Szemészet, 1879 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1879-05-11 / 3. szám
45 46 néha négyszázat adnak vissza szüleiknek, évenkint 120, 140, 200, 240 14 éves gyermeket bocsátanak el az intézetből. E kis országban, melynek lakossága nem sokkal több a 4 milliónál, 100 halott közt rendesen 33 gyermek van (o—5 évig), s 100 születésre io'ii csecsemő-halál esik. Mennyivel gyorsabban lakossága, mint a mienk ! Mily kiváló gondot fordítanak ott a közárvwházra ! A legroszabb közárvaházak egyike a bécsi, egyszersmind talán főoka annak, hogy nálunk annyira idegenkednek a közárvaházak eszméjétől, mert legjobban ismerik a bécsit, s ennek eredményeire szoktak hivatkozni. Szükségesnek tartom ez intézettel valamivel bővebben foglalkozni, hogy kitűnjék, hogy eredményei nem az eszmének, hanem annak rósz keresztülvitelének tudandók be. A mi ez eredményeket illeti, azok valóban szomorúak. A mellékelt táblázat az egyedüli kimutatás, melyet 10 év óta közrebocsátottak. Terjed 1867-től 1875-ig. Átlag 14 ezer gyermek van évenkint az intézetben, s átlag 7500-at vesznek fel évenkint. E 21,600 gyermeknek átlagos évi halandósága a csecsemőkre vonatkozólag 61 százalék, az összes gyermekekre vonatkozólag 24.7 °/0. Száz csecsemő közül tehát meghal mindjárt az első évben 61, s ha meggondoljuk, hogy a következő 9 évben a halandóság bizonyára félakkora, tehát 30 %, akkor az intézet gyermekei közül alig i o °/o éri el a tizedik életkort. És erre fordítanak évenkint többet egy milliónál. Ezt mi a millió nélkül is körülbelül el tudjuk érni. Csak az orosz falvakban felnevelt csecsemőknél hasonló nagy a halandóság. A bécsi közárvaházban csak oly gyermekeket vesznek fel, kik az ottani szülőházban születtek, s kiknek anyja kötelezi magát, hogy 3—4 hónapig dajkaszolgálatot tesz. A gyermek 8—10 napig marad a szülőházban, s kéntelen ennek az intézetnek rósz levegőjét színi. Már ennek a tartózkodásnak is a gyermekeknek körülbelül 6 százaléka esik áldozatul. Hogy az intézetben levő gyermekek halandósága ne tűnjék fel akkorának, csak erős gyermekeket tartanak meg tovább az intézetben, a gyöngéket mindjárt vidékre küldik. Mentül tovább marad azután a gyermek az intézetben, annál roszabb reá nézve, elgyöngül és ily állapotban kerül azután a vidékre. Az anyák kényszeríttetnek nemcsak saját, hanem egy-két idegen gyermeket is ingyen szoptatni. Minden ápolónő újabb időben köteles vánkost hozni magával, ha a gyermeket elviszi, hanem más óvó intézkedések nem történnek, ámbár az átszállítás vasúton és kocsin némelykor napokat vesz igénybe. Az ápoló nőket szűkén fizetik. Most javították a fizetést és csecsemőkért az első évig fizetnek 6 frtot, a második évig 5 frtot, a tizedikig 4 frtot. A gyermekekre és az ápolónőkre való felügyelet annyi mint semmi. A papság és a hatóság gyakorolja, de rendesen csak arra szorítkozik, hogy amaz adott esetben kiállítja a halotti jegyet, ez meg annak bizonyságát, hogy a gyermek még él. A főfelügyeletért az intézet fizet évenkint 2500 frtot, úgy hogy egy gyermekre jut évenkint másfél krajczár. A közárvaház tizedik évéig gondoskodik a gyermekről, gondoskodik életéről, de semmiképen sem neveltetéséről. Előttünk van az intézet 1877. 4vi budgetje. Megtaláljuk benne, mennyit kap a csatorna-tisztító, patkány-pusztító, mázoló, fésűcsináló, de nevelési költségről szó sincs benne. Pedig nem tehető fel, hogy az ápolónő azért a 4 írtért még taneszközöket is vásárol be a gyermek számára. Mikor a gyermek 10 éves, az intézet átszolgáltatja az illető hatóságnak, azaz magára, szabadjára hagyja. Abban a korban, midőn a gyermeknek legnagyobb szüksége van, hogy vezessék, hogy vigyázzanak reá! Elképzelhető, hogy mi válik ezekből a gyermekekből, mi haszna van annak, hogy tíz évig költöttek reá. Az igaz, hogy kevesen maradnak meg. De azért szabad-e a közárvaház eszméjét egyáltalán elvetni, ha egy vagy több helyen roszul is viszik keresztül ? Nem tünik-e ki a megbeszélt kimutatásokból, — s kitűnik azokból is, melyeknek csak táblázatait mellékeljük e dolgozathoz, — hogy a közárvaház a legtöbb helyen igen számos emberélet megmentője, hogy majdnem mindenütt jobb halandósági viszonyokat mutat, mint Budapesten a törvényes gyermekek. Nincs-e előttünk Francziaország, vagy Olaszország példája ? A közárvaházak nem mindenütt egyformán jók, s lesz alkalmunk szervezetük mikéntjéről is nehány szót mondani, de a helyes szervezet helyes működésüket is biztosítja. Hanem a közárvaház ellenfelei, ha egy téren vereséget szenvednek, más téren kezdik meg a csatát. „A közárvaházak így mondják — akár életmentők, akár nem, mindenképen elvetendő k, mert káros befolyással vannak a közerkölcsiségre.