyet épen a legutolsó napokban majdnem egymásután vizsgálhattam. Egy 12 éves leány bal szemén nagyfokú strabismus convergensben szenvedi. 3 héttel ezelőtt Arit tanár által Bécsben mindkét szemén — de elégtelen sikerrel — operáltatott ; a bal szem még mindig közép fokban kancsalít be- és felfelé. A két szem láttreje egyenlő és tökéletes; üvegek visszautasíttatnak. A bal szem átveheti és meg is tarthatja a fixálást, ha a jobb szem rövid időre el lett fedve ; ez utóbbi ez alkalommal kancsalállásba jön befelé, de nem , mint várni lehetne, egyszersmind kiegyenlítőleg lefelé is, hanem szintén, habár gyengébben mint rendesen a bal szem — felfelé. A műtét előtt nem történtek vizsgálatok ; a műtét után még múlóképen sem lépett fel kettőslátás. A színes üveglemez most sem idéz elő kettősképet, de igenis előidézi egy a bal szem elé tartott függélyes hasáb. Az így fellépő kettős képek, megfeleloleg a szemek rendellenes állásának, egyneműek, elég jól megegyező lateraltávolsággal (az egyúttal fellépett magassági eltérés nem vétetett kellőleg tekintetbe a függélyesen alkalmazott hasáb által előidézett complikálás miatt). Itt látjuk, hogy daczára a jóláterönek, sőt daczára annak, hogy a két szem a fixálást bizonyos értelemben felváltani képes, hogy a kettős képek mégis azon viszonyok értelmében kifelé projiciáltatnak, melyek az egykori rendes szemállás befolyása alatt az öntudatba léptek. — Ellentétben áll az ilyen esetekkel a következő : Egy 14 éves ifjú jobb szemén strabismus convergensben szenved. E szem központilag nagyobb fokban amblyopikus, a rögzítést át nem veszi. Kettős látás csak függélyes hasáb alkalmazásánál lép fel. Ha ezt alappal lefelé tartjuk, a kettős képek keresztezettek, ha felfelé egyneműek, de mindig igen csekély oldali távolsággal. Íme, daczára az amblyopiának egy vetítési viszony, a mely csak a valódi strabismus alternansnál nem lepett volna meg. — — Midőn az eddig említetteket közelebbről megtekintjük, be kell vallanunk, hogy a kancsalok kétszemű látását illetőleg az esetek nagy számában a hibás szemállás s az öntudat között uj viszonyok látszanak kifejlődni, a mi már magában a reczegek azonossági elméletével a legnagyobb ellentétben van. Sőt a kancsalítás egy egész kategóriájánál, t. i. a strabismus alternansnál, ezen viszonyok olyanok, hogy belőlök következtetve azt kellene várnunk, miszerint a koncsalok egyszerű-látása egy valódi kétszemű látművelet, mely helyzetüket illetve inadaequat reczegbenyomásokon alapszik. Felfoghatják uraim, hogy mennyire lehetett Graefe Alfred érdekében, az azonossági elmélet tökéletes és irgalmatlan megbuktatása czéljából, kancsal betegeinél olyan valódi binokuláris egyszerű-látást be is bizonyíthatni. Több ízben említett dolgozata e tekintetben igen sajátságos adatokat tartalmaz, melyek azt, a mit ő keresett, meglepően bizonyítják. Hangsúlyozom, hogy Graefe saját nézetei e tekintetben azóta nagy mértékben megváltoztak, mégis felemlítek egynéhányat régibb adatai közül. Helyesebb és alaposabb ismereteket nyerhetünk a szóbanforgó viszonyok fölött, ha ama téves nézeteket, talán épen azért, mert Graefe újabb művében azokat egyszerűen elhallgatja, a kritikának alávetjük, mivel így egyszersmind azon úton haladunk, a melyen feltevésünk a kancsolok binokuláris egyszerű-látásáról legjobban próbára vonható. Graefe egyik akkor tett nyilatkozata szószerint így hangzik : „Strabismus convergens alternans azon eseteiben, hol kettős képek színes üveglemezek segélyével el nem érhetők, sokszor úgy *) Graefe-Saemisch. Handbuch der gesammten Augenheilkunde. IX. Cap. Motilitätsstörungen von Prof. Alfred Graefe in Halle.
