Szemészet, 1878 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1878-12-22 / 6. szám
83 84 Egy esetben iridocyclitis a teke sorvadásával. Egv esetben panophthalmitis végelpusztulással. A 33 rendellenes műtéti lefolyású eset közül 13-ban kéregállomány maradt vissza. Ezek között 5 esetben csekély izgatottság mellett utóhályog teljes végeredménynyel, — 3 esetben iritis oldalagos utóhályoggal, a láta központi része tiszta, látás tökéletes, — 4 esetben iritis, utóhályog, ezek közül kettő teljes, kettő tökéletlen végeredményt mutatott, — 1 esetben iritis és látazár, tökéletlen eredménynyel. Aziitán volt 6 eset, melyeknél a vlsszámaradt kéregállomány vérrel volt keverve. Ezek közül 3 izgatottság nélkül maradt, utóhályog, tökéletes eredmény, — 1 esetben iritis, oldalagos utóhályog és teljes végeredmény, — 1 eset iritis és látazárral, az eredmény tökéletlen, — 1 esetben iridocyclitis a szem elpusztulásával. Három esetben üvegtestkifolyás. Ezek közül 2 esetben semmi izgatottság teljes eredménynyel, — 1 esetben csekély izgatottság elégtelen eredménynyel. Tizenegy esetben üvegtestkifalyás és kéregállomány visszamaradása. Ezek közül 2-ben semmi izgatottság, oldalagos utóhályog, teljes eredmény, — 5-nél iritis, látazár, elégtelen eredmény, — 3-ban genyes iritis és hyalitis a szem elpusztulásával, — 1 esetben genyes hyalitis és pusztulás. Miután szerző még előadja, hogy aggkori, puha, erőművi és szöveményezett hályogok voltak azok, melyeket műtett, körülményesen állítja egybe a betegek nemére, korára és a nyert láterőre vonatkozó adatokat. Az astigmatismust illetőleg, ennek hengerüvegekkel való correctioját részint igen bonyolódott dolognak tartja, részint pedig már azért is kerülte, mert az astigmatismus rendszerint a későbbi időben változik, sőt végkép el is szokott múlni. A hályogműtettek további sorsát illetőleg szerző két esetről emlékszik meg, melyeknél az elbocsájtás után hosszabb időre utóbetegségek tevék tönkre a teljes sikerrel műtett szemeket. Egy hasonló sorsú szemet is felemlít, de melyen más orvos eszközölte szintén jó eredménynyel a műtétet. E helyen, miután az eseteket behatóan fejtegette volna, megjegyzi, hogy tudtával ily esetek nem lettek még közölve, pedig az ilyenek igen alkalmasak az oly nagyfokú kérdés felderítésében ; mi oka a késő elpusztulásnak ? hozzájárúlni. A lencsét tokjában 13-szor vette ki szerző. Mielőtt az egyes eseteket tárgyalná, igen rövidre vont történetét adja elő azon műtétmódnak, mely eleintén csak némely hályogalak ellen alkalmaztatott, de Pagenstecher által lön minden szürke hályognál állandóan a praxisba bevezetve. Ha a javalatok — mondja szerző — épen oly szabatosak volnának és a műeljárás ép oly biztos lenne, mint a környi vonalas metszésnél, akkor a tokban való eltávolítás leginkább megközelitné a hályogműtét ideálját. A tőkés lencserészletek visszamaradása kikerültetvén, a sikeres esetek arányszáma jóval öregbednék. De a javalatok nem szabatosak s a mfieljárás igen complikált és nehézkes. Szerző kritikáját e műtétmódról 4 kérdésre való feleletében foglalja össze, ugyanis : i-ször egyszerűsíttetik-e a műtét technikája, illetőleg az összes műeljárás ? 2-szor biztosabb és lehetőleg legjobb-e az eredmény és milyen a műbehatás? 3-szor milyen a győgyfolyamat? 4-szer milyen a siker arányszáma? Ezen kérdések igen elmés fejtegetése kideríti, hogy a műtét szerfelett nagy bonyolódottsága és nehézkessége által minden tekintetben háttérbe szorul a környi vonalmetszés mellett, mert ha igaz is, hogy a tokostul való kivevés egyes sikerült esetekben az eredmény netovábbját szolgáltatják, igaz az is, hogy aránylag sokkal több szem esik áldozatául ezen eljárásnak. Már pedig nem az a főczél, hogy mentői fényesebb legyen egyes esetekben az eredmény, hanem hogy minél több szemet, hacsak középszerű eredménynyel is, tartsunk meg. Ezeknél fogva a lencsének tokjában való kivevését, ha általánosan felkaroltatnék, szerző hátraesésnek tartaná, azért csak bizonyos kö rülmények közt mondja javaltnak. Reá nézve következő szempontok tevék ezen methodus választását tanácsossá: i-ször ha az üvegtest higúltnak ismertethetik fel már előre, vagy midőn a tok megnyitása előtt kezd az kifolyni. 2-szor minden oly hályognál, melynél az érhártya és üvegtest megbetegedése ment előre, a mennyiben ilyenkor a tok összeköttetése a Zinn-féle övecscsel és a tányérszerű gödörrel sokkal lazább. 