Szemészet, 1879 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1879-05-11 / 3. szám

47

48

den gyermeket, kit a forgóba tettek, akár törvénytelent, akár törvényest. Nem fényes czáfolata azoknak a kenetes erkölcsi prédikáczióknak, melyekkel itt bajlódnunk kell ? Nem illenek-e inkább asszonyok szájába, mint férfiakéba, a kiknek, ha az illető számokat nem, de legalább az életet kellene ismerniük ?

Sőt nemcsak ez az eredmény áll, hanem egy másik még fontosabb is, mely szerint épen a közárvaházak vihetik keresztül, hogyévenkint kevesebb gyermek kerüljön az intézetbe. A párisi, mely újabb időben inkább az anyákat támogatja, a hol ez tanácsos és lehetséges, ezt a tételt is bebizonyítja. 1816-ban 5080 gyermek került a lelenczházba, 1831-ben ez a szám eléri maximumát, 5803-at. Azóta állandóan csökken, s 1876-ban csak 2260 gyermek került a párisi közárvaházba, félannyi sem, mint 60 évvel ezelőtt. Az erkölcsnek álpathossal élő szószólói meg lehetnek lepetve, — mi a dolgok természetes folyását látjuk ebben.

A harmadik rajzban a közárvaházba felvett gyermekek számát az összes szülöttek számához viszonyítjuk, s szintén folytonos csökkenést észlelhetünk. 1816-ban 20 százaléka a szülötteknek került a közárvaházba, 1874-ben pedig, miután e szám folyton kisebbedett, alig 5 százaléka. Tehát Párisban sem a törvénytelen gyermekek száma nem szaporodott, — sőt ellenkezőleg, nevezetesen csökkent, — sem a közárvaházba kerültek száma nem nagyobbodott — ez még inkább fogyott, — sem az összes szülötteknek a közárvaházba került része nem gyarapodott — ez legkisebb lett. Tehát van-e legkisebb ténybeli vagy észszerű alapja annak a rágalomnak, hogy a közárvaházak szaporítják a törvénytelen gyermekek számát ?

Igaz, hogy majdnem megfeledkeztünk volna Mainz városáról. Ez a szerencsétlen város a legtöbb iró művében, ki a közárvaházak ellen irt, nagy szerepet visz. Legfontosabb pedig, hogy Brockhaus lexiconjába és Hügel művébe is belekerült, s minthogy ez a két mű, úgy látszik, legkényelmesebb tárháza a közárvaház ellen használható fegyvereknek, Mainz város a mi küzdő terünkön is megjelent, s hatalmasan ijesztgetett. Mainz város, mondja Hügel (540. 1.), a hol 1799-től 181 i-ig nem volt közárvaház, csak 30 kitett gyermeket találtak az utczán ; I. Napoleon uralkodása alatt, a midőn forgós közárvaházat rendeztek be, negyven hó lefolyása után e szám 516-ra emelkedett, midőn később az intézetet megszüntették, a kitett gyermekek száma ismét 6—7-re apadt.“

De vájjon mit jelentenek e számok ? Annyit-e, hogy a törvénytelen gyermekek száma fogyott ? Távolról sem. Csak anynyit, hogy az intézetbe vitt gyermekeket talált gyermekeknek mondják, hogy e gyermekeket az intézet megmentette a haláltól, míg később, mikor a közárvaházat megszüntették, a törvénytelen gyermekek száma nem hogy fogyott, hanem szaporodott, s e szaporodott szám legnagyobb része meghalt. Megszereztük magunknak Mainz város hivatalos kimutatásait 1834-től 1872-ig, se kimutatásból kitűnik, hogy Mainzban a törvénytelen gyermekek száma évről évre szaporodott, 1835-ben csak 381 volt, az utolsó évtizedben átlag 500. Pedig ezen idő alatt nem volt ott közárvaház. S vájjon mi történt a törvénytelen gyermekekkel ?

A hivatalos kimutatás szóról-szóra így nyilatkozik: „A hetedik táblázatban összeállítottuk az utolsó tiz év gyermekhalandóságát, összehasonlítva a születések számával, még pedig külön a törvényes és külön a törvénytelen gyermekek halandóságát; eredménynek az tűnik ki, hogy az első évben a törvényesek 22 százaléka, a törvénytelenek 27 százaléka halt meg. De rögtön hozzá kell tennünk, hogy a törvénytelen gyermekekre vonatkozó arányszám távolról sem fejezi ki ezeknek igazi halandóságát, mert soha sem tudhatjuk, az itt született törvénytelen gyermekek közül hány maradt itten ápolásba. Sokkal közelebb járunk az igazsághoz, ha feltesszük, hogy a legtöbb itten ápolt törvénytelen gyermek itt el is /emeltetik.“ (11. 1.)

így szól a hivatalos kimutatás ; nem emlékeztet-e Budapest városára? Budapest városában, a hol szintén nincs közárvaház, szintén folyton növekedik a törvénytelen gyermekek számaránya. A következő számok, melyek hézagosak ugyan, mert az illető adatok sehol sem találhatók meg, ezt világosan mutatják. 1826- ban Budapesten az összes szülötteknek 12°/,, volt törvénytelen gyermek, 1851-ben 21-re nőtt és 1876-ban e szám 3o‘6°,„-re emelkedett. S ezekre a gyermekekre is elmondhatjuk, a mint

föntebb bővebben fejtettük ki, hogy legnagyobb részük meghal. S ez mindenütt így van, a hol nem gondoskodnak a gyermekek sorsáról, csakhogy nem mindenütt merik ily leplezetlenül hivatalosan kimondani az igazságot mint Mainzban.

