Szemészet, 1878 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1878-12-22 / 6. szám
85 86 Egészen eltekintve attól, hogy az L. tr. methodusánál képezett igen nagy látának okvetlen kell látzavart okoznia, — hisz e mozzanat volt annak idejében főfegyver Graefe epochalis műtété ellen. Graefe szellemdús polémiájában Hasner ellen nem is tagadta a nagy láta káprázatot előidéző effectusát, hanem főleg azzal védte magát, hogy ezen hatást nagyrészt neutralizálja a látára ráboruló felső szemhéj. Mondom ettől egészen eltekintve, négy dologra akarok figyelmeztetni. Először is vannak utóhályogok, melyek, mint szerző is sokszor tapasztalta, a láta közepét szabadon ha'gyva, az oldalagos tért, tehát az ő eseteiben, az alsót is elfoglalhatják. A felfelé történő metszésnél az oldalagos. felfelé eső utóhályogot fedi a felső héj, az ő aláfelé eső utóhályogja nem lesz semmi által sem fedve, s bizonyára ép úgy fogja zavarni a látást sugárszétömlesztés által, mint teszem a szarufoltok szokták ezt tenni. — A második pont, mire gondolni kell, az, hogy vannak esetek, hol a seb rendes hegedése nem következik be, hanem cystoid heg képződik. Az ily szemek mindenesetre jobban biztosítvák, ha a sokszor elkerülhetlen sértés által propagált nyomás ellennyomását a heget takaró felső héj részéről találván, a nem elég szilárdul behegedt seb megrepedése így talán elhárítható. Tekintve pedig szerzőnek azon eseteit, melyek teljes sikerrel műtéve utólag pusztúltak el, az imént említett cystoid-hegedés ez érdemben mindenesetre latba vetendő, annál inkább, mert sokszor tapasztalhatni, hogy a heg ilyetén tágulása nem is közvetlen a műtét után, hanem hetek, sőt hónapok múlva is keletkezhetnek, talán akkor, midőn valami utólagos bántalom folytán a szem belnyomásának fokozódása hozza azt létre. És az ily utólagosan tönkre menő szemek száma bizonyosan sokkal nagyobb, semmint gondolnék. Magam is megemlékeztem 3 ily szemről a „Szemészetiben 1875. és a „Wiener med. Wochenschrift“ 1876. és 1877. évfolyamai alatt, a szürke hályog 40 esetének műkezeléséről közlött czikksorozatban. A harmadik, mit figyelmen kívül hagyni nem tanácsos, az, hogy a szaruhártya alsó szélén keletkezett cystoid heg', miután egyrészt semmiféle külső nyomás alatt nem áll. másrészt a csarnokvíz saját súlyánál fogva könyen bele nyomathatik, a heg folyton kitágúlhat, vagy ha ellentállni képes, a mögéje szivárgó csarnokvizet elöntheti az egész teke szarukörüli köthártyája alá. Egy ily esetre élénken emlékszem vissza. Glaucoma miatt történt a szemen be- és lefelé iridectomia; cystoid heg képződött, mely folyton közlekedésben tartá a csarnokot a tekeköthártyai és a tekeközötti térrel, megdagasztván a szem egész mellső részét. A szaruhártya felső szélén keletkező ilyszerű hegnél hasonló alig állhat be, miután a felső pilla folytonos külnyomás alatt tartja a heget. A negyedik pont az astigmatismusra vonatkozik. Ezen rendellenességet, mely hályogműtét után elég gyakran lép fel, részben a szaruhártya elhajlásainak kell betudni. Még ott is, hol látszólag egyenletes a heg, létezik astigmatismus és csak később múlik el lassankínt. Feltehető, hogy ott legritkábban fog előfordulni, hol a seb folytonos gyengéd nyomásnak és ezen nyomás egyengető hatásának marad kitéve, tehát ha felül tétetik a metszés. Mindezeknél fogva nem tartom az L. tr. által alkalmazott módosítást, mely ellen még sok egyebet is fel lehetne hozni, sem helyesnek, sem semminemű körülmények által igazoltnak. Nehány, az amaurotikus macskaszem okát képező lobfolyamatról. Raab Fr. tr.-tól A kórkép, melyet Beer szerint amaurotikus macskaszem névvel jelölünk, tudvalevőleg a szem különféle kórváltozatai által tételeztethetik fel, s biztossággal ma nem mondhatni, hogy ezen név első használója bizonyos kcralakot értett-e alatta, avagy boncztanilag és klinikailag lényegesen különböző kórállapotot foglalt-e egybe ezen elnevezéssel. Tekintve az akkori kórboneztani ismereteket általában, de különösen a szemét, az utóbbi feltevés valószínű. A míg Mauthner, Beer ez elnevezését a szem hátterének növedékeire vonatkoztatja és Knapp hajlandó azt eleitől fogva a jelenleg használt értelemben venni, addig Hirschberg, ki jeles monographiát írt e tárgyról, következőleg nyilatkozik : „Hogy Beer mit jelölt e névvel, alig dönthető ma el; talán a láttompulat egyéb