Szemészet, 1879 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1879-04-27 / 2. szám
23 24 A hályogműtét egy módjáról. Emmert Emil tr.-tól. Minden sebészeti művelet, melynek czélja a lencsét a láta teréből eltávolítani, hályogműtétnek neveztetik. A különféle hályogműtét között Graefe Albrechtnek környi vonalmetszése még jelenleg is a legelterjedtebb. Graefe halála után (1870) rövid időre reactio állott be mintegy az addig csaknem kizárólag gyakorolt környi vonalmetszés ellen, melyet uj metódusok és módosítások által háttérbe volt szorítandó. A szemészek zöme azonban hive maradt a környi vonalmetszésnek, és hivatva dús statistikai adatokkal bebizonyítani. hogy Graefe eljárása szolgáltatja a gyógyult esetek legkedvezőbb arányszámát. A Graefe-félc eljárás kisebb módosításai, mint minőket kitűnő szemészek alkalmazni jónak láttak, nem tekinthetők újítási és feltalálási vágy folyományainak, hanem elmélkedés és gyakorlati tapasztalás eredményének. Azért nem volna helyén minden módosítást legott visszautasítani, mert hiszen maga Graefe is folyvást törekedett eljárásán javitgani, és valószínű, hogy idővel egyet-mást változtatott volna is rajta, a mennyiben élénk szelleme és kitűnő észlelési tehetsége soha meg nem engedték volna valamely elért ponton megállapodnia, és az egyszer tett észleletet mindenkorra érvényesnek és megváltoztathatlannak tartania. Ily módosítás, habár nem magára a műtevésre hanem csupán egyes szakainak időbeosztására vonatkozó az is, melyről itt szó lesz. Mooren tr. már 1861 -ben a heidelbergi szemészi gyülekezet előtt és 1862-ben külön közleményben (Die verminderten Gefahren der Hornhautvereiterung) figyelmeztetett oly eljárásra a vonalmetszésnél, mely által ennek veszélyei és a sikertelenség okai jóval csökkentetnének. Ez abban állott, hogy a lencse kihúzása előtt legalább 2 héttel szivárványcsonkolás vitessék végbe. Ezen javaslat daczára keveset hallottunk többé a műtét ilyetén kettéosztásáról. Csak 1873-ban hozta a Heidelbergben tartott szemészi ülésen Welz tnr. a dolgot szőnyegre még pedig számos, felette kedvező észlelet alapján melegen ajánlva ilyetén kettéosztását a műveletnek. A tanácskozás folyamában kiderült, hogy Heddáus tr. pártolja és szintén gyakorolja ezen eljárást, de az is, hogy általában az egybegyiilt szemészek nincsenek nagy bizalommal iránta, sőt Rothmund tnr. Münchenből az eseteknek egész sorára támaszkodva, hátrányosnak Ítéli azt. Welz tnr. azonban az ügyfelek részéről ezen műeljárás iránt tapasztalt közönyösség daczára folytatta azt, és a Heidelbergben 1877. tartott gyülekezettel tudatta, hogy 5 éven át kizárólag ezen eljárást gyakorolva mindig szerencsés eredményt tapasztalt, az az, hogy ez idő alatt egyetlen egy szemet sem veszített el lencsehályog-kihuzás által. Azon szándék nélkül is, hogy ezen mód szerint járjunk el, vannak esetek, melyeknél hosszabb idővel az extractio előtt péld. éretlen hályog jelenlétében szivárványlob miatt kell szivárványcsonkolást végbevinni. Ha az ily esetekben a meglevő complicatiók nem egészen alkalmasak is arra, hogy az iridectomia előreküldését a későbbi extractióra néz ve kedvezőbbnek bizonyítsák, arra bizonyosan alkalmasak, hogy egyes jelenségeket tüntessenek fel, melyek nem szöveményezett esetekben, a hol tehát nem vagyunk kénytelenek az iridectomiát előreküldeni, még erőteljesebben lépnek előtérbe. És éppen ezen jelenségek okozták, hogy koronkint már évekkel ezelőtt végeztem rövidebb hosszabb idővel az extractio előtt a szivárványcsonkolást, és ha a rendelkezésemre álló anyag csekély is, úgy hiszem nem csalódom, ha ezen eljárást több tekintetben előnyösbnek tartom, mint az iridectomia és a hályogkihuzás egyidejű végzését. Ennélfogva a hol külső körülmények, mint teszem a betegnek agg kora, igen távol eső lakása és egyebek nem akadályoztak, mindenütt a nevezett módon járván el, az eredmény az volt, hogy eddig nem veszítek el