Szemészet, 1879 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1879-05-11 / 3. szám

get a közárvákra lehetne fordítani. Megemlítjük továbbá, hogy hogy 1815-ben a Bécsben elhalt Sándor István végrendeletében egy Pesten építendő „szülő- és lelenczház“ alapítására 10,000 Irinyi alapítványt hagyományozott. Ezen összeg kamatostól együtt 1877. végével 117,303 frt 87 krt kitett. Figyelmeztetünk arra a körülményre, hogy a főváros tetemesen hozzájárulna az illető költségekhez, mert tetemesen hozzájárul a költségek szülő okaihoz, a törvénytelen gyermekek nagy számához, s hogy a jóakarat meg van benne, mint azt legújabb ténye, nagyszerű alapítványa mutatja, mely már is első alapköve a leendő közárvaháznak. Csak érintjük azt a módot, hogy a költségek egy nagy részét azokra a helységekre lehetne repartirozni, melyekből az illető anyák kerültek. Nemkülönben emlékeztetünk arra, hogy valahol lappang Nádasdi meglehetős nagy alapja, melyet a 66—71-es években a közárvaház czéljára gyűjtöttek. Nem szabad elfelejteni, hogy a felvilágosított társadalom, melynek a közárvaház legsajátabb érdekeit óvja, bizonyára nem fogja megvonni tőle jótékony adakozó kezét. Nem is kellene mindjárt a közárvaházakat oly módon berendezni, hogy minden gyermeket befogadjanak, lehet azokat az ország pénzügyi viszonyainak jobbrafordúltával fokozatosan bővíteni. Mindezeket csak röviden érintem. A részletek a kivitellel foglalkozók dolga. Annyit látunk, hogy a mit a tudomány szükségesnek ítélt, az nem keresztiilvihetetlen. Mi nekünk pedig itt e helyen nem lehet más czélunk, mint a dolog tudományos oldalát vitatni. E tudományos oldalnak egy — s ezúttal utolsó — pontjára nézve, t. i. milyen legyen ez a fölállítandó közárvaház, bátorkodom t. olvasóim figyelmét még csak rövid időre kikérni.

F) A közárvaházak berendezésének módja.

Minden intézet szervezete azon czéltól függ, melyet elébe tűznek, azoktól az eszközöktől, melyek rendelkezésére állanak és azon helyi körülményektől, melyekkel számolnia, melyekhez alkalmazkodnia kell. E czél, ez eszközök s e körülmények pedig fontosak lesznek a következő kérdések eldöntésénél: kiket fogadjon be a közárvaház, mikép ápolja s nevelje a befogadottakat, s meddig maradjanak a gyermekek az intézett gyámsága alatt. E kérdésesekhez akarunk röviden hozzászólni.

A közárvaháznak czélja nálunk nem lehet egyéb, mint azokról a gyermekekről gondoskodni, kik különben igen valószínűleg elvesznének. E meghatározás némileg elasticus s épen azért alkalmas, megengedi az intézet fokozatos fejlődését. Ha az intézet elég gazdag, több gyermek megmentésére vállalkozhatik, megmentendő gyermekekben alig ha lesz hiány. Ha eleinte szűkebb körben kénytelen mozogni, szervezetének olyannak kell lennie, hogy túlságos sok gyermek ne kerüljön be hozzá.

Épen ezért nem ajánljuk a forgóval ellátott közárvaházlendszert, mert oda minden gyermeket fogadnak be, kit a forgóba betesznek, tehát törvényest is. Azelőtt minden közárvaházbarr volt forgó, most sehol sincsen, s csak Francziaországban fogják újra berendezni. Nem csatlakozunk ugyan azokhoz, kik a forgók j ellen erkölcsi okokat hangoztatnak, hogy megrontják a családi életet, hogy törvényes házasságban élőket is arra csábítanak, hogy gyermekükön könyű módon túladjanak. Azokat csak a végső nyomor hajtja, kik törvényes gyermekektől megválnak, s nem látnék szörnyű bajt abban, ha ilyen nyomorúságos emberek terhén könyebbítenénk és halálra szánt gyermekeiket megmentenők. Mások, mint a végső szegénységben élő emberek úgy sem adnák be gyermeküket, s ha mégis találkoznának, akkor azok kivételek, s az ilyenek nem döntenek. Bizonysága ennek az emberi természet, bizonysága a statistica. Továbbá bizonyos, hogy a forgós közárvaházak számokkal bizonyítható befolyással vannak a gyermekek élete ellen elkövetett bűntettek száma csökkentésére, tehát még határozottan áldásos hatásuk van a közerkölcsiségre. De ép oly bizonyos, hogy a forgók folytán népesebbé válik a közárvaház, s épen ez, más azonnal megbeszélendő okoknál fogva kártékony következményű a gyermekek halandóságára nézve. Ez a két ok pedig elegendő erővel tiltja meg nekünk az ilyenek berendezését. Úgyszintén ellene szól azon rendszernek is, mely az orosz intézetekben divatos, a hol nincsenek ugyan forgók, de a hová minden gyermeket befogadnak, anélkül, hogy, ahhoz, ki a gyermeket hozza, csak egy kérdést is szabad volna intézni. E rendszer az előbbitől csak egy technicus részletben különbözik, s meg nem is biztosítja annyira mint amaz az anya titkát.