3-szor minden hályognál, melynél a lencse tokja vastagodásokat mutat. Az ily toknak nagy ellentállási ereje lévén, valószínű, hogy a húzás közben meg nem reped. És ezen szempontok vezérelték szerzőt. 1 1 esetben előre intendálta e methodust, két esetben pedig az üvegtest korai kiömlése tette annak választását szükségessé. A 13 eset közül az intendált eljárás kétszer nem sikerült, a végeredmény az egyikben tekesorvadás, a másikban tökéletlen volt. Miután higúlt üvegtest jelenléte képezi a methodus alkalmazásának egyik okát, természetes, hogy gyakran volt üvegtest-előesés. Vérzés ötször állott be és egyben utólag ismétlődött. Tekintetbe véve azt, hogy ezen esetekben kóros változások voltak jelen a szemek belsejében, a bevezetett kanál, mely kelleténél vastagabb is, okozhatta az alig kikerülhető zúzás által a beállott kellet - lenségeket. Finomabb műszer talán kisebbíthetné, de bizonyára nem mellőzhetné végképen ezen, magához a művelethez tapadt balesélyeket. (Graefe’s Arch. f. Ophth. Jahrg. 24. Abth. 3.) Vidor tr. A referens utóirata. Landesberg szaktárs úr 67 lapra terjedő közleményének fenntebb adott lehetőleg rövid ismertetése után meg nem állhatom, hogy egyetmást meg ne jegyezzek, igen érdekes fejtegetésének kivált azon részére, melyet saját eljárásáról a munka bevezetéseként küld előre. L. tr. azon kedvezőtlen helyzeténél fogva, hogy nem rendelkezik megbízható segéddel, segéd nélkül végzi a hályogmiit ételi. Miután pedig a művelet második szakaszában, Graefe methodusa szerint, iridectomiát kell végbevinni, mihez a műtő mindkét keze szükségeltetik, igen természetes, hogy a teke rögzítését félbeszakítva, a szem magára hagyatik és oly állásba tér, melybe minden szemnek, mely sértés elől menekülni akar, térnie kell, t. i. felfelé, elrejtőzve a felső héj mögé, úgy hogy folytatni a műtétet csak úgy lehetséges, ha a szaruhártya el nem rejtőzött része mögött végzendők a műtétnek hátralevő actusai. Ily körülmények között elmésebb gondolata szerzőnek nem lehetett, mint akként módosítani Graefe eljárását, hogy nem felső, hanem alsó szélén a szaruhártyának eszközölje a metszést, mert így valóban — mint mondja — egy csapással vetett véget a sokfále csaknem legyőzhetlen akadálynak. A midőn azonban teljes elismerésemet fejezném ki a szerinte szükségparancsolta igazán mentő gondolat iránt, nem tehetem, hogy fel ne vessem azon kérdést, váljon valóban szükséges-e oly helyzetbe jutnia a műtőnek, hogy oly expedienshez kelljen folyamodnia, melyet nem hiszek hogy akár egy szemész is helyeselni tudjon? A beteg fejét tartó és testmozgásaira ügyelő segédszemélyzeten kívül, mint a milyennel bizonyára L. tr. is kellett hogy rendelkezzék, mi dolga van voltaképen a segédnek? Az, hogy az első metszés után a tekét rögzítő csipeszt vegye át, s a nélkül, hogy a szemre nyomást gyakoroljon, tartsa e csipeszt mindaddig, a míg a műtét befejeztetett. Nehéz elképzelni, hogy ily csekélységre be ne gyakoroltathassék nem mondom hogy orvos, de akármelyik józaneszű laikus ember is. De megengedve, miszerint L. tr. lelkiismeretessége nem engedé a begyakorlás kedvéért netán szemáldozatot hozni, véleményem szerint ez nem is lett volna szükséges, ha mielőtt elmés gondolatát valósítja, eszébe jut vala, hogy létezik egy csipesz, —Weber-féle — mely a szárak élei mentén hajlított lévén, szépen odailleszkedik az orczára ; melyet tehát a műtő az első metszés után nyugodtan letehet, egyéb gondot nem hagyván a segédre, mint azt, hogy a csipeszre tegye egy-két ujját, nehogy az félrecsúszszék. Tapasztalásból mondom ezt, mert én is mindig féltem általadni a segédnek a csipeszt, féltem nem a segéd nyugtalanságától, hanem az általadás pillanatában történhető vongálástól. Ennél fogva mindaddig, a míg Weber csipesze nem jutott birtokomba, nem adtam a csipeszt át, hanem inkább azzal bíztam meg segédemet, hogy a másik kezemmel kihúzott szivárványdarabot messe le ollóval, a mit rendesen jól is foganatosított. Azóta, hogy az említett igen practikus csipeszszel élek, mely önsúlyánál fogva mintegy fogva tartja a tekét és mozdulatlanná teszi, azóta szintén mintegy segéd nélkül végzem a műtétet és még sincs okom nehézségekkel küzdeni, nehézségekkel, melyek oly módosításra vezették L. tr. urat, melynek hátrányai szembeszökők.
