Szemészet, 1879 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1879-04-27 / 2. szám
3i 32 fajulásához vezetnek; c) egyszerű, nagyobb lobos tünetek nélkül létrejött reczeleválásokat, melyek ugyan a legtöbbször nagyobb nehézség nélkül felismerhetők, valamint az üvegtestbeni tá'yogok vagy kötszöveti új képletek is; d) üvegtestbeli nagyobb vérömlenyek után is létrejöhet a móros macskaszemet jellemző kép, mint azt R. tr. közelebb egy 12 éves leánykán észlelte. A megkülönböztető kórismézést illetőleg igen érdekes az, hogy Graefe A. egy esetben a móros macskaszem okául a recze alatt cisticerkust —, és Saemisch egy esetben tülkhártyabeli rostdagot találtak. A kórisme mindkét esetben határozottan es minden bizonnyal reczebeli gliomára tétetett s a szemtekék kiízeitettek. Az esetek túlnyomó nagy számában a móros macskaszem mégis tekebeli daganatok által hozatik létre. A különféle okokkal szemben a kórodász feladata a megkülönböztető kórisme számára értékesíthető mozzanatokat, támpontokat lehetőleg megállapítani. Ide vonatkozólag először v. Graefe tanított meg az egyszerű lobos bántalmak elkülönítésére az új képletektől, kimutatván azt, hogy utóbbiaknál egyidőn át szabály szerint növekszik a tekebeli feszültség (Glaucomatosus stadium); továbbá, a mi pedig a gliomát és sarcomat illeti, Knapp és v. Graefe egyidejűleg lettek figyelmesek arra, hogy a glioma csak a gyermekkorban, mintegy a 12. évig jön elő, mialatt a sarcoma előszeretettel viseltetik a későbbi kor iránt. Ezen szabály alóli kivételek ugyan ritkán de mégis előjönnek, azonban glioma felnőtt egyénben még egyszer sem észleltetett. A szemtükörreli vizsgálat nem nyújt mindenkor elegendő biztosságot a macskaszem okát képező kórfolyamatra vonatkozólag, jóllehet Hirschberg szerint ma már nem engedhető meg a velősrák összetévesztése az egyszerű lobos megváltozásokkal. így szerzőnek alkalma volt Becker tnr. gazdag kórboncztani gyűjteményéből ezen czélra átengedett 20 olyan szemtekét megvizsgálhatni, melyeknél az élőben jelen volt móros macskaszem okául határozottan reczegbeli glioma kórismértetvén a szemtekék kiízeltettek. Természetesen csak olyan szemtekék választattak ki, melyeknél a tok még tökéletesen érintetlen maradt. A vizsgálat azon érdekes eredményhez vezetett, hogy őt esetben sem glioma, sem egyáltalában dag nem volt jelen, hanem a főstényrétegnek olyan megbetegedései, melyek a tekebeli dag kórképét külölve a klinikusokat tévútra vezették. Ezen öt lobos szemteke között kettőben idült irido-cyklitis és érhártyalob volt jelen genyes i/zadmánnyal s a recze tökéletes leválásával, a többi három azonban azon ritka és boncztanilag eléggé még nem méltányolt képét nyújtotta a cyclitisnek vagy chorioditisnek, mely az üvegtest töpörödését és a reczeg rostos elfajulását vonta maga után. Ez utóbbi körfolyamatnál az első lobos megbetegedést szerző legnagyobb valószínűséggel az érhártyába helyezi, melynél különböző helyeken az érhártya szövetének részletes elroncsolása utáfi hegesedés támadt az érhártyában , s ezen hegekbe a reczeg sugárszerü rostjai oda forrtak. Miután a lob lassanként az érhártya legnagyobb részére elterjedt, végre fellépett a sugártest lobja, mely az üvegtest töpörödéséhez vezetett a recze leválásával, és igy jöttek létre a kórfolyamat lassú tova terjedése mellett az érhártya és recze között találtatott, hosszú zsinegekből álló összenövések, melyekben (ha az eredeti érhártya-heg edényesedve volt) véredények is futottak le. Az idült cyclitisnek azon kóralakjait képviselik ezen esetek, melyeknek kimenetéről Leber úgy nyilatkozott, hogy „idült cyclitisnél — kérgeredéssel a sugártest belső felületén — idővel az üvegtest szegélye tökéletesen felemeltetik, a melynél a reczeg nyílszerű zsineggé húzódik össze, mely zsineg a látideg betérési helyétől a szem tengelyén át előre húzódik, lassanként szétterjed, a kötszövetes diaphragmára illeszkedik, a sugártesti ormoktól rézsutosan a szemen át terjed, és mellfelé vagy a lencse tokjának hátsó felületével, vagy a tok maradványaival és az irissel van összenőve. Ilyen esetben a reczeg gyakran erősen megvastagodott, valóságosan szemölcsszerűleg bujálkodott, redőzött, erősen vérdús, sőt vérömlényekket és azok átalakulási terményeivel megrakott, később tömött és inkább rostos alakot ölt magára. A részletesen leirt esetek legközelebb abban különböznek a