A fölvételre nézve tehát mindenesetre bizonyos korlátokat kell vonnunk, és e korlátok véleményünk szerint a következő módon állapíthatók meg:

A közárvaház csak törvénytelen gyermekeket fogad be, törvényeseket csak kivételesen, ha az anyát betegség vagy fogság akadályozzák a gyermek ápolásában, s csak addig, míg ezek az akadályok tartanak. De még a ki nem zártak közül is válogatunk.

Mindenek előtt arra törekszünk, hogy a gye rmek anyjánál maradhasson, mert az anya legjobb ápolónője gyermekének. Ha tehát az anya erkölcsi, meg testi tekintetben anyai hivatásának 1 teljesítésére alkalmasnak látszik, ha némi kis keresete van, akkor rábeszéljük, hogy illő támogatás mellett tartsa magánál gyermekét. A támogatás idejét az intézet igazgatója állapítja meg, de négy évnél tovább nem tarthat.

Ha az anya maga nem ápolhatja gyermekét, de örökre nem akarna tőle megválni, akkor arra törekszünk, hogy az anya maga helyezze el gyermekét ápolás végett, az intézet pedig anyagilag segíti, s őrködik a gyermek fölött.

Ha az anya sem maga nem ápolhatja gyermek ét, sem nem akar vagy tud vele törődni, ha olyan helyzetben van, hogy a gyermek minden valószínűség szerint elveszne, akk or az intézet fogadja be s látja el teljesen. De az anya elveszti minden szülői jogát, gyermekéről lemond örökre, nem láthatja többé, csak tudakozódhatik utána, él-e még. Ha később viszonyai változtával vissza akarná venni gyermekét, folyamodhatik ugyan azért, de csak az igazgató Ítéli meg, vájjon méltó-e arra, hogy gyermekének újra anyja lehessen. Az igazgató minden egyes esetben azt is határozza meg, vájjon a gyermekre költött pénz e gészben vagy részben megtérítendő-e.

Ha a gyermeket befogadtuk, anyját dajkaszolgálatra csak szükséges esetben, ■ csak saját gyermeke szoptatására lehetne kénszeríteni, de ott, a hol az lehetséges, az anya vagy atya kötelezhető részben vagy egészben, egyszerre vagy részletekben a gyermek által okozott költség lefizetésére.

A gyermek eltartásának költségeit, a mennyiben a szülők fizetéséből és az intézet jövedelméből nem futná ki, a község fizetné, a hová a gyermek anyja illetékes.

A gyermek ápolására nézve nem kell különböző rendszerek között választani. Itt nem társadalmi, hanem orvosi problémával van dolgunk, itt nem a moral, hanem a tudomány, a tapasztalat döntenek. Csak egy czél lebeghet szemünk előtt: mentül számosabb emberélet megmentése, s e czél elérésére mindent föl szabad használnunk, mire eszközeink alkalmat nyújtanak.

Minden ember tudja s semmi szükség ezt bővebben bizonyítani, hogy minden gyermek számára a legalkalmatosabb dajka saját anyja. A halandóság anyjuknál levő gyermekek között legkisebb, s ezen nem változtatott eddig sem elmélet, sem semmiféle surrogatum, melyet az anyai tej pótlására fel véltek fedezni. Éppen ebből az okból fejtettük ki, hogy törekednünk kell, a hol lehetséges, a gyermeket anyjánál hagyni meg. Ez mi reánk nézve annál fontosabb, mert az anyjánál maradt gyermek sokkal kevesebb költséget okoz az intézetnek, még ha az anyát b őkezűen támogatjuk is, mert ez a támogatás legfelebb 4—5 évig tar t, mely koron túl a gyermekek halandósága nagyon csekély.

De a mikor a gyermeket nem hagyhatjuk anyjánál, mitévő legyünk ?

Itt alkalmunk vaii egy sajátságos előítélettel ismerkednünk meg, mely elterjedtségére, alaptalanságára és káros voltára vetekedhetik az előbb megbeszélt morális előítéletekkel. Rendesen azt hiszik, hogy a közárvaház valami nagy kaszárnya, melyben száz meg száz gyermek el van szállásolva, valóságos kórház, melyben rósz levegő, ragályos betegségek és ijesztő halandóság uralkodnak. Hogy azok, a kik ilyeneket hirdetnek, valóban hiszik-e ezt, nehéz feltételezni, mert a ki a közárvaházakról beszél, az csak tud is valamit róluk, ha pedig tud róluk, akkor ezeket nem állíthatja. Mert tényleg nem létezik közárvaház, mely a csecsemőket benn az intézetben ápoltatja. Minden közárvaház azon van, hogy a gyermekeket mentöl előbb vidékre küldje, s ott ápoltassa. Hogy meddig marad a gyermek az intézetben, függ az intézet helyiségeitől, a gyermek elhelyezésének könyű vagy nehéz voltától, s attól, vájjon a gyermek egészséges-e. A párisi közárvaház