S a mint így az egyszerű ész szava és a számok ereje megerőtlenítik a közárvaház ellen szórt egyik vádat, épen úgy visszaverik ezt a második támadást is, hogy a közárvaházak nem bírják megakadályozni a gyermekek élete ellen elkövetett bűntetteket, pedig a közárvaházak védői nagyra vannak azzal, hogy az intézetek itt közvetetlen módon tesznek szolgálatot a közerkölcsiségnek.

A gyermeknek saját anyja által való megöletése, az emberi természetnek talán legszörnyebb elfajulására mutat, mert van-e. hatalmasabb, általánosabb ösztön az anyai szeretetnél? Azok rendkívüli körülmények lehetnek, melyek folytán a szeretet épen ellenkezőjébe csap át, gyűlöletté válik, s csak a gyűlölt tárgy megsemmisítésével elégedik meg. Fájdalom, a törvénytelen gyermek anyja igen gyakran ily rendkívüli körülményeknek esik áldozatul. Nem akarjuk menteni, de lelki állapotát magyarázni, nem akarjuk bűntettét kisebbíteni, de annak a szörnyűségnek, hogy elköveti, okát adni. Az anyai szeretet ösztöne ellen ilyenkor más hatalmas ösztönök kelnek harczra. A szerencsétlen leányt elfogja a félelem, hogy balesetének nyilvánosságra jutásával örök szégyen fogja sújtani ; tudja, hogy elhagyatva mindenkitől nem leend képes gyermekét fenntartani, gyűlöli elcsábítóját s ez érzelem vészes átvitele folytán gyűlöli az elcsábítás szerencsétlen gyümölcsét is. Nem valószinű-e tehát, hogy oly intézet, mely a bukott leány titkát megőrzi, s mely a gyermek eltartásának gondjától megszabadítja, csökkenteni fogja e nagy bűntettek számát ? Midőn az okok e legtekintélyesbjei megszűnnek, nem kell-e az okozatnak is megváltoznia? Nem mondjuk, hogy azért a gyermekgyilkosságok meg fognak szűnni. A kétségbeesés, az elcsábító iránt táplált gyűlölet, s nehány ritka esetben az a hit, hogy máskép nem őrizheti meg titkát, elég szerencsétlen lényt fognak e gyászos lépésre ragadni. De minél liberaiisabb a közárvaház felvételi rendje, minél könnyebben lehet az anya titokban tartása mellett a gyermeket az intézetbe bejuttatni, annál nagyobb mértékben kell a gyermekgyilkosságnak ritkúlnia.

A statisticai adatok e gondolatmenetet támogatják. 1828-ban, midőn egész Francziaországban forgós közárvaházak léteztek, egész Francziaországban 92 nőt ítéltek el gyermekgyilkolás miatt. 1858-ban, midőn a legtöbb forgót megszüntették, e szám 224-re szökött fel és azóta évenkint körülbelül 200 (1. L’enfance á Paris par M. Othenin de Haussonviile. Revue des deux mondes 1876). Németországban igen szigorú törvényeket hoztak e bűn megakadályozására. A terhes leány szigorú büntetés terhe alatt köteles terhességét a hatóságnál bejelenteni, a gyermek atyja, a szülők, a rokonok, a gazda, a bába, s mindazok, kik a terhességet sejtik, büntetés terhe alatt kötelesek a hatóságnál jelentést tenni róla. A hatóság megvizsgáltatja a gyanús leányt. Hogy mily foganatjuk volt e törvényeknek, azt nem vagyunk képesek megítélni, az illető adatokhoz nem tudtunk hozzáférni. Hogy a törvényes gyermekgyilkolást, a gyermekeknek az ápolásban való gyors halálát nem akadályozzák meg, azt a hivatalos adatokból tudjuk. Hogy az illető leányokban a szégyenérzetét teljesen megölik, arra a legnagyobb biztossággal következtethetünk. Az ilyen leány többé nem tud ellentállani a csábításnak, s nem is törődik sokat a gyermek életével. Hiszen módját tudja annak, mikép lehet könnyű szerrel ez alkalmatlan tehertől megszabadúlni. Száraz dajkaságba adja gyermekét, s nehány hó múlva a gyermek nincs többé. Az ilyen viszonyok, s nem a közárvaház megléte szaporítják a törvénytelen gyermekeket, s nem véletlen, ha Németország azokhoz az országokhoz tartozik, melyekben aránylag a legtöbb törvénytelen gyermek születik, s valószínűleg a legtöbb hal meg. Ha pedig valamelyik állam sem törvényekkel, sem közárvaházak felállításával nem iparkodik a gyermekgyilkolások számát csökkenteni, akkor bizonyos, hogy e szám nagyra fog nőni, s nagyra is nőtt nálunk Magyarországon, talán nagyobbra mint bármely más országban Európában. Egy mellékelt táblázat (XXIII. tábl.) feltünteti mindazokat az adatokat, melyeket megszerezhettünk, s melyek alapján a mi állapotainkat össze lehet hasonlítani Francziaország, Olaszország, Austria és Belgium hasonnemű viszo