közönséges genyes szivárvány-sugártestlobtól, hogy a lobfolyamatban a teke mellső része feltiinőleg csekély részt vesz ; a szivárványhártya, a viszeres fonat környezete, a sugártesti nyujtványok csak csekély nyomait mutatják a lobos megváltozásoknak, a szivárványhártya valamennyi esetben szabad, nincs összenőve a mellső tokkal, a Fontana-féle hézag, a porczhártya karimája csak kevés sejtes elemekkel van megrakva. Hasonlóképen hiányzik a sugártesti lobot annyira jellemző főstenyzetes kéreg, mely a sugártesti nyujtványok csúcsaitól kiindulva a lencse hátsó tokját bevonja. Ezen viszonyoknak megfelelőleg a lencse átlátszó-, és majdnem rendes helyzetében marad. Valamennyi jelenség amellett bizonyít, hogy a lob kezdetének és főszékhelyének a teke mélyebb részeiben kell székelni. Az érhártyalob ezen alakja röviden úgy jellemezhető, hogy az idült lefolyás mellett jelentékenyebb mennyiségű geny termelés nélkül az edények eltőmüléséhez és szövettöpörödéshez vezet. A levált törékeny és purhás reczeg ismeretes tölcsér alakban az izzadmányban elhelyezkedve itt gumós, csaknem rostos keménységű tömeggé bujálkodik és redőibe zárja a szervült üvegtestnek csekély maradványát. A betegség további folyamában fellépő tekebeli nyomás-nagyobbodás kétségkívül kifolyása a töpörödő, a reczeg sugártesti részével bensőleg összenőtt üvegtest vongálásának magára az üvegtestre, mely később még a sugártestnek és az azzal határos érhártyának leválását is maga után vonhatja. Ha az érhártyát úgy fogjuk fel, mint az üvegtestet tápláló szervet, akkor érthető lesz, miként vezet a sugártest- és érhártyalob elvégre az üvegtest töpörödéséhez, miután előbb az edények eltöműlését és a szövet töpörödését létrehozta; azt azonban, hogy idült sugártesti és érhártyalob miért vezet egyszer az üvegtest elfolyósodásához és az egész teke puhulásához, míg máskor ugyanazon folyamat az üvegtest kötszövetes töpörödését és a tekebeli nyomás nagyobbodását vonja maga után, egyelőre épenoly kevéssé tudjuk, mint azt, hogy a savós hártyák némely lobjai miért termelnek nagy mennyiségű híg anyagot, inig mások — látszólag hasonló boncztani megváltozások mellett — csekély kérges anyag képzése által tűnnek ki. A teke mellső részében hiányzó tiszta lobos tünetek a tekebeli nyomás nagyobbodásával párosulva mindenesetre megnehezítik ezen lobalak megkülönböztetését a reczegbeli gliomától. (Archiv f. Ophthalmologie XXIV. III. 163 —184). Torday, tr. Köthártya-rák egy esete. Bt.odyett N. Albert tr.-tól. A 71. éves lelkész anyja állítólag rákban halt el, ő maga több év óta beteges, éveken át csak növényországbeli tápsze rekkel táplálkozik. Szembaját illetőleg, mintegy 8 hét óta a bal szemen a szaru belső széléhez közel kis dagocska támadt, mely eleinte csak nyomásra volt érzékeny, később azonban érintés nélkül is fájdalmas lett. A közel 2 mm. hosszú 1 ‘5 mm. széles és t-5 mm. magas dagocska sajátságos fehér fényű és felülete szemcsészett, mintha apró szágó magvakkal lenne behintve ; környezete kékesvörös színű, mely szín lassanként az egészséges köthártyáéba megy át. Nehány nap alatt a dag gyorsan nökedvén, kiirtatott és utána a seb rendesen behegedt: de már két hét múlva a heg szélén hasonló kiilemű kis bújálkodás kezdődött, mely ismét kiírtatott ; csakhogy most a dag alapján egészen a tiilkhártyáig valamennyi szövet eltávolíttatott, miközben a szaruszélen is kis dágocska találtatott ; a seb most nyitva hagyatott és rendesen gyógyúlt. Górcső alatt a dagocska ráknak bizonyúlt. Az irodalomban csak kevés olyan eset lett közölve, ahol rák elsődlegesen a köthártyán a szaruszéltől távolabb lépett fel. és ahol már előbb vagy legalább egyidejűleg a szemhéjjak is ugyanazon folyamat által megtámadva ne lettek volna; különben, hogy a szóban levő esetben is a rák voltaképen mely helyen vette kezdetét, minden bizonnyal nem volt kimutatható, miután azaz észlelés idején már meglehetős nagyságot ért el ; csak az látszik kétségenkivülinek, hogy a kiindulás a köthártya szabad felületén és pedig a szaruszéltől meglehetősen távol ponton történt. A dag egy különös edénypamattal volt ellátva, mely a szaruszéltől kiindulva azonnal a külső szemzugnál a porczhártya alatt és azután fölfelé haladt a dagocskához. A porczhártya legkevésbé sem volt elhomályosodva és egyáltalában látzavar nem volt jelen. (Archiv für Ophthalmologie XXIV. III.) Torday, tr.