alakjain kívül nagyfokú reczegleválásokat is; talán a lencse hátsó tokjának visszfénye, ha ez láttompulatban szenvedő aggastyánok szemében erősebben volt kifejezve, fontos szerepet játszott; de semmi esetre sem jelölt vele szerní növedékeket, melyeket dülszem név alatt fejteget és a köthártyából származtat. Beer amaurotikus macskaszemét már kortársai is különféleképen értelmezték. A míg Scarpa a feltaláló értelmében egyszerűen elfogadta azt, Panizza ép oly erélyes mint szellemdús ellenfele volt; az idősb Jaeger pedig a kórállapotot azonosnak tartá a reczeg velős rákjának első stádiumával“. Később Bauer szerint „megjelenése valamely vájt aranysárga vagy sajátságosán csillámló lemeznek a szem mélyében, patognomonikus jele a velős rák első stádiumának a reczegben.“ Ezen nézetet Canstatt híres felavatási értekezésében 1830-ban megtámadta, Sichel pedig ugyanezen munkához csatolt függelékben támogatta: „Hogy az amaurotikus macskaszem, melyet tudtommal Beer-en kívül senki más le nem írt, nem egyéb, mint a reczeg velős rákjának második stádiuma, kétséget nem szenved.“ Németországban egy ideig az amaurotikus macskaszem a reczeg velős rákjának patognomonikus jeleként szerepelt, sőt ha az állapot kedvezően folyt le, ezen roszindulatú betegség spontan gyógyulásának lehetőségére is következtettek ; a míg Che/ius, Ruete és Arit eme felfogás tévességét bebizonyíták és kimutatták : „hogy bizonyos egyszerű lobos érhártya-izzadmányok külsejük által velős rákként imponálhatnak, s hogy az úgynevezett amaurotikus macskaszem nem engedi meg feltétlenül velőrákra következtetni. Végre az amaurotikus macskaszem jelentőségének tana v. Graefe klassikus munkálatai által (1. Hirschberg 1. c. pag. 178—182) kielégítő értelmezést nyert. A különféle kóralakok közül, melyeket a boneztani vizsgálat az amaurotikus macskaszem okai gyanánt felismertet, következők említendők: érhártyalobok genyes, a reczeget előrenyomó, vagy az üvegtest mélyebb rétegeit kitöltő izzadmánynyal, mint minőket fertőző általános betegségek után — meningitis cerebrospinalis — látunk. Idült érhártyalobok savós ömledékkel és recegleválással, különösen azon alakok, melyek az üvegtest töpörödésére és a levált reezeg rostos elfajulására vezetnek. Egyszerű, nagyobb lobtünemények nélkül beálló reczegleválások különös nehézség nélkül lesznek ily okokként felismerhetők. Épen így üvegtesti tályogok vagy kötszöveti ujképletek, akár a ritkán előforduló spontan (O. Becker') képződök, akár azok, melyek behatolt idegen test körül keletkeznek. Az üvegtestben beállt nagyfokú vérömleny is, amint magam győződtem meg róla, előidézheti az amaurotikus macskaszem képét. Szerző egy idevágó esetet közöl, melynél előrement sértés következtében nagy mennyiségű vér ömlött egy 12 éves leányka igen rövidlátó bal szemének belsejébe, teljes vakságot és kisfokit exophthalmust idézve elő. A kórfolyamat kezdetén a lencse hátsó lapjáig előrenyomult tér sötétbarnás szint küldött a szem mélyéből. A további kezelés alatt figyelemmel lehetett kisérni a kiömlött vértömeg színének világossá változását. 3 hét múlva a vizsgáló közvetlenül a lencse mögött sárgás-fehér, egyes vörös-barna pontokkal ellátott tömeget látott, oly képet tehát, mely a teljes amaurosissal egyetemben a kórelőzmény biztos ismerete nélkül könyen vezethet vala téves kórjelzésre. Szerző ezek után két esetre utal: az egyiket Graefe Atfred, a másikat Saemisch Theod. írt le ; mind a kettő igen érdekes a diiferentiális kórjelzés tekintetéből. Graefe a móros macskaszem képét reczegmögötti cysticercus, Saemisch a tülkhártya rostnövedéke által látta létrejöttnek. Mind a két esetben biztosnak látszék a kórisme: glioma retinae, s az illető szem kifejtetett. Végre az esetek túlnyomó részében az amaurotikus macskaszem kórképét belszemi növedékek hozzák létre. Mihelyt pontos bonczolatok kíderíték, hogy a kérdéses kórkép a legkülönfélébb kóralakok által okoztathatik, a klinikusnak oda kelle törekednie, hogy helyes kórjóslat és kezelés czéljából a diiferentiális jelzés számára lehetőleg megállapítsa az értékesíthető körülményeket. Graefe Albrecht kimutatta, hogy az egyszerű lobos bántalmakat a növedék-képződéstől el kell különíteni, ez utóbbinál ugyanis rendszerint egy ideig a szem belnyomása öregbedik ; ez t. i. a folyamat glaucomatosus stádiuma. Graefe következőleg 6*