szemet, egyes esetekben pedig kiváló sikert tapasztaltam. Az eljárás egyszerűen következő: Az iridectiomiát felfelé, a mennyire lehet környileg, végezzük a sclerában. A későbbi extractióra nézve mindenesetre jobb mentői nagyobb darabot kivágni az irisből, optikai és kosmetikai szempontból nem czélszerűbb-e kisebbel beérni, ezt majd csak bővebb tapasztalat fogja eldönteni. Jólehet nehány órával később a vonalas lándzsametszés a scléraban már behegedt, mégis jó a lencse kihúzását hosszabb időre halasztani, akkorra, midőn az első behatásnak minden nyoma eltűnt, tehát a 3—4-ik hétre, de sőt nehány hónapra is. Tehát soha a 4-ik hét előtt ne fogjunk a kihúzáshoz. Ezt a Graefe-féle hályogkéssel akként végezzük, hogy a be- és kiszurás a látható szaruszéltől */2—1 mm. távolra essék, a metszés befejezése pedig úgy történjék, hogy tetőpontja a szaruhártyában tehát 1 2 mm.-nyíre a látható tülkszéltől. Ilyeténképen az előrekiildött lándzsa- és hályogkésmetszés soha sem fognak egybeesni. És ez igen lényeges fontossággal bir. A gyógyulás ezen eljárásnál nem lassúbb, mint ha az iridectomiát egybekötjük az extractióval, sőt úgy hiszem inkább áll az ellenkező. Az előnyök pedig következőkben foglalhatók össze: 1. Az orvos megismeri a beteget. Az általában veszélytelen iridectomiánál, mely fájdalmasabb mint az extractio, kitudhatja az orvos váljon és mely segédeszközök lesznek szükségesek, hogy a szemet, illetőleg a beteget oly nyugalmi állapotba hozzuk, mely az extractiónál szükséges vagy kívánatos, azaz, hogy czélszerű lesz-e fejét rögzíttetni avagy öt elaltatni. Továbbá milyen természetének gyógyereje, milyen a műbeavatkozásnak visszahatása és más egyebeket. Szóval a későbbi extractióra nézve nagyon hasznos útbaigazítást nyerhetünk. 2. A beteg megismeri a műtétet Maga fogja megítélhetni képes lesz-e az extractiónál eléggé nyugodtan viselni magát, fogalma lesz a műtét fájdalmasságáról, miről a betegek rendszerint téves nézetben vannak. Azt is be fogja látni, hogy a műtét rendes lefolyásánál fájdalmak többé nem jelenkeznek, mint ez más sebészi behatásoknál csaknem kizárólag előfordul. Ezeknél fogva a műtétnek és az utókezelésnek a legnagyobb nyugalommal fognak eléje nézni. 3. A lencse kihúzása előreküldött iridectomiánál sokkal kevesebb ideig tart, ennélfogva a beteg kellemetlen helyzete megrövidíttetik. 4. A lencse kihúzásánál, minthogy nem szükséges többé szivárványcsonkolás, nem kell a szemet rögzítő csipeszt a segédnek átadni. A műtőnek nem áll mindig gyakorlott segéd rendelkezésére, és nem hallgathatom el azon meggyőződésemet, hogy néha a tekének helytelen rögzítése, azaz a csipesszel reá gyakorolt nyomás vagy a köthártyának erős vongálása és a szemnek az iridectomia közben történő lehúzása folytán a Zonula Ziunii megreped s üvegtestelő esés áll be, ha ugyancsak ez rósz késnek fűrészelő mozgásainál a Zonula rázkodtatása és félretolatása folytán már elébb meg nem esett. Az első eshetőség annál valószínűbb, mivel a tekének lefelé történő rögzíttetése és csaknem valamennyi betegnek azon önkénytelen törekvése által, hogy felfelé rándítják szemüket, két ellenkező irányú erő részint a sebet teszi tátongóvá, részint megfeszíti a Zonulát, minek ez utóbbi megrepedése lehet következménye. Ha maga a műtő rögzíti a szemet, ennek legkisebb mozdulatait követhetni fogja, és a nyomást meg a vongálást oly módon fogja szabályozhatni, amint ezt más egyén soha sem eszközölheti. 5. A köthártyalebeny kisebb lesz, minthogy a lánzsad által ejtett sebbe behegedt. Váljon kedvezőbbek-e az eredmények köthártyalebeny nélkül, vagy nagyobbal vagy kisebbel, erről az utóbbi időben alig hallottunk valamit. Nekem úgy látszott olykor, mintha a lebeny minden elővigyázat daczára a sebbe helyezkedett volna és a sebszélek egybeilleszkedését, illetőleg a hegedőst megakadályozhatná. Ha valamely seb lebeny nélkül nem heged, akkor nem heged sem ezzel sem e miatt.