“ A kár. melyet ezen ejtenek, nagyobb, mint a haszon, mely a megmentett emberéletekből folyik. Vizsgáljuk meg e támadást is. D) A közárvaházaknak az erkölcsiségre való hatása. Az erkölcsiség nevezetes tényező minden társadalmi intézmény megítélésében ; a ki társadalmi tudománynyal foglalkozik, tartozik e tényezőre tekintettel lenni, sőt első rangú fontosságot tulajdonítani neki. De meg kell neki különböztetnie a valóságot a látszattól, ha ez a látszat még oly szemkápráztató alakban jelenik is meg. Higgadtan kell Ítélnie, ha a frázisok, melyek épen e téren tömegesen szeretnek gyülekezni, még oly nagy lármával töltik is be a levegőt. Hiszen annyi erkölcsös dolgot épen az erkölcs nevében szeretnek megtámadni, tönkre tenni. A közárvaházak ellen épen az erkölcsi támadásoknak van nagy keletjük. Mindenki könyen hangoztatja, mindenki könyen elhiszi őket. E lelkiismeretlenséggel határos könyelműség felment a gondolkozástól. S a mikor az embereknek nem kell fáradozniok, mikor a baj, melyet hanyagságuk felidéz, nem szemmel látható, szívesen megtesznek mindent, még azt is, hogy szónokolnak, még azt is, hogy a szónoklatokban hisznek. Valamennyi között legtöbb szerencséje volt annak az érvelésnek, hogy a közárvaházak szaporítják a törvénytelen gyermekek számát. Ha közárvaházunk lesz, — így okoskodnak, s bocsánatot kérek, ha ez okoskodást idézem, — akkor szabad a vásár, s lesz annyi törvénytelen gyermekünk, hogy a közárvaház mindig meg fog telni, sőt be sem fogja fogadhatni a tóduló sereget. Tehát egy ilyen intézet épen azt a bajt fogja fokozni, mely elég sajnos, hogy van, de a melyet növelni nem lehet czélunk. Csak nem akarhatjuk, hogy ép ily polgárokkal gyarapodjék államunk. Röstellünk az ilyen érveléssel szembeszállani, röstellünk mindent ismételni, a mit más helyen e tárgyban elmondottunk. Hiszen a legegyszerűbb megfontolás is meggyőzhet mindenkit, hogy amaz állításban nincsen egy csepp igazság sem. Miért nevelné a közárvaház a törvénytelen gyermekek számát ? Mert akkor könyebb lesz e gyermekeket elhelyezni ? Hát most nem elég könyű? Nem lehet-e egypár forintért a gyermeket kitűnőn, örökre elhelyezni, s nem történik-e ez minden nap ? És azután szokás-e az ilyen bűn elkövetése alkalmával a bűn következményeire, s épen ezekre a következményekre gondolni ? A ki csak abc-jét ismeri az emberi léleknek, az tudja, hogy ha a megbukott leány bukásának egyéb következményeire gondolt volna, nem bukott volna meg. Ha meggondolta volna, hogy milyen szégyen háromlik reá, mennyire lenézik az emberek, akkor ellenállhatott volna a vér izgatásának, az alkalom csábításainak, a szenvedély hatalmának. De épen, mert nem gondolhatta meg, meg kellett buknia. Az emberi természet bizonyos körülményekben erősebb a gátoknál, melyek megvédhetnék. Itt van a természetes szégyen érzete, a tanúit erkölcs szava, a társadalom Ítélete, a sok esetben szétdúlt jövő kilátása — mindezek nem védhetik meg a leányt, hát meg fogja védeni, hogy a születendő gyermeket bajos lesz elhelyezni, vagy meg fogja-e buktatni, hogy igenis, könyű lesz a gyermekről gondoskodni? Nem-e szánalmas, naivnál is naivabb okoskodás ? De a ki mégis kételkednék, — ámbár a kételkedésre legkisebb ok sincs, — azt győzzék meg a számok. Párisban több mint 400 év óta van közárvaház, Páris e tekintetben a legerkölcstelenebb város hirében áll, s mikép hatottak Parisban a közárvaházak a törvénytelen gyermekek számára ? E hatás föltüntetésére három graphicus rajzot készítettünk. Az első feltünteti, hogy 70 év óta, 1806-tól 1876-ig, mikép aránylik minden évben a született törvénytelen gyermekek száma az összes szülöttek számához. Nos, hát 1806-ban 35‘5% v°lt> 1812-ig ezen szám növekedik. Ekkor éri el a maximumát, 42-őt. De ezentúl folyton fogy, s 1876-ban csak 2Óvj°/0. íme, 70 év óta mikép csökkent a törvénytelen gyermekek számaránya oly városban, melynek közárvaháza forgóval volt ellátva, tehát felvett mino
